Hiába múlt el a kerti partik szezonja, ősszel is sokféle tennivaló adódik az udvarunkon. Szakértő tippjeink segítenek, hogy a megfelelő módon végezzük el ezeket.
Miután egy időre visszavonulót fújt, most újult erővel tért vissza a legnépszerűbb magyar előadó. Tripla koncert az MVM Dome-ban, és közben két albumot is kiadott. Mi történt? Azahriah három koncertet adott péntektől vasárnapig az MVM Dome-ban, és a hétvégén nemcsak egy, de egyből két új albumot is kiadott. A Skatulya II. és az Aziverzum című
A legtöbben minden nap használják a konyhájukat, mégis kevesen tudják, hogyan lehet valóban higiénikusan tisztán tartani. Pedig néhány apró, de gyakori hiba elegendő ahhoz, hogy baktériumok és penész telepedjen meg az edényeken, a mosogatóban vagy a hűtőben. Mutatjuk, melyek a leggyakoribb tévedések a konyha takarítása közben, és hogyan előzhetjük
Reichel Krisztina élete teljesen megváltozott, mióta lefogyott: sokkal energikusabb és magabiztosabb lett, úgy érzi, bármit képes elérni. Pedig soha nem volt igazán túlsúlyos - csak az a plusz 5-10 kiló zavarta, ami miatt nem viselt szűkebb ruhákat, és nem szívesen ment strandra. Most elárulta, mi a sikeres diéta titka.
A lazac nemcsak egészséges, de jól elkészítve nagyon finom is. A lazac elkészítése nem bonyolult, csupán a megfelelő praktikát kell hozzá tudni. Mutatjuk!
Az európai munkaerőpiacokon – a migráció és a vendégmunkások miatt – egyre gyakrabban kell azzal is foglalkozni, hogy összehangolják a különböző kulturális háttérből érkező munkavállalók szemléletmódját – hívja fel a figyelmet az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Erdélyi Dóra senior elemző szerint ez a szervezeti integráció és a társadalmi kohéz
Az idei Lumière Fesztivál filmvására Magyarországot választotta díszvendégül, középpontba állítva Szabó István sokrétű életművét. A táblaavatás a Fesztivál kiemelt eseményei közé tartozott, és Szabó István Oscar-díjas magyar rendező nevesssss olyan alkotók közé került, mint Kuroszava Akira, Francis Ford Coppola, Clint Eastwood, Wes Anderson, Pedro
Felhős, esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a jövő héten. A hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul, szerdától a hajnali fagyok is megszűnnek. Csütörtökön, a nemzeti ünnepen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap az élénk szél mellett.
Volodimir Zelenszkij azt kérte Donald Trumptól, bánjon keményebben Vlagyimir Putyinnal. Az ukrán elnök jelezte továbbá, hogy szívesen csatlakozna a Budapesten rendezendő Trump–Putyin-csúcstalálkozóhoz.
Magyarország 2023-ban Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díja után a 11. lett azon a listán, amely származási ország szerint mutatja az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számát. A magyar Nobel-díjasok köre az utóbbi három évben három fővel bővült, miután idén Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjban részesült. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapí
A német hatóságok több száz olyan esetet azonosítottak, ahol az ukrán háború elől menekültek ukrán mellett magyar útlevéllel is rendelkeznek, ami EU-polgárként megfosztja őket a menekültstátusztól és az ideiglenes védelemmel járó szociális juttatásoktól.
Felfüggesztették a vonatközlekedést a győri fővonalon, miután a győri vasútállomáson a biztosítóberendezés kábelcsatornájában tűz ütött ki. Az esetről megszólalt Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója is.
Botrány a köbön: parázs meccsen játszott 1-1-es döntetlent a labdarúgó-bajnokságban, a Fizz Ligában az Újpest és a Ferencváros. A találkozón nagy csatát vívtak egymással a csapatok, de nem csak ez adott témát a mérkőzés után.
Sorozatban a negyedik tétmérkőzését és a harmadik bajnoki mérkőzését is elveszítette a Liverpool ezzel pedig lépéshátrányba került a legnagyobb riválisaival szemben. Az Anfield Roadon 2–1-re győzött a Manchester United. Mind a két magyar, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is végigjátszotta a mérkőzést.
A tartós aszály hatására kritikus helyzet alakult ki Tata vizeinek állapotában: a Tükör-forrás medre évek óta száraz, a város forrásai és tavai példátlan válsággal küzdenek. A probléma gyökere a rendkívüli csapadékhiányban keresendő.
Elmondása szerint sosem érezte kényelmesnek a bajnoki helyzetét Oscar Piastri, de most mintha szorulna a hurok a nyaka körül. Hová tűnt a tempója, és van-e ebből gyors kiút?
A magyar használtautó-piac hamarosan hatalmas átalakuláson mehet keresztül. Te tudod, mire kell figyelni, ha használt elektromos autót szeretnél venni?
Két teljesen különböző világ találkozik az X-Faktor válogatásán. A ring hőse, Kótai Mihály ezúttal nem kesztyűben, hanem apaként szorít a lányáért – Roziért, aki a Táncművészeti Egyetemről érkezett, hogy most először a hangjával bizonyítson. És ott van Giada, a ValóVilág szókimondó versenyzője, aki a Konyhafőnök és a ValóVilág villa után most a szí
Súlyos baleset történt egy nyíregyházi bölcsődében: egy kétéves kisfiú júliusban az udvaron játszva combcsontját törte. A gyermeket többször meg kellett operálni, és újra kellett tanulnia állni és járni. Édesanyja gondatlanság miatt feljelentést tett, mert nem érti, miért őt hívták a bölcsődéből, és miért nem azonnal a mentőket. A dolgozók szerinte
Zárjuk igazán felejthetetlen élményekkel az évet! Az év vége közeledtével nemcsak a város ünnepi fényei gyúlnak ki hamarosan, hanem az évzáró tervek is konkretizálódnak: hova menjünk, hol koccintsunk, és melyik
Szűz A Szűz jegy szülöttei számára november hatalmas változásokat hozhat, ami által egy halom pénz is érkezhet az életükbe. A kapcsolataik, és a munka valamint teherbírásuk által egy olyan jó helyzetbe kerülnek, aminek a kiaknázásával egy teljesen új és jobb fejezetet nyithatnak az életükben. Annak köszönhetően. hogy ennyire jól képesek másokkal ko
Utolsó frissítés: 2025-10-21 Váratlanul érkezik, mégis mindent megváltoztat: a boldogság hulláma most 7 csillagjegyet sodor magával! A csillagok ereje most összehangolódik a sorssal – aki közéjük tartozik, olyan lelki és érzelmi felemelkedést élhet át, amire régóta várt. Egy új korszak kezdődik, ahol a nehézségeket felváltja az öröm, a szeretet és
Hiába húzták fel az új épületet és szerelték fel fotocellás ajtóval, a sülysápiak ma sem tudják, mikor nyílik meg az a kisbolt, amire már évek óta várnak. A kivitelező már 2021-ben felvette rá az állami támogatást, de a beruházás befejezését csak jövőre ígéri.
Az új agykarbantartó kvízben nyolc kérdés vár rád, amelyek garantáltan megmozgatják az agyadat. A legtöbben 5 pontot sem érnek el, így ennyi helyes válasz már komoly teljesítmény. Lássuk, neked sikerül-e túlszárnyalni az átlagot!
Kizárólag egy dolog egyezik a valóság szintje és az itteni között: a nagy diófa valóban ott áll abban a kertben, akkor is, mikor Jugoszlávia már sehol nincs. – Major Bálint a Litera A fa című nyílt pályázatának győztese.
Ez a műveltségi kvíz az igazi tudáspróbák közé tartozik. Öt kérdés, amelyek között akad biológia, irodalom, történelem és földrajz is. Első pillantásra könnyűnek tűnhet, de hamar kiderül, hogy a részletekben rejlik az igazi kihívás. A legtöbb játékos legfeljebb négy pontig jut, a hibátlan eredmény pedig szinte lehetetlen. Kíváncsi vagy, neked siker
Magyarországon 400 ezer gyermek él olyan családban, amelyben egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg, alkoholfüggő. Támogatásukra indított programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Apa, anya, pia névvel, 2018 óta pedig minden évben nagyszabású konferenciát rendez.
Tiltakoznak a romániai romák a gyerekházasságot tiltó törvénytervezet ellen. A dél-romániai Zsilvásárhelyen (Targu-Jiu) a roma közösség több mint száz tagja vonult utcára a kezdeményezés visszavonását vagy módosítását kérve - jelentette a román sajtó.
Képes lesz Max Verstappen izgalmat csempészni a Forma-1-es világbajnokság hajrájába? Talán ez volt a legfontosabb kérdés az Egyesült Államok Nagydíján vasárnap este. Hiszen Verstappen, a Red Bull címvédő és négyszeres világbajnok versenyzője nyerte meg a szombati sprintfutamot, amelynek első kanyarjában ráadásul a vb-éllovas ausztrál Oscar Piastri
A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
ByeAlex nem először szólal meg társadalmi ügyben – most az állatok védelme érdekében emelte fel a hangját. Az énekes egy felkavaró eset kapcsán osztotta meg gondolatait, ugyanis kötelességének érzi, hogy használja az ismertségét, ha igazságtalanságot lát.
Zalaegerszeg és Zalaszentiván között áll egy körforgalom, ami nem kapcsolódik semmilyen úthoz. A projekt félmilliárd forintba került, és uniós forrásból valósult meg. Az önkormányzat egy konténer terminál kiszolgálására építtette, csakhogy az azóta sem készült el – a beruházáshoz ugyanis vasúti fejlesztésre is szükség lett volna. A GYESEV szerint a
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 2025-ös évadának 13 része alatt épp ennyi Áruló és Ártatlan érkezett hozzánk, hogy kameráinknak szemtől szemben megosszák saját élményeiket, nézőpontjukat és konfliktusaikat. Micsoda bűvös szám! Beszélgettünk Hajdú Péterrel a szabályszegésről, Péterfy Borival a kártékony médiaszemélyiségekről, és még Veiszer Alin