Emlékszel még az Árva angyal című telenovellára? A mexikói sorozat főszereplőjét, Marichuyt a gyönyörű Maite Perroni alakította, aki ma már kisgyermekes édesanyaként él.
A hétpróbázó Krizsán Xénia a hetedik, Nemes Rita pedig a 18. helyen végzett a párizsi olimpián. Krizsán erősségei közé tartozik az utolsó szám, a 800 méteres síkfutás, a tavalyi budapesti világbajnokságon majdnem felfutott a dobogóra, és negyedik lett. Ezúttal a kilencedik helyről várhatta a rajtot. A remekül megfutott első kör után elkezdett folya
Voksán Virága a nyaralási szokásairól beszélt, illetve arról a nehéz pillanatról is vallott, amikor a pihenés véget ér és vissza kell rázódni a mindennapokba. A gyönyörű lemezlovas idén nyáron már megjárta Amerikát is, mostanra azonban már hazaért. Elmondta, hogy a visszazökkenésnek nagyon gyorsnak kell lennie, hiszen a két gyermeke számít rá.
Napok óta lehet érezni Pest megyében a trágyaszagot, amely a Buda melletti településeken túl Óbudáig, ezzel együtt a Sziget fesztiválig is eljutott a szélnek köszönhetően. A lakók szerint nemcsak a szag a zavaró, de a trágyából kikelő legyek is megkeserítik az életüket. A régi lakosokat kevésbé zavarja, ugyanis elmondásuk szerint "falun ez megszoko
Budaörstől a Hajógyári-szigetig lehet érezni napok óta, hogy valami szokatlan van a levegőben. Egyértelműen azonosítható trágyaszag - adta hírül az RTL.
A félig kanadai származású, és ott élő terapeuta, Tömör Elisabeth úgy figyel, beszél és rezdül együtt az emberekkel, ami lenyűgöző. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy kedvelem. Kedvelem, amit csinál és ahogy csinálja: ahogy az emberekkel bánik, ahogy ráismer, ráérez a problémáikra. Ahogy a traumáikat bontogatja.
Fekete fellegek szálltak egy brazíliai lakópark felett, amikor egy 62 személyt szállító repülőgép lezuhant péntek délután. Egyre több felvétel lát napvilágot a szörnyű balesetről, így már lehetett sejteni, hogy a fedélzet utasai nem élték túl a katasztrófát. Most megerősítették, hogy nincs túlélője a szerencsétlenségnek.
A teakwondós Márton Viviana döntőbe jutott taekwondóban, ahol a világbajnoki ezüstérmes és kétszeres Eb-harmadik szerb Aleksandra Perisiccsel találkozott. A meccs két menetben dőlt el: Márton Viviana nyert, olimpiai bajnok lett, első a magyar taekwondó történetében.
Hat hónappal nyitását követően a Klauzál téren található David’s Kitchen látványpékség, deli és kávézó hamar a környéken lakók és a turisták mindennapos találkozópontjává vált. Szlogenjük, "A little something for everyone", hűen tükrözi, hogy náluk a vendégek egészséges és kiadós brunch-ot találnak, dekadens édességekben merülhetnek el, és mindemel
Kína éves inflációs rátája 0,5%-ra emelkedett júliusban az előző havi 0,2%-ról, és meghaladta a 0,3%-os piaci előrejelzést, ráadásul február óta most a legmagasabb.
Nyugodt volt a nyílt vízi úszók 10 km-es versenyének hajrája előtt Betlehem Dávid, mert bízott a hajrájában. Régóta vágyott arra, hogy Rasovszky Kristóffal együtt álljanak a dobogón. Párizsban ez is sikerült.
A fiatal sportoló az első magyar, aki tekvondóban nyert olimpiai aranyérmet. Azt ígérte, hogy folytatni fogja, és szeretne a későbbi olimpián is jól szerepelni.
Elképesztő átalakuláson ment keresztül Nádas György. A Karinthy-gyűrűs humorista az utóbbi időben egy természetes módszer segítségével harminc kilótól szabadult meg. A felesége, Zsuzsa óriási motiváció volt számára az átalakuláskor.
A tekvondósok 67 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Márton Viviana a fináléban magabiztosan, mindkét menetet megnyerve 2-0-ra győzött, ezzel aranyérmet nyert pénteken a párizsi olimpián.
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a határon lefolytatott eljáráshoz kötelezően létrehozandó megfelelő kapacitásról szóló végrehajtási határozatát.
A tekvondósok 67 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Márton Viviana a fináléban magabiztosan, mindkét menetet megnyerve 2-0-ra győzött, ezzel aranyérmet nyert pénteken a párizsi olimpián.
Az olimpiai láng a megnyitó óta Párizs szívében, a Louvre szomszédságában lobog. De hogy mit is kell tudni a lángról pontosan? Arról Bővebben helyszíni tudósítónk, Hortobágyi Tibor számol be!