Elkezdődött az Airbnb-népszavazás Terézsvárosban: a helyieknek két hetük van eldönteni, hogy kitiltják-e a rövid távú lakáskiadást a főváros harmadik legdrágább kerületéből vagy sem.
Nem megfelelő összetételi és allergén jelölés miatt visszahívja a forgalomból az Auchan Kedvenc ropogós zab- és rizspehely, étcsokoládé darabokkal és mogyoróval, valamint az Auchan Kedvenc ropogós zab- és rizspehely, öt féle szárított gyümölccsel elnevezésű termékeket az Auchan Magyarország Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Viszontagságos hónapokon van túl a Cardano. A 2021-es bikapiac egyik legnagyobb sztárja nemrégiben kikerült a tíz legnagyobb kriptovaluta közül, az ADA árfolyama pedig az elmúlt 90 napban közel 30%-kal esett vissza. Mi sem példázza jobban a Cardano helyzetét, hogy a projekt a közösségi elköteleződés és a stabilitás ellenére már nem számít kelendőne
Elismerte a kormánypárti lap a momentumos politikus emberi méltóságának megsértését, dacára annak, hogy a cikk szerzője, Ungváry Zsolt még állami kitüntetést is kapott azóta. Ungváry Zsolt ugyanakkor nem kér bocsánatot, mert szerinte ő csak ironizált.
Nem megfelelő összetételi és allergén jelölés miatt hívta vissza két saját márkás termékét az Auchan. A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy az érintett, kétféle ropogós zab- és rizspelyhet ne fogyasszák el!
Németországban a hét végén Türingiában és Szászországban is választásokat tartottak. Az előbbiben elért eredményekkel először győzött tartományi választáson a szélsőjobboldali AfD. Politikai szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen hatásai lehetnek a párt előretörésének Németországra, illetve Magyarországra nézve.
Az euróövezet feldolgozóipara továbbra is visszaesést mutat, mivel az augusztusi adatok szerint a kereslet az év legmeredekebb ütemében csökkent. A legfrissebb beszerzési menedzserindex (PMI) ismét alacsonyabb értéket mutatott, ami arra utal, hogy a gazdasági fellendülés még várat magára. A gyenge kereslet és az emelkedő árak kihívások elé állítják
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Dr. Prónay Bence, a Pezsgőkonferencia társszervezője, a borjog elismert szakértője beszélt a vince.hu-nak a 2024-es Pezs
A Mérleg boldogságát szomorú dolog akadályozza. A Mérleg csillagjegy az ellentétek embere. Gyakran és hirtelen változik a hangulatod, néha gyengéd, néha nagyon durván őszinte, hangos vagy. Az emberek szeretnek veled lenni, de sokszor sajnos érdekből. Ritkán találkozol igazi mély, őszinte érzelmekkel közeledő emberrel. A Mérleg boldogságát szomorú
"Az első idei viadalon, Monacóban egy nagyobb mezőnyben ötödikek lettünk, ehhez képest hazai pályán nem ment olyan jól a motorhűtés problémája miatt, végül a kilencedik helyen végeztünk. A szezonban Olaszországban tervezünk még elindulni egy versenyen" – mondta a bme.hu-nak Boros Csaba csapatkapitány. Fotó: BME Almádiban a BME mellett még a Veszpr
Máriaremetén rendezték meg augusztus 31-én a Szeretetláng Fesztivált. A Szeretetláng Mozgalom, Kindelmann Károlyné, Erzsébet asszony nevéhez kötődik. 1961 óta kapott kinyilatkoztatásokat Jézustól és a Szűzanyától, melynek nyomán létrejött egy nemzetközi mozgalom: a Szeretetláng. Ő kapta az Úrral való egység imáját, ami szintén elterjedt az egész vi
A 4iG a hazai és a nemzetközi piacokon is jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy hosszútávon biztosítsa a vállalatcsoport technológiai fejlődését és fenntartsa a csoport dinamikus növekedését.
Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG és az észak macedón kormány alá Észak-Macedónia gazdaságának és infrastruktúrájának digitális átalakulásának felgyorsítása céljából – derült ki a 4iG közleményéből.
Fontos célja a kormánynak, hogy mindenki érezhesse Magyarországon a beruházási stratégiája sikereit, az új munkahelyek, a stabil megélhetés és a fejlődő infrastruktúra képében jelentkező pozitív hatásokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Mohácson.
A társadalmunkat gyakorlatilag kirabolták azok a kommunista tanárok a muciológia szakokon, akik ezeket a jobb sorsra érdemes lányok és fiúk agyát átmosták, a segítő szándék helyére ideológiát tettek.
Nagyszabásúnak mondható külsőségek közepette tartotta meg első, a MÁV új vezetőségét bemutató miniszteri tájékoztatóját Lázár János építési és közlekedési miniszter. A nagy asztalt a vállalat igazgatósága és felügyelőbizottsága tagjai, illetve az érdekképviseleti vezetők ülték körül. A tájékoztatón Lázár kifejtette, milyen elvárásokat támasztott az
Mit jelent? Hogyan lehet nyitottabbá válni az AI használatára? Mit jelent az etikus alkalmazás? Erről kérdeztük Stremeny Gábort, a Develor üzletfejlesztési igazgatóját, aki a 2024. október 2-i Tréning Kerekasztal Konferencián az AI mindset fejlesztéséről fog workshopot tartani.
Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG és az észak macedón kormány alá Észak-Macedónia gazdaságának és infrastruktúrájának digitális átalakulásának felgyorsítása céljából – derült ki a 4iG közleményéből.
Fontos célja a kormánynak, hogy mindenki érezhesse Magyarországon a beruházási stratégiája sikereit, az új munkahelyek, a stabil megélhetés és a fejlődő infrastruktúra képében jelentkező pozitív hatásokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Mohácson.
"Az orrplasztika egy bizalmi dolog" – állítja Dr. Gacs János, a Dr. Rose Magánkórház orrplasztikai sebész specialistája, aki szerint lehet akármilyen profi egy sebész, ha képtelen kapcsolódni a pácienséhez, nem lesz kielégítő a végeredmény. A szakértővel a jelenlegi trendekről, a hozzá érkezők irreális elvárásairól és az orrplasztika kihívásairól b