Az év hátralévő részében zömmel 4 százalék körüli, határozott trend nélkül ingadozó éves inflációs számokat vár Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője.
A vízvisszatartás, más néven ödéma, egy olyan állapot, amikor a szervezetben több víz halmozódik fel, mint amennyire szükség van. Ez a felesleges folyadék különböző testrészekben, például a lábakban, a kezekben, a hasban vagy az arcon okozhat duzzanatot. Bár a vízvisszatartás önmagában nem mindig súlyos betegség, jelentősen rontja az érintettek éle
Nem áll jól a forint szénája az euróval és a többi fő devizával szemben. A megjelent elemzések szerint ezúttal inkább országspecifikus tényezőknek köszönhető a magyar fizetőeszköz gyengélkedése. Megjelent nemrég azonban az inflációs adat is, kérdés, erre hogyan reagál ma az árfolyam. Forint – betett a hétvége? Többnyire szűk sávban ingadozott eddig
2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak – kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A tavaly augusztusihoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 27,7, a csokoládé és kakaóé 10,6, az éttermi étkezésé 8,0,
Hatszázezer fővel nőtt tavaly óta a foglalkoztatottak száma az orosz hadiiparban - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vedomosztyi című gazdasági lapban megjelent interjújában.
Jelentős gyengülést szenvedett el hétfőn a forint a vezető devizákkal szemben, amellyel kilógott a régiós mezőnyből, így magyarspecifikus okok állhatnak a mozgás mögött. A forint este egyhavi mélypontra bukott az euróval szemben 397,3-nél, majd kedden a várt alá bukó magyar inflációs adat hatására tovább esett, már közelíti a 398-as szintet, így új
Hatszázezer fővel nőtt tavaly óta a foglalkoztatottak száma az orosz hadiiparban - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vedomosztyi című gazdasági lapban kedden megjelent interjújában.
A Karintia Kft. cégvezetőjével, Bene Zoltánnal folytattunk beszélgetést a gabona piacok körüli álláspontokról, tévhitekről és a hazai szója jelentőségének fontosságáról. A dialógus során egyértelműen kijelenthetjük, hogy folyamatos változásban van a piac és a prémium minőségre érdemes az álláspontunk fókuszát helyezni, hiszen a fennmaradás a tét. –
Az előző hónapokhoz hasonlóan augusztusban is a piaci várakozásoknak megfelelő alacsony szinten maradt az infláció - értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Sajtóértesülések szerint Hatházi Róbert kecskeméti plébános az a katolikus pap, akit néhány hete felfüggesztettek, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt rendkívül súlyos szexuális visszaéléseket követhetett el kiskorúak ellen. Hatházi áldozatai között lehetett olyan fiatal is, akit kilencévesen hálózott be. A pap kilétéről először egy momentumos po
Az IntelMarkets (Intl) is felkelti a figyelmet, mivel a Ripple (XRP) és a Litecoin (LTC) befektetői az új, potenciálisan 100-szoros növekedést ígérő, mesterséges intelligencia által támogatott kereskedési érme felé fordulnak. Emellett az XRP 80%-kal, az LTC pedig 45%-kal csökkent minden idők csúcsáról.
Milliónyi nyugdíjas számára rendkívüli jelentőségű a frissen publikált augusztusi inflációs adat. Ebből ugyanis már ki lehet számolni, jár-e 2024 novemberében nyugdíjkorrekció.
Szögezzük le, nem a hatóság hibázott – bár a forgalomból kivont autóra fura mód lehetett cascót kötni, és időközben átment a műszaki vizsgán is. Csont nélkül.
Máté Péter 1984. szeptember 9-én, 37 évesen hunyt el, de több mint 200 dalt hagyott hátra, melyek közül több még ma is igazi slágernek számít. Halálával kapcsolatban rengeteg pletyka keringett és kering a mai napig is, de most az unokája, Poós-Máté Dániel elárulta, mi volt a nagyapja halálának valódi oka.
Kortárs szoborparkot alakítanak ki a szolnoki Tisza-parton. Az első alkotást, Gilly Tamás Barcsay-díjas szobrászművész Család-fa című szobrát hétfőn avatták fel a Verseghy parkban.
A múzeumaink őrzik a nemzeti kulturális örökségünket, ennek kutatása, gondozása és a benne foglalt értékek továbbadása a jelen és a jövő generációi számára a garanciát jelenti arra, hogy a közösség képes legyen megőrizni identitását – mondta hétfőn a kulturális és innovációs miniszter az Országos Múzeumigazgatói Konferencián Visegrádon.
Schadl György nagy értékű luxusautói, kisrepülője és hajója volt a mai első részének főszereplője a Fővárosi Törvényszéken. A korrupciós per kedden folytatódott a több hónapos nyári szünet után. Az ügy két fő vádlottja Schadl György és Völner Pál.
Idén ősszel nem várható évközi nyugdíjemelés, mivel az idei évi várható infláció (3,7%) alacsonyabb, mint az év eleji nyugdíjemelés mértéke (6%) volt. A novemberi nyugdíjemelés ugyanis nem jár minden évben automatikusan, hiába szokhattak hozzá a korábbi években a magyar nyugdíjasok, hogy év közben, de legalább novemberben korrigálni kellett a nyugd
Magyarország technológiai felkészültsége elmarad a globális átlagtól a mesterséges intelligencia terén - derül ki egy friss kutatásból. válaszadók 79%-a véli úgy, hogy tudja, mi a mesterséges intelligencia, annak gyakorlati hasznosításában csak 3,9 pontot érnek el egy 10-es skálán. Jelentősek a generációs különbségek is: a fiatalabbak, különösen a
Hónapok óta az egész világ feszülten várta, hogy elárulja a királyi család, hogy van a rákkal küzdő Katalin hercegné. Vilmos herceg felesége most végre megszólalt és egy varázslatosan szép, szívbe markoló videóval jelentette be, véget értek a kemoterápiás kezelései.
Az IFA 2024 hivatalos megnyitóján Kai Wegner, Berlin polgármestere meglátogatta a HONOR standját, ahol megtekinthette a világ első készülékre telepített AI Deepfake felismerő technológiájának. A rendszer lényege, hogy automatikusan és intelligensen felismeri a hamis, kreált vagy mesterségesen elváltoztatott emberi arcokat. George Zhao, a HONOR vezé
"A ház, ahova szívesen beköltöznél, a ház, ahova szívesen visszajönnél, a ház, ahonnan el sem mennél…" - amikor először találkoztam szembe ezekkel a gondolatokkal, egyből tudtam, hogy látni szeretném, mi is rejlik mögöttük.
A hazai készpénzállomány 2013-2020 között közel megduplázódott, amit a legtöbb elemző a rendkívül kedvező, stabilan alacsony kamatkörnyezetnek és inflációnak, illetve az adott időszakban tapasztalható jövedelembővülésnek tudott be. 2021 második félévétől azonban a növekvő inflációval párhuzamosan kamatemelésekre került sor, a makrogazdasági környez
Novák Katalin egykori köztársasági elnök hétfőn a közösségimédia-oldalán jelentette be, hogy a jövőben az XY Worldwide civil szervezet vezérigazgatójaként dolgozik majd.