Repül az idő. A Fidesz egyik közpénzzel megtámogatott politikai kutatóintézetének vezetője és Magyar között ma már masszív közéleti lövészárok húzódik.
A vegyszeres kísérleteknél a kukorica a természetes csapadékon felül kapott 100 milliméter öntözővizet és a bemutató napján a talajnedvességi hiány ugyancsak 100 millimétert mutatott. Így nem csoda, hogy a bemutató napjára már rég betakarították.
A címvédő Corona Brasov – többek között Kóger Dániel három gólpasszával – 4-2-re legyőzte a vendég Budapest Jégkorong Akadémia HC-t az Erste Liga pénteki játéknapján.
2006 egyik nagy durranása volt az Aquamarine című tinivígjáték, a nagy népszerűség ellenére azonban – Emma Roberts kivételével – a szereplők ma már egyáltalán nincsenek reflektorfényben. Vajon hogyan alakult a film debütálása óta a gyönyörű sellőlányt alakító színésznő, Sara Paxton élete?
A katonák azt is gyakorolták, hogyan kell helikopterrel embereket kimenekíteni, bár a jelenlegi információk alapján ettől nem kell tartani – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Konkrétan Rónai Egonnal című podcastben.
Donald Tusk erről az árvízvédelmi válságstáb ülésén beszélt, miután arról tájékoztatták, hogy a mentési munkálatokat hátráltathatják a határátkelőhelyeken kialakult torlódások.
A magyarok legjobb férfi csapata nagy küzdelemben kikapott a budapesti sakkolimpia kilencedik fordulójában, így lecsúszott a dobogós helyről, a női válogatott viszont nyert a pénteki játéknapon.
A dunai árhullám lassan vonul le, a fővárosnál a szakemberek szerint szombaton vagy vasárnap tetőzhet. A Duna vonalán már hosszú napok óta dolgoznak a különböző szervezetek és önkéntesek az árvízi gátakon. Péntek este Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere elképesztő fotókat posztolt a városban tomboló árvízről.
Dobó Ági idősebbik gyermeke, Benedikt 2013-ban látta meg a napvilágot, ám a nevét már jóval a születése előtt kitalálták a szülők. Mint utólag kiderült, ebben volt némi félreértés az egykori szépségkirálynő és férje, Csabi között, amiről az édesanya most egy instagramos kérdezz-felelekben számolt be a rajongóinak.
Új rendelettervezetet adott ki a kormány, amely módosítja a távhőszolgáltatásra vonatkozó árakat és támogatási rendszert. A lakosság számára az új rendszer alacsonyabb árakat hozhat, ami a költségvetés számára összesen 140 milliárd forintos idei hiánynövekedéssel járhat. A távhőszolgáltatók számára az új nyereségkorlátok és eszközértékelési szabály
Stohl most egyáltalán nem fogta vissza magát, amikor a játékvezető, Ördög Nóra a versenyzőkhöz fordult, hogy megtudja, ki kinek szurkol a hajsza végén.
A hibátlan mérleg megőrzésén túl Albert Flóriánék rekordjának beállítása volt a tét az Anderlechtre hangolódó Fradinak az MTK otthonában. Helyszíni beszámoló a labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzéséről.
Az olasz hatóságok nagyszabású adócsalási ügyben indítottak nyomozást, amelynek középpontjában John Elkann, a Stellantis és a Ferrari elnöke, valamint testvérei állnak. Az ügyészség pénteki közleménye szerint öt személytől, köztük Elkanntól, összesen mintegy 75 millió euró értékben foglaltak le pénzt és vagyontárgyakat.
Hónapokig tartó izgalom és találgatások után a vásárlók végre kézbe vehetik az Apple legfrissebb készülékeit. "Az iStyle örömmel hozza el vásárlóinknak az iPhone 16 szériát, amely soha nem látott teljesítményt és izgalmas lehetőségeket kínál" – mondta a hálózat magyarországi kereskedelmi igazgatója, Pridalkó Patrik, a Westendben található Apple P
Lezajlott az EuroJackpot 38. heti sorsolása, és bár 5+2-es találat nem született, négy szerencsés büszkélkedhet 5+1-essel. Ráadásul utóbbiak közül két szelvény Magyarországon talált gazdára. A mázlisták több mint 1,3 millió eurót, azaz 500 millió forintot zsebelhettek be, ám a fődíjat most sem vitte el senki. I
A kieső páros ezúttal számított rá, hogy ők mennek haza. Az Ázsia Expressz pénteki adásában rendkívül szoros verseny után esett ki Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi.
Egy kínai állatkertben pandává festett kutyákkal csalogatták a látogatókat. Miután lebuktak, beismerték, hogy a két sztárattrakció tulajdonképp kipingált csaucsau kutya. Mostanra az egész világot bejárták az állatokról készült videók.