A tőzsdei kereskedés egyik alapvető eleme a megfelelő megbízások használata. Ahhoz, hogy sikeresen navigálj a piacokon, elengedhetetlen, hogy ismerd a legfontosabb megbízástípusokat és azok helyes alkalmazását. Soron következő online előadásunk segít átlátni, mikor és hogyan érdemes ezeket használni, hogy maximalizálhasd a profitodat és minimalizál
A legnehezebb pillanatokban mindig jól jön egy kis feszültségoldás. Ez a Megasztár 2024-es válogatójára is igaz. Caramelt úgy összezavarta zsűritársa, hogy még a feleségétől is bocsánatot kért.
A 15-ös egyéni választókerületben azért kellett megismételni a választást, mert a fideszes és az ellenzéki jelölt ugyanannyi szavazatot kapott. Ezzel teljes a közgyűlés összetétele, ahol októbertől nem lesz könnyű dolga az ellenzéki polgármesternek.
Ez volt az első énekes fellépése – ismerte be szörnyű produkciója után Daniéla (egy l-lel, ékezettel). Marics Peti egyedüliként igennel szavazott a szinkronszínész produkciójára.
Habár a Szigetközben és a Dunakanyarban megkezdődött az apadás, de még mindig komoly az árvízi helyzet az országban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Németország kancellárja épphogy elkerülte a megaláztatást, miután az exitpoll-felmérések szerint a pártja visszaverte a szélsőjobboldalt a brandenburgi a tartományi választáson.
Miközben a McLaren nem is számolt annak lehetőségével, hogy a Red Bull B-csapatával lop tőlük pontot, a Mercedes főnöke szerint senki sem kárhozhatja a bikásokat, hogy kihasználták Daniel Ricciardót.
Most úgy tűnik: a csúcs 70-80 centiméterrel elmarad a 2013-as árvíz szintjétől - posztolta Süli János, úgy fogalmazott az árvízről: "nagyszerű az összefogás ereje".
Erzsébet királynő uralkodása alatt nemcsak a ceremóniák, hanem az állami bankettek menüje is szigorú szabályok szerint alakult. Három étel sosem kerülhetett az asztalra, mivel ezek a királynő szerint nem feleltek meg a protokollnak. Az egyik fogás akár komoly egészségügyi kockázatot is jelenthetett volna.
A XIX. század végén a felvilágosodott "Nyugaton" egyre több az emberiség diadalmas fejlődését, a világot összefoglaló kiállítást rendeztek. Többek között ebből az apropóból épült fel az Eiffel torony is. Magyarország az 1896-os milleniumi kiállítással csatlakozott ehhez az irányzathoz. A honfoglalás 1000. évfordulóját Budapest nagyívű építkezésekke
Megtelt a folyópart a szombati naplementekor – fotózás, sörözés, bámészkodás, lelkizés, elmélázás az áradó Duna mellett. Magas vízállás, mély gondolatok Budapesten.
Az ingatlanokkal foglalkozó ügyvédek szerint egyre többen és egyre nagyobb vagyonokat hagynak a saját házi kedvenceikre, ami mögött egy különös ok állhat.
Az éghajlatváltozás folytán a szélsőséges időjárási események gyakorisága és erőssége is változik, ezért a hazai méhészeteknek és a méheknek is egyre több nehézséggel kell szembenézniük.
Meglepetésként érte a szakítás Nagy Melanie-t. GwM exe a Palikék világa Egy ritmusban című műsorában mesét válásáról Ábel Anitának. Az adásban Oszvald Marika is meglepő őszinteséggel mesélt a témáról, Gönczi Dorka válási és párkapcsolati mediátor pedig sok érdekességre hívta fel a figyelmet a válás kapcsán.
A miniszterelnök vasárnap reggel számos jó hírt osztott meg az árvízhelyzettel és a védekezéssel kapcsolatban. Az ATV arról kérdezte, mikor fogják emelni a vízügyesek bérét.
A tortillalap a 21. század kenyere: számtalan módon variálható, mindenféle finomsággal megpakolható, akár egy kiadós, húsos ebédre, akár egy reggeli tojásos szendvicsre vágyunk.
Akár a Hepatitis A vírusával is megfertőződhetnek, akik belemennek a megáradt Dunába-erről beszélt híradónknak a nemzeti népegészségügyi és gyógyszerészeti központ szakértője. A Dunakanyar egyes településein az ivóvízzel is gondok vannak, baktériumokat találtak Dömös, Pilismarót és Dobogókő vezetékes ivóvizében-erről már a Duna-Menti Regionális Víz
A szlovén író, Goran Vojnović lírai hangvételű regényében a hallgatás, a sérelmek és a családi kapcsolatok bonyolult összefüggései állnak a középpontban. Mutatunk öt jellemző részletet.
Már jól van a Mercedes hőség által kiütött versenyzőpárosa. Toto Wolff csapatfőnök helyzetjelentést adott az állapotukról, és elismerte, csúnyán elszúrták Lewis Hamilton stratégiáját.
A popcorn napjainkban kulturálisan a mozihoz kötődik, de az emberek már legalább ezer éve fogyasztják; Peruban és Utahban is találtak már régről származó pattogatott magokat.De azon gondolkodtál-e már, hogy vajon megromlik-e valaha? A válasz egyszerű: igen, megromolhat. Most bemutatjuk a pattogatott és a nem pattogatott magok közötti összes különbs