Tízezrekkel is több maradhat a családoknál, ha a kormány valóban duplájára emeli a gyermekek után járó adókedvezményt. A miniszterelnök a határon túliakra is kiterjesztené a családtámogatást, igaz, ennek aligha van realitása. Az elemzők megosztottak azzal kapcsolatban, hogy az intézkedések egyfajta szavazatvásárlást céloznak-e. Magyar Péter családi
Senki sem tudja pontosan, hogyan került a körülbelül 2. századi, római agyagfej egy 15. századi mexikói sírba. Megtalálója ráadásul annyira ledöbbent, hogy 27 évig nem számolt be róla sehol.
Ha most fogsz diétába, a szokásosnál is fontosabb, hogy olyan étrendet kövess, ami segít, hogy a fogyás mellett is kellő mennyiségű vitaminhoz és ásványi anyaghoz juss, így az immunrendszered nem gyengül le. A mediterrán diétával kiegyensúlyozott és tartós fogyást érhetsz el, miközben koplalnod sem kell, és ez egészségedet sem veszélyezteted!
Moszkva megfúrta azt az üzletet, amelynek értelmében a török Anadolu Efes sörgyár megszerezte volna az AB InBev részesedését az 1,3 milliárd dolláros oroszországi közös vállalatukban. A döntést csütörtökön jelentették be, az orosz hatóságok arról tájékoztatták az Anadolu Efest, hogy a tranzakció jelenlegi struktúráját nem hagyják jóvá.
Ha használt autót vásárolunk, gyakran szembesülünk a hamleti dilemmával: helyes döntést hozunk vagy megbánjuk a választásunkat? Erre a kérdésre persze csak hónapokkal az adásvételt követően tudunk korrekt választ adni. De van két faktor, mely nagyban segít a jó döntésben. Nincs mindenkinek kitűnő műszaki érzéke és szakmai tapasztalata, de alapvető
A berkenyefa, más néven sorbus vagy rowan, egy gyönyörű és sokoldalú fa, amelyet gyakran ültetnek dísznövényként kertekben és parkokban. Az emberek sokféle kérdést tesznek fel a berkenyével kapcsolatban, amelyek a fa gondozásától kezdve a betegségeken át a terméshozamig terjednek. Ebben a cikkben választ adunk a leggyakrabban feltett kérdésekre, ho
Már két hónapja tartja rettegésben az óbudai lakosokat egy ismeretlen elkövető, aki a játszótereket támadja. A tettes hol a homokozóban, hol a mászókákon hagy egy-egy büdös meglepetést. A lakók által csak "Kakiszörnyként" emlegetett ember nemrégiben többször is lecsapott a Holdudvar Parkban, ahol a gyermekek játékain hagyott egy-egy csomagot.
Ki gondolta volna, hogy egy divattervező munkáját az autókba szerelt légzsák is inspirálhatja? A feltörekvő magyar művésszel, Gedeon Dalmával beszélgettünk arról, hogy a divat szó egy olyan ernyőfogalom, amely mindenki számára mást és mást jelenthet.
18 000 ezer négyzetméteres terület bérletének meghosszabbításáról kötött megállapodást a Fiege Szállítmányozási és Logisztikai Kft és a Prologis. A felek úgy vélik, a közel két évtizedes múltra visszatekintő partneri kapcsolatot tovább mélyítették a tárgyalási folyamatok, melyeknek köszönhetően az egész piac számára példaértékű megállapodás születe
Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője Pintér Sándortól többek között azt kérdezte, a kormány hogyan akarja visszaállítani a hazai lombikszektor európai hírnevét, s nem volna-e itt az ideje újraindítani a meddőségi magáncentrumokat? Ám a feltett négy kérdés közül úgy tűnik, egyre sem érkezett igazi válasz, és a számokkal sem stimmel minde
Egy tinédzser elvesztette a lábát egy cápatámadásban, amerikai nyaralásán – közölték a helyi közölték a hatóságok. Hangsúlyozták: a lány állapota stabil, jelenleg lábadozik. A 15 éves kamasz a hondurasi öbölben búvárkodott, mikor a vízi ragadozó a semmiből előkerült és azonnal megtámadta. A szörnyű események kedd reggel történtek.
A mali junta három napot adott a svéd nagykövetnek az ország elhagyására, miután Stockholmban bejelentették a fejlesztési segélyek megszüntetését az Oroszországhoz közeledő nyugat-afrikai országnak.
Nagy szívfájdalma van Baranyi Lászlónak! A színész minden nyarat Ábrahámhegyen lévő nyaralójukban tölt családjával, az egyik kedvenc időtöltésük pedig a Balatonban való fürdés volt. A Família Kft. nagypapája idén azonban lábproblémái miatt nem tud megmártózni, sőt, még az öltözködésben is segítségre van szüksége.
2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Brazen Bull-t nem megrendelésre készítették el, hanem egy athéni férfi saját önszántából tett kísérletet a kínzóeszköz létrehozására, amit később egy zsarnoknak ajándékozott oda.
A Szeretlek Magyarország stábja azt kérdezte a koncert közönségétől, hogy mit gondolnak a fiatal magyar énekesről és dalairól, akiről eddig még nem is hallottak.
A morzsasüti az egyik legegyszerűbb desszert, amit nemcsak sütőben, de grillben is el lehet készíteni. Ha valami különlegesre vágysz, akkor készítsd barna sörrel, fenséges lesz a végeredmény. Íme a recept videón!
Huszonhét nemzet képviselőinek jelenlétében, a Parlamentben nyílt meg pénteken a Kurultáj hagyományőrző rendezvény, amelyet péntektől vasárnapig tartanak meg Bugacon.