A hétvégén a jó idő segítette a védekezést a Dunánál Budapesten, de amint a védművek készen álltak, a fővárosiak sokan mentek ki, hogy lássák az áradó folyót.
A sztár megosztotta, hogy a közös munka emlékére tetoválást csináltattak 16 éves lányával, Vivienne-nel. Angelina Jolie a csuklójára varratta az új mintát.
Szükségállapotot hirdetett szombaton az olasz kormány az északi Emilia Romagna és Marche tartományban az árvizek miatt, és az érintett régiók megsegítésére 20 millió eurós gyorssegélyről is határoztak.
Már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem nem lazulhat - mondta a miniszterelnök vasárnap reggel az árvízvédelmi operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Orbán Viktor közölte, a dunai árhullám tetőzése jelenleg Dunaföldvárnál tart.
A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárdnak, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnökének, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata. Az Árvíz című jegyzet a Vasárnapi újság szeptember 22-i adásában hangzott el.
A bolhák 1-4 mm-es barna vagy fekete rovarok, melyeknek kemény kitinvázuk van. A bolhacsípés legtöbbször nem megfelelően gondozott hobbi- vagy haszonállatokat tartó vagy azokkal érintkező embereket érint.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Sajóivánkán, Újsolton, Belsősárdon polgármestert, Pécsen pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak. Valamennyi választásra azért van szükség, mert a júniusi általános választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között.
Néha szükséges nehéz döntéseket hozni Christian Horner szerint. A Red Bull főnöke ezt Daniel Ricciardo esetleges austini leváltása kapcsán mondta. És közben egy váratlan "jelöltet" is a képbe hozott.
Ryan Murphy legújabb true crime sorozatának, a Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori premierje a Netflixen vegyes reakciókat váltott ki, különösen Erik Menéndez részéről, írja a Deadline.
"Boldog-boldogtalan aggódik miattunk" - írta Havas Henrik. Mint ismert, az újságíró harmincötéve él Kisorosziban, amit most a dunai árhullám teljesen elzárt a külvilágtól. Havas pénteken a közösségi oldalán számolt be az árvízhelyzetről, valamint az unokájáról és Orbán Viktorról is írt.
Jazzmuzsikus, harsonaművész, zeneakadémiai tanár, de ennél sokkalta fontosabb, hogy 1996-ban egy Lónyay utcai irodahelyiségben létrehozta a Zenei Információs Központot, nem sokra rá pedig a Bmc Recordsot, majd 2013-ban a Mátyás utcában megnyitotta a Budapest Music Centert, amelybe munkatársaival beleálmodta mindazt, amivel addig foglalkoztak: a kon
Hetek óta nem lát előrelépést az ügyben, így Norbert döntött: maga veszi kézbe a dolgokat és megtalálja azt az autóst, aki cserbenhagyva őt, elgázolta. A férfi munkából tartott haza motorjával augusztus közepén a szentendrei Dobogókői úton, amikor egy utánfutót vontató Audi sofőrje elgázolta őt.
A miniszterelnök vasárnap reggeli tájékoztatóján bejelentette, hogy az előrejelzésekkel ellentétben a Duna legmagasabb vízszintje már kedden elhagyhatja Magyarországot, nem pedig csütörtökön. Bár várhatóan több területen csökken a védelmi fokozat, továbbra is szigorú figyelemre és fegyelemre van szükség. Jó hír, hogy nem várható jelentős csapadék,
Első hallásra talán furcsának tűnhet, de valóban lehet számszerűsíteni azt, mennyire lesz sikeres a párkapcsolatunk/házasságunk. Persze nem elég megismerni, és erőltetve megpróbálni alkalmazni a sikerre vivő arányszámot: ennél azért bonyolultabbak az emberi interakciók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tanulhatunk mindabból, amit John Gottman é
Nincs annál bosszantóbb, mint amikor már csak a nap végén érkező üzenet jelzi számunkra, hogy több órányi parkolást fizettünk feleslegesen. Szerencsére azok számára is van megoldás, akik hajlamosak elfelejteni a parkolás leállítását.
Utoljára lép magyar színpadra Omara Portuondo, a 94 éves kubai zenei legenda.Buena Vista Social Club előtt tiszteleg Omara Portuondo Budapesten: különleges koncert és egyedülálló lehetőség a magyar közönség számára 2024. október 6-án, ami nem csupán egy alkalom a zeneszeretők számára, hogy élőben hallhassák a világzene egyik legnagyobb ikonját, han
A magyar válogatott támadó az átigaolási piac utolsó napján szerződött a török rekordbajnokhoz, ahol egyelőre vegyes fogadtatásban részesült. Gyengébb klubot erősebbre, erősebb bajnokságot gyengébbre cserélt. De jó döntés volt-e az karrierje szempontjából? Elemzésünk.
Az első videóban vélhetően telefonozott a vezető, mert a saját kis komótos tempójában hanyag eleganciával átsuhant a sávos táblák erdején a Mercedes-Maybach típusú luxusautójával. A második videóban, "csak" szimplán türelmetlenek voltak a sofőrök, de az nem nagyon érdekelte őket, hogy nem véletlen vannak ott a sávos táblák, ahol vannak. Miután l
Mint megírtuk, a Győri Audi Eto Kc 27-22-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansandot a női kézilabda Bajnokok Ligája-csoportkör 3. fordulójában. A lefújás után a főszereplők értékelték a látottakat a gyorietokc.hu-nak.
Kíváncsi vagy, milyen anyóssal hozott össze a sors? Vagy éppen azt szeretnéd tudni, te milyen leszel ebben a szerepben? Zodiákusod segíthet rávilágítani néhány különleges összefüggésre.
A nagy tech-vállalatok arról győzködik az Európai Uniót, kezeljék képlékenyen a mesterséges intelligencia szabályozását. Ezzel a globális mamutoknak nem kell akkora gondot fordítaniuk az átláthatóságra, és akár milliárdos nagyságrendű bírságokat is megúszhatnának.
Nem véletlen, hogy ezen a részen leállították a közlekedést. Bár a Duna már tetőzött Budapesten, a veszély még nem múlt el. A csörgedező erecskék azonban egyelőre nem okoztak semmilyen bajt.
Egy guarani őslakos férfit lőttek le a brazíliai földviták során Mato Grosso do Sul államban. A farmerek és őslakosok közötti ellentétek tovább fokozódnak, a konfliktusnak már halálos áldozata is van.
Vedres István (Szeged, 1765. szeptember 22. – Szeged, 1830. november 4.) a pesti Institutum Geometricumban az elsők között szerzett mérnöki oklevelet 1786-ban. Szeged város mérnöke majd főmérnöke lett és ezt a hivatalát töltötte be egészen nyugalomba vonulásáig, 1821-ig. Első nagyobb munkája a II. József-féle kataszteri felmérésben való részvétel.