2024. szeptember 27. péntek

szept. 27
6:33
Közeleg az M1-es, az M3-as és az M7-es autópálya bővítése – mutatjuk a menetrendet (Infostart)
Több helyen kétszer háromsávosak lesznek a legforgalmasabb autópályák, de lesz. ahol olyan intelligens leállósávot építenek, amelyet használhat majd szükség esetén a forgalom is.
szept. 27
6:33
Figyelem! Az EU szankciói akkor is érinthetik a vállalkozást, ha Oroszországgal nem kereskedik (Adózóna)
Mint azt sokan tudják, az Európai Unió súlyos és példa nélküli szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben azt követően, hogy Oroszország 2022 februárjában teljes inváziót indított Ukrajna ellen. Ezek a szankciók kiszélesítik az Oroszországgal szemben 2014. óta fennálló korlátozásokat. Számos új intézkedés már kifejezetten nemcsak a közvetlenül
szept. 27
6:33
Shakespeare tragédiája megkapja a neki való zenét: Radioheadet (Könyves Magazin)
Egy manchesteri produkció számára hangszerelik át úgy a zenekar 2003-as felvételét, hogy az összecsengjen a Shakespeare-tragédiát meghatározó "gyásszal és paranoiával".
szept. 27
6:36
"Ne kavard itt a limonádét a fővárosi ügyekben" - Szentkirályi Alexandra kőkemény üzenetet küldött Magyar Péternek (naphire.hu)
Magyar Péternek fogalma sincs arról, hogyan működik Budapest - mondta a Fidesz budapesti elnöke csütörtökön a Facebookon közzétett videójában.
szept. 27
6:39
A vállalatok úgy érzik, teljesíteni tudják klímavédelmi vállalásaikat (HR Portál)
A vállalatok túlnyomó része úgy véli, hogy teljesíteni tudja klímavédelmi vállalásait, de a többségüknél ez még évtizedekig eltarthat - derül ki az EY felméréséből, amelynek megállapításairól csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t.
szept. 27
6:39
"Belül még szebb, mint kívül": Meloninak udvarol Elon Musk? (ATV)
A milliárdos azt állítja, hogy csak az anyukáját kísérte el egy gálavacsorára, ahol találkozott az olasz miniszterelnökkel.
szept. 27
6:39
Iskolai kirándulásra csábít a Dunakanyar (AQUA)
Elérhetővé vált iskolai csoportok számára a Budapest–Szentendre–Leányfalu–Visegrád kirándulóhajó körjárat, amely különleges lehetőséget kínál a Dunakanyar festői tájainak felfedezésére. A program kiválóan illeszkedik tanulmányi kirándulások, osztálykirándulások vagy természetismereti órák keretében. A kirándulás során megtekinthető Szentendre: művé
szept. 27
6:39
3 nassolnivaló, ami fiatalítja az arcot: így tagadhatsz le egy tízest (Femcafe)
A bőr fiatalosságának megőrzése nem csak a külső ápoláson múlik, hanem azon is, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe. Ha szeretnél tíz évet letagadni az életkorodból, próbáld ki ezeket a természetes, bőrszépítő nassolnivalókat!
szept. 27
6:39
A napi hormonciklus miatt zsugorodhat össze a férfiak agya (Hamu és Gyémánt)
Egy új tanulmány szerint a férfiak szervezetében a hormonok napi hullámzása szerepet játszhat abban, hogy az agyuk a nap folyamán zsugorodik. A vizsgálat során egy 26 éves fiatalember agyát 30 nap alatt 40 alkalommal szkennelték. Minden egyes MRI-vizsgálatot reggel 7 vagy este 8 órakor végeztek, amikor a szteroid hormonok – a tesztoszteron
szept. 27
6:42
Orbán Viktor elárulta, mitől fél igazán (Mandiner)
Egy, a mindennapi életünket egyre inkább meghatározó jelenségről mondta el a véleményét a miniszterelnök.
szept. 27
6:42
Népszerű légitársaság törli járatait egynapos munkabeszüntetés miatt (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a szakszervezetek által, a jobb munkakörülmények és nagyobb fizetés elérése érdekében szervezett sztrájkhoz a takarító és a vendéglátó személyzet mellett a biztonsági személyzet nagy része is csatlakozott, ez pedig "jelentősen csökkenti a biztonsági ellenőrzések lehetőségét" a brüsszeli Zaventem repülőtéren. Ezért a közlemén
szept. 27
6:45
Különös autók mozgatják most a használtpiacot (Infostart)
Sláger lett itthon használtan is a hibrid autó, megindult az árverseny.
szept. 27
6:45
"A 32 év sok!" – Máté gazda kiakadt, nem kér a harminc pluszos nőkből (Blikk)
A nézők nagy örömére dübörög a Házasodna a gazda legújabb évada. A műsorban hat gazda párkeresését követhetik nyomon a tévénézők minden hétköznap. Máté gazda megismerte a kegyeiért küzdő hölgyeket a csütörtöki adásban, ám a lányok korától rögtön kétségbeesett az igazit kereső férfi.
szept. 27
6:45
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indít a GVH az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására (ProfitLine)
Magyarország Kormányának az Európai Bizottság irányába tett vállalásait támogatva, és a közpénzek hatékony felhasználását elősegítve a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három közbeszerzési piacot azonosított, melyeken megvizsgálja az egyajánlatos eljárások okait. A nemzeti versenyhatóság elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát v
szept. 27
6:45
Nemzetközi körözést adtak ki a csipogóügyben érintett indiai-norvég férfi ellen (444.hu)
Ő a tulajdonosa a bolgár Norta Globalnak, ami Libanonba szállíthatta a később felrobbanó csipogókat.
szept. 27
6:45
Képcsokor az új BMW 1-es sorozatról! (Autónavigátor)
Új képanyag érkezett a . A teljesség igénye nélkül kiválogattuk a kedvenceinket, illetve azokat, amelyek fontos részleteket mutatnak be közelről.
szept. 27
6:45
Feljelentették a férfit, aki korábban Xantus Barbarát is zaklatta (SzMo)
A férfi korábban már állt bíróság előtt, miután Xantus Barbarát szexuális tartalmú üzenetekkel zaklatta. 2022-ben 1,2 millió forintos büntetést kapott, és pártfogói felügyeletet, valamint pszichés kezelést írtak elő számára.
szept. 27
6:45
Szijjártó Péter: Az ENSZ-nek fontos feladatai vannak a fegyveres konfliktusok békés rendezésében (Magyar Hírlap)
Leszögezte, hogy napjainkban a világ körülbelül harminc pontján zajlik valamilyen fegyveres konfliktus.
szept. 27
6:47
Donald Trump közölte: mégis találkozik Zelenszkijjel (Blikk)
Az egykori amerikai és a jelenlegi ukrán elnök ma reggel New Yorkban találkozik. A beszélgetésnek egészen biztosan sok témája lesz, hiszen Trump és Zelenszkij politikája már jó ideje élesen szembeáll egymással. Az ukrán vezető múlt vasárnap érkezett az Egyesült Államokba.
szept. 27
6:48
Történelmi vihar támadja az USA partjait (Mandiner)
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját – az érintett megyékben a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést léptették életbe.
szept. 27
6:51
Donald Trump közölte: mégis találkozik Zelenszkijjel (Blikk)
Az egykori amerikai és a jelenlegi ukrán elnök ma reggel New Yorkban találkozik. A beszélgetésnek egészen biztosan sok témája lesz, hiszen Trump és Zelenszkij politikája már jó ideje élesen szembeáll egymással. Az ukrán vezető múlt vasárnap érkezett az Egyesült Államokba.
szept. 27
6:51
Kezdődik hétfőn a parlamenti szezon, forró témák jöhetnek az EP-ben is Orbán Viktor számára (ATV)
Hétfőn a parlamenti szezon kezdődhet Orbán Viktor felszólalásával, október első napjaiban kihelyezett kormányülés jön - az egyik legfontosabb kérdéssel, a békeköltséggel a napirenden -, október 9-én pedig az előzetes tervek szerint az EP-ben beszél/vitázik majd a miniszterelnök.
szept. 27
6:51
Varázslatos kert ősszel is? Ezzel a 2 növénnyel elérheted! (Agroinform)
Ne foszd meg magad a kínai lilabogyó és a húsos som őszi látványától! Ne lepődj meg, de senki sem fog tudni szó nélkül elmenni mellettük!
szept. 27
6:51
Zelenszkij találkozott Bidennel és Harrisszel, és úgy néz ki, Trumppal is fog, hiába dühöngenek a republikánusok (444.hu)
A nagy hatótávolságú amerikai fegyvereket még mindig nem használhatják orosz magterületek ellen az ukránok.
szept. 27
6:51
Szakemberek figyelmeztetnek: ez a négy reggeli kedvenc könnyen tönkreteheti fogaidat (Glamour)
Belegondoltál már abba, hogy a nem megfelelően összeállított reggeli esetleg károsíthatja a fogaidat? Különösen érvényes ez akkor, ha közvetlenül fogmosás után étkezel. Bizonyos összetevők gyengíthetik a fogmosás pozitív hatásait, sőt a fogzománcban is súlyos károkat okozhatnak. Nézzük, melyek azok, amelyekkel mindenképp vigyázni kell és mi az, ami
szept. 27
6:51
Mekkora pusztítást okozott idén az aszály? Válaszolt kérdéseinkre az Agrárminisztérium (Növekedés)
Mindent kipusztító szárazság, kibírhatatlan hőség - bőven kijutott idén a nehézségekből a gazdáknak. Az Agrárminisztériumtól most megtudtuk a pontos számokat, mekkora kárt szenvedett el a hazai mezőgazdaság az elmúlt hónapokban.
szept. 27
6:54
Az energiaátállás felgyorsításáért áll ki a New York-i klímahéten is a Schneider Electric (newtechnology.hu)
Aktív szerepet vállal a Schneider Electric a héten zajló New York-i Klímahéten, az „It’s Time”, vagyis „Itt az Idő” mottó jegyében megrendezett eseményen jelentős dekarbonizációs kezdeményezéseket mutat be a vállalat.
szept. 27
6:54
Évtizedes sebeket tépett fel, amit Orbán Balázs ’56-ról mondott (naphire.hu)
Évtizedek óta lappangó vitákat szított fel Orbán Balázs miniszterelnöki politikai igazgató 1956-os magyar forradalomról és Ukrajnáról szóló, botrányt kavart kijelentése.
szept. 27
6:54
Új eredmények a COVID-19 kutatásában (Helló Sajtó!)
A COVID-19 gyógyításában is alkalmazható egy, az onkológiai kezelésekben már használt gyógyszer – ezt igazolták egy nemrég lezárult kutatásban. A vizsgálatokban a Debreceni Egyetem több intézete is részt vett, együttműködve számos magyar és külföldi egyetemmel, kutatóközponttal.
szept. 27
6:54
5 tipp, ahogyan randizhatsz magaddal – a lelked biztosan meghálálja (Bien)
Veled előfordult már, hogy egyszer csak gondoltál egyet, és egyedül beültél egy moziba filmet nézni, vagy a kedvenc éttermedbe vacsorázni? Bár manapság is sokan vannak, akik el sem tudnák képzelni, hogy olyan programokon vegyenek részt, amelyekre a legtöbben megszoktuk, hogy a párunk, a barátaink vagy a családtagjaink is velünk tartanak, valójában
szept. 27
6:57
Fokozatosan romlik az emberiség látása (Infostart)
Brit kutatók szerint a világ népességének akár fele rövidlátó lehet 2050-re, azonban van esély, hogy megmentsük a gyerekeinket a miópiától.
szept. 27
6:57
Őrült időjárás: rövid időre visszatér a nyár, ám a hétvégén óriási fordulat jön (Blikk)
Ma akár 31 fokot is mutathatnak majd a hőmérők az ország egyes területein. Emellett azonban többfelé kell számítani csapadékra, néhol zivatar és erős szél is lehet. A hétvégén viszont jön a lehűlés, vasárnapra igencsak csökken a hőmérséklet, hiszen akkor már csak 18 fok lesz a maximum az országban.
szept. 27
6:57
Túlfeszítik a húrt az ukránok (HírTV)
Egyre agresszívebben próbálják belerángatni a világot egy harmadik világháborúba.
szept. 27
6:57
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Többnyire kedvező hangulatban telik a kereskedés az ázsiai piacokon péntek reggel, ezt követően pedig Európában is folytatódhat majd az emelkedés. Ma Magyarországról érkeznek fontos (de nem piacmozgató) adatok: a demográfiai és a munkapiac legfrissebb adatait közli a KSH. A hét utolsó munkanapján érkeznek az európai inflációs adatai, egyelőre a más
szept. 27
6:57
Olcsóbb szójababot hoz a betakarítás (Agrofórum)
Amerikában inkább mínuszokat, míg Európában jobbára áremelkedést hozott a csütörtöki kereskedési nap a terménypiacokon.
szept. 27
6:57
Földbedöngölő földrajzi kvíz: a játék után azonnal előveszed az atlaszt (Promotions)
A kérdések egyszerűek lesznek ebben a földrajzi kvízben, a válaszok már nehezebbek.
szept. 27
6:57
A Fehér Ház meghagyta Zelenszkijnek a jogot, hogy döntsön a területek átengedéséről (Magyar Hírlap)
Oroszország korábban többször is javasolta az Ukrajnával fennálló konfliktus békés rendezését.
szept. 27
7:00
Netanjahu elutasította a tűzszünetet, Izrael teljes erővel folytatja a harcot a Hezbollah ellen (Mandiner)
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió felszólította Izraelt egy háromhetes tűzszünetre, de Netanjahu elutasította azt.
szept. 27
7:00
Lesz fordulat infláció nélkül vagy irány a török út? (Forbes)
Megvizsgáltuk, miként sikerülhet a nemzetgazdasági miniszternek bravúros növekedési számokat elérni, és emellett akár a katasztrófa szélére sodorni a hazai makrogazdasági helyzetet.
szept. 27
7:00
Több kültéri tiltást ajánl a dohányfüstmentességért az Európai Bizottság (Magro)
Dohányfüstmentességet vezetne be az Európai Bizottság bizonyos kültéri tereken is azzal a céllal, hogy az emberek, elsősorban a gyermekek és fiatalok hatékonyabb védelmet kapjanak a passzív dohányzás és az aeroszolok hatásaival szemben.
szept. 27
7:00
Fizethetnek a Kádár-kockák lakói: vége az ingyenes padlásszigetelésnek (Hóvége)
Túl szép volt, hogy igaz legyen. A kormány egy új rendelete véget vethet az ingyenes födémszigetelési programoknak, a családiház-tulajdonosok kénytelenek lesznek saját zsebből állni a költségeket. Hogyan tovább, mennyire lesz drága az „ingyenes” padlásszigetelés? Szakértő foglalta össze a tudnivalókat. Megszűnhetnek vagy kedvezőtlenebbé válhatnak a
szept. 27
7:02
Élete projektjén egy évtizedet, legismertebb alkotásán tizennégy másodpercet, ha dolgozott (Forbes)
Huszonnégyszer annyit dolgozott a kongói fotósorozatával, mint amennyit elvártak tőle. Most újra vissza megy, mert azt érzi, dolga van ott. Hajdú D. András öt alkalommal volt összesen két hónapot a háború kitörése óta Ukrajnában, és ha teheti, még biztosan visszamegy oda is. Portré a világjárt magyar szociofotósról.
szept. 27
7:03
Sikerült: Orbán Balázs nevét az egész világ megismerte (Menedzsment Fórum)
A nemzetközi ingerküszöböt is átütötték a miniszterelnök politikai igazgatójának szavai.
szept. 27
7:03
A kormányzati sikerjelentések ellenére semmiféle pozitív elmozdulást nem éreznek a gazdasági szereplők (Piac és Profit)
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is csak nagyon enyhén romlottak augusztushoz képest. Így a GKI konjunktúraindexének értéke a statisztikai hibahatáron csök-kent. Sem a cégek foglalkoztatási tervei, sem a gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem vá
szept. 27
7:03
Kilőtt a földbe döngölt ingatlanos cég árfolyama (Portfolio)
A New World Development, egy jelentős hongkongi ingatlanfejlesztő vállalat részvényei meredeken emelkedtek ma reggel a hongkongi tőzsdén, miután bejelentették a cég vezetőjének távozását - számolt be a CNBC.
szept. 27
7:03
Megvette álmai otthonát a nő, majd rájött, már laknak benne (Femcafe)
Éppen csak beköltözött az amerikai nő új otthonába, amikor észrevette, hogy hívatlan lakókkal kellene megosztani az életét.
szept. 27
7:06
Vogel Soma rendkívül fontos üzenete (Mandiner)
Vogel Soma, a vízilabda válogatott csodálatos, büntető ölő kapusa üzent Magyar Péternek.
szept. 27
7:09
Változás lesz a hétvégén az egyik HÉV-vonalon (Infostart)
A H9-es HÉV csak az Örs vezér tere és Cinkota között jár ezen a hétvégén karbantartás miatt. A kimaradó szakaszon – Cinkota és Csömör között – a H9-es pótlóbusszal lehet utazni.
szept. 27
7:09
Bajba kerülhet Olaf Scholz (HírTV)
Nő a feszültség Németországban.
szept. 27
7:09
Izrael elutasította a tűzszünetet, "teljes erővel" folytatják a harcot a Hezbollah ellen (444.hu)
Libanon szerint a csütörtöki izraeli légicsapásokban legalább 92 ember halt meg.

Keresés