Nem is gondolnánk, hogy Európa-szerte milyen sok újítás, épület, építmény köthető magyar közreműködőkhöz. Ezúttal a konstantinápolyi tűzoltóság megalapítása, a Korinthoszi-csatorna megépítése és a Vezúvra felvezető sikló története kapcsán idézzük meg jeles honfitársainkat.
A különböző frontszakaszokon az utóbbi egy nap során az ukrán hadseregnek 2425 katonája esett el vagy sebesült meg a harcokban, közülük csaknem 400-an a Kurszkban harcoló ukrán alakulatokból.
Már régóta hangos a sajtó Angelina Jolie és Brad Pitt pereskedésétől. Most Halle Berry is a bíróságra fordult, hogy fia kizárólagos felügyeleti jogát kérje.
Budapesten immár ötödik alkalommal rendezték meg a La Dolce Vita fashion show-t, amelyen 13 magyar márka mutatta be lenyűgöző kollekcióját. A rendezvény különlegességét a pop-up shop és a látványos szettek adták, melyeket izgalmas színek és egyedülálló formavilág jellemzett. A 360 Bárból nyíló panorámás kilátás Budapest városára pedig emelte a kora
Iskolakezdéskor sok szülőben gyomorgörcs van a távozó tanárok és a megfelelő pótlásuk miatt, miközben általános félelemnek számít az oktatás színvonalának csökkenése.
Felfrissítenéd megjelenésed egy új frizurával? Akkor próbáld ki az olasz bob frizurát, ami 2024-ben a 40 év feletti nők körében a legújabb őszi frizura trend.
Teljes káosz. Ez volt az első gondolatom, amikor leszálltam Nápolyban a reptéri buszról a központi vasútállomás közelében. A véleményemet azóta is tartom, de azért egy kicsit módosítanám: csodás káosz ez a város!
Aki a '90-es években volt gyerek, tudja, hogy a cuminyaklánc, a gyémántos gumicukigyűrű, a platformos edzőcipő, a BRAVO magazin és az akkor még csak simán hajguminak hívott scrunchie volt az abszolút menőség.
Hogyan válunk egy csapat szurkolójává? Tudatos döntéssel, öröklődéssel vagy olyan ez, mint a szerelem, és nem is tudjuk, hogyan és miért, de egyszer csak lángra kap? Én 1990. június 13-án 21 óra 10 perckor megszerettem az argentinokat. Bajban voltak: miután Nery Pumpido potyagólt kapott a nyitómeccsen Kameruntól és veszítettek, az Eb-ezüstérmes Sz
Itt vannak az első pillanatok a paradicsomi villából, ahol négy pár teszi próbára szerelmét. A Kísértés, a párok próbája első adását szeptember 1-jén 20:15-től láthatják a nézők a TV2-n – a következő részek hétköznaponként 21.30-kor kerülnek képernyőre. A pálmafákkal és kísértőkkel teli villát fedezték fel a fiúk, és már a műsor elején volt aki ige
Sajnos a kapcsolatok gyakran megromlanak, és rengeteg házasság végződik válással. Ez történt a 36 éves Suellen Carey influenszerrel is, csak van egy bökkenő: a brazil nő önmagától készül elválni.
A kampány azután indult, hogy az ENSZ bejelentette a "humanitárius fegyverszünetet", amelynek célja a gyermekek beoltása a palesztin területen tizenegy hónapja dúló háború ellenére.
Újra csörög a vekker, a reggelek rohanósak, de ha néhány apró dologra odafigyelsz, megkönnyítheted az átállást, és a családot mentesíted a stressz alól.
A Zsdrál Art Galéria Lantos Ferenc-anyaga elsőként mutatkozik be nemzetközi múzeumban önálló kiállítás keretében. A Lantos: The Creation of Nature című tárlat Szlovákia egyik legfontosabb kortárs művészeti kiállítóterében, a Danubiana Meulensteen Art Museumban látható szeptember 6. és október 20. között. A kiállítás kurátora Dr. Mészáros Flóra műv
Eltűnt egy helikopter háromfős személyzettel és 19 turistával a fedélzetén az Oroszország távol-keleti részén található, turisták körében kedvelt Kamcsatkán. A tájékoztatás szerint a rádiókapcsolat a Mi-8-as típusú helikopterrel megszakadt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt.
Orosz csapatok elfoglalták a Donyeck régióban található Kirovo (ukrán nevén Pivnyicsne) települést - közölte az orosz védelmi minisztérium a szombati hadijelentést ismertetve.
Bár a hőmérőn nem látszik, itt az ősz, kezdődik az iskola. A fővárosi utakon ilyenkor mindig káosztól lehet tartani. A nyáron a Margit hídtól a Hungária körútig fontos építkezések indultak, megnéztük, befejeződtek-e ezek a tanévkezdésre.
Fotó: Ferrari Az összetett második helyén álló 24 éves pilótának ez az idei negyedik, pályafutása ötödik pole pozíciója, miközben a világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő Max Verstappen (Red Bull) csak a hetedik pozícióból startolhat. Norris mellől csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri vághat neki a viadalnak, míg a harmadik rajtkockát George
Megy a vádaskodás Kína és a Fülöp-szigetek között. A Dél-kínai-tenger vitatott területének egyikén járőrhajók mentek egymásnak szombaton – szándékosan. A brutális ütközést a filippínó hajóról videóra is vették.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma–1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Monzában.
Új termék prototípusát részben kiállításra viszi, részben teszteli egy cég. Hogyan kell könyvelni? Olvasói kérdésre Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Nádori Gergely szerint a pedagógusoknak és a kormányzatnak a betiltás helyett olyan iskolákat kellene csinálni, ami felveszi a versenyt az Instagrammal.
Pár hét múlva megnyílhatnak az olasz kormány megbízásából Albániában épített migránstáborok – jelentette be Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a minisztertanács első ülésén.
Egy új bírósági döntés szerint Elon Musk és a Tesla megúszta a 258 milliárd dolláros pert, amely a Dogecoin árfolyamának állítólagos manipulálása miatt indult. De vajon mit jelent ez a döntés a Dogecoin jövőjére és a kriptopiac egészére nézve? A bírósági döntés és annak hatása Az Egyesült Államok déli kerületének bírósága – Alvin Hellerstein bíró [