2025. október 10. péntek

okt. 10
19:39
Mediterrán hangulat itthon – terjednek az olajfák (Infostart)
Egyes fagytűrő fajták már akár a mínusz húsz fokos hideget is károsodás nélkül kibírják, továbbá egyre több kereskedésben vehetünk itthon is olajfákat.
okt. 10
19:42
A Szőlő utca a jéghegy csúcsa – a rendszer belülről rohad (Hírklikk)
A Szőlő utcai gyermekvédelmi botrány nemcsak a kegyelmi ügy folytatása, hanem annak a rendszerszintű összeomlásnak a tünete, amelyet a kormány évek óta figyelmen kívül hagy. Ebben a beszélgetésben Korózs Lajos, az MSZP elnökhelyettese és Schlanger Márton, a Republikon Intézet kutatója mondják el, miért hallgat a Fidesz a parlamenti bizottságokban,
okt. 10
19:42
Wéber Gábor: Ha nem egy zseniről lenne szó, nem sok esélyt adnék Rovanperának az F1 eléréséhez (Racing)
Kalle Rovanperä és a Toyota csütörtökön bejelentette, hogy a finn versenyző befejezi ralis karrierjét és a pályaversenyzésben folytatja pályafutását, aminek végső célja, hogy eljusson a Forma-1-be. Megkerestük Wéber Gábor F1-es szakkommentátort, hogy megkérdezzük véleményét a döntéssel kapcsolatban.
okt. 10
19:45
A pohár után fog nyúlni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot (Privátbankár)
Gyengült a forint az euróval szemben.
okt. 10
19:51
Mutatjuk, mennyit gyengült pénteken a forint (Menedzsment Fórum)
Az euróval szemben rossz napja volt.
okt. 10
19:51
Kikötői díj - Íme a kínai válasz az amerikai vámokra (Infostart)
Az amerikai vállalatok és magánszemélyek tulajdonában lévő vagy általuk üzemeltetett, illetve az Egyesült Államokban épített vagy amerikai zászló alatt hajózó hajók október 14-től megemelt kikötői díjakat kötelesek fizetni - közölte a kínai közlekedési minisztérium.
okt. 10
19:54
Putyint megkérdezték, szerinte megérdemelte-e volna Trump a Nobel-békedíjat – ezt válaszolta (SzMo)
Az orosz elnök szerint az illetékes bizottság sok esetben olyanoknak ítélte oda az elismerést, akik semmit se tettek a békéért, amivel aláásta a díj presztízsét.
okt. 10
19:54
Kocsis Máté után Donald Trump is megtorlásra készül (Demokrata)
"Mindig is úgy éreztem, hogy lesben állnak, és most, mint általában, bebizonyosodott, hogy igazam volt" – írta Donald Trump.
okt. 10
19:54
Itt a világ legnagyobb és legnehezebb töke: ekkorát még nem láttál (Agrárszektor)
Brit ikerpár döntötte meg a világ legnagyobb és legnehezebb tökére vonatkozó rekordokat, amikor 1278 kilogrammos, 6,4 méter kerületű termésük hivatalosan is elismerést nyert - közölte a Bbc.
okt. 10
19:57
Lenyomta a pesti tőzsde a nyugatiakat (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,28 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel, 101 990,76 ponton zárt pénteken.
okt. 10
20:00
Bedőlhet a legendás magyar járműgyártó cég, a kormány lép közbe (Portfolio)
A Ganz-Mavag cégcsoport fizetésképtelenségi helyzetbe került, a kormány reorganizációs eljárást indított a magyar vasúti járműgyártás megmentésére. A cégcsoport partnereinek küldött levélben közölték, hogy átmenetileg nem tudják rendezni tartozásaikat – közölte a Szabad Európa. A cég 2024-ben még az egyik legnagyobb európai vasúti gyártó, a Talgo f
okt. 10
20:00
Orbánék arra játszanak, hogy Trump meggondolja magát (Hírklikk)
Trump felszólította a NATO-tagokat, hogy ne vásároljanak orosz energiát. Orbán Viktor jelezte neki, hogy Magyarország orosz olaj és gáz nélkül nem tudna működni. Az USA-ban a szenátusban elő van készítve egy törvényjavaslat akár 500%-os büntetővámmal az orosz energiát vásárló országok ellen, de ezt csak Trump jóváhagyásával fogadnák el - erről besz
okt. 10
20:00
XSM: Stratégiai együttműködés a román piacon (Mínuszos)
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A XS Matrix Security Solutions (XSM) stratégiai együttműködést kötött a Romsym Datával, hogy mesterséges intelligencián
okt. 10
20:00
Vlagyimir Putyin válaszolt Melania Trump levelére (Demokrata)
Donald Trump felesége közölte, már közvetlen kommunikációs csatornája van az orosz elnök csapatával.
okt. 10
20:00
A magyar termelőknek is jut az 50 millió eurós szükséghelyzeti támogatásból (Üzletem)
Az Európai Bizottság 50 millió euró összegű szükséghelyzeti támogatást mozgósít a bulgáriai, magyarországi, lettországi, litvániai, lengyelországi és romániai mezőgazdasági termelők számára
okt. 10
20:00
Az áprilisi után újabb áramszünetre figyelmeztette a lakosokat a spanyol hálózatüzemeltető (Telex)
Áprilisban több mint tíz órán át 60 millió ember maradt áram nélkül Spanyolországban és Portugáliában.
okt. 10
20:00
"Eltört a farokcsontom szülés közben" – Szülés utáni igaz történetek (Bien)
Nem titok, hogy a terhesség és a szülés megviseli a szervezetet és nemcsak a terhességi csíkokról és a császármetszésről beszélünk. Nők vallottak arról TikTokon, milyen nem várt problémákkal szembesültek gyerekszülés után.
okt. 10
20:02
Több mint kétezer áldozata van a kegyetlen afrikai vírusnak (Demokrata)
A majomhimlő-gyanús fertőzések száma pedig csaknem elérte a 200 ezret.
okt. 10
20:03
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák (Infostart)
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Bendarzsevszkij Anton, Rókusfalvy Pál, Katona Csaba, Pletser Tamás, Kövér László, Bazsó Gábor Karotta és Nagy Gábor Bálint.
okt. 10
20:06
A szakértő szerint szó sincs nyugdíjemelésről - így téveszti meg a kormány a nyugdíjasokat (Hírklikk)
Nyugdíj, élelmiszer-utalvány, infláció, kompenzáció, alacsony nyugdíj, nyugdíjemelés, méltányossági nyugdíj – ezek a kérdések ma minden magyar nyugdíjast érintenek. Vajon mit ér a 30.000 forintos élelmiszer-utalvány? Miért nem készpénzben kapták meg az idősek a támogatást, és mennyi pénz marad így a kormánynál? Hogyan hat az infláció a nyugdíjak re
okt. 10
20:06
Hoppon maradt Trump – így reagált a Fehér Ház arra, hogy nem az amerikai elnök kapta idén a Nobel-békedíjat (naphire.hu)
Nem Donald Trump, hanem a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado kapta idén a Nobel-békedíjat. A Fehér Ház csalódottan reagált, míg Trump és támogatói továbbra is az érdemeit hangsúlyozzák a béke előmozdításában.
okt. 10
20:06
Cybercrime-as-a-Service: a kiberfenyegetés már messze nem csak IT-probléma (ICT Global)
A vállalatokat 2025-ben már olyan kiterjedt kiberfenyegetések érik, amelyeket nem lehet hagyományos IT-eszközökkel kivédeni. Az unió NIS2 irányelve szerint a cégvezetés személyes felelősséggel tartozik a kockázatok csökkentéséért.
okt. 10
20:06
„Csodálatos életműve egy hatalmas utazás” – Reakciók Krasznahorkai László Nobel-díjára II. (Litera)
Csodálatos életműve egy hatalmas utazás. Van benne készülődés, indulás, nekilendülés, eltávolodás, keresés, kutatás, rejtőzködés, menekülés, megérkezés és hazatérés is. – Krasznahorkai László Nobel-díjának hírére összeállításunk második részében Radnóti Sándor, Víg Mihály és szerkesztője, Szegő János reagál.
okt. 10
20:08
Így élnek ma a magyar szegregátumokban - megrázó vallomások (Hírklikk)
Duranda, gyöngyösi cigánytelep, szegregátum, szegénység, dokumentumfilm, társadalmi probléma, integráció - ezek egyszerre jelzik a magyar valóság egyik legsúlyosabb és legérzékenyebb kérdését. A KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár György beszélget Kerekes Bori újságíróval, aki a Klubrádió számára forgatta megrázó, ugyanakkor reményt adó filmjét a gyö
okt. 10
20:12
Medvegyev megköszönte Kim Dzsongunnak, hogy észak-koreai katonákat küldött az ukránok elleni harcba (444.hu)
A dél-koreai hírszerzés szerint 15 ezerből mintegy 600 észak-koreai katona vesztette életét az orosz-ukrán háborúba.
okt. 10
20:12
Orbán Viktor újabb kudarca az EP-ben – így bukott el a mentelmi ügy (Hírklikk)
A KlikkTV Egyenleg extra adásában Horváth Gáborral, a Népszava főszerkesztő-helyettesével és Szakonyi Péter újságíróval elemezzük, hogyan próbálja a Fidesz „elfoglalni Brüsszelt”, miközben a valóságban egyre nagyobb kisebbségben maradnak az Európai Parlamentben. Szóba kerül: - Orbán Viktor kettős beszéde és oroszbarát fordulata, - miért bukott el
okt. 10
20:12
Hankó Balázs: Európa leginkább családbarát nemzete a magyar (Demokrata)
Magyarország a kontinens legnagyobb adócsökkentését viszi végbe a családok érdekében.
okt. 10
20:14
‘Zsolti bácsi’-ügy: fordul a nyomozás – ez lehet a Fidesz Achilles-sarka (Hírklikk)
Szőlő utcai javítóintézet botrány, „Zsolti bácsi”-ügy, gyermekvédelem, politikai felelősség, központi nyomozó főügyészség – a Visszaszámlálás adásában kőkeményen végigvesszük, hol tart a nyomozás, miért került az ügy a KNYF-hez, és mit jelent ez a kormány számára. Szó van Juhász Péter Pál ügyéről, a jogi hatáskör- és illetékességi kérdésekről, vala
okt. 10
20:15
Európa nagyjai dicsérik Trumpot a gázai béke miatt, de Ukrajnának is kérnek valamit (Infostart)
Közös közleményben dicsérte Donald Trump amerikai elnök gázai békeerőfeszítéseit pénteken a brit, a francia és a német kormány.
okt. 10
20:15
Magyarországra érkezik Európában a legtöbb kínai beruházás (HírTV)
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fellendülő időszakáról nyilatkozott.
okt. 10
20:18
Bármikor áram nélkül maradhat 60 millió ember Európában (Portfolio)
Fennáll a veszélye egy teljes áramszünetnek Spanyolországban, miután a hálózatüzemeltető Red Eléctrica hirtelen feszültségingadozásokat észlelt az elektromos rendszerben, amelyekre a nyári nagy kimaradás előtt volt példa – írja az Euronews.
okt. 10
20:18
5 milliós nyomravezetői díj: beindul a lavina a „Zsolti bácsi”-ügyben (Hírklikk)
Szőlő utcai ügy, „Zsolti bácsi”, gyermekvédelem, KNYF nyomozócsoport, parlamenti vizsgálóbizottság – a KlikkTV vendége Arató Gergely (DK). Válaszol arra, miért ajánlottak 5 millió Ft nyomravezetői díjat, hogyan védenék a bejelentőket, és mit jelent, hogy az ügyészségen külön nyomozócsoport alakul. Szóba kerül Tuzson Bence vitatott jelentése, a mini
okt. 10
20:18
Meghalt Köves Csaba (SzMo)
A kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok kardozó 58 éves volt.
okt. 10
20:18
Navracsics szerint módosíthatják az önkormányzati törvényt (Telex)
Mert vannak problémák, amiket kezelni kell.
okt. 10
20:24
Miért fél a kormány az antifasisztáktól? – Interjú Hanti Vilmossal (Hírklikk)
A Centerpálya első adásában Trencséni Dávid egy olyan interjút készít, amelyhez hasonlót ritkán láthatunk Magyarországon: vendége Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke, akit a kormány frissen meghozott rendelete alapján „terrorista szervezet” képviselőjének minősítettek. De vajon tényleg erről van szó? Vagy egy töb
okt. 10
20:24
Morzsák az Autó-Motor régi számaiból 19. Rész (Autószektor)
Szerző: Bánffi Tibor Az Adler gyártósorát nemrégiben hagyta el a 100.000. Adler Trumpf Junior. A megjelenésekor korszakalkotó konstrukció páratlan sikerek útján érte el ritka jubileumát. A típus teszteléséhez bevetették a Kienzle tachográfot, amely rögzítette a jármű mozgását, adatait. Adler logó   A 100.000. ADLER TRUMPF JUNIOR SZÜLETÉSNAPJÁRA. A
okt. 10
20:24
A Parkinson-kór néma tünete, amely már évekkel az egyéb jelek előtt jelentkezik (EgészségKalauz)
Ez a panasz a Parkinson-kór egyik legelső jele lehet.
okt. 10
20:26
Orbánék reszketnek a félelemtől (Hírklikk)
Szőlő utcai pedofil-botrány, végrehajtó maffia, kormányzati kettős mérce és egy politikus családi házának bontása. Tordai Bence országgyűlési képviselő a KlikkTV Mélyvíz című műsorában beszél arról, hogyan fonódik össze a politika, a korrupció és az igazságszolgáltatás Magyarországon. Tordai Bence szerint nem pusztán egy személyes jogvitáról van s
okt. 10
20:27
Gyorsuló lakásdrágulás, záródó árolló és otthon-startos meglepetések jellemezték szeptembert (Adózóna)
Országosan 2,7 százalékkal nőtt a lakóingatlanok ára szeptemberben az előző hónaphoz képest, Budapesten 2,6 százalékkal. A havi lakásdrágulás üteme több mint duplájára nőtt szeptemberben – derül ki az ingatlan.com sajtóközleményéből.
okt. 10
20:27
Vegyesen változott péntek estére a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 10
20:30
Pánik a Fideszben: a Szőlő utcai botrány politikai ára (Hírklikk)
Szőlő utcai Javítóintézet botrány, „Zsolti bácsi”-jelenség, kormányzati kommunikáció, „államellenes bűncselekmény” narratíva, megtorlás vs. jogkövetkezmény – mindez a Visszaszámlálás 2. részében a KlikkTV-n. Elemezzük Kocsis Máté szóhasználatát, Semjén Zsolt parlamenti válaszának politikai kockázatait, Gulyás Gergely érvelését, valamint azt, hogy v
okt. 10
20:30
Végre kiderült, miért halnak meg a férfiak sokkal hamarabb, mint a nők (Glamour)
A férfiak világszerte átlagosan 5,4 évvel korábban halnak meg, mint a nők, és hasonló az arány az állatvilágban is: emlősöknél az esetek 72 százalékában a hímek korábban halnak meg, mint a nőstények.
okt. 10
20:30
A cégek már használják az AI-t, de még van egy gyenge láncszem (MMonline)
A hazai IT-infrastruktúra még nincs felkészülve a küszöbön álló AI-robbanásra. A vállalatok egyre több adatot mozgatnak, elemeznek és integrálnak, ugyanakkor az alapok még nem elég erősek, beruházások nélkül a vállalatok hosszú távon nem tudják megtartani ezt a tempót – világít rá a helyzetre a H1 Systems. Friss felmérésük eredményei alapján hiányz
okt. 10
20:30
Legelőtől a tojástermelésig: egymásra épülnek a tevékenységek (Magyar Mezőgazdaság)
A Szendrői Gazdaság Kft. Borsodban működik. A cégcsoport 1500 hektáron gazdálkodik, amellett meghatározó az állattenyésztése is, juhtartásban és tojástermelésben egyaránt a jegyzettek közzé tartoznak.
okt. 10
20:30
Magyar-szerb építőipari nagyberuházás indul Dunavecsén (Üzletem)
Napelemes és hőszivattyús rendszerrel működő építőipari üzem épül Dunavecsén a magyar Merkbau Zrt. és a szerb Kmz Contractor d.o.o. közös vállalkozásában.
okt. 10
20:30
"Nagyra nőtt a feje, és már nem bírtam ránézni" – A legbanálisabb indok, ami miatt valaki elvált (Bien)
Előfordul, hogy egészen triviális okok állnak a válás hátterében.
okt. 10
20:33
Ne hagyd ki: hétfőn indul a kkv-k 3 százalékos hitelprogramja (Pénzcentrum)
Hétfőtől érhető el a fix 3 százalékos hitelprogram a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára, közölte Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője pénteken.
okt. 10
20:36
Olyasmire készülnek a világ legnagyobb bankjai, ami miatt izgulhatnak a kriptósok (Portfolio)
Tíz jelentős bank, köztük a Bank of America, a Deutsche Bank, a Goldman Sachs és az UBS közösen vizsgálja egy stablecoin kibocsátásának lehetőségét, ami újabb jele annak, hogy a hagyományos pénzügyi szektor igyekszik alkalmazkodni a digitális eszközök növekedéséhez.
okt. 10
20:36
Miért fontos a gazdálkodói adatok begyűjtése? (Agroinform)
Várszegi Gábor részletesen ismertette az agrárdigitalizációhoz szükséges adatgyűjtés jelenlegi állását és jövőbeli irányait.
okt. 10
20:36
Felrobbant egy lőszerraktár Tennessee államban (444.hu)
Többen meghaltak vagy eltűntek.

Keresés