Mi a helyzet a sokat vitatott Airbnb hatásaival, amiről a 6. kerületben jelenleg folyik a szavazás, hogy betiltsák-e. Mi lesz a bulinegyed sorsa, számíthatunk-e a 7. kerületben is a rövidtávú lakáskiadás szabályozására?
Szabó László gombaszakellenőrt kérdeztük a gombagyűjtés legfontosabb szabályairól, valamint arról, vajon milyen szerepük lesz a gombáknak a közeljövő trendjeiben.
A többség nyitottan áll a mesterséges intelligenciához (MI) Magyarországon, ugyanakkor még kevesen használják azt; bár 79 százalék azok aránya, akik úgy vélik, hogy tudják, mi a mesterséges intelligencia, annak gyakorlati hasznosításában csak 3,9 pontot érnek el egy 10-es skálán - derült ki a Publicis Groupe Hungary és a GKID Research & Consulting
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azonban azoknak a családoknak, akiknek a gyereke magántanárral, vagy tanfolyamon készülne a központi felvételire 2024-ben - írja az Eduline. Sok múlhat az eredményen.
A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében, mint korábban, de ilyenre az elmúlt 12 évben akadt máskor is példa – derül ki a friss K&H ifjúsági index felmérésből, amit a 19–29 évesek körében végeztek. Eközben mintha be lenne betonozva a megbecsültségük a munkahelyükö
Melyik gyűrű tetszik? Ez megmutatja mitől vagy más, mint a többi ember, mi a rejtett tehetséged. A személyiségtesztek mindig olyan dolgokat tárnak fel rólunk, amelyeket addig talán nem is tudtunk. Mindannyiunknak van valamihez tehetsége. Ezt képes megmutatni akár egyetlen gyűrű is, az, amelyik a leginkább tetszik neked. Van, aki néhány perces beszé
A Gysev vonalán korlátozásokra kell számítani, Csehországban is korlátozzák a vasúti forgalmat az áradások miatt - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
A francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Olympique Marseille hivatalosan is bejelentette, hogy mindenben megegyezett Adrien Rabiot-val a közös folytatásról.
Hol a határ a szállásadás és az albérlet között? Mi az eltérés a rövid távú lakáskiadás és a hosszú távú lakáskiadás között? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
Most már igazán dühítő a Forma–1 fekete mágiája, és George Russell szerint ideje komolyan elbeszélgetni róla. Avagy legfőképpen a szeszélyes gumik felelnek az F1 kiszámíthatatlanságáért?
A vörös szőnyeges eseményeken a díjak szinte csak másdolagosak, ilyenkor ugyanis minden szem a sztárokra és öltözékükre szegeződik. Habár igyekeznek kitenni magukért, nem mindenkinek sikerül. Íme, az Emmy-díjátadó legrosszabban öltözött sztárjai.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A páneurópai Stoxx600 index 0,7%-os növekedéssel zárta a pénteki kereskedést. Az összes nyugat-európai tőzsde növekedett, élén a DAX 1,0%- os emelkedésével, melyet a Ftse100 és a CAC40 0,4%-os pozitív teljesítménye követett.
Az ázsiai piacok ma nem sok indikációt adnak a hangulatra, ugyanis Kínában, Dél-Koreában, és Japánban is zárva tartottak a tőzsdék. A hongkongi piac esett, miután Kína a hétvégén egy sor aggasztó gazdasági adatot tett közzé: az augusztusi gyári termelés, a kiskereskedelmi forgalom és a beruházások száma elmaradt a várakozásoktól. Ami Európát illeti
A kenyai Jomo Kenyatta nemzetközi repülőtér (Jkia) dolgozói szakszervezete sztrájkot tervez az ország kormánya és az indiai Adani Group közötti befektetési megállapodás ellen.
Bizonyos csillagjegyek a horoszkóp szerint különösen fényesen tűnnek ki, ha a feleségek különleges fogalmáról, szerepéről van szó. Extra szeretet, türelem és odaadás jellemzi őket. Mitől különlegesek bizonyos csillagjegyek, mitől ők a legjobb feleségek? Erre a kérdésre 2 asztrológiai jegy prizmáján keresztül tárja fel a horoszkóp a választ. Lássuk,
A sógun című sorozat a drámák között 18 kategóriában győzött a Los Angelesben helyi idő szerint vasárnap este megrendezett 76. Emmy-díjátadó gálán. A vígjátékok legjobbja a Hacks – A pénz beszél lett, de jól szerepelt A mackó és a Szarvasbébi is.
Olaf Scholz német kancellár vasárnap Üzbegisztánba látogatott, ahol kétoldalú migrációs megállapodást írt alá Szamarkand városában. A megállapodás egyik célja, hogy szakképzett üzbég munkaerőt, főként egészségügyi szakembereket csábítsanak Németországba, másfelől megkönnyítsék az érvényes tartózkodási engedély nélkül Németországban tartózkodó üzbég