Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.
Az üzlet nem más, mint új érték előállítása és közvetítése a partnerek között, ellenérték fejében. A tisztességes üzlet annyival több, hogy a tranzakciók a résztvevők megelégedésére szolgálnak, vagyis a felek egyike sem érzi magát kiszolgáltatva a többi résztvevőnek.
Détár Enikő ugyanúgy megküzd a mindennapok nehézségeivel, mint bármelyikünk, és ilyenkor a két gyermeke az érzelmi, lelki támasza.Ritka, hogy a színésznő
Gondoltad volna, hogy az, ahogyan ébredsz reggelente, elképesztően sokan elárulhat az aktuális egészségi állapotodról? A szakértők szerint ha egy bizonyos tünetet rendszeresen tapasztalsz, azonnal érdemes orvoshoz fordulnod, mert súlyos bajt jelezhet.
A Fidesz debreceni képviselője rövid idő alatt tizenöt kilogrammtól szabadult meg. A politikus örömmel osztotta meg, hogy mi áll a háttérben, ezzel is elejét véve a találgatásoknak.
Hétfőn olyan helyzekkel találkozhatunk, amelyek fejtörést okozhatnak. Az észérvek ellentmondanak az érzéseinknek, és ezt egész héten érezni fogjuk. Napi horoszkóp következik.
Jön a hideg. Mert miért érdekelné a Petrus nénit az arab izraeli konfliktus, ha végre megjött Pista a szobafestő, akit már két napja várt. Végre kigletteli a tiszta szobát és szép fehér lesz minden. Jön a hideg. Beleborzong az ember ahogy megcsap a sötét felhők fenyegető gyülekezete. A novella Kabdebon János írása.
Szeptember 14-től Komárom-Esztergom, Vas, Zala és Somogy vármegyékben is megszűnik a tűzgyújtási tilalom. Budapesten és a további 13 vármegyében fennmarad a tűzveszélyes időszak.
Immár hagyományként, idén hatodik alkalommal ismeri el a Femcafe.hu azokat a női teljesítményeket, amelyek széles körben inspirálják a közönséget. Szeptember 9-én kezdetét vette a szavazás, ahol a korábbi évekhez hasonlóan, idén is kizárólag az olvasók dönthetnek, hogy a szakmai zsűri jelöltjei közül, ki kerüljön ki győztesként. Az olvasók egészen
Nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben eshet. Délutántól délkelet, kelet felől már elkezd szakadozni, helyenként csökkenni a felhőzet, és arrafelé egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az Észak-Dunántúlon délelőtt még többfelé erős, Sop
Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.
Az őszi hónapok beköszöntével sokak számára nem csak a természet változik, hanem a hangulat is. A nappalok rövidülése, a hűvösebb időjárás és a napfény csökkenése gyakran vezethet szezonális depresszióhoz, vagy ahogy gyakran nevezik, a "téli lehangoltsághoz". Bár ezek a változások természetesek, nem kell, hogy eluralkodjanak a hangulatodon.
A mobiltelefonok és más digitális eszközök használata az iskolai oktatásban az elmúlt években világszerte heves viták tárgyát képezte. Magyarországon sincs ez másként: az elmúlt napok legforróbb témája az okostelefonok kitiltása a tanórákról. A rendelet szerint az idei tanévtől a diákoknak kötelező tanítás kezdetén leadni az eszközeiket, és azt csa
Az elmúlt években lényegében semmilyen gazdaságpolitikai terv nem teljesült, vaskos és folyamatos alulteljesítést látunk. Komoly fordulatra lenne szükség jövőre, hogy a választásra fordulva ne további eladósodás legyen a fedezete a választási pénzszórásnak, ami nyilván nem maradhat el. Ács világa.
Budapesten rendezik meg az Európai Unió magyar soros elnökségének legjelentősebb felsőoktatási és kutatási tanácskozását, melynek fókuszában Európa versenyképességének újraindítása áll - emelte ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton videónyilatkozatában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az élet átírta a papajaszabályokat a McLarennél, hiszen az Azeri Nagydíjon Lando Norrisnak kellett egy fontos feladatot ellátnia csapattársa győzelme érdekében.