Balatonszárszón is valamivel hűvösebbre fordult az idő, a part mellett egy-egy fa már felöltötte őszi ruháját. A környék csöndes, azonban az egyik kertes házból halk nevetés hallatszik: a kapu előtt megpillantjuk Obádovics Gyulát, aki jókedélyűen ücsörög az asztalnál és barátaival diskurál. Megmondaná vajon bárki is, hogy a 97 éves úr nemrég 34,11
A magyar kormány közös terrorellenes együttműködése Csáddal stratégiai fontosságú nemcsak Magyarország, de egész Európa számára – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
Nem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy világszínvonalú galériákat látogathassunk meg: amellett, hogy Budapesten is számos ilyen helyszín található, a szomszéd fővárosban, Bécsben tucatnyi képzőművészeti múzeum kínálatából válogathatunk. Ezek közül mutatjuk most be a 4 legizgalmasabbat.
Az ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló konferenciáknak nincs értelme Oroszország részvétele nélkül – jelentette ki Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter.
Egy friss pénzügyi jelentés szerint Anglia, Skócia és Wales önkormányzatainak nagyjából 4,3 milliárd fontnyi, azaz 5,6 millió dollárnyi hiánnyal kell szembenézniük a következő néhány évben. Emiatt többen arra kényszerülhetnek, hogy jelentősen megnyírbálják az olyan létfontosságú szolgáltatásokat, mint például a szemétszállítás.
Megjelent a KPMG legfrissebb, 2023-as éves tanulmánya 38 európai ország illegális forrásból származó cigarettáinak fogyasztásával kapcsolatban. A vizsgált országokban a 2022-es évhez képest gyorsabb ütemben nőtt az illegális cigaretták fogyasztása, ami az érintett országok számára a becslések szerint 16,7 milliárd euró adóbevétel-kiesést okoz
A terrorszervezet helyi leányvállalatai az állam hiányában fellépő hatalmi vákuumokat töltik ki Afrikában, különösen a Száhel-övezetben, és az állandósuló fegyveres konfliktusok sok embert menekülésre kényszerítenek – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója.
Minél gyakrabban tiktokozik valaki, annál kevésbé képes felismerni az álhíreket egyebek mellett erre mutatott rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmánya, amely kérdőíves felmérések és interjúk alapján vizsgálta a 1325 év közötti fiatalok TikTok-tartalmak általi befolyásolhatóságát, valamint képességüket a kritikus gondolkodás
Adrian Newey érkezik, de kije is lesz ő a gyakorlatban az Aston Martin nagy nevekkel telezsúfolt csapatának? Lawrence Stroll tulajdonos elmagyarázta új partnere szerepét.
Az új BMW M5 MotoGP™ Safety Car a milánói House of BMW márkakereskedésben mutatkozott be, tovább folytatva a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt biztonsági autók BMW XM Label Red Safety Car által megkezdett sorát. A modellről Sylvia Neubauer, a BMW M GmbH ügyfélélmény, márka és értékesítésért felelős alelnöke, illetve Massimiliano Di S
Egy kézfogás szinte mindent elmond az emberről: nem véletlen, hogy bemutatkozás után van, aki szimpatikus, van, aki félelmet kelt és van, aki túlságosan gyengének tűnik. De mi a helyzet a párkapcsolatokkal? Talán idáig nem gondoltál rá, de sokat elmond a szerelmetekről, hogyan fogjátok a másik kezét.
Egy új törvénymódosítás tervezete lehetőséget teremtene Magyarország számára, hogy jelentős fejlesztések induljanak az akkumulátorhulladék-feldolgozás terén, amelyekről maga Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter dönthetne. A társadalmi egyeztetésre bocsátott szöveg alapján konkrét beruházásokat várhat már a kormány.
Ügyfelek és partnerek bevonásával készített kutatást az Sap Hungary az Sap S/4Hana átállás magyarországi helyzetéről, tanulságairól, várakozásairól, hogy felhívja a figyelmet a korábbi vállalatirányítási rendszerek támogatásának 2027 végén lejáró határidejére. A kutatás megállapításait a cég rendszeres éves rendezvényén, az Sap Now Hungary konferen
Még nem időszerű annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy elfogadja-e a jegybank elnöki pozíciót Varga Mihály – a pénzügyminiszter ezt válaszolta egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre. A tárcavezető azt sem árulta el, hogy hivatalosan kapott-e már felkérést erre a tisztségre.
Benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium (AM) által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett "Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című felhívásra, amely a magas termőképességű és nagy termésbiztonságú ültetvények létrehozását segíti – közölte a szaktárca.
Megható videóval jelentette be, hogy vége a kemoterápiának, meggyógyult a rákból. Katalin hercegné üzenete különleges pillanatokat mutat a hercegi pár és gyermekeinek életéből, ráadásul az egész család együtt van.
Nos igen, egy valaha volt legjobb barátnőm által életem egy meghatározó időszakában szinte hazajáró vendége voltam ezen vadregényes tájnak, mely a horvátországi, főként magyarok lakta Kopács települését (horvátul Kopačevo) körbeöleli.
A magyar kormány számára kulcsfontosságú az anyanyelvi oktatás biztosítása és támogatása az egész Kárpát-medencében – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Budapesten. Semjén Zsolt az Óbudai Egyetem 2024/25-ös tanévét megnyitó ünnepi szenátusi ülésen köszönetet mondott a felsőoktatási intézménynek, amely a kezdetektől mindig az
Új termékekkel - mint például a tojás, a margarin, a szendvicskrém, a kolbász, a szalámi, a sonka, a szalonna, a keménysajtok, a készételek és a kávéital - bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának lejárati útmutatója, amely a lakosság, a kereskedelmi szektor és a karitatív szervezetek számára ad hasznos