Még meg sem született, de máris igazi fesztiválbaba Tornóczky Anita kisfia. A várandós egykori tévés, aki okleveles kutyakiképzőként dolgozik, az ötödik hónapban van, de ez az állapot nem gátolja abban, hogy néha jó programokra ellátogassanak párjával. Sőt, Tornóczky Anita megpróbálja élvezni az állapotos lét minden pillanatát, persze, óvatosan. Fő
A négyessel a csalódást jelentő hetedik hely után párosban ezüstérmet szerzett Tótka Sándor és Nádas Bence a párizsi olimpián. Elismerték, megterhelő volt rendezni a sorokat 24 óra alatt, de már érezték, hogy a mai az ő napjuk lesz.
Oroszország további harckocsikat, tüzérségi és rakétarendszereket vezényelt az ország déli részén fekvő Kurszki területre, ahol negyedik napja folynak a harcok az orosz területre való betörést végrehajtó ukrán csapatokkal.
Új pályázati felhívások segítik az állattartókat és az élelmiszer előállító gazdaságokat – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a XXII. Tarka Fesztivál keretében megrendezett, XXVI. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás – országos agrárfórum rend
A tavalyi osztályalapításon és az idén áprilisban rendezett flottabajnokságon túl már több külföldi versenyen is részt vettek a hazai J/70 osztály tagjai. A világ 30 országában működő J/70-es osztályszövetség hazai története egy szép őszi napon kezdődött, amint Rauschenberger Miklós elnökségi tag mesélte az Aqua Magazinnak. Ekkor vetődött fel a gon
Bécs városa világszerte híres nem csupán zenei hagyományairól és építészeti remekműveiről, hanem gazdag kávéházi kultúrájáról is. A bécsi kávéházak egyedülálló hangulata és az ott folyó életforma 2011 óta az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének része, ami tovább erősíti ezeknek a helyeknek globális jelentőségét.
Joel Embiid tömör üzenetet fogalmazott meg a gúnyolódó francia szurkolóknak pénteken, miközben ő és amerikai csapattársai arra készültek, hogy a házigazda országgal mérkőzzenek meg az olimpiai férfi kosárlabda aranyéremért.
Öt éves előkészítő munka után, tavaly ősszel egy 400 tonnás daruval emelték le az eleki Sarlós Boldogasszony-templom tornyáról azt a süveget, amit utoljára több, mint 120 éve újítottak fel. A 10 tonnás épületrészt az önkormányzat és a templom közötti térre engedték le 40 méter magasról, itt korszerűsítették, majd újra a helyére emelték. Ez a látván
A mali junta három napot adott a svéd nagykövetnek az ország elhagyására, miután Stockholmban bejelentették a fejlesztési segélyek megszüntetését az Oroszországhoz közeledő nyugat-afrikai országnak.
Akik már régen látták az Üvegtigris című filmet, azok lehet már el is felejtették, hogy a legendás rádiós páros, Boros Lajos és Bochkor Gábor is feltűnik az alkotásban.
A világ egyik legveszélyeztetettebb madárfaját a Schönbrunni Állatkert és a Bécsi Természettudományi Múzeum különleges ötletével és megvalósításában sikerült újra visszacsábítani a természetes közegükbe.
A nap, de talán az egész nyár legcukibb videóját tették közzé tegnap délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai. Bemutatták a Bendy névre keresztelt mentett kölyökkutyát, akit egykori gazdája egy nejlonzacskóban sétáltatott, hogy ne legyen kutyás a keze. A kis szőrpamacs azonnal levette a lábukról a Rendőrpalota dolgozóit, a BRFK egyik fő
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Azahriah, Halsey, Aurora. Az egyik legmenőbb napján van túl a Sziget. Az istállószag sem szegte kedvünket: buliztunk. Azi-time A Sziget második napján 19.15-kor lépett fel a nagyszínpadon Azahriah, a legértékesebb magyar celeb. Az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a srác más szintet képvisel, mint a többi magyar zenész, produkció. A Pu
Elindult a "Halmarketing" című (Mahop Plusz-2.6.1-2024) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése – jelentette be a kormány a hivatalos pályázati portálon.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint jövőre döntenek arról, hogy az ökölvívás programban marad-e 2028-as, Los Angeles-i játékokon. A német sportdiplomata pénteken egy párizsi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a lehető leghamarabb szeretnének dönteni a jövő év folyamán, de nem várhatnak tovább, mint 2025 év vége.
A legfrissebb adatok szerint 14-re nőtt a donyecki régióban lévő Kosztyantinyivka városra mért pénteki orosz csapás halálos áldozatainak száma, a sérülteké pedig 43-ra - közölte Ruszlan Oszipenko megyei rendőrfőnök egy tévéműsorban.
Az OMV Hungária nagyszabású zöldberuházás keretében napelemekkel szerelte fel 100 magyarországi töltőállomását. A kutak tetején elhelyezett fotovoltaikus panelek évente összesen több mint 4.500.000 kWh energiát termelnek majd, ami 1800 magyar háztartás éves átlagos energiafogyasztásának felel meg. A napelemrendszerek a töltőállomások energiaigényén
Megkapja egyáltalán jövőre az F1-es debütálás lehetőségét? Ha megkapja, képes lesz megfelelni az óriási elvárásoknak? És vajon mikorra találja meg a Forma-1-es autók teljesítőképességének a határát? Ritka interjút adott Andrea Kimi Antonelli.
A hálószoba kialakításában nem mellékes a rendelkezésre álló költségvetés, azonban vannak olyan kőbe vésett szabályok, amelyeket semmiféleképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig nem más, mint a megfelelő világítás kialakítása, ami döntő jelentőségű lesz arra nézve, hogyan érezzük majd magunkat ebben a helyiségben.
A kriptovaluták térnyerése az elmúlt években első sorban a hihetetlen marketingkampányoknak és az intézményi szereplők szerepvállalásának köszönhető. A bonyolult kriptotőzsdei azonosítás és a láncon belüli műveletek kockázata azonban sokakat eltántorít a kriptovaluta-befektetésektől. Erre kínál megoldást a Grayscale, ami 2013 óta értékesíti terméke
A Tether (USDT) stabilcoinja történelmi mérföldkőhöz érkezett, hiszen meghaladta a 115 milliárd dolláros kínálatot – derül ki Paolo Ardoino vezérigazgató augusztus 8-i bejegyzéséből, amelyet az X közösségi médiaplatformon tett közzé. A CryptoSlate adatai szerint az USDT piaci kapitalizációja több mint 1 milliárd dollárral nőtt az elmúlt héten. Ez a
Elnyűhetetlennek tűnt, de az utolsó évben gyorsan romlott a műsorvezető állapota. A Blikk megtudta, kórházban, hosszan tartó szenvedés után hunyt el Boros Lajos. A népszerű rádiós halálhírét az MTI-n keresztül közölte a családja, akiket a Blikk információi szerint az orvosok az utóbbi hetekben már felkészítettek a legrosszabbra.
Az iskolakezdéshez nem elég csupán a megfelelő felszerelés beszerzése: a napi rutin visszaállítása, a mindennapi olvasás, a finommotoros készségek gyakorlása, az önállóság és a felelősségvállalás fejlesztése, valamint a segítségkérés képességének elsajátítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy gyermekeink sikeresen kezdjék az új tanévet.