2024. szeptember 16. hétfő

szept. 16
13:39
Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Nagy István miniszter tájékoztatója az árvízi védekezésről (Magyar Hírlap)
A Magyar Honvédség számos eszközzel vesz részt az árvízvédelemben.
szept. 16
13:39
Lezárták a vámosszabadi határátkelőt a Duna áradása miatt (Demokrata)
A közútkezelő azt kéri a közlekedőktől, hogy folyamatosan figyeljék az Útinform weboldalát.
szept. 16
13:39
Kiemeledő számokat produkált a Szép kártyás költés: top 5-be került Nyíregyháza! (Nyíregyháza)
Több mint 9 milliárd forintot használtak fel keretükből a K&H Szép-kártya birtokosok a legnépszerűbbek számító turisztikailag is kiemelt településeken ezen a nyáron. A legfelkapottabb nyári helyszínnek Siófok, Balatonfüred és Sárvár bizonyult. Ám a top 5-be Hajdúszoboszló és meglepetésre Nyíregyháza is bekerült.
szept. 16
13:39
Sam Bankman-Fried új tárgyalást kér, most a szövetségi bírót hibáztatja (KriptoMagazin)
Az FTX társalapítója, Sam Bankman-Fried új tárgyalást kér, mivel a szövetségi bírót okolja azért, hogy nem tudott megfelelő védelmet nyújtani – írja a Bloomberg. Az egykori vezérigazgató ügyvédei azzal érveltek, hogy az FTX összeomlása után mindenki “elhamarkodott ítéletet” hozott, és a tisztességes tárgyalás elvei egy “ítélet első, majd az ítéleth
szept. 16
13:41
Jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon (Demokrata)
A Magyar Honvédség felkészült, készen áll és jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
szept. 16
13:45
Megnézik, mi lett a Spar ígéreteiből (Piac és Profit)
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását.
szept. 16
13:45
Németország innen várja a szakképzett, főleg egészségügyi munkaerőt (Infostart)
Üzbegisztánba látogatott vasárnap Olaf Scholz német kancellár, ahol Szamarkand városában aláírt egy kétoldalú bevándorlási megállapodást. Ennek egyik célja, hogy szakképzett munkavállalókat csábítsanak Németországba, másfelől, hogy az érvényes engedély nélkül német földön tartózkodó üzbégeket könnyebben hazatelepítsék.
szept. 16
13:45
Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása a Liszt Ferenc repülőtéren (ProfitLine)
Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután a rakodómunkásokat arra kötelezték, hogy viseljenek testkamerát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.
szept. 16
13:45
A magyar kormány miatt nekiestek az Európai Bizottságnak, súlyos érvágás vár a költségvetésre (Portfolio)
Az Európai Unió Bíróságának ítéletének be nem tartása miatt az Európai Bizottság a Magyarország számára elérhető kohéziós források kiutalásaiból kezdheti el levonni a 200 millió eurós egyszeri, valamint a napi 1 millió eurós bírságot. A magyar kormány határideje pénteken lejárt, hogy tájékoztassa az uniós végrehajtó testületet. A Bizottság további
szept. 16
13:45
Csaknem félszáz második világháborús gránátot találtak Magyarországon (Femcafe)
Összesen 49 második világháborús gránát került elő Érden, egy építkezés előkészítésekor, közölte hétfőn a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede a saját Facebook-oldalán.
szept. 16
13:45
Horrorház, ahol az avignoni szörny elkövette a rémtetteit (Magyar Hírlap)
A férj elkábította a feleségét, és hagyta, hogy tucatnyi férfi megerőszakolja.
szept. 16
13:45
Víz alá kerül teljes Európa: rettegnek a Duna menti nagyvárosok (AC News)
Rendkívüli állapotok uralkodnak az európai országokban. Bécs víz alá került, Csehországban több mint 10 ezer embert evakuáltak.
szept. 16
13:51
Készülnek a magyar biztosítók a legrosszabbra, a legutóbbi árvizeken is nagyot buktak (Portfolio)
A legutóbbi két nagy árvíz közül a 2010-es "tiszai" árvíz miatt 7,1 milliárd forint, a 2013-as dunai árvíz miatt 1,3 milliárd forintnyi kárkifizetést teljesítettek a magyar biztosítók. A szektor számára ezek jelentős összegek voltak, ehhez képest a keletkezett gazdasági károk alig 3,5%-át, illetve 2%-át állták a biztosítók a két legutóbbi nagyobb á
szept. 16
13:51
Lezárták a vámosszabadi határátkelőt a Duna áradása miatt (ATV)
A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
szept. 16
13:51
A Lounge Group lett Közép-Európa legjobb rendezvényes ügynöksége (Femcafe)
A Lounge Group és a cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group idén kiemelkedő sikereket arattak a ljubljanai Conventa Crossover Best Event Awardon, a közép- és kelet-európai régió legnagyobb presztízsű rendezvényipari versenyén.
szept. 16
13:51
Ügyes trükk az üvegcserepek felszedésére, így biztosan nem vágják meg a kezedet (Promotions)
A takarítás néha romeltakarítást jelent, és ennek is megvan a maga szakszerű módja. Hogyan lehet megbirkózni a törött üveggel? Megmutatjuk!
szept. 16
13:51
Biztonsági funkciókat automatizáltak a Chrome-ban (Bitport)
A Google kísérletezik a lehetetlennel: a kényelem és a biztonság párosításával. Automatizált funkciókkal bővítette böngészője biztonsági ellenőrzéseit.
szept. 16
13:51
A bombafenyegetések kibertámadásnak minősülnek (Mínuszos)
Az iskoláknak, repülőtereknek és különféle intézményeknek küldött bombafenyegetések kibertámadásnak minősülnek – jelentette ki Lubomír Solák, Szlovákia országos rendőrfőkapitánya. A parlament védelmi és biztonsági bizottság ülésének anyagát titkosították, Solák szerit az emberek biztonságban érezhetik magukat. „A lehetőségekhez mérten tájékoztattam
szept. 16
13:51
Meghan Markle különleges ajándéka Harry hercegnek (Magyar Hírlap)
Harry herceg szeptember 15-én ünnepelte a 40. születésnapját.
szept. 16
13:51
Miért olyan gyakori a Fibonacci-sorozat a természetben? (Helló Magyar)
A Fibonacci-sorozat és az aranymetszés elsősorban matematikai, másrészt pedig esztétikai vonatkozású – akkor miért utánozza ennyiszer a természet?
szept. 16
13:51
Maszturbálni kezdett a mellette ülő nő előtt egy férfi a szerencsi vonaton (Telex)
A zaklató azt mondta, "nem látott más megoldást" nemi vágyai kielégítésére.
szept. 16
13:51
L.L. Juniorral és Dárdai Blankával folytatódik ma este az Ázsia Expressz! (Digital Hungary)
A TV2 idén immár ötödik alkalommal tűzte műsorára közönségkedvenc kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. Az Ördög Nóra műsorvezetésével készült szuperprodukció ezúttal a Fülöp-szigeteken kezdődött, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget. A nézők az első két hét kalandjait látva tapasztalhatták, hogy az idei széria minden eddiginél nagyobb kihívást t
szept. 16
13:51
5 mindennapi dolog, ami csökkenti a magnéziumszintedet – és nem is tudtál róla (Bien)
Tudtad, hogy a magnézium több, mint 300 folyamatért felelős a szervezetünkben? Szinte minden szervrendszernek szüksége van magnéziumra az optimális szintű működéshez, ezért különösen aggasztó, hogy a becslések szerint az emberiség 85%-a magnéziumhiányos. Ráadásul a magnéziumhiányt nehéz teszteléssel diagnosztizálni, mivel a legtöbb a sejtekben és a
szept. 16
13:57
Július óta nem történt olyan a benzinárral, mint ami kedden fog (Infostart)
Viszonylag hosszú lánc szakad meg holnap, egy kis korrekciót eszközölnek az üzemanyagárakban.
szept. 16
13:57
Vadon Jani elárulta, miért tér vissza Balázsék után az Rtl-hez (Blikk)
Vadon Jani megszólalt arról, valójában miért vállalta el az RTL felkérését Az Árulók című műsorra. Azt is elmondta, szerinte az áruló vagy az ártatlan szerep áll közelebb hozzá.
szept. 16
13:57
Esővíz elvezetés házilag? Megoldható! (Agroinform)
Az esővíz elvezetését akár házilag meg tudjuk oldani.
szept. 16
13:57
Török Gábor Magyar Péterről: minden megvan benne ahhoz, hogy sikeres legyen (SzMo)
A politikai elemző a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait arról, mennyire profin mozog Magyar Péter a politikában. Szerinte mindezt nemcsak a közvélemény-kutatások jelzik, hanem a közösségi médiában egymással versengő posztok, képek, videók is.
szept. 16
13:57
Zelenszkij reagált a Trump elleni második merényletkísérletre (Magyar Hírlap)
"A világon sehol sem szabadna léteznie olyan jelenségnek, mint a politikai erőszak".
szept. 16
13:57
Eltűnt az állami vagyon értékteremtő képessége (Forbes)
A közel 12 ezer milliárd forintos állami vagyon éves hozadéka potom 20 milliárd forint avagy az "alapítványosítás" kedvezőtlen mellékhatásai.
szept. 16
13:57
Családi nap – A kormányhivatal hagyományos közösségépítő rendezvényt tartott (Nyíregyháza)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal hagyományos közösségépítő családi napot szervezett a munkatársaik és családtagjaik számára. Az esemény keretében a résztvevők közösen tekinthették meg a Nyíregyházi Állatparkot, erősítve ezzel a hivatal közösségét és családias légkörét. A program célja a kikapcsolódás mellett a csapatkohézió növelés
szept. 16
13:57
Három helyen is kiválogatták a legjobb fiatal szürkemarha bikákat (Magro)
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kollégái a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete tagjaival elvégezték a fiatal szürke szarvasmarha bikák válogatását a bugacpusztaházi, az izsáki, valamint a kunszentmiklósi állattartó telepeken.
szept. 16
13:59
Manfred Weber is támogatja, hogy Orbán szerdai EP-vitáját halasszák el (SzMo)
Weber támogatja a szintén EPP-tag TISZA felvetését az árvíz miatti halasztásról. Hivatalos döntés még nincs, de az már biztos, hogy Orbán és Magyar Péter nem most szerdán vitázhat politikusként először.
szept. 16
13:59
Hátborzongató felvételek a cseh árvízhelyzetről (Magyar Hírlap)
Emberfeletti küzdelem.
szept. 16
14:03
Utóvizsgálatot indított a Spar ellen a Gvh (Blikk)
A Gazdasági Versenyhivatal utólagos vizsgálatot rendelt el a Sparral szemben, pár nappal azután, hogy a cég megnyerte a kormánnyal szembeni pert az Európai Unió Bíróságán. A GVH közleménye szerint, egy évekkel ezelőtti ügy miatti kötelezettségek teljesülése ügyében kutakodnak.
szept. 16
14:03
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei (Márkamonitor)
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (Mmsz). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (Mol
szept. 16
14:03
Lemondott Thierry Breton, az Európai Unió belső piaci biztosa (Magyar Hírlap)
Döntését Ursula von der Leyennek címzett nyílt levélben jelentette be.
szept. 16
14:03
Visszalépett a francia EU-biztos, áskálódással vádolja Ursula von der Leyent (Telex)
Thierry Breton szerint Von der Leyen a háta mögött megpróbálta meggyőzni Emmanuel Macront, hogy ejtse őt.
szept. 16
14:03
Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát (naphire.hu)
Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
szept. 16
14:09
Itt a térkép! Mutatjuk, hol csap le a legdurvábban a közelgő árvíz (Blikk)
A Boris-ciklon továbbra sem kíméli Európát: jelentős károkat okozott a környező országokban, egyes helyeken már halálos áldozatokat is követelt. Magyarországon pedig még csak most fog tetőzni. Hazánkat ábrázoló infografikán mutatjuk, hogy az egyes területeken milyen fokú veszélynek van kitéve a hazai lakosság.
szept. 16
14:09
Ilyennek látják a fiatalok a munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket (Adózóna)
A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében, mint korábban, de ilyenre az elmúlt 12 évben akadt máskor is példa – derül ki a friss K&H ifjúsági index felmérésből, amit a 19–29 évesek körében végeztek. Eközben mintha be lenne betonozva a megbecsültségük a munkahelyükö
szept. 16
14:09
Újra a kortárs művészeté a főszerep a Bálnában (Portfolio)
Újra jelentkezik Budapest legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT), amely 2024-ben nemzetközivé bővül és 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát. Szeptember 26-29. között a Bálnában mutatkoznak be a hazai és külföldi galériák, valamint a legkeresettebb művészek. A kiállítás és vásár melle
szept. 16
14:09
Liptai Claudia: Puskás Petinek kéne nyernie a Sztárban Sztár All Starst! (SzMo)
Volt itt goblin a Harry Potterből, Lady Dömperbe oltott Beetlejuice és túl jól éneklő Bllie Eilish.
szept. 16
14:09
Szakmai, logisztikai, tárgyi, anyagi segítséget nyújt az állam (Magyar Hírlap)
Rétvári Bence: A települések a védekezésre fordított összegeket később igényelhetik a vis maior alapból.
szept. 16
14:09
A nukleáris együttműködés visszahozhatja a racionalitást a világpolitikába (Demokrata)
Két új reaktor építése is zajlik Pakson, hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
szept. 16
14:09
Elmosott az árvíz két megyét Romániában: többen meghaltak, és ezrek vannak veszélyben (Mandiner)
Az áradásban legkevesebb hatan meghaltak, a kár óriási. Több ezer ház megsemmisült, az ivóvízrendszer pedig beszennyeződött.
szept. 16
14:09
1100 éve Európában, 20 éve az unióban – Nyíregyházán is számos programmal várják az érdeklődőket (Nyíregyháza)
Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében 1100 éve Európában, 20 éve az unióban címmel országos kulturális programsorozat indult augusztusban. A programsorozat keretein belül a hétvégén több eseményre is várták a nyíregyháziakat, többek között a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
szept. 16
14:15
Müller Cecíliáék szerint be kell adni a 7. osztályosoknak ezt az oltást (Menedzsment Fórum)
Hatásos és biztonságos a 7. osztályos gyermekek hepatitis B elleni védőoltása - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hétfőn az MTI-vel.
szept. 16
14:15
A kisfejűség (mikrokefália) okai, tünetei és kezelése (WebBeteg)
A mikrokefália egy ritka neurológiai állapot, melyben a csecsemő fejmérete és agya lényegesen kisebb, mint a vele azonos korú és nemű gyerekeké. A születésnél kimutatható kisfejűség általában a méhen belüli abnormális agyfejlődés eredménye, de előfordul, hogy születés után nem növekszik az agy megfelelő mértékben. A kisfejűség széles skálán mozog,
szept. 16
14:15
Negatív meglepetés Kínában (ProfitLine)
Kínában szombaton tették közzé a kiskereskedelmi forgalomról és az ipari termelésről szóló augusztusi adatokat.
szept. 16
14:15
Hűvösen reagált a Commerzbank vezérigazgatója az UniCredit közeledésére (Portfolio)
A Commerzbank vezetésének megvannak a saját tervei a bankkal - reagált hétfőn Manfred Knof vezérigazgató az egyesülést javasló UniCredit elképzeléseire hozzátéve, hogy továbbra is szeretné, ha a hitelintézet független maradna.

Keresés