Súlyos dolgokkal vádolják Diana hercegné szeretőjének apját. Mohamed Al-Fayed állítólag 20 nőt zaklatott szexuálisan, sőt néhányukat meg is erőszakolta.
Mától nem áll meg az M2-es metró a Batthyány téri állomáson. Még ötven centit fog emelkedni a Duna. Csehországban már vége a vészhelyzetnek. Kövesse közvetítésünket az árvízről!
Miközben a nyugati országokban lassulás tapasztalható az elektromos járművek piacán, Kínában fordított a helyzet, az eredmények pedig lenyűgözőek. Kína a világon az első olyan ország lett, ahol egy hónap alatt több mint egymillió elektromos járművet adtak el. S ez nemcsak annak tudható be, hogy 1,4 milliárd ember él az országban, hanem annak is, ho
A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.
A világ végéről érkező sikersorozatok, valamint a Sommerdahl bűntények negyedik évada, továbbá az idehaza is forgatott FBI International harmadik évadával pörgetik fel a szeptembert a Network4 Media Group szórakoztató csatornái.
A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.
Az orosz elnök szerint a drónok tervezésével, tesztelésével és sorozatgyártásával speciális kutatási és gyártási központok fognak foglalkozni, 2030-ig Oroszországban 48 ilyen létesítmény fog megépülni.
Alapvető változás látszik kibontakozni a devizapiacokon, amely átírhatja a Covid-járványt követő időszakban kialakult szokásokat – már ami a finanszírozó devizák halmazát illeti.
A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték (GVA) 18 százalékát adja – derül ki abból a kutatásból, amely az IVSZ és a Századvég együttműködésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megbízásából készült 2024 nyarán. A kormány jó úton jár, amikor kiemelt ágazatként tekint a digitalizációra – mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkoz
Szeptembertől elindult a kormány DÁP (Digitális Állampolgárság Program) mobilappja, amely több millió magyar számára jelentheti a belépési pontot a digitális államhoz. Az alkalmazást a piac felé is kinyitják: a digitális aláírást és azonosítást a bankoknak, biztosítóknak, közműszolgáltatóknak és telekommunikációs cégeknek is biztosítaniuk kell majd
Tudod, hol van az epehólyagod, vagy hogy melyik a legritkább vércsoport? Mennyi vizet kellene ideális esetben meginnunk minden egyes nap? A Pénzcentrum kvíz kitöltése során kiderítheted, mennyire vagy tisztában legalapvetőbb egészségügyi folyamataiddal: olyan tudásra tehetsz most szert, ami akár az egész életedet megváltoztathatja. Tegyél az egészs
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Két ausztrál sorozat is magyar premiert kap a Network4 csatornáin. A Jack Irish a Galax4-en mutatkozik be a hazai nézőknek szeptember 22-től. A Guy Pearce főszereplésével, Peter Temple könyvei alapján készített sorozat főhőse egy volt büntetőjogász, aki korábbi megpróbáltatásai után nyomozóként és adósságbehajtóként dolgozik. A férfi egy gyilkosság
Az egyik szomszéd azt állítja, a hercegi pár nagyon lekezelően viselkedett vele, pedig ő csak üdvözölni akart őket. Harry herceg és Meghan Merkle szomszédai torkig vannak, minden vágyuk az, hogy a híres család végre tovább álljon.
Van élet a legbiztonságosabbnak tartott befektetéseken túl is. Az idei év első nyolc hónapjában az egyik legfontosabb amerikai részvényindex, az S&P 500 forintban mérve 20 százalékkal erősödött - ehhez képest a teljes éves hozam az elmúlt közel száz évben “mindössze” 7-8 százalékos volt átlagosan, dollárban kifejezve. Ráadásul az egyébként alulérté
Ha fejhallgatómárkákról van szó, olyan cégek juthatnak eszünkbe, mint az Apple, a Bose és a Sony, de az abszolút felső kategóriára gondolva a Sennheiser neve is beugorhat. Most ezek a technológiai óriások új konkurenciával néznek szembe a Dyson részéről, amely nemrég piacra dobta első fejhallgatóját, a Dyson OnTrac néven és ezzel belépett az audio
A testünk folyamatosan üzen nekünk, de biztos, hogy mindig sikerül megértened, mit mond? Szakértők szerint fontos, hogy odafigyeljünk a szervezetünkre, ugyanis sokszor csak ártalmatlan jelekből derülhet ki, hogy valami nincs rendben az egészségünkkel. Veled előfordult már, hogy a megszokottnál sötétebb karikák jelentek meg a szemeid körül, vagy hir
Várható olvasási idő: 2 perc Az elektromos roller a szabadság élményét adja: stílusosan és sebesen lehet eljutni bárhova. A videón látható rolleres srác viszont egy kicsit mást érthet a szabadság fogalmán, mint az átlag. Az élet most brutálisan az arcába tolta, hogy lehet, hogy ezt nem így kéne csinálni. Csak akkor nézd meg, ha bírod idegekkel.
A Mercedes-Benz teljesen kivonul a Szegeden építkező BYD-val tizenhárom évvel ezelőtt létrehozott közös vállalkozásukból. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kivonja maradék tízszázalékos részesedését is a cégből.
A friss adatok szerint tovább velünk maradhat az árhullám, mint amire a szakemberek előzetesen számítottak. Az előrejelzés szerint szombat estig még 50 centivel emelkedik majd a Duna vízszintje, s ezt követően indul a lassú apadás. Erről Láng István országos vízügyi főigazgató számolt be csütörtökön.
Többnyire emelkedést láthatunk ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is kisebb emelkedéssel indulhat a nap. Gazdasági események szempontjából ma különösen a délutáni uniós fogyasztói bizalmi indexre lesz ajánlott figyelnie a befektetőknek.