2024. szeptember 4. szerda

szept. 4
12:09
Sorra dőlnek meg a melegrekordok (Demokrata)
Az ősz harmadik napján, kedden több, emberemlékezet óta fennálló rekordot döntött meg a hőség.
szept. 4
12:09
Szakértő: Egy süllyedő hajóról menekülhetnek a lemondott ukrán miniszterek – az összeomlás Zelenszkijt is maga alá temetheti (Mandiner)
Nem meglepő, hogy a minap Sorosék is egyeztettek az ukrán elnöki hivatal vezetőjével.
szept. 4
12:09
Tóba lökött egy férfi egy padon ücsörgő nőt Hatvanban, hogy ellophassa a táskáját, vádat emeltek ellene (Telex)
A büntetett előéletű férfi letartóztatásban várja az előkészítő ülést.
szept. 4
12:09
Egyre biztosabb: az UFO-hívő Tom Cruise az űrben akarja forgatni következő filmjét (Sassy)
Az akciófilmsztár eddig is ügyelt filmjeiben a monumentális látványvilágra, most pedig azt tervezi, hogy a Föld légkörén kívül dolgoznának stábjával. A projekt erősen kidolgozás alatt van.
szept. 4
12:09
Elindulnak az Ob-Ii-ben a vízilabdások - szombaton torna az uszodában (Nyíregyháza)
Újra lesz felnőtt csapata az Aqua Se-nek.
szept. 4
12:11
Minden oka megvan a mai tizenéveseknek, hogy lázadjanak (Mandiner)
Ha lehet, semmiképpen ne mondják meg a szüleiknek, hogy én biztattam erre őket. Ennyire én se vagyok bátor.
szept. 4
12:15
A cisztás fibrózis kialakulása és kezelése (WebBeteg)
A cisztás fibrózis (mucoviscidosis) egy örökletes genetikai betegség, amelyben sűrű nyálka képződik és gyűlik fel különböző szervekben, elsősorban tüdő- és emésztési panaszokat kozva. Hazánkban négyezer emberből 1-2 beteg, ám 4-5 százalékunk hordozza a betegségért felelős géneket.
szept. 4
12:15
Mit jelentenek a Budapesten kihelyezett, új KRESZ táblák? (Autónavigátor)
2023-ban indította el a BKK a Suli-zóna programot, amelynek részeként olyan forgalomtechnikai beavatkozásokat eszközölnek az oktatási intézmények környékén, hogy azok
szept. 4
12:15
Alföldi csikósok, lovas jelenetek és ostorok: ilyen lett Tomcsányi Dóri legújabb kollekciója (Femcafe)
A magyar tervező, Tomcsányi Dóri évről-évre egyre izgalmasabb kollekciókat mutat be, s nem volt ez másképp a 2025-ös tavaszi/nyári ruhadarabjai esetében sem, amiket a Budapest Central European Fashion Weeken vonultatott fel.
szept. 4
12:15
Két hét után, egy 60 méter magas sziklapárkányon találtak rá az eltűntnek hitt kutyusra (SzMo)
Mali és családja egy ír szigeten vakációztak, a kutya azonban megijedt és elszaladt. Két hétig hiába keresték, és már feladták a reményt, hogy újra látni fogják a kis kedvencüket.
szept. 4
12:15
Negyedik generációs reaktorok hajthatják majd a jövő teherhajóit (Rakéta)
A nukleáris vízi szállítmányozás technológiai szempontból régóta elérhető, de akad az útjában egy igen nagy akadály. Ezt próbálják most elhárítani.
szept. 4
12:15
MÁV: Kötelező az elővételes jegyvásárlás az elővárosi járatokon (Magyar Hírlap)
A november 2-áig tartó türelmi időszakban azok az utasok, akik a zónában érvényes jegy nélkül szállnak fel a vonatra, csak figyelmeztetésben részesülnek, illetve a korábbi, mérsékelt összegű pótdíjat fizetik meg.
szept. 4
12:15
Kínának nincs takargatnivalója az ujgur kisebbség ügyében (Demokrata)
Az Ujgur Autonóm Terület kormányzójának meghívására Kína Hszincsiang tartományába látogattunk, hogy személyesen tapasztaljuk meg a hírhedett terület valóságát.
szept. 4
12:15
Magyar Péter és Jakab együtt törhet hazánk biztonságára, de van egy kis bökkenő (Mandiner)
Magyar eddig nem reagált Jakab udvarlására.
szept. 4
12:15
Eldőlt, hogy Newey melyik csapathoz igazol? – már a következő futam előtt bejelenthetik (Racing)
Sajtóértesülések szerint jövőbeli csapata hamarosan véglegesíti Adrian Newey szerződését, és már a bakui hétvége előtt jöhet a bejelentés.
szept. 4
12:15
Till Attila sírva fakadt az Ázsia Expresszben (AC News)
Tilla az Ázsia Expresszben meghatódott, olyan a szeretettel gondoskodtott róluk a vendéglátójuk.
szept. 4
12:15
Kókány sufni tuning – A játék (Telex)
A lengyel Majster Symulatorban mi lehetünk az a mesterember, aki sörivás után, fúrás közben leveri az összes csempét, és összegányolja a komplett lakást.
szept. 4
12:15
Csúcsot döntött a személyi kölcsönt felvevők száma júliusban, pörögnek a lakáshitelek is (Telex)
Pedig a kamatok emelkednek. A háztartások hitelállománya július végére 10 675,1 milliárd forintos történelmi rekordra ugrott.
szept. 4
12:21
Itt az ősz, növekszik a munkaterhelés - mit lehet tenni a stressz ellen? (Piac és Profit)
Stresszkezelési technikákkal, motivációval és az újabb értékesítési trendek megismerésével készülhetnek a vállalatvezetők 2024 hátralévő, kemény időszakára - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Egy amerikai kutatás szerint, a vállalati világban legnagyobb stressznek az értékesítők vannak k
szept. 4
12:21
Tízóraira, uzsonnára tökéletes: így készül az ízletes kolbászos hasé (Mindmegette)
Ezeket az apró, különféle töltelékkel készült tésztabatyukat általában vendégvárónak készítjük, de tízóraira, uzsonnára is jó választás lehet. Mi most egy nagyon finom, kolbászos hasé receptjét hoztuk, próbáld ki, biztosak vagyunk benne, hogy kicsik és nagyok egyaránt imádni fogják.
szept. 4
12:21
Orbán Viktor olaszországi fórumon szólal fel (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és Európa jövőjéről - erősítette meg Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek.
szept. 4
12:21
Embercsempészek ellen indult razzia Németországban (hirado.hu)
A gyanú szerint kezdetben egy jénai lakásban szállásolták el a furgonokkal becsempészett embereket.
szept. 4
12:21
Kiderült, meddig lesz hiánycikk az Ozempic súlycsökkentő gyógyszer (vg.hu)
A vállalat ködösen fogalmazott.
szept. 4
12:21
Ultimátumot adott Harry herceg: csak ezzel az egy feltétellel lenne hajlandó visszatérni a királyi családhoz (Glamour)
Harry herceg körül ismét forr a levegő, miután kiszivárgott a feltétel, aminek teljesülése nélkül esély sincs arra, hogy visszatérjen a királyi családhoz. A herceg és bátyja, Vilmos között továbbra is feszült a viszony, és úgy tűnik, Harry döntése komoly hatással lehet a család jövőjére.
szept. 4
12:21
Környezettudatos bevásárlótáskák készülnek a Spar műanyaghulladékából (Márkamonitor)
Éves szinten összesen 150 tonna, a saját hálózatában keletkező műanyaghulladékból készülnek újrahasznosítható bevásárlótáskák a Spar Magyarország számára. A vállalat ezzel nagy lépést tett a keletkező hulladékfóliák ésszerű újrahasznosítása érdekében és jelentősen mérsékli a megsemmisítésre kerülő hulladék mennyiségét, ezzel csökkenti a szén-dioxid
szept. 4
12:21
"Hihetetlen mélységeket éltem át" - gyermeke születéséről beszélt a paralimpia magyar érmese (BorsOnline)
Illés Fanni üzenete sokak számára példa lehet.
szept. 4
12:21
Ne nyisd meg, ha ilyen emailt kapsz, ismét adathalászok próbálnak átverni (Promotions)
Csalók élnek vissza Müller Cecília nevével, de átverés a levél és az adatainkra pályáznak.
szept. 4
12:21
Orbán Viktor olaszországi fórumon szólal fel (Magyar Hírlap)
A sajtóhírek szerint pénteken, az Európai Ház – Ambrosetti fórum nyitónapján a Comói-tó melletti Cernobbióban tartják az évente megrendezésre kerülő háromnapos rendezvényt.
szept. 4
12:21
A latin pop világsztárjával érkezik a Szuperkoncert (MMonline)
A latin popkultúra ikonikus sztárját, a több mint 95 millió eladott lemeze révén világszerte ismert Ricky Martint hozza Budapestre a Szerencsejáték Zrt. A Napi Mázli Szuperkoncerten a világsztár mellett színpadra lép T. Danny rapper, énekes és két népszerű hazai DJ, Metzker Viktória és Regán Lili is. A szeptember 21-re tervezett, idén is ingyenesen
szept. 4
12:21
Éremre ébredt a magyar paralimpikon, csak nem tudja, milyenre (Mandiner)
Az autóbalesetet szenvedett sportember negyedik és ötödik is volt már, az ötödik ikszen túl állhat a dobogóra. Másik férfiversenyzőnk, a kétszeres paralimpia bajnok újabb nagy dobásra készül.
szept. 4
12:21
"Puszi és pá!" meg a Suli-zóna: újabb iskolánál lett biztonságosabb a közlekedés (Autószektor)
Fotó: BKK A BKK egy évvel ezelőtt, 2023-ban indította el a Suli-zóna programot, hogy a legvédtelenebb úthasználók, a már önállóan közlekedő gyermekek biztonságosabb körülmények között érkezhessenek meg az iskolákba. A program tervezése során az intézmények környékén sebességcsökkentett zónákat alakítottak ki, megváltozott a forgalmi rend, rendezték
szept. 4
12:21
Savanyú halleves harcsamájgombóccal (egy.hu)
Jahni László receptje
szept. 4
12:21
Brutális támadás Hatvanban: tóba lökött és kirabolt egy védtelen nőt egy férfi (naphire.hu)
A kirablása előtt a tóba lökte az áldozatát egy férfi Hatvanban.
szept. 4
12:21
Innen tudod, hogy a főnököd egy pszichopata (Bien)
Az állásinterjún egy magabiztos, karizmatikus emberrel beszélgettél, akiről az volt a benyomásod, örömmel dolgoznál a keze alatt. Néhány hónap alatt viszont gyökeresen megváltozott róla a véleményed és a felmondást fontolgatod követelőző, agresszív viselkedése miatt. Igen, lehet, hogy egy Sötét Triád személyiség a kenyéradód.
szept. 4
12:23
Goldman Sachs: az MI lenyomja az olajárakat (vg.hu)
A kereslet és a kínálat optimalizálásában is segít a mesterséges intelligencia a Goldman Sachs szerint. Az olajár így a következő 10 évben jelentősen csökkenhet.
szept. 4
12:23
Cseh Lászlónak megvan a véleménye Milák Kristóf és Hosszú Katinka harcairól (BorsOnline)
Cseh László lesz a nagykövete a decemberi budapesti rövid pályás úszó világbajnokságnak.
szept. 4
12:23
Navracsics Tibor: Több mint 400 új munkahelyet teremt a Lidl új logisztikai központja (Magyar Hírlap)
A beruházás fontosságát hangsúlyozta.
szept. 4
12:27
Júliusban már a személyi kölcsönt felvevők száma is csúcsot döntött (Privátbankár)
Amilyen óvatossá váltak a fogyasztásban, annyira felbátorodtak a kölcsönigénylésben a magyarok.
szept. 4
12:27
Brutálisra emelte a bliccelők büntetését a Máv: kötelezővé válik a jegyelővétel egyes vasútvonalakon (Blikk)
Az új tanév kezdetétől és a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egy időben kötelező jegyelővételi zónát vezet be a MÁV. A fővárosban és az elővárosi vonalakon közlekedő vonatokra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni. Ez azt jelenti, hogy kötelezővé válik az elővételi jegyvásárlás. A vasúttársaság rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrz
szept. 4
12:27
Orbán Viktor olaszországi fórumon szólal fel (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és Európa jövőjéről – erősítette meg Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek.
szept. 4
12:27
Remek a terméseredmény, de mi a helyzet a dinnye árával? (Agroinform)
Hazánkban idén a tavalyinál akár 44 százalékkal több dinnye jöhet le a földekről.
szept. 4
12:27
Dávid Krisztina éppen kiszorult a döntőből, Mező Boglárka visszalépett (m4sport.hu)
A sportlövő Dávid Krisztina éppen csak kiszorulva a nyolcas döntőből kilencedik lett az SH1-es kategória P4 pisztoly vegyes számában a párizsi paralimpián, a kerekesszékes vívó, Madarászné Mező Boglárka pedig kézsérülése miatt visszalépett a tőr egyéni küzdelmeitől.
szept. 4
12:27
Újabb európai országban tiltják be az iskolai telefonhasználatot (Femcafe)
Több száz belga iskolában tervezik betiltani a telefonhasználatot az iskolákban, írja a Politico. A hollandiai általános iskolákban pedig már tanévkezdéstől kitiltották a telefonokat, táblagépeket és okosórákat a tanteremből, írja az MTI.
szept. 4
12:27
A tanévkezdés új intézkedése körül sok álhír terjeng, de most tisztázták a tényeket! (BorsOnline)
A mobiltelefon-használat káros a diákokra nézve.
szept. 4
12:27
Ekkora az esélye, hogy meghaljon egy repülőgép-balesetben (Magyar Nemzet)
A balesetek aránya attól függ, hogy az emberek melyik országból és melyikbe repülnek, a kutatók a világszerte rögzített repülésbiztonsági adatok alapján három kockázati csoportba osztották az országokat.
szept. 4
12:27
A 2022-es Junior Világbajnok a szurkolók támogatásával tud indulni az Akropolisz Rallyn (Racing)
Robert Virves 2022-ben pont a görög Akropolisz Rallyn szerezte meg Junior Világbajnoki címét, ahhoz azonban, hogy idén is tudjon indulni a legendás versenyen, a szurkolók támogatására is szüksége volt.
szept. 4
12:27
Airbnb: A növekvő díjak és rossz élmények miatt a vendégek elfordulnak (BitcoinBázis)
Ahogy az Airbnb foglalási díjai egyre növekednek, úgy fordulnak a vendégek a szállodák felé. Egy szállodában ugyanis garantált az ügyfélszolgálat, a takarítás és az egyéb szolgáltatások. Az Airbnbnél ezek az extrák valóban extraként jelenhetnek meg. Egy utazási oldal alapítója, Michael Rozenblit, szintén az elégedetlen ügyfelek közé tartozik. Ő és
szept. 4
12:33
Kedden több, emberemlékezet óta fennálló melegrekord is megdőlt Magyarországon (Blikk)
Fővárosi és országos melegrekordok is megdőltek az 2024-es naptári ősz harmadik napján. A megdőlt rekordok listáját közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.
szept. 4
12:33
Semjén Zsolt: Egymilliárd forint jut a nemzeti emlékezetpedagógiai programra (hirado.hu)
A miniszterelnök-helyettes hozzátette, a kezdeményezés a 7. évfolyamtól a 11. évfolyamig 78–80 ezer tanulót érint.
szept. 4
12:33
Az erek egészségének megőrzése 50 felett (Magyar Hírlap)
Fokozatosan hagyjuk el a dohányzást.

Keresés