Ahogy az év során haladunk az időben, úgy lesz egyre színesebb az erdő, mező, és lassan megérkeznek a hazai madárvilág legszebbjei is. A búbosbankák már március végétől elkápráztatnak bennünket, .
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Valencia játékosát, Rafa Mirt a helyi polgárőrség hétfő este letartóztatta. A vád szerint a játékos és egy társa szexuálisan zaklatott két 25 év körüli nőt.
ð Július közepén tartottuk az I. Vosz-Agrotrend Vip Partit, ahol fantasztikus előadásokat hallgathattak a résztvevők! ð¤ Most ezeket az előadásokat megosztjuk a szélesebb közönséggel is. ð ð Elsőként Eppel János, a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) elnökének inspiráló beszédét tesszük közzé az Agrotrend.hu oldalán. Ne
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök az X (volt Twitter) közösségimédia-platform brazíliai betiltása kapcsán azt mondta, reméli, hogy ez megtanítja arra a világot, hogy nem köteles elviselni Elon Musk X-tulajdonos "szélsőjobboldali szabadelvűségét, csak azért mert gazdag" – írja a The Guardian.
Az énekes hatalmas dobásra készül, ami miatt már most tűkön ül. Fekete Dávid elmondta, hogy nem tűnt el, csak fontos lépésre szánta el magát karrierjében.
Egykor élen jártak újító technikai és dizájn megoldásokban. Nem féltek kitűnni, nem féltek vállalkozni és valóban a nép igényeire reagálva gyártották autóikat. Ezek a francia autógyártók, akiknek számtalan furcsa, de legalább ennyi gyönyörű autót is köszönhetünk. Közülük szemezgetünk most. Bugatti Type 57SC Atlantic Kezdjünk egy igazi klasszikussa
A rendőrök egy újabb jászsági dílert fogtak el és vettek őrizetbe, akinek a ruhaszettje megdöbbentő volt ahhoz képéest, hogy úszott a pénzben. Lehet, hogy álca volt?
A magyar cégbíróságon fennakadás nélkül bejegyezték két cég csillagászati tőkeemelését, amelyek tulajdonosa és vezetője így papíron a Mol Nyrt. eszközértékének közel háromszorosa felett rendelkezhet. Mindeközben a brazil pénzügyminisztérium államkötvényes csalásokra figyelmeztet – írja a hvg.hu.
Az olimpikon Kácsor Grétát foglalkoztató Gloria Bistrita-Nasaud házigazdaként 31–29-re legyőzte az SCM Gloria Buzau csapatát a román női kézilabda-bajnokság keddi játéknapján.
A Sike József, Boros László, Tasi Tamás összeállítású magyar hármas bronzérmes lett az 50 méteres 40 vegyes szám csapatversenyében a futócéllövők Európa-bajnokságán, amelyet a csehországi Plzenben rendeztek.
Darabos László aranyérmet szerzett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában a pontevedrai U20-as birkózó-világbajnokságon, míg a 77 kilós Lévai Levente a harmadik helyen zárt.
A 2024-es ősz legdivatosabb sneakereit, sportcipőit egyszerre jellemzik a retró vonalak és a feltűnő színek, miközben a visszafogottság és a nőiesség is bőven helyet kap.
A Telegram tap-to-earn játékok felhasználói fele teljesen új a kriptovaluták világában, érdeklődésük azonban megnyitja az utat az iparág tömeges elfogadása előtt, állítja Gleb Kostarev, a Binance volt kelet-európai vezetője és a Blum játék alapítója. „Mindig is kérdés volt az, hogy a Telegram-közösség átállítható-e a Web 3-ra. Elég régóta várunk a
Darabos László aranyérmet szerzett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában a pontevedrai U20-as birkózó-világbajnokságon, míg a 77 kilós Lévai Levente a harmadik helyen zárt.
Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Terramar gyártása során ugyanazt a platformot használják, mint az Audi Q3 modellhez, így a beruházási költség csökken, a termelési szintet magasan tudják tartani. A Q3 és a Terramar gyártásán mintegy háromezren dolgoznak Győrben - tette hozzá. Kiemelte: nem tervezik
Az elektromos autók népszerűsége rohamosan növekszik Nyugat-Európában és Magyarországon, azonban az e-autózók gyakran szembesülnek a töltőállomások korlátozott kapacitásaival, különösen a nyaralási időszakokban. A gyorstöltők iránti növekvő igény és a töltőpontok számának elmaradása a kereslet mögött komoly kihívásokat jelentenek nyaralás során s
Új macska érkezik az új miniszterelnökkel.Sir Keir Starmer brit miniszterelnök "hosszú nyári tárgyalások" után megengedte, hogy a gyerekei macskát kapjanak, ami azt jelenti, hogy a Downing Street 10. eddigi egyetlen cicája, Larry hamarosan társat üdvözölhet maga mellett.A miniszterelnök elmondta, hogy azután jutott el a döntésig, hogy beszerezze az
Az Nvidia részvényei jelentős esést mutatnak kedden. A gyenge gazdasági adatok hatására széles körű eladási hullám kezdődött, ami mérsékelte a mesterséges intelligenciával kapcsolatos korábbi optimizmust.
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint nagy büszkeség, hogy a férfi és női válogatott is ott volt a párizsi olimpián, amelyen mindkét gárda "szeretett volna nyomot hagyni".
Bármelyik nap elindulhat a bikapiac és az altcoin szezon. A piac összességében nyugodt marad, de sok altcoin készülődik a megugrásra. A legutóbbi figyelem középpontjába a Bonk került, amelynek tulajdonosa 100 dollárt alakított át lenyűgöző 10 000 dollárrá a Solana memecoin, Dogen segítségével.
A kora őszi kerti munkákról mindenkinek a lehullott levelek gereblyézése jut eszébe, pedig ennél sokkal többet lehet és kell tenni. Mutatjuk máris a feladatokat, hogy semmiről se maradj le!
Kamilla királyné a nyári szünet utáni első hivatalos megjelenésén friss híreket osztott meg Károly király egészségi állapotáról, aki hét hónapja küzd a rákkal. A királynő Bath-ban tett látogatása során osztotta meg a jó hírt.
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a "Kfi-ökoszisztéma építése célzott kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltatások nyújtásával és a vállalkozói tényfeltárási folyamat működtetésével" című, (Ginop Plusz-2.1.2-22) felhívás.