Hiába próbált kérdést feltenni az egyik lap Gál Kinga fideszes EP-képviselő sajtótájékoztatóján az Európai Parlamentben (EP), majd ezt követően a folyosón is, ugyanis Kárándi Ágnes, a politikus sajtófőnöke ezt a testével és némi kamuzást is bevetve megakadályozta.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága mintegy 800 elkövetővel szemben nyomoz költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, az ügyben a pénzügyi nyomozók közel 2500 tanút, illetve 250 gyanúsítottat hallgattak ki. Az ügyészség 23 cégvezetővel szemben emelt vádat.
A 2023-as naptári év során külföldön megfizetett általános forgalmi adó visszaigénylésére vonatkozó kérelem benyújtásának magyarországi határideje 2024. szeptember 30. (hétfő). A visszaigénylés összetett folyamat. A Grant Thornton Magyarország honlapján megjelent írásában a teljesség igénye nélkül bemutatja a legfontosabb részletszabályokat.
A háromsoros ügyeleti rendszerhez a MOK szerint havonta 1350 orvosi helyet kellene betölteni, ami azért problémás, mert a 906 felnőtt praxisból 100, a 297 gyermekpraxisból pedig 28 betöltetlen.
Egy lakásfelújítás vagy egy új otthon kialakítása során rengeteg döntést kell meghoznunk – és mindegyiket jól meg kell fontolnunk, hiszen a legtöbb hosszú távra szól.
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
Az utazás a stressz levezetésének és a hétköznapok nyüzsgéséből való kiszakadásnak az ideje, de a lehetséges járatkésések, a lekésett csatlakozások és a hosszú sorban állás ezt megnehezítheti. Adunk is egy tippet, mi az, amivel könnyebben fog menni mindez.Míg sok utas stresszel a repülőtéri fennakadások miatt, az utazási szakértők szerint nem felté
Már péntek délután feltűntek az első tuningautók és tulajdonosaik a gyulai Várkertben, ahol Euphoria Castle Meet címmel szerveztek számukra találkozót. A szervezők a beküldött nevezések alapján válogatták ki azokat a járműveket, melyek különlegesnek tűntek. Az érdi Kiss László Ferenc egy E36-os, coupé BMW-vel érkezett Gyulára. Szombaton már kétsz
2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9, a nettó átlagkereset 13,7, a reálkereset pedig 9,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 4,
A régészet történeti pillanat zajlott le nemrég a Magyar Nemzeti Múzeumban. 3 000 év után először húztak elő egy arany nyakéket, egy agyag korsóból, amit évezredekkel ezelőtt elástak.
A portál elemzése szerint demoralizálta a terrorszervezetet az elmúlt egy hét, de a régiónak fel kell készülnie a világ legnagyobb terrorista-hadseregének a válaszára.
Tegnap 12 év szünet után került a képernyőkre ismét a Megasztár: a beharangozók alapján már tudni lehetett, hogy ifjabb Schobert Norbi is szerencsét próbál a tehetségkutatóban. Az ifjú első szereplése azonban máris komoly indulatokat generált.
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink.
A Mercedes-Benz bejelentette, hogy automatizált vezetési rendszerrel felszerelt járművei a jövőben akár 95 km/órás sebességgel is képesek lesznek önállóan közlekedni a német autópályákon.
Két évtized alatt annyit változott a magyarok hozzáállása a tapashoz, hogy az egykori andalúz barátnő maradékmentő spenótreceptje nélkül ma már nem is nyílik spanyol bár Budapesten.
A cégek elektromos járműbeszerzéseit támogató programban mostanáig mintegy 3700 pályázatban közel 4500 gépkocsi megvásárlásához igényeltek több mint 17 milliárd forint állami hozzájárulást - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán Facebook-bejegyzésében.
Többéves együttműködést jelentett be a SentinelOne és a Lenovo, amely keretében a kínai gyártó felhasználók millióinak teszik elérhetővé világszerte a mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt végpont alapú biztonságot. A Lenovo a SentinelOne iparágvezető Singularity Platformját és generatív AI funkcióit, a Purple AI-t építi be új PC-ibe, valam
A Spiral dróntechnológiai bemutatóval mutatkozott be Európában, a cargo-partner „iLogistics” központjában. Az automatizált beltéri drónmegoldások terén vezető Spiral Inc. 2024. szeptember 12-én új irodát nyitott Bécsben Spiral Europe FlexCo néven (ügyvezető
Ez bizonyára egy olyan dolog, amelyet nem szívesen képzelünk el – főleg azután, hogy megtudtuk, valójában mi történne az emberi testtel egy ilyen esetben. Mielőtt a részleteket taglalnánk, foglaljuk össze, mi is az a láva valójában, és hogy mennyire forró. A magmának is nevezett olvadt láva hőmérséklete 700 és 1200 °C között mozog. Nehéz elképzelni
A csillagok és a Tarot kártyák ősi tudománya között szoros kapcsolat áll fenn, hiszen minden csillagjegyhez társítható egy-egy fontos üzenetet hordozó kártya a Nagy Arkánumok közül.
A régészet történeti pillanat zajlott le nemrég a Magyar Nemzeti Múzeumban. 3 000 év után először húztak elő egy arany nyakéket, egy agyag korsóból, amit évezredekkel ezelőtt elástak.
Idén 28. alkalommal rendezi meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. a közúti közlekedési környezetvédelmi akciót, amelynek legfőbb célja, hogy átfogó képet adjon a Magyarországon forgalomban lévő gépkocsiállomány károsanyag-kibocsátásának évenkénti változásáról, valamint a gépjárművek állapotáról, ideértve az átla
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az "örök élet″ lehetőségeiről, mint Giul
Bajánál tetőzik a dunai árhullám, ezért hétfőn ott folytatta védelmi ellenőrzési körútját Orbán Viktor miniszterelnök, Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével és Kámánné Bari Bernadett megválasztott polgármesterrel közösen - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.