Margot Robbie először lépett vörös szőnyegre, amióta kiderült, hogy az első gyermekével várandós. A színésznő a My Old Ass című drámai vígjáték vetítésén vett részt Los Angelesben hétfőn, ahol hatalmas mosollyal az arcán pózolt a kameráknak. A várandósságát már jó ideje nem titkolja, s ezúttal is olyan ruhát választott, amelyben jól látszik, hogy b
Jolly és Barbi parázs vitája után itt az újabb hangos nézeteltérés a Tv2 reality-jében. Meglepő, hogy éppen ez a páros feszül egymásnak, hiszen eddig úgy tűnt, nagyon erős köztük az egyetértés és hatalmas a szerelem. De az Ázsia Expressz ötödik évada senkit sem kímél.
A magyar labdarúgó-válogatott a szombati, németországi 5–0-s vereség után kedden Bosznia-Hercegovina ellen folytatja Nemzetek Ligája-szereplését. A szünetben 0-0 a találkozó állása.
A keddi adás tematikája az időutazás volt, de szóba kerültek a félelmek is. Kiderült, hogy a kék csapatban szereplő Kármán Odett a dementoroktól retteg, Pápai Jocinak pedig eszébe jutott, hogy egy alkalommal meg akarta ijeszteni a nővérét, de végül ő ájult el a félelemtől.
A Nemzetközi Turisztikai Filmfesztiválok Bizottsága (CIFFT) idén elindította a CIFFT Tourism Press Award nevű új díjat, amellyel az utazási újságírók ítélik oda a legjobb turisztikai videónak járó elismerést. A díjat…
Hivatalosan is elindult a Harry Potter-sorozat szereplőválogatása, és már az is megvan, milyen feltételekkel keresik az új Harry Pottert, Hermione Grangert és Ron Weasley-t.
Az elmúlt időszakban ismét megszaporodtak az MBH Bank nevében küldött adathalász e-mailek, amelyek célja, hogy megtévesszék a felhasználókat és megszerezzék banki bejelentkezési adataikat. Ezek az üzenetek arról tájékoztatják a címzetteket, hogy bankfiókjuk jelszava 24 órán belül lejár, ezért sürgősen be kell jelentkezniük egy csatolt linkre kattin
Tudatos út a sikerhez a motiváció és a mindset erejével mottóval tart rendezvényt a BeeCorp Stúdió, amelyen Marosi László is az előadók között szerepel.
Először készített az Európai Unió zenei piacára fókuszáló jelentést a hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI. A dokumentum megállapítja: az unió zenei hangfelvételekből származó éves bevétele tavaly meghaladta Japán, az Egyesült Királyság és Kína adatait is.
Második meccsén nem tudott javítani a válogatott a Nemzetek Ligájában, noha esélye lett volna bőven, mégis 0-0 lett a vége. Szoboszlai a kapufát találta el, Varga sok lehetőséget hagyott ki, Nagy Zsolt bombái is közel voltak a gólhoz, Ádám Martin fejese is. Ám ezek mind kimaradtak.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli, 0–0-s döntetlent játszott a bosnyákokkal a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjának második fordulójában, kedd este.
Az anyagiak mindannyiunk életében fontos szerepet játszanak, ez tagadhatatlan tény - azonban vannak fontos dolgok, melyeket nem lehet pénzért megvenni: ezek közé tartozik az egészségünket szolgáló jó alvás is.
A pontvesztés ellenére a B-középben lévő szurkolók, akik nem csupán jó sorozatok, hanem a rosszabb meccsek után is a csapat mögött állnak, teli torokból énekelték a Himnuszt a nemzeti együttes tagjainak.