Azt követően, hogy néhány héttel ezelőtt végigvettük 2024 sikerkönyveit, most a Pénzcentrum hetente jelentkező videóblogja, a CashTag saját könyvajánlóval jelentkezett, amelyben volt szó pénzügyi tudatosságról, befektetésekről, mentális egészségről, sok más mellett pedig terítékre került 2024 abszolút sikerkönyve, a Generációk harca is.
Simone Biles rekordokat készült dönteni és beírni magát a nagykönyvbe a párizsi olimpia alkalmával, ezért nagyon komolyan vette a felkészülést, emellett pedig szigorú szépségrutint is beiktatott a mindennapjaiba.
Lezuhant egy helikopter szerdán a nepáli főváros, Katmandu közelében, a fedélzeten tartózkodó négy utas és a pilóta is meghalt - közölték a helyi hatóságok.
Mivel a digitális világ egyre jobban bekúszik a mindennapjainkba, egyre kevesebbet írunk kézzel, pedig kutatások bizonyítják, hogy – főleg a gyerekeknél – hasznos hatással van az agyra. Ugyan ma már a legtöbb jegyzetünket is a telefonunkba írjuk, de időnként elengedhetetlen, hogy kézírásunkat használjuk. A grafológiát sokat tartják áltudománynak, p
A házigazda, címvédő és Európa-bajnok francia férfi kézilabda-válogatott hosszabbítás után 35-34-re kikapott Németországtól a negyeddöntőben, a párizsi olimpia szerdai versenynapján.
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága – mutatják a kárenyhítési rendszerben összesített eddigi adatok.
A WRC2-es kategória győztese, Oliver Solberg a verseny előtt megmondta, hogy Jari-Matti Latvala lesz a kihívója Finnországban. Jari-Matti Latvala, a Toyota csapatfőnöke az idén Rally2-es autóval állt rajthoz a Finn Rallyn, különösebb várakozások nélkül, hiszen az első ötbe kerülést tűzte ki maga elé a WRC2-ben. Ehhez képest ő volt az első számú kih
Az előző havit 0,1 százalékkal, az egy évvel korábbit 2,6 százalékkal haladta meg a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2024 májusában – tájékoztatott az Eurostat.
Az UEFA-kupában és az Európa-ligában ötből öt finálét buktak a francia csapatok, a Marseille egymaga hármat. A BEK és a BL-ben a Reims, a Monaco, a PSG, a Saint-Étienne, továbbá a Marseille is játszott döntőt, ám egyedüliként a Tapie-csapat tudott győzni 1993-ban. A nemzetközi kupadöntők nagy veszteseiről szóló cikksorozatunk harmadik része követke
Indonézia elnöke, Joko Widodo szerdán avatta fel a kínai BTR New Material Group és a szingapúri Stellar Investment által épített üzemet, amely anódanyagokat fog gyártani elektromos járművek (EV-k) akkumulátoraihoz. A 478 millió dollár értékű befektetés évente 80 ezer tonna anyagot termel majd az illetékes minisztérium szerint. Indonézia célja, hogy
A prototípus megépítésének szakaszába érkezett annak a román drónnak a fejlesztése, amelyet kizárólag belföldi szakemberek és gyártók bevonásával akar megvalósítani a bukaresti kormány - írta kedden az erdélyi Krónika, a két illetékes miniszter bejelentését ismertetve.
Már csaknem 9 ezer álláskereső helyezkedett el a 30 év alattiak és 30 év felettiek foglalkoztatását támogató, tavasszal indított uniós finanszírozású programokkal – összegezte közleményében Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A közleményben kiemelték, hogy az Ifjúsági Garancia Pl
Minden idők egyik legjobb filmjeként tartják számon a 2018-ban nagy sikerrel bemutatott Paddington 2-t, különösen a kritikusok. A produkció több mint 250 szemlézett kritika után ius 99%-on áll a RottenTomatoes-on, és már nem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön, vajon a harmadik felvonás, a Paddington 3 fel tud-e érni a nagy elődhöz.
Az amerikai GroundUP Music kiadónál jelent meg a Söndörgő Gyezz című albuma, amit a világhírű jazzszaxofonossal Chris Potterrel rögzítettek. A délszláv zenei hagyományokból merítő zenekar a London Jazz News szerint igazi kortárs európai jazzlemezt készített. A Gyezz-t kritikájában a Jazzwise és a Songlines Magazin is négycsillagosra értékelte, utób
Izgalmas koncertélmény vár a jazzrockos, fúziós zenék kedvelőire a Szakcsi Jr. Renaissance augusztus 9-i koncertjén a Budapest Jazz Klubban, ahol az ifj. Szakcsi Lakatos Béla vezette formáció most megjelenő Hysteria című albumát mutatja be a nagyközönségnek.