Ha a kormány várakozási teljesülnek, akkor 2025 január 1-től 3,2%-os nyugdíjemelésre számíthatnak az idősek. Hogyan jön ez ki, és mennyit is jelent? Számoljunk!
Kedden délelőtt Hegedűs D. Gézát választották a Nemzet Színészévé a cím jelenlegi birtokosai. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész próba közben értesült a döntésről, ami – elmondása szerint – meglepetésként érte őt. Vidnyánszky Attila telefonhívása után azonnal eszébe jutottak a szerettei és a mesterei is, akiknek köszönhetően gyönyörű utat j
Hatalmas öröm Miló Viki számára, hogy kutyusa, Diamond sikert sikerre halmoz: a házi kedvenc ugyanis elnyerte a hosszú szőrű csivavák között a legszebb veterán és a fajta legszebbje címet is.
A Kos ma nagyon hatékony lehet, a Szűz ma frusztrált lehet. Karrier horoszkóp: 2024.09.04. Kos Nagyon hatékony vagy ma, a munkakapcsolataid pedig egyenesen fenomenálisak. Bármi, amit ma meg akarsz valósítani, elérhető közelségbe kerül – leginkább a szakmai körödben lévők segítségének, támogatásának és tanácsainak köszönhetően. Ezek a kapcsolatok ar
Kovács Dóra autentikus módon búcsúztatta a nyarat: az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja kedvenc hobbijával, szörfözéssel töltötte az év legforróbb évszakának utolsó napját, amit ráadásul egy kávézással is egybekötött oly módon, hogy a vízben fogyasztotta el a frissítő italt.
A bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata kedden bejelentette, leigazolta a brazil Matheus Saldanhát, aki a Partizan Beograd színeiben gólkirály lett a szerb élvonal előző idényében.
Több mint hatszáz pályázó, 255 nyertes pályázat és többszáz digitális eszköz. Ez a mérlege a Magyar Vöröskereszt és a Yettel 3 évvel ezelőtt indított közös programjának, amely a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására indult. Az elmúlt három évben mobiltelefonra, tabletre, laptopra, perifériás eszközökre és szoftverekre leh
Bár már 4 éve adott a lehetőség, még mindig kevesen gondolnak arra, hogy a behajthatatlan követelésekre megfizetett áfát visszakérjék az adóhatóságtól. Érdemes pedig megfontolni ezt a lehetőséget, mert az ehhez szükséges eljárás nem bonyolult, és a legtöbb esetben sikeresen zárul – tájékoztat a Niveus Consulting Group.
Gulyás Anna , a HolddalaNap zenekar énekese, mesemondó, néprajzkutató és Kő Boldizsár képzőművész, népmesei ihletésű játszóterek, meseterek alkotója. Ők ketten huszonegy évesen találtak egymásra, és mára négy gyermek szüleiként az ezüstlakodalmukon is túl vannak. Na, meg számos, népmesébe illő nehézségű, ám nagyon is valós próbatételen, amelyeken a
Ahol a pálmafák a hegyi legelőkig érnek, és fenyőkkel suttognak esténként, ott található a Trauttmansdorff kastély botanikus kertje. Ez az észak-olaszországi csodakert minden növényszerető álma! Aki eljut ide, szánjon rá legalább egy napot, de még akkor sem fog betelni vele! Mert ez a hely mindenkit képes elvarázsolni, minden érzékszervet rabul ejt
A magániskolák sok esetben még az egyetemi tandíjaknál is drágábbak, éves szinten akár többmilliós költségek is felmerülhetnek, amit még egy jó keresetből is nehéz kigazdálkodni. A Grantis pénzügyi tanácsadó cég szakértői utána néztek, hogyan tudnak a szülők, vagy akár a nagyszülők pénzt félre tenni ezekre a kiadásokra.
Az Amazon úgy döntött, hogy Magyarországon is megemeli a Prime Video streamin-szolgáltatásának a díját, amiért eddig mindössze 899 forintot kellett fizetni. Ez az ár hamarosan 1900 forintra emelkedik.
Két hét múlva, szeptember 20-21-én kerül megrendezésre a Solana éves nagy eseménye, az idén negyedik alkalommal jelentkező Solana Breakpoint konferencia. Az elmúlt másfél év egyik legerősebb teljesítményét nyújtó Solanával és az ökorendszerébe tartozó projektekkel kapcsolatban várható bejelentések miatt sok elemző számít arra, hogy a Solana coinok
A gépjárműipar gyors ütemű világában, ahol a hatékonyság és a pontosság elengedhetetlen, kritikus fontosságú egy megbízható, rugalmas és költséghatékony beszerzési megoldás. Ebben nyújt segítséget a Mercateo!
Liam Neeson a 4 Kids Walk Into A Bank című képregény várva várt adaptációjában brillírozhat, méghozzá egy rakás fiatal, feltörekvő színész gyűrűjében. De miről is fog szólni a dévaj akasztófahumorral megbolondított heist movie?
A Princeton Egyetem kutatása szerint az emberek egytized másodperc alatt döntik el, hogy megbízhatónak találnak-e minket. Ahhoz, hogy véleményt formáljanak rólunk, még csak találkoznunk sem kell: elég, ha ránéznek a fotónkra.„Ezt a tudattalan véleményformálást azután nehéz felülírni.” – mondta el a felmérés kapcsán Tóth Balázs, Magyarország vezető
Spanyolországban minden év augusztusának utolsó szerdáján tartják a népszerű Tomatina fesztivált. Idén sem volt ez másképp: csaknem 22 ezren dobálták a növénnyel egymást Buñolban, a spanyol városkában.
Mintegy 160 pályázó, több mint háromszáz verse érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A díjakat a szeptember 6-7. között zajló irodalmi fesztiválon osztják ki Balatonfüreden.
Tavaly indította útjára hagyományteremtő céllal a két nagy cég, a Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. az Innovátorok Napját. Tavaly a mesterséges intelligencia, idén pedig a Z-generáció adja a szakmai előadások fő témáját, a panelbeszélgetések mellett 2024-ben adják át először a BoschxRichter Ipari Innovációs Díjat is.
Lassan, de biztosan közeleg az ősz, és a hűvösebb éjszakák beálltával a kerti poloskák hada is elindul melegebb búvóhelyet keresni. Behúzódnak a házak, lakások réseibe, ahol megpróbálják átvészelni a telet. Bár a kellemetlen kis rovarok ránk nézve ártalmatlanok, tömeges jelenlétük roppant kellemetlen lehet, nem beszélve büdös „fegyverükről”. Ráadás
Az ősz az év egy csodálatos szakasza, a nyár intenzív pezsgése átadja a helyét a pihenés és a megújulás hűvös és csendes időszakának. Az évszakok váltakozása egyben azt is jelenti, hogy megváltozik a bőröd szükséglete. Érdemes olyan összetevőkre váltanod, amelyek az évszak alapanyagai, így összhangban maradsz a természet ritmusával és állandó körfo
A Bio és Gyógynövény Kereskedők Szövetség (Bigyox) által minősített szaküzletekben vitaminokat és étrendkiegészítőket vásárolhatunk. Amikor étrend-kiegészítőket vagy vitaminokat szeretnénk beszerezni, érdemes figyelembe venni, hogy hol kapunk valóban személyre szabott figyelmet és szakmai segítséget. A Bigyox által minősített szaküzletekben a fogya
Valami nem oké. Érzed, ahogy hozzábújsz, ahogy telnek a mindennapjaitok. Megérett a kapcsolatotok a végre? Pszichológiai jelek utalhatnak rá, hogy nem érdemes tovább húznod az elkerülhetetlent.
A cukorbetegség bakteriális és gombás nőgyógyászati fertőzésekre egyaránt hajlamosít, mivel a magas vércukorszint és a szervezet gyengébb ellenállóképessége miatt a kórokozók könnyebben képesek fertőzéseket okozni.
Még most is Alfred Hitchcock Madarak című filmje jut eszébe Dalmának, csak éppen darazsakkal a főszerepben: a Szolnokon élő család nemrégiben úgy érezte, mintha egy rémálomba csöppentek volna. Több száz vagy akár ezer fullánkos özönlötte el házuk gyerekszobáját. A fiuknak, Kornélnak az volt a szerencséje, hogy aznap éjjel nem aludt otthon.
Bizonyos ételek, mint a hagyma vagy a fokhagyma, nemcsak a leheletünket teszik intenzívebbé, hanem a testünk szagát is megváltoztathatják. De vajon milyen más ételek okozhatnak még kellemetlen aromát?
A fejlett mesterséges intelligenciával hajtott humanoid robotok kétségtelenül számos iparágat át fognak alakítani a jövőben. Az ígéretes lehetőségek ellenére azonban számos kérdés merülhet fel a technológia biztonságát, megbízhatóságát és hozzáférhetőségét illetően. A humanoid robotok forradalmasíthatják a munkakörnyezeteket, ám kérdés, milyen hatá
A legtöbb igaz történeten alapuló film sokszor tartalmaz túlzó, fiktív elemeket, így könnyen előfordulhat, hogy végül csak nyomokban tartalmazza az igazságot. Ha azonban a Watergate-botrányról, a Nasa Apollo 13-programjáról vagy a The Boston Globe oknyomozói csapatának munkájáról szeretnénk többet megtudni, az alábbi filmek hitelesen ábrázolják a m
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta azzal a vádlottal szemben, aki bántalmazta, majd élve eltemette élettársát.
Immáron Magyarországon is megvásárolható a vadonatúj Golf GTI csúcsváltozata, a Clubsport, melyet a Volkswagen néhány hónappal ezelőtt mutatott be a nagyérdeműnek.
Képzeljünk el egy bolygót, ahol nincs értelme a szemét vagy a hulladék szavaknak, mivel a lakók csak egy dolgot ismernek: az alapanyagot. Ezen a helyen az emberek csak azt vásárolják meg, ami nélkülözhetetlen a számukra, amire pedig nincs szükségük, azt elajándékozzák, új célt találnak neki, vagy bedobják a többi alapanyag közé, ahol újrahasznosulh