A miniszter úgy vélte, egy családközpontú akció ellensúlyozhatta volna a felvonulást. Október 4-én csak néhány tucat ember vett részt az ellenmeneten, köztük Őri László.
Schoblocher Barbival, Korom Gáborral és Kiss "Tudós" Lászlóval volt teljes Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban szereplőinek sora. A három szereplőt még a műsor forgatásai előtt kérdeztük meg arról, mennyire veszik majd kezükbe az irányítást, mennyire hallgatnak majd az ösztöneikre és hogyan fogják elemezni játékostársaik viselkedését. Nézd meg a ve
Mindenkinek van egy története, amely az életkorának előrehaladtával újabb és újabb rétegeket kap. Azok a gyermekkorban szerzett sebek, amelyek egykor fájdalmat okoztak, felnőttkorban is érezhető nyomokat hagynak. Ha az édesanyád gyermekként sérüléseket szerzett, annak hatása sokszor még az ő anyai szerepében is megmutatkozhat.
Miután Kocsis Máté és Gulyás Gergely is csatlakozott Orbán Viktorhoz Varga Judit rehabilitálásában, Gulyás azt mondta, jövő kedden megkérdezi Varga Juditot, hogy visszatérne-e a politikába.
A magyar kormány egyedi döntéssel kétmilliárd forint támogatást biztosít az új pécsi szív- és érgyógyászati centrum részletes kiviteli terveinek elkészítéséhez - közölte Facebook-oldalán Cziráki Attila, a Fidesz-KDNP pécsi önkormányzati képviselője, a jelenlegi szívcentrum intézetigazgatója.
Katalin ismét bebizonyította, hogy ő az ősz királynője, már ami a divatot illeti: a hercegné legutóbbi megjelenése Oxfordban szó szerint felrobbantotta az internetet, ami nem is csoda, hiszen Vilmos neje felvette kedvenc Victoria Beckham szettjét.
Az MTI-nek küldött pénteki közleményük szerint az AutoWallis első Lexus kereskedése Győrben nyitott, amellyel tovább növelik piaci részesedésüket a prémium személyautók szegmensében. A 360 négyzetméter alapterületű Lexus autókereskedelmi- és szolgáltató központban a kiállítótér mellett helyet kapott egy szervizpont is. Antal Péter, az AutoWallis ki
Vlagyimir Putyin szerint érvényesek az alaszkai orosz-amerikai megállapodások. Azt is elmondta, mit lép Oroszország arra, ha Ukrajna amerikai Tomahawkokat kap.
A Tisza Párt alenökének nevéhez köthető belső levélben a Tisza Világ applikáció hibáiért a kormányt teszik felelőssé, és titkosszolgálati akciót emlegetnek.
A városi hőszigethatás kivédésére és a vízgazdálkodásban is jelentős változásokra van szükség, az nem elég a klímaváltozás ellen, ha muskátlit rakunk a villanyoszlopokra. Az Élhető Települések Országos Szövetségének konferenciáján szakértők járták körbe, mire lenne szükség az élhetőbb városokhoz.
2026-tól az egészségügyi és egészségügyben dolgozó közalkalmazottak nyugdíjfolyósítása nem szünetel, derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. A változás technikai jellegű, mivel eddig is nyugdíjpótló jövedelemkiegészítést kaptak a szünetelő időszakra.
A vasúti vállalat egy levélben azt közölte üzleti partnereivel, hogy nem tudják kifizetni tartozásaikat. Mi történt? A Szabad Európa birtokába jutott levél szerint a Ganz-Mavag vezetői azt írták, hogy egyelőre képtelenek a cégcsoporthoz tartozó Dunakeszi Járműjavítóval kapcsolatos fennálló tartozásaikat törleszteni. Megjelent a Forbes legfrissebb l
Helikopterrel szállították haza törökországi nászútjáról, ahol egy hatalmas daganatot fedeztek fel a mellkasában. A daganat kihatott a légzésére, a szívére és az általános egészségi állapotára.
Hollandiában mennyiségben kiváló, árakban azonban már kevésbé volt jó az idei paprikaszezon. A november végén befejeződő idényt a kiváló termés miatt általában alacsony árak jellemezték. A holland paprikaszezon október közepén már közel jár a befejezéshez: a következő pár hétben már fokozatosan csökkenő mennyiség várható, az utolsó tételek betakarí
Az Európai Bizottság 10,8 millió euró (mintegy 4,2 milliárd forint) rendkívüli támogatást javasol a magyar gazdáknak a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére – közölte pénteken a brüsszeli testület.
Ismét sötétség fenyegeti Spanyolországot – már amennyiben éjszaka üt be a baj. A legnagyobb energia-szolgáltató szerint a napelemekből betáplált áram ingadozásai miatt bármikor újabb, az áprilisihoz hasonló tömeges áramszünetek jöhetnek.
A Fiziológiai és Orvostudományi Nobel-díjat 2025-ben Mary E. Brunkow, Fred Ramsdell és Szakagucsi Simon (Shimon Sakaguchi) kapja. A stockholmi Karolinska Intézet indoklása szerint a három kutató "a perifériás immuntolerancia terén elért felfedezéseiért" érdemelte ki az elismerést.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a 4iG Űr és Védelmi Zrt., valamint a győri Széchenyi István Egyetem Budapesten - közölte az egyetem az MTI-vel pénteken.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az S&P Global és az IBM együttműködése mesterséges intelligenciával optimalizálja a globális ellátási láncokat és
Várhelyi Olivér vezette a magyar Állandó Képviseletet, aminek a fedésében hírszerzők kémkedtek az Európai Bizottság ellen a Direkt36 szerint. Várhelyi az ÁK éléről épp az uniós testületbe ült át.
Szombaton komor őszi időre készülhetünk: a sűrű felhők és az eső mellett helyenként viharos szél is érkezik, különösen a Bakony térségében. A hőmérséklet alig emelkedik 20 fok közelébe, és helyenként még ennél is hidegebb lehet.
Amikor szőnyeget választasz, az első szempont, amit érdemes figyelembe venni, az a szín. A szőnyeg színe nemcsak a szobád hangulatát befolyásolja, hanem azt is, hogy mennyire lesz praktikus a mindennapokban. Például a világos színek, mint a bézs vagy halványszürke, tágítják a teret, és nyugtató hatást kölcsönöznek, de gyorsan koszolódnak.
A jelenlegi gazdasági kihívások kezeléséhez a stabilitásorientált monetáris politika és az egyensúly megtartása mellett szükség van a technológiai átmenethez való gyors alkalmazkodásra is – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken Székelyudvarhelyen, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság 34. Vándorgyűlésén az MNB közleménye
A Gói-tói Holt-Tiszán drámai pillanatokat éltek át a halőrök: drón segítségével bukkantak rá érvényes engedély nélküli, gereblyéző orvhorgászokra, akik épp a Tisza élővilágát fosztogatták.
A macskák rendkívül jók abban, hogy elrejtsék a fájdalmat — ösztönösen nem mutatják, ha sérültek vagy betegséggel küzdenek. Ezért gazdiként ébernek kell lennünk.
Október 15-én jelenik meg a Versenyképes Járások Program 2026-ra vonatkozó pályázati felhívása, a rendelkezésre álló keret az ideihez hasonlóan ismét 65 milliárd forint lesz - jelentette be Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) ülésének második napján.
Emmanuel Macron várhatóan még péntek éjjel kinevezi az új francia miniszterelnököt, miután öt napja tart a politikai bizonytalanság. A két legvalószínűbb jelölt Sébastien Lecornu újbóli kinevezése vagy Jean-Louis Borloo visszatérése. Azonban már vannak pletykák arról, hogy a baloldali pártszövetség soraiból választ új kormányfőt – számolt be a Les