2024. szeptember 16. hétfő

szept. 16
20:03
Brutális testhorror és magyar válás realista képekben (Demokrata)
Idén is volt néhány nagyon várt film a CineFest filmfesztiválon, és sok olyan egzotikum is, ami nem biztos, hogy bekerül a hazai moziforgalmazásba.
szept. 16
20:03
Magyarország árvízügyben aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust (Magyar Nemzet)
A súlyosan érintett közép-európai tagállamok koordinálhatják a védekezési feladatokat.
szept. 16
20:09
Világmárkák hamisítványait árulták – eljárást indított ellenük a NAV (Adózóna)
Hamis világmárkákkal csalogatta vevőit egy budapesti üzlet. Több mint 40 millió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
szept. 16
20:09
Keddtől az árhullám miatt nem lehet behajtani a Margitszigetre, a 26-os autóbusz sem közlekedik (hirado.hu)
A sziget csak északról, az Árpád híd felől közelíthető meg és onnan is kizárólag gyalog.
szept. 16
20:09
Súlyos döntést hozhat az Audi: 5 ezer ember vonult utcára Brüsszelben (Portfolio)
A belga fővárosban hétfőn több mint 5000 ember vonult az utcákra, hogy támogatásukról biztosítsák az Audi Brüsszel dolgozóit, akiknek a munkahelye veszélybe került. A szolidaritási akció miatt Brüsszelben a tömegközlekedés nagy részét felfüggesztették.
szept. 16
20:09
Előbb jön a Nintendo Switch 2, túl nagyot szólt a PS5 Pro (vg.hu)
A Switch 2-t már pár héten belül le is leplezhetik.
szept. 16
20:09
Mindenki erre várt: óriási bejelentést tett az Apple (BorsOnline)
Ne maradj le erről, csapj le rá azonnal!
szept. 16
20:09
Magyar dalon sokkolt le Amerika, nem kerülhettek volna adásba ezek a szavak? (Promotions)
Zseniális, ahogy elkezdődik a magyar dal, és ahová eljut. Amerika meglepődött ezen.
szept. 16
20:09
Szijjártó Péter a Roszatom vezérigazgatójával és a NAÜ főigazgatójával tárgyalt (Demokrata)
Örömmel nyugtáztuk, hogy a Roszatom együttműködése zavartalan minden német, francia, svájci, magyar, amerikai beszállítóval és partnerrel, mondta Szijjártó Péter.
szept. 16
20:15
Rendőrautók és egyenruhás rendészek lepték el Németország határátkelőit (HírTV)
A német kormány kritikusai szerint a Scholz-kabinet nem az illegális migráció ellen akar fellépni, hanem a nyíltan bevándorlásellenes AfD politikai térnyerését próbálja megállítani.
szept. 16
20:15
Az elmúlt időszakról vallott Király Linda (Metropol)
Király Linda nemrég árulta el, hogy végre rátalált a szerelem, majd következett a Sztárban Sztár All Stars, ahonnan viszont a hétvégén búcsúznia kellett.
szept. 16
20:15
"A helyzethez képest..." - újabb hír érkezett a nagybeteg Bruce Willisről (Ripost)
A színész állapotáról ex-felesége, Demi Moore mesélt.
szept. 16
20:15
G.w.M elárulta, tetováltathatnak-e a gyerekei (BorsOnline)
G.w.M a rajongói tetkókról vallott.
szept. 16
20:15
Lezárják a Margitszigetet (Magyar Nemzet)
A 26-os autóbusz nem közlekedik, a 4-es és a 6-os villamos pedig nem áll meg a Margitsziget megállóban.
szept. 16
20:21
A Margitsziget a legnehezebb pontja az árvízi védekezésnek: fotókon, ahogy készülnek az áradásra (Blikk)
A Margit-sziget az egyik legnehezebb pontja a védekezésnek, de van remény arra, hogy 850 centinél tetőzik a Duna, valamivel alacsonyabban, mint a 2013-as, eddigi legnagyobb árvíz idején.
szept. 16
20:21
A kínai porcelán titka: Újra kivirágzó kék (Blikk)
Ahogy a kis porcelánmanufaktúra újra kivirágzik, talán a fiatalok is újra közel kerülnek egymáshoz. Az Újra kivirágzó kék című, 2024-ben készült sorozat az első kínai széria, ami Magyarországon látható. A történet a kínai porcelánkészítés fővárosában, Csingdezhenben játszódik, és a kis családi porcelánmanufaktúra körül bonyolódik. A sorozat hétfő é
szept. 16
20:21
Matteo Salvini nemzetközi mozgósítást hirdetett (HírTV)
Nagyszabású nemzetközi mozgósítást hirdetett meg a biztonság, a gondolatszabadság, a nemzeti szuverenitás védelmében Matteo Salvini október 6-ra a lombardiai Pontidába azt követően, hogy egy migránsokat szállító hajó feltartóztatása miatt az olasz ügyészség hat év börtönbüntetést kért rá - közölte a Liga párt hétfőn.
szept. 16
20:21
Elképesztő vagyon összpontosul a befektetési alapoknál: augusztusban tovább nőtt az állomány (Pénzcentrum)
Augusztusban 0,6%-kal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon - olvasható a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) közleményében. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett piacokon némi emelkedést láthattunk, a fejlődő tőzsdéken is volt még valamennyi növekedés, ezzel szemben a hazai tőzsdén csökkenés volt megfi
szept. 16
20:21
Vizsgálja a versenyhivatal a Spar által vállalt kötelezettségek végrehajtását (ProfitLine)
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását - tájékoztatta a nemzeti versenyhatóság hétfőn az MTI-t.
szept. 16
20:21
A rakodómunkásokra tett testkamerák után megszűntek a reptéri lopások (444.hu)
Az ORFK szerint a budapesti reptér az egyik legbiztonságosabb Európában.
szept. 16
20:21
A BMW képzése a lányok számára is vonzó karrierlehetőség (autopro)
Elindult a BMW Group Duális Szakképzési Programjának második tanéve, immár kétszáz diákkal.
szept. 16
20:21
3 őszi táskatrend, ami minden szettet feldob: ezeket a stílusokat fogjuk viselni ebben a szezonban (Femcafe)
Az idei ősz legnagyobb táskatrendjei nem csak a divatról, hanem az önkifejezésről is szólnak.
szept. 16
20:21
A hallgatás a fegyverek kegyetlenségével szedi szét a családod (Könyves Magazin)
A szlovén Goran Vojnović lírai szépségű, érzékeny regényében egy balkáni család küzd a némaság kényszerével, a történetek és a magyarázatok hiányával. A fügefa a hét könyve.
szept. 16
20:21
Jó a vétel (Autószektor)
A haza járműállomány átlagos életkora idén szeptemberben elérte a 16 esztendőt. Akinek ennél fiatalabb autója van, az mondhatja magáról, hogy átlagos felüli színvonalon autózik. Szomorú, de egy nemrégiben készült felmérésből kiderült, hogy a legtöbb magyar háztartás számára már a mai mesénk másfél milliós főszereplője is álom marad, ugyanis a legtö
szept. 16
20:27
OKF: folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása (Alternatív Energia)
Szombaton is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggel az MTI-vel.
szept. 16
20:27
Idén is magas Erdélyben a magyarul tanuló diákok száma (vg.hu)
Idén is átlépte a 150 ezret a diákok száma.
szept. 16
20:27
"Végre elkezdtem" - fontos elhatározásra jutott Curtis (BorsOnline)
A rapper a közösségi oldalán árulta el a részleteket.
szept. 16
20:27
Pintér Sándor saját pénzéből adott 60 ezer forintot pálinkára az árvíz ellen védekezőknek (SzMo)
A Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn tekintette meg a védekezést a belügyminiszter, aki azt is megkérdezte, mire van szüksége a munkásoknak. A lehető legmagyarabb válasz érkezett.
szept. 16
20:27
Ezzel az üzenettel köszöntötte a 40 éves Harry herceget családja (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg vasárnap ünnepelte születésnapját, mely alkalomból a királyi család tagjai is felköszöntötték nyilvánosan. Szeptember 15-én – talán a kerek évszám miatt – Harry testvére, Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné, valamint a királyi pár hivatalos oldala is jókívánságait osztotta meg a herceggel. Ez azért is nagy szó, mivel 2
szept. 16
20:27
Zöldparadicsom-savanyúság: van okunk örülni az éretlen termésnek is! (Magyar Mezőgazdaság)
A szabadföldi paradicsomtermesztésnek hazánkban a fagyok vetnek véget, sajnos néha túl korán. Aztán, hogy igazán felpaprikázzon minket az időjárás, nem riad vissza attól, hogy az első fagyocska után.
szept. 16
20:27
Állami segítséggel védik otthonaikat a Római-parton élők (Magyar Nemzet)
A korábbi döntések miatt a védművek elé szorult lakók igyekeznek menteni a menthetőt.
szept. 16
20:29
Férficsapatunk elszenvedte első vereségét a sakkolimpián (Magyar Nemzet)
Rapport és Lékó remizett, Szjugirov és Gledura kikapott, így lett 3-1-es vereség a vége.
szept. 16
20:33
Véneket elöntötte az árvíz: több utca is járhatatlan, nyaralók kerültek víz alá (Blikk)
Egyre komolyabb pusztítást végez az árvíz Magyarországon, ami már közvetlenül veszélyezteti a lakosságot is. Vének településén már víz alá kerültek a nyaralók is, a Duna partján fekvő üdülőövezet egyenesen megközelíthetetlenné vált az utóbbi napokban. Minden árhullám alkalmával ellepi a települést a víz. Most egy helyi lakos számolt be a történések
szept. 16
20:33
Freddie vallomása: "Derékig fog érni a víz" (Metropol)
Freddie nehéz időszak elé néz, a Duna ugyanis napokon belül elönti a kávézóját.
szept. 16
20:33
Tóth Andi: A nők és a stressz az egy olyan kapcsolat, amit soha nem fogsz megérteni (Ripost)
Tóth Andi inkább ezt tanácsolja a mellrák ellen.
szept. 16
20:33
Vietnám egész gazdasága megérzi a Jagi szupertájfun hatását (vg.hu)
Kisebb lesz a növekedés, bár tartani akarják a 7 százalékot.
szept. 16
20:33
Gyula Tv Híradó 2024. 09. 16. (Gyulatelevízió)
Témák: – Tavaly 1100, idén 1400 hallgató kezdte meg tanulmányait a Gál Ferenc Egyetemen – mondta Dux László rektor a szombaton, a szegedi dómban megrendezett tanévnyitó ünnepségen. Már a tavalyi adat is rekordnak számított a katolikus intézmény életében, idén viszont tovább erősödtek. – Gyulai vízügyesek segítik az árvízi védekezést az Észak-Dunánt
szept. 16
20:39
Lassan kilábalhat a recesszióból Argentína (Portfolio)
Az argentin gazdaság továbbra is recesszióban van, de a szakértők szerint már látszanak a kilábalás jelei. A Reuters hétfőn közzétett felmérése alapján az ország gazdasága a második negyedévben 1,4%-kal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest.
szept. 16
20:39
Sokk egy érdi építkezésen: 49 gránát bukkant elő (ATV)
49 gránátot találtak egy érdi építkezésen.
szept. 16
20:39
Siklós Gabriella jelezte, óráról órára változik az árvízi helyzet (hirado.hu)
A szóvivő kiemelte: a vízállás előrejelzését a folyamatosan változó időjárási helyzet mellett az is nehezítette, hogy például Ausztriában volt olyan mérőállomás, amely felmondta a szolgálatot és rossz adatokat közölt.
szept. 16
20:39
Budafok-Tétény minden állami segítséget megkap az árvízi védekezéshez, de a főváros csak halogat (Magyar Nemzet)
Zajlik a védekezés a Xxii. kerületben.
szept. 16
20:39
A Red Bull bedobta a törölközőt a legutóbbi veresége után (Racing)
Bakuban elveszítette a vezetést a Red Bull a McLarennel szemben, ami után a bikások tanácsadója meglepő kijelentést tett.
szept. 16
20:39
9 édesburgonyás kaja, ami színt visz a szürke hétköznapokba (Street Kitchen)
Akár egy gyors vacsorára van szükséged, akár egy különleges desszertre vágysz, az édesburgonya minden alkalomra remek választás.
szept. 16
20:41
Az ítéletidő ellenére is jól áll a Közép-Európa Rally (Racing)
Harminc nap múlva kezdődik a Közép-Európa Rally a WRC-ben, egyelőre egyetlen szakasz sem került víz alá a Boris ciklon miatt. Kereken harminc nap múlva kezdődik a Közép-Európa Rally a WRC-ben, és nagy szerencse, hogy a versenynaptárban előbb a Chile Rally következik, ugyanis a Boris ciklon miatt jelenleg áldatlan állapotok vannak az európai verseny
szept. 16
20:43
Brendon Semenuk sorozatban harmadszor lett amerikai bajnok (Racing)
Brendon Semenuk ugyan kikapott a Tennessee Rallyn csapattársától, de a célban ő volt a boldogabb,
szept. 16
20:45
Felfoghatatlan veszteség: holtan találta az anya a ház előtt 10 éves kislányát, előtte veszekedtek (BorsOnline)
A mentők sem tudták megmenteni a gyermeket.
szept. 16
20:45
Sára Botond leszögezte, a kormány minden segítséget megad a fővárosi az árvízi védekezéshez is (hirado.hu)
Sára Botond tájékoztatása szerint Budapest Főváros Védelmi Bizottsága (BFVB) délutáni ülésén áttekintették a fővárosi árvízi helyzetet a védekezésben részt vevő szervekkel és hatóságokkal.
szept. 16
20:45
Magyar aranyéremmel zárult az idei WorldSkills világverseny (ProfitLine)
Magyar aranyéremmel zárult az idei WorldSkills világverseny, amelyet szeptember 10-15. között tartottak a franciaországi Lyonban - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) hétfőn az MTI-t.
szept. 16
20:45
Hátborzongató figyelmeztetést adott az időutazó: meg vannak számlálva a napjaink (Ripost)
Az "Időutazó" visszatért 2671-ből, hogy figyelmeztessen minket az idén várható 5 "veszélyes" eseményre.
szept. 16
20:45
Egyre inkább szorul a hurok Zelenszkij nyakán (Magyar Nemzet)
A rendfenntartók befejezték a nyomozást a Dubinszkij elleni, hazaárulással gyanúsított ügyben.

Keresés