Robbanások rázták meg a terrorszervezet tagjainak temetését, ezúttal nem a csipogókba rejtették a robbanóanyagot; legkevesebb hárman meghaltak, sok a sebesült.
Alaposabban mérlegelik a fiatalok a banki hitel felvételét mint 5 évvel ezelőtt, a 60 év felettiek esetében viszont nagy mértékben emelkedett a tartozások aránya – derül ki az EOS Csoport kutatásából.
Az építményadó alanyának, tárgyának és mértékének megállapítása a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és a felhatalmazása alapján megalkotott önkormányzati rendelet előírásai alapján történik. Az adó megfizetésére a tulajdonos a tulajdoni hányada és nem a használati megállapodásban foglaltak alapján köteles – mondta ki a Kúria.
Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.
Kivárással telt a mai nap a tőzsdéken, a befektetők a Fed esti kamatdöntésére készülnek. A magyar piacot is mérsékelt mozgások jellemzték, a BUX a kereskedés utolsó perceiben fordult végül pluszba.
"Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent" – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Azt írták, egy vizespalackokat szállító teherautó a belső szalagkorlátot súrolta az autópálya elején, Nagytarcsa térségében. Az ütközéstől a járművön szállított ásványvizes palackok mintegy fél kilométeren szétszóródtak. A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az Útinform a honlapján arra figyelmeztetett, hogy az autósoknak az M0-s
Nagyon gyorsan törölte a honlapját az a zuglói székhelyű BAC Consulting Kft., amelynél felmerült, hogy köze lehetett a libanoni robbantásokban. A magyar cég tulajdonos-ügyvezetője csak annyit közölt, hogy a támadás végrehajtásához használt csipogókat nem ő gyártotta, neki csak közvetítő szerepe volt. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szeri
Biztonságba helyezték a Margitszigeti kisállatkert 110 lakóját. A dolgozók darabonként befogták, beládázták és ideiglenesen a városligeti állatkertbe szállították az állatokat. 22 év alatt ez a harmadik alkalom, hogy árvízveszély miatt menekíteni kell őket. Azt még nem tudni, mikor térhetnek majd vissza az állandó lakóhelyükre.
Az MVM Csoport áram- és gázhálózati szolgáltatási területén megkezdte és megteszi a szükséges árvízvédelmi intézkedéseket. A vízszinttől függően néhány helység árterében nem lesz gázszolgáltatás és Bács-Kiskun vármegye Duna-parti településeinek egyes részein az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áradás levonulásáig szüneteltetheti az áramszolgáltatást
Az Európai Bizottság elkezdi levonni a 200 millió eurós bírságot a magyar uniós kifizetésekből, és már egy 93 millió eurós fizetési kérelmet is benyújtottak a kormánynak.
Valóban sokkal több pénzt hagytak külföldön a magyarok a második negyedévben, mint tavaly, de a covid előtti időkhöz képest még kevesebben utaztak. Utasbiztosítást viszont többen kötnek, mint bármikor korábban - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.Valóban külföldön fogyasztottak-e többet a magyarok a hazai boltok, éttermek és szállodák helyett a máso
A Uniswap (UNI) jelentős mérföldkőhöz érkezett, mivel a kínálat 100%-a már teljesen fel van oldva. A feloldás ellenére egy elemzés szerint az összesen 1 milliárd UNI token mindössze 25,83%-a (nagyjából 258,3 millió) van forgalomban jelenleg a piacon. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a kínálat nagy részét a közösségi kincstár, a csapattagok, a be
Azon gondolkozol, hogy blogolni fogsz, és szélesebb réteggel is megosztod a véleményedet? Ha megvan a motivációd, az csodás, de vajon az ötleted is megfelelő?
Az idei nyáron több mint 100 millió néző érkezett a párizsi olimpiára. A 2024-es nyári játékok rendkívüli gazdasági sikernek számítanak, mert Franciaország összesen 12,2 milliárd dollár nyereséggel zárta a rendezvényt.
Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
Amint az ismert, tegnap több száz csipogó robbant fel egymás után Libanonban, több száz Hezbollah-tagot megsebesítve. A nyugalom azonban nem tartott sokáig, ugyanis ismét több száz, – most walkie-talkie – robbant fel Libanonban.
Folyamatosan keressük a környezetbarát alternatívákat, legyen szó ruházkodásról, csomagolóanyagokról vagy egyéb eszközökről. A gombák kiemelt jelentőségéről megannyi területen számolnak be kutatások, köztük a bőr helyettesítőjeként történő alkalmazásukról is. Már az 1900-as évek elején, az Alaszka államban élő tlingit indiánokról is tudjuk, hogy bi
Csütörtök éjfélig lesz érvényben a figyelmeztető előrejelzés, melyet Magyarország területére adtak ki szerda délután. A napsütéses indián nyarat beárnyékolja majd a süvítő szél és akár az ég is leszakadhat. Az előrejelzés szerint azonban a csütörtökön alkalmazott kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem várható.