A Ferencváros az Eintracht Frankfurttal és a Tottenham Hotspurrel is találkozik a labdarúgó Európa-liga főtábláján. A részben emberi erővel, részben számítógép által lebonyolított pénteki, monacói sorsoláson a zöld-fehérek a legerősebb kalapból a korábbi játékosukat, Lisztes Krisztiánt foglalkoztató Eintrachtot és a Tottenhamet kapták ellenfélnek
150 ezer forintot is visszakaphatnak azok a szülők, akik egészség- és önsegélyező pénztári megtakarításból rendezik az iskolakezdés vagy akár a diák lakhatásának költségeit.
Napokon belül másfél millió diák kezdi meg a tanévet, de az idei év egy új, vitatott rendelet bevezetésével indul: az iskolák kötelesek begyűjteni a diákok mobiltelefonjait a tanítás idejére. Egy általános iskolai tanár szerint ez a gyakorlatban nehezen kivitelezhető, mivel az eszközök biztonságos tárolására nincs megfelelő kapacitás. A szakszervez
Több mint egymillió dollárt vesztett egy kriptovaluta-befektető egyetlen óra leforgása alatt, miután bevásárolt az MBAPPE mémcoinból. A coint hamisan promotálták Kylian Mbappé francia futballsztár meghackelt X-fiókján keresztül. A Lookonchain elemzőcég szerint a befektető csütörtökön egy új tárcát hozott létre, majd 7156 SOL-t vásárolt 1,03 millió
A kormány minden helyzetben a gazdák mellett áll, akikkel folyamatosan párbeszédre törekszik – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben. Farkas Sándor a 33. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár megnyitóján azt mondta, a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó időszakában a
Plusz bevétel, vagy váratlan kiadás? Hátradőlhetsz végre, csendben figyelve, hogyan gyarapszik a bankszámlád, vagy lesz okod aggódni a pénzügyeid miatt? 2022-es pénz horoszkópod elárulja, mit tartogat számodra az új évszak az anyagiak terén.
Ma mintegy félmillió olyan diák van Magyarországon, aki korszerűsített, vagy teljesen új intézményben kezdheti meg a tanévet - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium megújult épületének pénteki átadásán.
A vezetéstámogató rendszerek térnyerése új kihívások elé állítja a járművezető-képzést és -vizsgáztatást Magyarországon. Egy nemrég napvilágra került dokumentum szerint a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont tervezi, hogy még az idei évben beépíti ezeket a modern technológiákat a képzési és vizsgáztatási folyamatba - számolt be a Telex.
A nemzetközi befektetők szívatása, az indokolás nélküli nemzetbiztonsági aggályok, az EU-s tagországok idegenként kezelése mind-mind Magyarországra is jellemző volt korábban.
Kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem a 2024-es pótfelvételin is. Összesen 753 hallgatót vett fel az idei pótfelvételi eljárásban az intézmény, így szeptembertől több mint tízezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait az egyetemen.
Nincs nagy meglepetés abban, hogy melyik az a film, amire most a legtöbben kíváncsiak hazánkban. A szokásos csütörtöki toplistánk élén ezúttal az Alien: Romulus csücsül, míg mögötte a Netflix aktuális nagy durranása lett a második.
Szeptember 7-től egy vándorkiállítás hatodik állomása lesz Gyula. A Magyar Nemzeti Levéltár csatlakozott az idén júliusban útjára indított „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” programsorozathoz a „Magyarul Európában” című vándorkiállításával. A tárlat törzsanyagát az Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, az ország legidősebb közgyűjtemén
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Az egyik legrangosabb díjat vehette át a Gere Pincészet alapító-tulajdonosa és családja. Augusztus 29-én Villányban vett