Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) jelentése szerint 2024 első félévében a másodlagos piacon, azaz az autógyáraknak közvetlenül nem értékesített abroncsok piacán, látható javulás tapasztalható.
A Nébih felhívja az engedélytulajdonosok figyelmét, hogy módosult a növényvédő szernek nem minősülő készítmények összetételére vonatkozó korábbi rendelkezés. Ezentúl az e körbe tartozó készítmények egyszerű anyagokat is tartalmazhatnak, azonban ehhez az engedélytulajdonos kiegészítő nyilatkozata szükséges.
A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) kutatóinak új tanulmánya szerint az őssejtek terápiás használata folyamán még körültekintőbben kell eljárni, várhatóan éppen olyan szigorúan kell majd mérlegelni a hasznot a kockázattal szemben, mint sok más orvosi beavatkozás esetén. A modern orvostudomány egyik leginkább fejlődő ága a regen
Felkészült, választott meg kinevezett embereknek össze kellene ülniük, és dönteniük kellene, nem pedig egyszerűen harsányan kijelenteni, hogy mi a francnak nekünk ez az egész.
2024. júniusban a kivitel volumene 8,1, a behozatalé 5,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,1 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 411 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Májushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 2,4, az importé 4,7 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn második becslése alap
Utoljára 1956-ban, Dunaharasztiban volt ötösnél nagyobb erősségű földrengés hazánkban. Kalmár Dániel szeizmológus szerint 50-70 évente fordulhat elő Magyarországon egy-egy ilyen erejű földmozgás, ám a pontos időpontot lehetetlen előrejelezni. Felkészülni viszont lehetséges.
2019. májusában indult első útjára a Viharsarki Koraszülött Alapítvány mentőautója. Ekkor a koraszülöttmentő csapat az orosházi kórházból szállított a Békés Vármegyei Központi Kórház Gyulai Gyermekosztályának Perinatális Intenzív Centrumába egy 1480 grammos újszülöttet. Idén augusztus 18-án pedig már az ezredik útját tette meg a csapat az autóval,
Max Verstappen kikelve magából, vezethetetlen szörnyetegnek nevezte az autóját és kijelentette, ha marad a jelenlegi helyzet, búcsút inthetnek a címvédésnek.
Egy tematikus sanghaji kiállításra be lehet vinni a macskákat is, hogy többek között macskamúmiákat nézzenek, vagy az egyiptomi macskaisten előtt fotózkodjanak.
31-ik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület az Alkotó tagtársak című eseményét. A rendezvénynek 2024. szeptember 12-én, 16.30-kor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ad otthont
Egy, a kölni Iw gazdaságkutató intézet által augusztus közepén nyilvánosságra hozott elemzés megállapítása szerint „a német gazdaság immár hatodik éve felismerhető fejlődés nélkül működik”.
A vertikális gazdálkodás környezetvédelmi szempontból ugyanolyan fenntartható, mint a hagyományos, ám sokkal kisebb területet igényel – írta egy kutatás.
A brit olajipari állásfoglalások szerint az energiaadó tervezett emelése visszafogja a növekedést és ezzel ellentmond a kormány meghirdetett céljainak.
Közel négy éve a legkisebb ütemre lassult a török gazdaság növekedése az idei második negyedévben az első negyedévhez képest éves összevetésben, részben a kormány megszigorító intézkedéseinek a hatására, ami igen magas kamatszinttel párosul.
Az idei év negyedik, minden idők egyik legmagasabb órás áramára alakult ki ma este 7 és 8 óra közöttre Magyarországon a tartós kánikulában magas áramfogyasztási igények miatt – vette észre a Portfolio. Ezzel folytatódott az a nyáron megfigyelt minta, miszerint tartós hőhullám esetén az esti fogyasztási csúcs idején a villamosenergia rendszer a "hat
Az allergia kellemetlen tünetei közül a betegek számára a legtöbb problémát az orrdugulás okozza. Az orr szelelésének akadályozottsága az éjszakai pihentető alvást is gátolhatja, ezzel jelentős életminőség-romlást okozva.
A Lego Csoport bejelentette az első féléves eredményeit. A vállalat két számjegyű növekedést ért el mind árbevételben, mind nettó nyereségben, és jelentősen felülmúlta a játékpiac eredményeit, valamint tovább növelte piaci részesedését. Az árbevétel növekedése a széles és sokszínű portfólió iránti erős kereslettel indokolható - különösen az amerika
A sajtószabadságot támogató orosz elnök a nyugati cenzúráról, az olimpiai eszmék nyugati eltiprásáról és a háború nyugati kiprovokálásáról értekezett egy mongol lapban.
A kanadai katedrákon eltöltött tíz év után úgy döntött: hazajön szülőföldjére és itthon folytatja a tanári pályát Kedves Corvin, aki örül, hogy a hazaköltözés mellett döntött. Szeret az itthoni diákokkal dolgozni, és meggyőződése, hogy a magyar oktatás jó alapokon nyugszik. Tanárként úgy érzi, állandóan fejlődni kell, s nem nehézségként kell tekint
Szeptember 1-jén végre elkezdődött a Sztárbox új évada. A nézőtér megtelt, és a hazai sztárok is nagy számban szurkoltak élőben a versenyzőknek. Az első mérkőzésen Miller Dávid és Varga Ádám küzdött meg, a párharcból az előbbi került ki győztesen. Ráadásul talán a műsor történetének legnagyobb kiütésével.
A HungaroMet Budapest Lágymányos állomásán vasárnap hajnalra csak 24 fokig hűlt le a levegő, így új fővárosi és egyben országos, legmagasabb napi minimum hőmérséklet rekord született - közölte honlapján a HungaroMet.
Sydney Sweeney nem tartozik a szégyenlős hírességek közé, simán bevállalja a merészebb ruhadarabokat is - akár az utcán, akár a vörös szőnyegen. A velencei filmfesztiválra most egy csodaszép pucérruhában érkezett, melynek köszönhetően alig takarta valami a dekoltázsát.
A Mattel, az AirConsole és a BMW Group a 2024-es Gamescom videojáték-vásáron jelentette be, hogy a klasszikus kártyajáték, az UNO az autók utasterébe is megérkezik. Az UNO Car Party! elnevezésű játék ezt követően, augusztus 21-én több mint félmillió BMW és MINI modell operációs rendszerében vált elérhetővé, az autóipar történetében először.„Tovább