Összeütközött egy kisbusz és két személykocsi az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán. A 49-es kilométernél, Kerekharaszt térségében történt balesethez a hatvani hivatásos tűzoltók vonultak. A raj áramtalanított. A három járműben összesen heten utaztak, hozzájuk mentőt riasztottak. A karambol miatt a sztráda érintett szakaszán forgalmi akadá
Döntött a kormány. Ugyan korábban a kabinet elvállalta a nyugdíjrendszer megreformálását az Európai Bizottság előtt helyreállítási pénzekért, ám a Pénzügyminisztérium legfrissebb jelentése szerint ez nem valósul meg. Mindeközben a szakértő szerint uniós összevetésben páratlan, hogy fő szabályként 65 év alatt nem lehet nyugdíjba menni.
Rohamosan közeledik a karácsony, és aki vendégeket vár, az tudja jól, hogy mennyi munka előzi meg a tökéletesen megterített asztalt. A sütés-főzés kimerítő munka, és aki az ünnepek idején a konyhában kénytelen robotolni, nos azt járja át legkevésbé a karácsony szelleme.
A 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről, Donáth Lászlóról (Mszp), Kupa Mihályról (MDF, független), Vincze Kálmánról(Fkgp, EKgP) és Bodzás Ferenc Árpádról (Mszp).
A wellness világa folyamatosan fejlődik és változik és újabbnál újabb trendek, megközelítések és kifejezések kerülnek a köztudatba. Az egyik ilyen kifejezés, amely egyre nagyobb teret nyer, az a "biohacking".
Idén már tizedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Ahogy mindig, ezúttal is interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Hatodikként Kemény Lili mesél kivételes teherbírású barátokról, a nevek hatalmáról és a mániás munkáról.
2024. augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 3,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 1,2, az exportértékesítésé 4,0 százalékkal nőttek.
Pénteken lesz a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése, de még mindig nem tudni, hogy is áll össze a többség, illetve Karácsony Gergely pontosan kivel tud majd koalícióra lépni. Karácsony úgy látja, Magyar Péterék szerelmesek lettek Vitézy Dávidba, kizárólag őt hajlandók megszavazni főpolgármester-helyettesnek, viszont ez számára azt jelentené, hogy a Fi
Az árvízi helyzet kezeléséről a Közös Agrárpolitika tapasztalatairól, a biomassza energetikai célú felhasználásáról és a 20 éves európai uniós tagság mérlegéről tárgyaltak a Visegrádi Országok, illetve Bulgária és Románia agrárminiszterei Poznanban.
A kirakós újabb darabja állt össze, miután egy norvég lap új információkat szerzett meg a Hezbollah elleni merénylet előkészületéről. Az új információ a Telex korábbi értesülését erősíti.
A 2019-es választások eredményéhez képest a Szabadságpárt rekordot ért el, hiszen 13 százalékkal tudta növelni szavazatainak arányát. A jelenlegi kormánypárt, a Néppárt ugyanakkor 12 százalékot vesztett. A kérdés viszont az, hogy miként lehet ezekből a számokból alkuerőt, koalíciót felépíteni, és ha ezt a kérdést tesszük fel, akkor már több problém
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News hírlevelében kifejti, hogy a nyugdíjkorhatárt demográfiai okokból nem kell emelni, mert a 65 éves életkorban várható további élettartam Magyarországon fájdalmasan rövid az uniós átlaghoz képest. Az emelés szükségessége valójában csak 2035 után lesz komoly kérdés.
Augusztusban hajszál híján 7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai és a külföldi utazók a magyarországi szálláshelyeken, 3,6%-kal többet, mint egy évvel korábban. A nyár utolsó hónapjában a külföldiek forgalma 3,5%-kal, a belföldieké 3,7%-kal volt magasabb a tavaly augusztusinál. Utóbbi annak fényében különösen jó hír, hogy a június-július idő
A legfrissebb adatok szerint a kínai autómárkák eladásai 18 havi mélypontra zuhantak augusztusban, közel 50 százalékos visszaesést mutatva az előző év azonos időszakához képest - tudósított a Bloomberg.
Újabb győzelem a Patriótáknak: történelmi FPÖ-győzelem Ausztriában, így kommentálta Orbán Viktor kormányfő az Osztrák Szabadságpárt hétvégi választási eredményét.
A pozitív hatások eléréséhez átfogó ökológiai szemléletre van szükség: a településökológia, a táji/természeti ökológia és a társadalmi ökológia egymást erősítő, komplex megközelítésére.
Interjút adott a Telexnek Budapest főpolgármestere. Az interjúban Karácsony Gergely részletesen beszél a jelenlegi politikai helyzetről és az ellenzéki összefogás kihívásairól. A fő téma a Városháza körül kialakult hatalmi harc, különös tekintettel Vitézy Dávid és Magyar Péter szerepére. Karácsony úgy látja, hogy Magyar Péter és pártja támogatása V
2024 augusztusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 2,6 millió vendég 7,0 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 3,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
Év végéig nem lehet az átváltást terhelő plusz díjat az ügyfelekre hárítani, de úgy tűnik, a bankok azért megtalálják a módját, hogy ne járjanak rosszul.
Futárcég elhagyta a feladott termékünket. A terméket vevőnknek leszámláztuk, de a futárcég elhagyta, így azt a vevő nem kapta meg. A futárcég elismerte a hibáját. A számla nettó értékét meg is térítette részünkre. A számlát ilyen esetben lesztornóznánk, és a készletről kivezetnénk 86-ossal szemben, a kártérítést pedig 96-ra könyvelnénk. Helyesen já