A nő sehogy sem bírta elviselni, hogy a tehetségkutató mentora nem találta megfelelőnek a produkcióját. Még a színfalak mögött is durva megjegyzéseket tett.
Hullanak a fiatalok: a japán autók vetélytársának szánt és kifejezetten az amerikai fiataloknak kreált Saturn után a Daewoo márkát is elaltatta a General Motors. A Saturn negyedszázadot élt, a Daewoo története ennél hosszabb, de nem halhatatlan sztori. Nyáron legyártották az utolsó Lacettit, melyet a Daewoo 2002-ben vezetett piacra, majd a General
Egy északkelet-nigériai állatkert tisztviselői megerősítették, hogy néhány vadállat megszökött az intézményből, miután Borno államban árvíz pusztított.
Az amerikai és brit külügyminiszter Kijevben találkozott Zelenszkijjel, és nagy várakozás övezte az esti sajtótájékoztatót. A nyugati szövetségesek hozzájárulása nem került le az asztalról.
Van, aki csakis teljes sötétségben tud elaludni, mást megnyugtat, ha a szobában pislákol egy kis fény, esetleg a redőny résein, a sötétítő függönyön átszűrődik egy kevés világosság. Na de mit mondanak erre a szakemberek? Milyen körülmények között érdemes lefeküdni aludni, hogy jót tegyünk egészségünknek?
Különleges kedvezményeket kínál a webOs okostévé-platform bevezetésének 10. évfordulójára az Lg Electronics ( Lg): a vállalat szeptember 9-től október 13-ig 44 országban[1], köztük Magyarországon is megrendezi az ún. Lg Streaming heteket.
Olyan nincs, hogy valamit Regős József, alias Mókus bácsi ne ismerne a Bükk őstörténetével, a geológiai képződményekkel, az ott élt emberekkel és kultúrájukkal, állatokkal, növényekkel kapcsolatban.
A színlelés hasznos készség életünk során, egy friss kutatás szerint például a gyerekek már pár hónapos koruktól megtanulnak tettetni. Egy három országra kiterjedő (USA, Egyesült Királyság, Ausztrália) kutatás készítői összesen 902 szülőt kérdeztek a témával kapcsolatban; az eredményekből kiderült, melyik korban fordul elő leggyakrabban, hogy képze
A fizetési piac komoly változások előtt állhat, a bankszámlák közötti fizetések elterjedésével. Az olyan rendszerek, mint az Európai Fizetési Kezdeményezés (European Payment Initiative – EPI) a Wero mobiltárcával kiegészülve komoly kihívást jelentve a hagyományos kártyaszolgáltatóknak, mint a Mastercard vagy a Visa. Folyamatosan átalakuló fizetések
Témák: – Békés vármegyében a márciusban kezdődő vadászati év első fele többnyire sikeresnek mondható, nehézséget a tartós aszály okozott. A 3Témában Hrabovszki Jánossal, a vármegyei vadászkamara elnökével többek között erről és a klímaváltozással együttjáró vadgazdálkodási kérdésekről beszélgettünk. – Egy új kerékpárút megépítése mellett kettőt sze
Mindenki tisztában van azzal, hogy Erzsébet királynő imádta a kutyákat, különösen szeretett corgijait, és a lovakért is szenvedélyesen rajongott. Ám van még egy állat, ami különleges helyet foglalt el a szívében.
Noha egyre nagyobb réteget érint a pornófüggőség és az utóbbi években már nem csak jellemzően a férfiak, de a fiatal nők is ezzel a zavarral küzdenek, még mindig kevés szó esik a témával kapcsolatban a közbeszédben. A szexfüggők párjaiknak szóló irodalom gyakorlatilag nem létezik itthon, ezt az űrt hivatott betölteni egy most megjelent kiadvány.
Ukrajna új tervét, amelynek célja, hogy Oroszországot a háború diplomáciai úton történő befejezésére bírja rá, várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a Kijevben zajló Krími Platform csúcstalálkozójának keretében tartott.
Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója ismét jelentős mennyiségű ETH-t adott el, ami fokozott érdeklődést váltott ki a kriptovaluta-közösség körében, spekulációkat gerjesztve az eladások időzítéséről és a piacra gyakorolt hatásairól. A blokkláncadatok szerint egy Buterinhez köthető tárca a napokban 190 ethert adott el. Ezzel összesen mintegy 2,
Békésben többnyire sikeres volt a vadászati év első fele, leszámítva a tartós aszály okozta károkat. A 3Témában a féléves számadásról és a klímaváltozás vadgazdálkodásra gyakorolt hatásairól beszélgettünk Hrabovszki Jánossal, a vármegyei vadászkamara elnökével. E
A lengyel politikus javasolta, hogy a német határellenőrzés bevezetése miatt hívják össze az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának ülését.
Megtartották kedden Kupa Mihály közgazdász, politikus temetését. A volt pénzügyminiszter szeptember 2-án, nyolcvanhárom éves korában, családja körében halt meg. Az eseményen többek között Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszter, és Raskó György agrárközgazdász is részt vett.
Ha azt az elvet valljuk, hogy egy tudós mindig jó a háznál, akkor célszerű Szűz jegyű állatot választanunk. A jegy szülöttje annyira ragaszkodó és odaadó, amennyire csak egy igazi macska lehet.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t. A hazai független lemezkiadók népszerűsítésére létrehozott ingyenes eseményen vásár, szakmai beszélgetések, dj-szettek és koncertek is várják a látogatókat szeptember 21-én a Magyar Zene Házában, valamint este a Pontoon-on. Többek között fellép a Boros-Bognár-Hock trió, a Jazzbois, Hanu
A Honor idén 39 "Best of IFA" díjat nyert el a berlini rendezvényen, ami remekül szemlélteti a vállalat elköteleződését az innováció iránt. A Honor Magic V3 újradefiniálja a hajlítható okostelefonokat az ultravékony, 9,2 mm-es vastagságával. A Honor MagicBook Art 14 egyedülálló, levehető kamerával rendelkezik, míg a Honor MagicPad2 12,3"-os OLED ki
Az Emily Párizsban negyedik évadának első fele már augusztusban debütált a Netflixen, most csütörtökön pedig érkeznek a zárórészek, így a sorozat színészei ismét csodás ruhakölteményekbe bújtak, hogy ezt megünnepeljék. A prímet a széria főszereplője, Lily Collins vitte.