A könnyűszerkezetes épületek hazai piacán egyre nagyobb népszerűségnek örvendőMobilGarázsBolt.hu mögött álló elkötelezett vállalkozó, Karosi Roland a lengyelországbanszerzett tapasztalatait hasznosítva építette fel a MobilGarázsBolt.hu márkát. "Miután ráébredtem, hogy vállalkozó típus vagyok, elkezdtem saját cégben gondolkodni. Több dolog merült f
A BMW debreceni gyárának épületei hamarosan elnyerik végső formájukat. 2023 áprilisában érte el legmagasabb pontját a gyár legmagasabb épülete. A 26 méter magas, háromszintes, 90 ezer négyzetméter alapterületű komplexum bokrétaavatója az egyike volt a tavalyi első mérföldköveknek. Kicsivel több mint egy évvel később pedig a legmodernebb technológi
Árvizek, aszályok, erdőtüzek korában jó tudni, hogy a környezetünkben még létezik a természet és az ember harmonikus együttélése. Ilyen a pásztorvilág, a fás-erdős legeltetési rendszerek, az ezt fenntartó emberek, akik nemcsak a jószágot őrizték és őrizik ma is, hanem példáját adják az ember és a táj szoros kapcsolatának. A Bakony-Balaton vidéki és
A COVID-os megbetegedésekből a legtöbben néhány hét alatt felépültek, vannak azonban olyanok, akik akár évekkel a fertőzés után is tapasztalnak valamilyen tünetet, ami elsőre nem is egyértelműen köthető a koronavírus-fertőzéshez.
Nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe a TISZA Párt elnöke - ezt a döntést hozta Magyar Péter, aki ezt maga jelentette be a vasárnap este. Közölte, az alakuló ülésre a szervezeti és működési szabályzat módosítását is beterjesztik.
Vasárnap ismét három mérkőzést szurkolhattak végig a nézők a Sztárboxban. Ezúttal Lola és Földes Eszter, Czutor Zoltán és Mészáros András, valamint Torghelle Sándor és Shane Tusup mérte össze az erejét, ám a három mérkőzésből az utóbbi kettő technikai KO-val ért véget. Az este talán legjobban várt bokszmeccse az úszóedző és az egykori válogatott fo
Többnyire száraz, kellemes időre kell számítani az elkövetkező napokban, ám holnap az ország egyes pontjain érdemes lesz elővenni az esernyőt. A hét első napján helyenként akár 27 fok is lehet, kedden azonban sokfelé lehet eső. Egyes vármegyékre zivatarok miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
A nyáron több helyen kiszáradtak a Magas-Bakonyban a patakok. A múlt hétvégi rekordmennyiségű eső hatására azonban újra csobog a Cuha, a Gaja és a Gerence.
Habár a Szigetközben és a Dunakanyarban megkezdődött az apadás, de még mindig komoly az árvízi helyzet az országban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.
A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ az országos szántóföldi- és zöldségnövénygénbank-gyűjteményét őrzi és fejleszti, agrobotanikai vizsgálatokat végez és dokumentál.
Nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe a TISZA Párt elnöke – a döntését maga Magyar Péter jelentette be a vasárnap este. Közölte, az alakuló ülésre a szervezeti és működési szabályzat módosítását is beterjesztik.
A Biden-Zelenszkij találkozó után sem várható döntés oroszországi csapások ügyében – írja a The Times. Az amerikai lap szerint a tárgyalások rendkívül "nagyon-nagyon fájdalmasak és nehezek" lesznek Ukrajna számára.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Életének 69. évében elhunyt Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója. A szomorú hírről a színház számolt be egy hosszú posztban a közösségi oldalán. A Facebookon megosztott bejegyzésből kiderül, hogy a néhai színházigazgató szeptember 22-én, vasárnap távozott az élők sorából.
Olvasónk kérdezte, jogászunk pedig megválaszolta azt a sokakat foglalkoztató kérdést, hogy mit lehet tenni abban az esetben, ha a főbérlő nem akarja visszaadni a kauciót? Abban az esetben, ha van átvételi elismervény a kaució összegéről és a bérbeadó ilyen-olyan indokokra hivatkozva nem hajlandó visszaadni a kauciót, akkor jogi úton visszaszerezhet
Az augusztusi szünet után a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben ismét kamatot csökkenthet holnap, a Portfolio által megkérdezett elemzők mindegyike 25 bázispontos kamatcsökkentést vár. Bár vannak olyan érvek, amelyek a kamatcsökkentés ellen szólnak, az MNB által múlt hónapban felvázolt szempontrendszer többségében a kamatcsökkentést támogatja. Az év
George Russell a 4., Lewis Hamilton a 6. helyen ért célba a Szingapúri Nagydíjon, amit követően a csapatnál csalódottan értékelték az eredményt – ami részben egy hibás stratégiai döntés miatt nem lehetett jobb.
Medve támadt két emberre, egy 14 éves állapotos lányra és egy 68 éves férfire vasárnap este az erdélyi Brassó megyében, mindkét áldozatot több sérüléssel szállították kórházba – írta a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása alapján a News.ro.
Az adatjártasság ma már nemcsak az üzleti életben jelent előnyt, hanem mindenki számára fontos ahhoz, hogy el tudjon igazodni az adatvezérelt világban, és helyesen tudja értelmezni az információkat. Ennek elősegítése érdekében a Központi Statisztikai Hivatal KSH Stat Akadémia néven idén is elindította ismeretterjesztő programsorozatait, amelyek a g
Idén húszéves Árpa Attila Argo című filmje. A gengsztervígjáték sokakat megfogott annak idején, amikor mozikba került az alkotás. Most a harmadik részről is megszólalt a színész, sőt, abba is betekintést engedett, hogy az RTL Klubnál azzal feltétellel kezdett dolgozni, miután otthagyta az egyetemet, hogy támogatják a filmes karrierjét.
Az iskolások instrukciókat kaptak arról, hogyan kell viselkedniük, ha például egy bandabűnöző azt kéri tőlük, hogy vigyázzanak lőfegyverekre vagy kábítószerekre.
A történelem során számtalan olyan nagy gazdaságtörténeti esemény következett be, amelyek gyökerestől felforgatták a magyarok életét. Tudod, melyik uralkodónk hozta létre az Első Magyar Királyi Zálogházat, hogy eltörölje az uzsorakamatokat? Na és azt, hogy a legenda szerint melyik uralkodó gyomorerősítője gyanánt találták fel a Zwack Unicumot? Mi v
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az ibis az egyedi gondolkodásmódot megtestesítő, az utazókat középpontba állító go get it kampánnyal ünnepli 50. születésnapját. Az ibis ebben a hónapban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.1974-es indulásakor megteremtette a demokratizált utazás kategóriáját, a minőségi és megfizethető utazási élmények világszerte elérhetővé tételével pedig újr
Mit is takar egy villamos-világbajnokság? A versenyzők kétfős csapatokban indulnak, és különböző szakágakban mérik össze ügyességüket, amelyek lefedik a villamosvezetés teljes spektrumát: a precíz irányítást és megállást, az ügyességi próbákat és a vészfékezést. Illusztráció: Wiener Linien Az egyik legnépszerűbb versenyszám az ún. "Bim Bowling", a