Tizenhat hónappal az Észak-Olaszország nagy területeit elpusztító árvíz után ismét nagyfokú riadókészültségben volt a frisspiacra termelő zöldség- és gyümölcságazat, miután az ország északi és középső régióinak nagy részén áradtak a folyók.
Témák: – Szombaton országos rendezvénynek adott otthont Gyula. Az I. Gyulai Országos Mazsorett Fesztiválra nyolc településről száznyolcvan versenyző érkezett. – Elismeréseket is átadtak a gyulai, idősek napi rendezvényen. A sportcsarnokban, több száz résztvevővel megtartott program elsősorban a kikapcsolódásról szólt. – Kedden új kiállítás nyílt a
A kötelező visszaváltási rendszerhez fejlesztett REpont alkalmazás jelentős mérföldkőhöz érkezett: a regisztrált felhasználók száma elérte az egymilliót. Az alkalmazásnak köszönhetően a visszaváltók, akár egyből a bankszámlára utalhatják a visszaváltásért járó díjat. Ez a magyar innováció Európában egyedülálló lehetőség, máshol nincs ilyen.
Tragikusan fiatalon, 48 éves korában hunyt el az amerikai Broadway- és sorozatsztár, Gavin Creel. A párja szerint a ráknak egy ritka és agresszív formája vette el a színész életét. A jelentések szerint Creel, aki a magyar nézők leginkább az American Horror Stories című tévésorozat
Egy új globális kutatásban fény derült azokra a legfurcsább dolgokra, amelyeket a vendégek az idei utazásaik során ott felejtettek pihenéseik színhelyén. A hihetetlen listából most elárulunk párat.A Hotels.com adatszakértői világszerte több mint 400 partnerhotelben végezték el az idei felmérést.A szállodák személyzetét arra kértük, hogy osszák meg
Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke egy gazdasági konferencián tart ma előadást. Legfontosabb üzenete az, hogy a kamatcsökkentések üteme nincs kőbe vésve. Az alappálya az, hogy idén kettő kamatcsökkentés várható, de ez még a bejövő adatok fényében változhat. Ez némileg a piac által várt agresszív kamatcsökkentési pályától.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte a 2023. évi felhasználások után járó jogdíjak kifizetését. Az audiovizuális, televíziós ismétlési és internetes jogdíjak most kifizetett összege csaknem 1 milliárd forint.
Angelina Jolie-nak sosem kellett a szomszédba mennie divattippekért, hiszen ő maga testesíti meg a követendő stílust és ízlésességet, amiről a 62. New York-i Filmfesztiválon is mindenki megbizonyosodhatott.
A Tisza Párt elnöke szerint ezzel zsarolási potenciált akarnak létrehozni. Magyar Péter a Telexnek adott interjúban arról is beszélt, hogy a Fővárosi Közgyűlésben konstruktívak lesznek, az pedig őszintén meglepte, hogy Orbán Balázst '56-tal kapcsolatos mondatai után nem rúgták ki azonnal.
A házelnök hiányolja az elemző, értelmező vitát, és sajnálja az értelmiség eltűnését is. A miniszterelnök politikai igazgatójának szerinte meg kellett volna tartania a véleményét magának.
Fotó: brusselsairport.be A zaventemi repülőtér a múlt hét végén, a charleroi-i pedig hétfőn délután erősítette meg, hogy "az utasok és a személyzet biztonsága érdekében" minden induló járatot törölnek. A szakszervezetek által, a jobb munkakörülmények és nagyobb fizetés elérése érdekében szervezett sztrájk célja az is, hogy felhívja az Európai Unió
A kriptobálnák határozott lépésekkel elfordulnak a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB) tokenektől, és közben rohannak, hogy kipróbáljuk a szerencséjüket az ETFSwap (ETFS) tokennel, a legújabb Ethereum-alapú ICO-val. Ez a váltás azt jelzi, hogy egyértelműen a kripto ETF-ek világának következő nagy növekedési lehetőségére összpontosítanak. Az ETFSw
A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen eg
Az OPEC+ országok "előrelátó" lépéseket tesznek az olajpiacon, hogy biztosítsák a jövőbeni stabil ellátást - a TASZSZ hírügynökség hétfői jelentése szerint így fogalmazott Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes, aki kiemelte a kitermelés csökkentésének stratégiai fontosságát.
Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának néhány nappal ezelőtt tett megjegyzésére reagálva.
Szeptember 26-án, a KÁN Egyetemi Napokon tartották a 35. Nyúltenyésztési Tudományos Napot, melynek keretében panelbeszélgetést tartottak a nyúlágazat aktuális helyzetéről.
A madárinfluenza-vírus egyik altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Hajdú-Bihar és Fejér vármegyében elhullott vadmadarakból - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
Kamilla fia, Tom Parker Bowles új könyvében betekintést enged a királyné, valamint a jelenlegi uralkodó, III. Károly napi rutinjába, illetve abba, milyen étrendet követ a házaspár.
Az országúti kerékpársport legeredményesebb versenyzője, Eddy Merckx szerint a vasárnap domináns teljesítménnyel világbajnok Tadej Pogacar most egyértelműen felette áll.
Csaknem kétszeresére gyorsult az óceánok felmelegedésének üteme 2005 óta, és tavaly már az óceánok felszínének több mint ötödén tapasztaltak jelentős hőhullámot - derült ki az Európai Unió Kopernikusz éghajlatváltozási szolgálatának az óceánok állapotáról hétfőn közzétett jelentéséből.
A Bithumb, Dél-Korea második legnagyobb kriptotőzsdéje hivatalosan is bejelentette, hogy fontolóra veszi a tőzsdei listázását az amerikai Nasdaq-on. A nyilatkozatra a szeptember 30-i ideiglenes részvényesi közgyűlés után került sor. Ezen a vezetőség felvázolta a vállalat növekedésének és piaci terjeszkedésének jövőbeli irányát. A tőzsdei bevezetést
Haszán Naszrallah elkalkulálta magát, kevesen számítottak arra, hogy a világ legnagyobb nem állami hadseregét két hét alatt le lehet fejezni. Mi lehet a Hezbollahhal, és mit léphet a mögötte álló Irán, miközben Izrael egy libanoni szárazföldi műveletet pedzeget?
Bár magyar város nem került fel a Tripadvisor idei Traveler’s Choice Trending Destinations World listájára, mégis van egy hely, amely különleges kapcsot jelent a magyar történelemmel és kultúrával. Ez az…
Előreláthatóan november közepén kezdi tárgyalni a 2025-ös költségvetés tervezetét a parlament, és várhatóan december közepén fogadja azt el - mondta az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában hétfőn.