Idén nyáron a hazai webshopok 4 százaléka kínált valamilyen terméket előfizetéses formában, azonban az adatok szerint ez az arány két-három éven belül várhatóan 23 százalékra nő. Az, hogy közel ötszörösére nőhet az előfizetéses vásárlást kínáló webáruházak száma, jól mutatja a piacon zajló jelentős változásokat – ismertette a Visa támogatásával kés
Talán sokan gondolják, a fagyis almáspitét már nem lehet fokozni, de ők még nem ismerik ezt a különleges receptet. A cider mindenhogy jó, de a legjobb az almáspitén.
Mindkét kriptoóriás, vagyis a Bitcoin és az Ethereum, jelentős előnyökkel rendelkezik, melyeknek hála befektetők millióit vonzza. Ugyanakkor a Raboo is erős vetélytársnak bizonyulhat a mémérmék között, és egyesek úgy vélik, hogy a nevesebb érméket is túlszárnyalhatja. Ahogy a volatilitás végigfut a piacon, érdemes közelebbről is szemügyre venni és
Az iskola nem csak az ABC, vagy a szorzótábla megtanulásáról szól, ezek az évek szolgálják azt a célt is, hogy fontos dolgokat tanuljunk meg, amelyeket aztán majd jól használhatunk a nagybetűs életben. Hogy az alábbi dolgokat megtanulja-e a gyerek az iskolában, legalább annyira múlik egy jó tanáron, mint a te hozzáállásodon is. Mivel mindegyik kulc
Az augusztusi után a mai ülésén is 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre a cseh jegybank, így az irányadó ráta 4,25%-ra mérséklődött, ahol utoljára 2022 februárjában járt.
Izgalmas és változatos programokkal, több mint négyszáz rendezvénnyel várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én és 28-án – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
A milánói divatbemutatón menyasszonyi ruhát viselő modell, a 35 éves Emma Coronel Aispuro egy évvel ezelőtt még börtön egyenruhát viselt. A nő a 67 éves “El Chapo" felesége. Férje a világ egyik legnagyobb drogkartelljének, a mexikói Sinaloa kartell vezére. Az egykori szépségkirálynő 3 évet ült börtönben, mert részt vett a drogkereskedelem szervezés
Ismét az Egyesült Államokba látogatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, mostani útja ugyanakkor a korábbiaknál is nagyobb hatást gyakorolhat a háború menetére.
Három jelentést fogadott el az Európai Bizottság szerdán az Egyenlőség Uniója program helyzetéről. A gender témájú (Lgbtiq) akcióterv helyzetét tárgyaló dokumentumban Magyarország az egyetlen megemlített negatív példa, a lengyeleket már megoldott problémaként hozzák fel.
Nagyjából szeptember 9-én érte el a csúcsát, és mostanra 6,7 százalékra csökkent a június vége óta számított különbözet a Dow Jones és a Nasdaq index között.
Az egészségben leélt évek várható száma az Európai Unió területén átlagosan 62,2 év volt 2022-ben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett felméréséből, amely szerint az EU-tagországok között mind a nők, mind a férfiak tekintetében Málta a listavezető.
A hírügynökség információi szerint az oroszok kínai segítséggel olyan nagy hatótávolságú drónt fejlesztettek, amit az ukrajnai háborúban fognak bevetni.
Pénteken egyéni kategóriában rendezett országos bowling versenyt Gyulán a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség és a Harruckern Sportegyesület. A nyári pihenő után, a gyulai program nyitotta a speciális sportolók őszi versenyszezonját. Az ország számos pontjáról érkeztek csapatok az idei speciális bowlingversenyek sorát megnyitó, pénteki, gyulai re
Elindult a köznevelésben és a szakképzésben tanuló végzős diákok számára az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán budapesti sajtótájékoztatón.
Caroline Ellison, a kriptovalutákkal foglalkozó Alameda Research korábbi vezérigazgatója, szeptember 24-én két év börtönbüntetést kapott, miután kulcsszereplő volt az egyik legnagyobb pénzügyi csalási ügyben, ami valaha történt. Ellison Sam Bankman-Fried korábbi barátnője, és a vád tanújaként jelentős segítséget nyújtott a per során, amely végül Ba
Az ápoltsághoz és a jó megjelenéshez elengedhetetlen néhány alapvető tisztálkodási szer beszerzése, de ha egy picit kényeztetni is szeretnénk magunkat, akkor néhány pipereholmira is beruházunk: szempillaspirál, arckrém, hajbalzsam. Ezek egyike sem számít igazi luxusnak, mégis a pénztárcánkba kell nyúlni értük. Érthető tehát, ha az ember szeretné ki
A Statista egyik jelentésében azt vizsgálta meg egy globális megfigyelőszervezet segítségével, hogy mely országok szabadok vagy épp elnyomottak a világon. A Freedom House megfigyelőszervezet globális szabadságindexe szerint Irán 2024-ben a 100 pontból mindössze 11 pontot ért el, ami egy ponttal rosszabb, mint 2023-ban, és az országot a „nem szabad”
Az európai uniós villamosenergiapiac-integrációs projektek aktuális kérdései, valamint a jövőbiztos árampiaci modellről szóló tanulmány ütemterve is napirendre került az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) Közgyűlésének, valamint az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER) Szabályozók Tanácsának kétnapos budapesti ülé
Az árvíz látható veszélyei mellett nem elhanyagolhatóak a “láthatatlan” károk - így elsősorban a fertőzések, amelyek az árvíz levonulását követően lépnek fel. A legfontosabb teendők a legjelentősebb hazai gyártó, a Caola Zrt. szakértője szerint az alapos fertőtlenítés.
A 2024-es év igazi káosznak bizonyul a nagy luxusmárkák háza táján: lassulnak az eladások, kétségesek a terjeszkedések, egy csomó nagy divatháznál pedig egyszerűen nincsen kreatív igazgató. llletve ha van is, az adott dizájner pár szezonra rá már tovább is áll, hogy egy másik márkánál érvényesüljön tovább. Mi folyik most a divatvilágban és miért va