Munkácsy Mihály egyik gyönyörű, nagyméretű olajfestménye bukkan fel a Virág Judit Galéria október 15-i, őszi aukcióján. A Randevú az ablaknál című festmény egykor a festő barátja és ügynöke, Charles Sedelmeyer gyűjteményének féltve őrzött darabja volt. A képet a nagyközönség is láthatja október 4-14. között a galériában.
Eldobott egy robbanószerkezetet egy 20 éves férfi szerda reggel a kaliforniai Santa Maria bírósági épületében. A fiatal ellen korábban elkövetett bűncselekmények miatt vádat akartak emelni. A robbanásban öt ember sérült meg.
Van, hogy azt érezzük, ugyanazok az események, mintázatok ismétlődnének újra és újra, amik ellen mintha nem tudnánk tenni. A tudattalan sémáink gyakran akadályozzák kapcsolataink fejlődését és az érzelmi jóllétünket, még akkor is, ha nem vagyunk tudatában jelenlétüknek. Erre kínál valódi megoldást a sématerápia, amit bővebben megismerhetünk a ’Láth
Az előzetes várakozásokkal ellentétben mégsem Milánóban kerül majd sor a 2027-es Bajnokok Ligája döntőjére. Az Európai Labdarúgó-szövetség azért vette el a rendezési jogot a híres San Siro stadiontól, mert az olasz város vezetősége nem tudta garantálni, hogy a három év múlva esedékes fináléig befejezik a létesítmény felújítását.
A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak. Kiemelkedő képminőség Ez a Philips monitor ideális választás az online vizuális élmény
Az előző részben egy áttekintést láthattunk a Solid Edge hátteréről, licencelési lehetőségeiről. Nagyon fontos, hogy olyan szoftver mellett tegye le a voksát, amely komoly múlttal, megfelelő jövőképpel és erős szakmai, technológiai háttérrel
Ahogy hűl le a levegő, úgy kezdjük kívánni a forró, fűszeres – sokszor kifejezetten csípős – ételeket. Ám nem árt vigyázni, ha gyakran nyúlunk erős paprikáért: nem biztos, hogy szervezetünk hálás lesz érte.
A folsav a csecsemők segítésén túl az energiát és az agy egészségét is fokozhatja, ezért nem csak a várandós nők számára ajánlott a szedése.A folsavat a legtöbbet a terhességgel kapcsolatban említik – támogatja a fejlődő magzatot és csökkenti a várandósság alatti idegcső-rendellenességeket. Ettől függetlenül is, minden nő számára fontos tápanyagról
A turizmus és vendéglátás működési környezetét és belső folyamatait az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legújabb sajtóbeszélgetésén a bank elemzői és üzleti területeinek vezetői értékelték.
A mikró a konyhai kiegészítők egyik alapvető tartozéka, hiszen nélküle sokszor el sem tudnánk képzelni az életünket. Egy gyors ebéd melegítés, bizonyos ételek langyossá tétele, fagyasztott áruk kiolvasztása – mindez ma már igen nehezen kivitelezhető (vagy csak inkább macerás és lassú) a mikrohullámú sütő nélkül. Érdemes azonban elgondolkodni, vajon
Fényviszonyok függvényében változó szín, rendkívül alacsony darabszám és duplamotoros összkerékhajtás – ezek jellemzik az Audi új, valaha készült legerősebb sorozatgyártott modelljét.
Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia, amely az elkövetkező tíz évre határozza meg a fő célokat, a tennivalókat, a beavatkozási pontokat, valamint az eredmények követését
A magyar fiatalok számára a pénzügyi függetlenség számít a legnagyobb hosszú távú sikernek - ez derült ki az OTP Bank Junior üzletága által végzett reprezentatív felmérésből.
Péntek estig folytatódik a nyárias meleg idő, majd hétvégére alaposan visszaesik a hőmérséklet, és csapadékra is számítani kell, főként az ország délkeleti részén, a Tiszántúlon akár jelentős mennyiségben is.
A Duna felső szakaszán a víz már visszavonult, több településen, például Szentendrén és Tahitótfaluban is elkezdték a bontási munkálatokat. A takarítás és a rendrakás nem kap akkora figyelmet, mint a gátépítés, pedig mostanra a helyiek nagyrészt fáradtak, és egyre kevesebb a vállalkozó szellemű önkéntes. Pilismaróton a civilek mellett a rabok is se
A közösségi médiában kezdett terjedni az a trend, miszerint az emberek pénzt rejtenek el a szupermarketekben árult babatárgyak, bébiételek és egyéb dolgok közé, hogy így segítsék az anyákat.
A kérdés sokkal összetettebb, mint ahogy elsőre tűnik, és egészen komoly tudományos kutatások tárgya. Nincs is rá egyértelmű és általánosan elfogadott válasz.
Gondoltad volna, hogy az íróasztalod sokkal több, mint egy szimpla bútor? A Feng Shui szerint ugyanis az íróasztal pozíciója nagy hatással lehet az üzleti eredményeidre, sikereidre is. A munkaterület szíve Az íróasztal kétségtelenül minden iroda vagy munkaterület szíve, ha pedig otthonról dolgozol, akkor különösen nagy figyelmet kap, hiszen egyál
Ezen a héten nagy forgalom várható az amerikai börtönökben, legalábbis ami a kriptóhoz köthető elítéltek mozgását illeti. Van aki ezekben a napokban éppen befelé, más kifelé tart, és van, aki egy hírességgel is lepacsizhat, igaz erre aligha lehet büszke. Caroline Ellison, az Alameda Research (az FTX kereskedési és befektetői csoportjának) vezetője
A Mercedes-Benz és a Sony Pictures Entertainment közösen mutatják be a RIDEVU nevű vadonatúj szolgáltatásukat, mely új fejezetet nyit a modern autós szórakoztatás történetében. A Mercedes-Benz új szórakoztató szolgáltatást vezet be ügyfelei számára: a neves német autógyártó a Sony Pictures Entertainmenttel közösen fejlesztette ki a RIDEVU nevű rend
A szeptember 27-29. között megrendezésre kerülő HOPTOBERFEST sörfesztiválon, több mint 30 különböző kraft sör mellett, helyben készült alkoholmentes komlóitalokkal, gyerekkoncertekkel, családi programokkal, gyárlátogatásokkal várják a családokat a HopTop sörgyárban, Kőbányán.A tradicionális októberfeszthez hasonlóan lesz sörsátor, bajor kolbász, ba
Egy környezetvédő csoport beperli az amerikai Tyson Foods vállalatot, mert az állítólag félrevezette a fogyasztókat azzal, hogy azt állította, 2050-re eléri a nettó nulla kibocsátást – az eset tanulságos lehet a hazai élelmiszergyártóknak is.
A dörgicsei Granarius Pince hitvallása, hogy a Balaton mellett élőknek és a rendszeresen idelátogató vendégeknek bemutassák a Magyarországon őshonos halfajtákból készülő ételeket. Az ő szervezésükben kerül sor a II. Dörgicsei Halünnepre október 5-én.
A Brain Bar mára Európa legnagyobb jövőfesztiválja, ahol a fiatal közönség hazai és külföldi tudósok, politikusok, üzletemberek és kulturális személyiségek részvételével vitatja meg a 21. század kérdéseit. Teszteld, mennyit tudsz a 2024-es Brain Barról!
Luis von Ahn, a Duolingo nyelvtanuló alkalmazás vezérigazgatója és alapítója nem tart a mesterséges intelligencia által okozott munkahelyek automatizálásától. Sőt, hajlandó beszélgetni az MI által kiváltott tömeges elbocsátások borús kilátásairól is. A Duolingo 2023-ban már több elbocsátási hullámon ment keresztül, és januárban megszüntette a szerz