A klímavédelem és a zöldátállás kitüntetett ügy, ezekben a folyamatokban azonban nélkülözhetetlen az atomenergia és a földgáz szerepe – hangsúlyozta az energiaügyi miniszter kedden, Balatonfüreden.
Meglepte a nyugdíjas szervezeteket az Oecd számára szinte titokban, de mindenképpen társadalmi egyeztetés nélkül összeállított nyugdíjreform tervezet, amiből kiderül egyebek között, hogy a kormány jelentősen szigorítaná, sőt akár meg is szüntetné a „nők 40” rendszerét.
A vártnál nagyobbat csökkent az amerikai jegybank által szorosan figyelt PCE infláció, azonban a PCE maginfláció kis mértékben emelkedett. Ami aggasztó viszont, hogy lassult a háztartások bevételeinek és kiadásainak az emelkedése is, aláhúzva azt, hogy már a fogyasztás dinamikája sem a régi. A mostani adatok feltehetően egy óvatos megerősítést jele
Befejezte munkáját az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT), miután a dunai árhullám levonult - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OFV) pénteken az MTI-vel. Azt írták, hogy a testület, amely szeptember 13-án kezdte meg a munkát, az árvízi védekezés összehangolását és az ehhez szükséges vízügyi szakembergárda, valamint az anyag- és eszközig
Azt már a miniszterelnök is elismerte, hogy Orbán Balázs az '56-tal és Ukrajnával kapcsolatos mondataival hibát követett el, viszont ha elengedi a kezét, akkor ez idén már a Fidesz harmadik tisztáldozata lesz. Márpedig a kormánypárt legitimációjának eddig fontos eleme volt, hogy a végsőkig kitart a saját emberei mellett.
Elon Musk közösségi médiaplatformja, az X szerdán közzétette első átláthatósági jelentését azóta, hogy a szókimondó milliárdos megvásárolta a céget. Ebben azt állítják, hogy Musk uralma óta több mint 5 millió fiókot függesztettek fel.
Csendesedik a mozgolódás az árvíz körül, hogy mi a helyzet most arra Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője válaszolt a Blikknek.
A hazánkban megtermelt kukorica java részének a betakarítása még hátravan, egyesek – feltehetően piaci érdekből – azonban már most az import szükségességét vetítik előre. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kéri a piaci szereplőket, hogy tartózkodjanak
A Rexas Finance (RXS) felvette a versenyt a Shiba Inuval, és könnyedén meglovagolhatja a bikás hangulat keltette hullámokat. A Rexas Finance gyorsan növekszik, és potenciálisan felülmúlhatja a népszerű projektek piaci kapitalizációját. A Shiba Inu hatalmas figyelmet kapott az elmúlt időszakban, de a hasznossága korlátozott a Rexas Financehez képest
Az elmúlt három évben több mint 100 ezer vendégmunkás érkezett hazánkba, közülük sokan távoli országokból – a Fülöp-Szigetekről, Indonéziából, Mongóliából vagy Kirgizisztánból –, akiket 2021 óta egyszerűsített módon foglalkoztathatnak a vállalatok. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a munkaadók oldalán számos tévhit uralkodik a harmadi
Most írta ki a Facebook oldalán Orbán Balázs, hogy hibázott és elnézést kér. Felmenőinek - dédapjának és nagymamájának - szovjetek, kommunisták elleni küzdelmének az emlékéről dokumentumok fotóját is kitette, ők "életüket, illetve szabadságukat adták a hazáért".
Bevallom, ennél kevesebb ténnyel és konkrétummal alátámasztott agitációt még az Áradjon Nőegylet tagjainál se igen szoktam találni. Francesca Rivafinoli írása.
A Búzaszem Nyugati Óvoda Városmajori Tagintézményében különleges program valósult meg a "Természettudományos gondolkodásmódra nevelés az óvodában – Kreatív természeti és robotika műhely" pályázat keretében. Az óvodások számos játékos tevékenységben vettek részt, amelyek során egyszerre ismerkedtek meg a természettel és fejlesztették készségeiket.
Az elmúlt három évben több mint 100 ezer vendégmunkás érkezett hazánkba, közülük sokan távoli országokból – a Fülöp-Szigetekről, Indonéziából, Mongóliából vagy Kirgizisztánból –, akiket 2021 óta egyszerűsített módon foglalkoztathatnak a vállalatok. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a munkaadók oldalán számos tévhit uralkodik a harmadi
A budapesti cégek számára is hozzáférhetővé válnak a kedvezményes technológiafejlesztési források. Október végétől 73 milliárdos hitelkeret nyílik meg számukra, amiből nulla százalékos beruházási hitelt vehetnek fel.
Csütörtökön átadták, holnaptól pedig birtokba vehetik a diákok a Gál Ferenc Egyetem Békési Technikumának felújított épületszárnyát. A százhuszonkét éves, megújult B-épületben a jövőben modern körülmények között folyhat az oktatás. Szűcs Norbert pedagógus gitárjátéka színesítette a csütörtöki épület átadó ünnepséget a Gál Ferenc Egyetem Békési Tec
Eddig a közel 900 ezer hektáros termőterület alig több mint feléről takarították be a termést, így nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az eddigi tapasztalatokból.
A világgazdaság új realitásai – például a globalizáció lassulása, a gazdasági nacionalizmus térnyerése, a digitális technológiák megjelenése, a fenntarthatósági és klímakérdések középpontba kerülése – kiegészülve a Covid és az ukrajnai háború okozta bizonytalan üzleti környezettel jelentős alkalmazkodási kényszert okoznak a multinacionális vállalat
Szlovákia továbbra sem hajtja végre a kormányon és a rendőrségen belüli korrupció megelőzésére vonatkozó nemzetközi ajánlások túlnyomó többségét - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) pénteken közzétett jelentésében.
Az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának a forgalomba helyezése 2021. októberében történt meg, ám később az autópályaszakasz üzemeltetője, az MKIF
Kendall Jenner felbukkanása a párizsi divathéten nem maradt észrevétlen. Azonban nemcsak a modell nagy visszatérése döbbentette meg a rajongókat, hanem elképesztően szűk fűzője is, ami miatt az interneten rengeteg kritika érte. Szerinted is kényelmetlennek tűnik?
A történész szerint az interjút készítő Kohán Mátyás történelmi ismeretei ugyan csekélyek, de a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentése egészen más szint. Ungváry szerint gyakorlatilag semmibe veszi a szabadságot és a függetlenséget.
NAPI Kommentár. Nem hinné az ember, hogy mi minden fér Magyar Péter arcára. Milyen kérdésekre tud magától értetődő természetességgel olyan válaszokat adni, amik nyilvánvalóan képtelenségek, hazugságok, illetve az angolnázás magasiskolái.
Gigászi sör és gasztronómiai választékkal várják az érdeklődőket október 10. és 13. között a Városligeti Műjégpályára az OktoBeerfest szervezői. Az ország sörbuliján kézműves főzdesor és streetfood tér gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon étlen-szomjan, a vidám hangulatot pedig a meghívott sztárfellépők garantálják. A négy nap alatt mások mell
Nagy István arra kérte Janusz Wojciechowskit, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosát, hogy a nyári aszály- és árvízkárok kompenzálására is nyissák meg az uniós mezőgazdasági válságtartalékot a termelők számára.
Fantasztikus kézműves pizzák, tészták és fagylaltok: csak három dolog az olaszok ételremekei közül, amelyekkel minden városukban és a kisebb településeken is találkozhatunk. De ha egy igazi gasztroélményekben is gazdag kiruccanásra vágysz Olaszországban, akkor Rómát érdemes célba venned, ahol egy egész napot is eltölthetsz csak azzal, hogy különfél
A Balatonnál az elmúlt 20 év legnagyobb algavirágzását eredményezte a szélsőséges időjárás. Ebben szerepet játszott a nagy nyári meleg, majd a Boris ciklon hűtő hatása és a viharok által felkavart víz - írja az Időkép.