2024. szeptember 11. szerda

szept. 11
7:51
Hoppá! A tananyagban és a Kréta rendszerben is ott az AI (Mínuszos)
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos tudásismeret már bekerült a nyomtatott tananyagba, és az AI ott van már a Nemzeti Köznevelési Portálon (Okosportál), valamint a KRÉTA rendszerben is — mondta Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt közölte, hogy ma már nagyon sok minden az AI-ról szól, és fontosnak tartják, hog
szept. 11
7:51
5 film, ami megváltoztatja a divatról kialakított képünket (Hamu és Gyémánt)
Amellett, hogy művészeti és önkifejezési forma, a divat sokak szerint elsősorban egyfajta státuszszimbólum, amely a luxusról és exhibicionizmusról szól. Néhány dokumentumfilmnek köszönhetően azonban ma már sokkal jobban beláthatunk ennek a sokszor nagyon bonyolult iparnak a kulisszái mögé. Ezekben a filmekben tervezők, modellek és újságírók mesélne
szept. 11
7:51
Ilyen nagy a baj? Megtörte a néma csendet Novák Katalin, és rögvest ráhasalt a vészcsengőre (Nyugati Fény)
Ázsiáig meg sem állt a ped0filbotrányba belebukott Novák Katalin.
szept. 11
7:51
Elvesznél-e a szüreten? Ismered-e az eszközöket és a szüreti kifejezéseket? (egy.hu)
Egyik legkedvesebb őszi munkánk a szüret, melyet nagyobb szőlőültetvényeken már modern eszközökkel bonyolítanak, de a kisebb gazdaságokban még mindig él a manufakturális szőlőszedés és borkészítés hagyománya. Eleink természetesen csakis kézzel szedték a szőlőt és saját maguk által készített eszközökkel dolgozták fel. Sok ilyen eszköz és hajdani szü
szept. 11
7:51
A kriptokritikus elismerné, hogy tévedett a bitcoinnal kapcsolatban (BitcoinBázis)
Peter Schiff, a bitcoin egyik legismertebb kritikusa elismerné, hogy tévedett a vezető kriptopénzzel kapcsolatban, ha az mainstream fizetési eszközzé válna. A befolyásos közgazdász kijelentette, hogy a bitcoin szélesebb körű elterjedése, s amennyiben BTC-vel tudna fizetni az éttermekben, megváltoztatná véleményét. „Ha mindent satoshival vásárolnék,
szept. 11
7:51
Trinity: a Volkswagen tovább halaszt (Zöldjárműipar)
A Volkswagen tovább halasztja az elektromos Trinity platformra épülő új ID.4 modell gyártásának megkezdését - értesült a dpa hírügynökség a cég belső forrásaitól.
szept. 11
7:51
Kiütés, bőrpír a nyakon, dekoltázson, köldökön, csuklón: ettől alakulhat (EgészségKalauz)
Mindennapos használati tárgyak is okozhatnak panaszokat.
szept. 11
7:51
5 tragikus oka lehet, ha a párod hirtelen eltávolodik tőled (Bien)
Előfordult már veled, hogy egy kapcsolatod ígéretesen indult, aztán hirtelen megváltozott valami? A lelkes jelölted egyszer csak visszavonulót fújt és gyanúsan kezdett viselkedni? Jogosan merül fel benned a kérdés: mégis mi történhetett?
szept. 11
7:57
Véget ért a hollywoodi álomházasság: elvált Sophie Turner és Joe Jonas (Blikk)
Már nem férj és feleség Sophie Turner és Joe Jonas. Sajtóértesülések szerint ugyanis kedden a két sztár hivatalosan is elvált. Azt egyelőre nem tudni, hogyan egyeztek meg két kislányuk felügyeleti jogáról. Jonas még tavaly szeptemberben adta be a válókeresetet, s azóta már mindketten továbbléptek.
szept. 11
7:57
Taylor Swift felvállalta! Kiderült, kit támogat a világsztár az amerikai elnökválasztáson: óriási hatása lehet a bejelentésének (Blikk)
A világhírű énekesnő, Taylor Swift nyíltan kiállt a demokrata jelölt, Kamala Harris mellett az elnökválasztás kapcsán. Az énekes egy friss Instagram-bejegyzésben fejezte ki a támogatását. Állítása szerint azért szavaz Harrisre, mert ő azokért a jogokért és ügyekért harcol, amikben Swift hisz. Emellett Tim Walz munkásságát is dicsérte.
szept. 11
7:57
A szövetségi kapitány elégedett volt a játékosok teljesítményével (Infostart)
Szerinte megérdemelte volna a csapat a győzelmet.
szept. 11
7:57
Nagy a baj a Hondánál is, több gyárban leáll a gyártás (Portfolio)
A Honda munkahelyeket szüntet meg, és három kínai üzemében szünetelteti a termelést, mivel igyekszik csökkenteni a feltorlódott készleteket, és szélesebb körű stratégiaváltáson dolgozik, írja a Bloomberg.
szept. 11
7:57
Megérkezett Rita Ora legújabb őszi kollekciója (Márkamonitor)
Szeptember 10-én, kedden minden üzletben bemutatta a Primark legújabb kollekcióját a nemzetközi szupersztárral.   A Primark és Rita Ora izgalmas divatkollaborációjának első évében a Primark a világ minden táján stílusos, szezonokra szabott ruhadarabokat, lábbeliket és kiegészítőket kínált a vásárlóknak, beleértve a sikkes, trendi és jól kombinálhat
szept. 11
7:57
Szójabab: csökkenő kínai kereslet, csökkenő ár (Agrofórum)
Amerikában kiegyenlített piacot, míg Európában vásárlói fölényt lehetett látni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a repce pedig 2,5 százalékkal került többe, mint előző nap, közben a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab pedig 2 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza drágult, de a kukorica, a repc
szept. 11
7:57
Évszakváltó hidegfront jön, olyan riasztást adtak ki, amit már nagyon rég nem láttunk (Promotions)
Kapunk még két nyárias hangulatú napot, aztán ránk rúgja az ajtót az ősz.
szept. 11
7:57
Azonosítottak egy rossz szokást, amely növeli az Alzheimer-kór kockázatát (Magyar Hírlap)
Érdemesebb mielőbb megszabadulni ettől a berögződéstől.
szept. 11
7:57
Bóka János: Magyarországnak rendkívül összetett a kapcsolata az európai intézményekkel (Demokrata)
Versenyképes Európai Unió nem létezhet versenyképes tagállamok nélkül – mondta a politikus..
szept. 11
7:57
Halló, itt a XXI. század (Mandiner)
A spanyol iskolákból is kitiltották a mobilokat, de nem is okoztak vele hátrányt senkinek, mert az iskolások digitális ellátottsága mellett a mobil nem számít nélkülözhetetlen taneszköznek.
szept. 11
7:57
Borzalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: jobb, ha felkészülnek erre... (naphire.hu)
Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője azt mondja, nem várható évközi nyugdíjemelés növemberben, és nyugdíjprémium sem lesz idén.
szept. 11
7:57
Ez az oka, hogy mindig a repülőgépek bal oldalán szállunk be (in.hu)
Talán már te is észrevetted, hogy a repülőgépekre való felszállás mindig a bal oldalon történik. Kiderült, hogy ennek több jó oka is van.Ennek az egyik oka a repülőtéri infrastruktúra, ugyanis a beszállás és a kiszállás gyakran a repülőgép-hidakon keresztül történik, és bár a repülőgép-hidak mozgathatók, hogy a különböző típusú repülőgépekhez igazo
szept. 11
8:03
Aggódhatnak a nyugdíjasok, nem lesz nyugdíjemelés? (Menedzsment Fórum)
Túl gyenge a gazdaság.
szept. 11
8:03
Vegyesen változott a forint árfolyama a devizapiacon (Adózóna)
Vegyesen változott a forint árfolyama szerda reggelre a bankközi devizapiacon: az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankkal szemben viszont gyengült.
szept. 11
8:03
Orbán Viktor talán tudja, miért kell Csádba mennie 200 magyar katonának, de az biztos, hogy rajta kívül nem sokan (444.hu)
Budapestre jött a csádi elnök, aláírtak néhány megállapodást, nyilatkoztak közös vonásokról és migrációs nyomásról, de hogy a példátlan magyar katonai missziónak mi a veleje, a célja vagy az értelme, arról továbbra sem lehet tudni a világon semmit.
szept. 11
8:03
Németh Kristóf fia gratulált Lmen Pralának, miután elverte apját a Sztárboxban (SzMo)
A rapper szerint ha a színész ilyennek nevelte a fiát, akkor "egy jó csávó lehet, az tuti".
szept. 11
8:03
Megint lecsapott a Jagi tájfun (Magyar Hírlap)
Ezúttal Thaiföld északi része nem úszta meg, közben Vietnamban tovább nőtt a heves vihar halálos áldozatainak száma.
szept. 11
8:03
Háború: rakétaeső zúdulhat Oroszországra - új fejezetet nyithatnak a konfliktusban a nyugati országok (Növekedés)
.
szept. 11
8:03
Napos, koraőszi időre számíthatunk – mutatjuk a részleteket (Mandiner)
Az Északi-középhegység környékén helyenként futó záporok is előfordulhatnak, míg az északnyugati szél főleg az Észak-Dunántúlon élénkül meg.
szept. 11
8:03
Fantasztikus hétvégét ígér Szegeden a nemzetközi repülőnap (Autószektor)
A rendezvény kifejezetten polgári repülő hétvége, ahol a közönség jellemzően nem katonai gépeket, hanem olyan műrepülő pilóták produkcióit láthatja, akik nem viselnek egyenruhát. Szeptember 13-án és 14-én mások mellett olyan világhírű csapatokat láthat a közönség, mint a háromgépes romániai műrepülő formáció, az Aerobatic Yakers, a lengyel Flying D
szept. 11
8:03
Jóvátételt fizetne az Árpád hídon tavaly biciklist gázoló Mercedes sofőrjének a belerohanó BMW-s (Telex)
A Mercedes sofőrje ugyanis akkor szerezte sérüléseit, amikor a BMW-s belerohant.
szept. 11
8:09
Ausztriának erőddé kell válnia: nemet mond a német határról visszafordított menekültek befogadására (Infostart)
Németország lezárja a határait a menekültek előtt, és visszafordítja őket, de Ausztria sem kér belőlük: az osztrák belügyminiszter utasította a rendőrség parancsnokát, hogy tagadják meg a visszafordított emberek beengedését.
szept. 11
8:09
Bécsben fokozatosan megszüntethetik az óvodai jelek használatát (HírTV)
"Az a cél, hogy a gyerekek ne kapjanak olyan szimbólumokat, amelyekkel nem tudnak azonosulni."
szept. 11
8:09
Gyengén ébredt ma reggel a forint (Portfolio)
Egyelőre tartósnak bizonyul a forint hét elején összeszedett gyengülése. A múlt hét csütörtökön még 393 alá benéző euró-árfolyam ma reggel is a tegnap látott 397-es szint környékén mozog.
szept. 11
8:09
Ez elment horgászni, az megette... - Olvass bele a Bram Stoker-díjas horrorba! (Könyves Magazin)
John Langan különös hangulatú regénye a gótika és a horror, a mítosz és a valóság keveréke, mely 2016-os megjelenését követően méltán kapta meg a Bram Stoker-díjat.
szept. 11
8:09
Kicsit közelebb kerültünk hozzá, hogy a robotporszívók a lépcsőkkel is megbirkózzanak (Rakéta)
A berlini IFA kiállításon a Roborock valamint a Dreame is olyan technológiát mutatott be, amellyel a robotporszívó meg tudja emelni az elejét, így akár négy centiméter magas akadalyokon is át tud kelni.
szept. 11
8:09
Marco Rossi: Megérdemeltük volna a győzelmet (Demokrata)
A csapat teljesítménye méltó volt a szurkolóink lelkesedéséhez, emelt fővel hagyhattuk el a pályát – mondta a tréner.
szept. 11
8:09
Egy magyar, a 88 centis kis Andris volt a világ legapróbb újságárusa (Mandiner)
Nyíregyháza különlegessége képeslapokra és bögrékre is rákerült, és úri murikon járta a csárdást a terített asztalon.
szept. 11
8:09
A szeretet és a segíteni akarás nem ismer határokat (Gyulatelevízió)
Két és fél éve támogatja a kárpátaljai 11 tagú Lakatos családot a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász. Az orosz–ukrán háború kezdetén Csongrád-Csanád vármegyében, Szegeden és környékén 200 menekült talált biztonságra és emberségre. Köztük volt a Lakatos család is, akiknek a karitász komplex segítséget nyújt a háború első pillanatától kezdve a
szept. 11
8:09
Mi az a pupillatágítás, hogyan végzik, és mikor van rá szükség? (EgészségKalauz)
A szemészeti vizsgálat során az orvos eldönti, hogy szükség van-e pupillatágításban végzett vizsgálatra. A pupillatágítás a szemlencse és a szem hátsó szegmensében előforduló betegségek és elváltozások diagnosztizálásában segít.
szept. 11
8:11
Megtartották az amerikai elnökjelöltek vitáját, mutatjuk a piaci hatásokat (Portfolio)
Az amerikai elnökjelöltek vitája után továbbra is maradt a bizonytalanság a tőzsdéken, az ázsiai részvénypiacok jellemzően eséssel fejezték be a kereskedést, az európai részvénypiacok viszont mérsékelt emelkedéssel nyitottak, a határidős részvényindexek állása alapján az amerikai részvénypiacokon mérsékelt esés jöhet.
szept. 11
8:15
NAV-lista: ők nem tettek eleget bejelentkezési kötelezettségüknek (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette a bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók friss listáját.
szept. 11
8:15
Az Ethereum DEX-ek növekvő forgalma egy új Ethereum token jelentős árnövekedésére utal (ProfitLine)
A piacon zajló átfogó korrekció közepette az Ethereum (ETH) alapú decentralizált tőzsdék jelentős növekedést regisztráltak a tranzakciós volumenben. Ez a fejlemény spekulációkat váltott ki, miszerint az Ethereum-alapú tokenek hatalmas árnövekedésre készülhetnek. Emiatt a piaci szereplők az Ethereum ökoszisztémájában keresnek magas potenciállal rend
szept. 11
8:15
Harris: A világ vezetői nevetnek Trumpon (ATV)
Kamala Harris és Donald Trump első vitája kifejezetten feszült hangulatban zajlott le.
szept. 11
8:15
Magyarországnak rendkívül összetett a kapcsolata az európai intézményekkel (Demokrata)
Versenyképes Európai Unió nem létezhet versenyképes tagállamok nélkül – mondta Bóka János.
szept. 11
8:15
Rossi: Ez az alap, amit láttunk (Magyar Hírlap)
A szövetségi kapitány az eredménnyel nem, de a magyar labdarúgó-válogatott teljesítményével elégedett volt a bosnyákok elleni 0–0 után.
szept. 11
8:15
Dobrev Klára: Benyújtjuk a javaslatot, hogy ne legyen kevesebb a paralimpikonok állami jutalma (Nyugati Fény)
Orbánéknak kevesebbet ér Konkoly Zsófia paralimpiai aranya, mint más ép úszóé.
szept. 11
8:15
Ezért hangzott el Orbán Viktor neve Donald Trump szájából a Kamala Harris elleni vitán (Forbes)
Nem a legjobb kontextusban hangzott el a magyar miniszterelnök neve Donald Trump és Kamala Harris első tévévitáján.
szept. 11
8:15
Sajtó: A McLaren intézkedett, hogy jövőre még egy újonc csatlakozhasson a mezőnyhöz (Racing)
Akár öt pilóta is első teljes szezonját kezdheti meg 2025-ben a Forma-1-ben, miután brazil források szerint a McLaren egy fontos lépést tett annak érdekében, hogy saját tehetsége, Gabriel Bortoleto az Audi versenyzője lehessen.
szept. 11
8:15
Újabb botrány Bese Gergő körül? (naphire.hu)
Dunavecsén hatalmas a botrány: egy helyi lakos azt mondta, felháborító, hogy a város Bese ügyéről lett híres. Vannak azonban, akik úgy vélik, aljas lejárató kampány minden, ami a volt papról megjelent.
szept. 11
8:17
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 37 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
szept. 11
8:21
Kézilabda, minden mennyiségben - sport a tévében (Infostart)
Bajnokok Ligája és hazai bajnoki is látható.

Keresés