Tudósok egy olyan égitestet fedeztek fel, amely szinte érintetlenül őrzi a világegyetem születésének kémiai lenyomatát. Az Sdss J0715-7334 nevű csillag alig tartalmaz nehéz elemeket – és ami a legmeglepőbb: hozzánk viszonylag közel, a Nagy Magellán-felhőben találták meg.
A csillagok gáláján számos budapesti és vidéki vendéglátóhely részesült elismerésben. 2025. október 9-én bemutatták a Michelin Guide Hungary 2025-ös kiadását, amely az ország legjobb éttermeit emeli ki. Két kétcsillagos, nyolc
Mindössze nyolc hónap leforgása alatt 233,2 ezer új személyihitel-szerződést kötöttek a bankok, ami jóval több, mint a második legnagyobb magyar város, Debrecen lakossága. Ennyi új szerződésre korábban még soha nem akadt példa, miközben rendre dönti a csúcsokat a frissen kihelyezett hitelek összege is – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosD
Nincsenek túlélői a Tennessee államban pénteken történt gyárrobbanásnak, az amerikai hatóságok korábban legkevesebb 18 embert tartottak nyilván eltűntként.
Kós Hubert az országos csúcstól mindössze egy századmásodperccel elmaradva győzött 50 méter háton szombaton a rövidpályás úszó világkupa-sorozat nyitóállomásának második napján, az Indiana állambeli Carmelben.
A C-vitamin (aszkorbinsav) az emberi szervezetben sokrétű védőszerepet tölt be. Fontos szerepe van a kötőszövet, a fogak, az íny és a csontok felépítésében, a stressz kivédésében.
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.
A jogszabály úgy fogalmaz: a repülőtér kötöttpályás közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése stratégiai jelentőséggel bír nemzetgazdasági szempontból. Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert A vasúti infrastruktúra fejlesztése a hivatásforgalom és a turizmus megnövekedett igényeinek való megfelelés, a gazdaság fejlődése és a versenyképesség foly
Sorozatos csalódások és ghostingolások érnek az online társkeresők világában? Gyere, megmutatjuk, hogy a Tinder használata lehet célravezető is, ha megfogadsz néhány aprócska tanácsot.
Új kutatás szerint a húsvét-szigeti szobrokat nem vonszolták, hanem kötelekkel, ringató lépésekben "sétáltatták" – ezt 3D-modellek és terepkísérletek támasztják alá.
Sokunk számára a változás olyan természetes velejárója az életnek, mint a napsütés vagy az eső. Ám akadnak, akik a legkisebb módosulástól is szorongással teli pillanatok sora elé néznek. Vajon miért vált ez ilyen sokunk számára kihívássá, és hogyan tanulhatod meg nemcsak elfogadni, de kedvesen kebledre ölelni a változásokat?
A változatos felhőformák között pár légköroptikai jelenséget is sikerült lencsevégre kapni tegnap. Huzatos, de viszonylag enyhe idővel telt a szombat az ország túlnyomó részén.
A közbiztonsági minisztérium tájékoztatása szerint Mexikóban öt államban 117 várost és falut sújt a zord időjárás, ezekben több tízezer ház megrongálódott.
Rohamosan közelednek az ünnepek, éppen ezért az év végi pihenés és utazásaink megtervezéséhez nem árt tudni, mikor lesz a téli szünet 2025-ben. Nézzük, mi mindent érdemes tudnunk az iskolai téli szünet megtartása kapcsán: tudd meg, mikor lesz a téli szünet 2025/2026 évében és hány napig tart a tanulók téli pihenőideje! Vajon hosszabb lesz a téli sz
A norvég hatóságok vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy kiszivároghatott-e a 2025-ös Nobel-békedíj nyertese a hivatalos bejelentés előtt. A gyanút az váltotta ki, hogy a blokklánc-alapú fogadási platformon, a Polymarketen szokatlanul nagy aktivitás volt a bejelentést megelőző órákban – méghozzá pontosan azon a jelölten, aki végül elnyert
Michael Schumacher 1997-es szezont lezáró tette a német pilóta pályafutásának egyik fekete foltja, ám két héttel a Jerezben történtek előtt riválisa is megbukott a sportszerűségi vizsgán.
Hollywood gyászol: 79 éves korában elhunyt Diane Keaton, az Annie Hall és a Keresztapa legendás színésznője. Sajátos stílusával, humorával és eleganciájával évtizedeken át inspirálta a nőket – miközben mindig önmaga maradt. Egy igazi hollywoodi ikon, aki megmutatta, hogy az egyéniség örök divat.
A gyógyszeres szekrényed talán nem csak megfázás és influenza ellen nyújt védelmet. Egy úttörő új kutatás szerint egy széles körben elérhető, vény nélkül kapható orrspray segíthet az egészséges felnőtteknek a COVID-19 elleni védekezésben.
Török Gábor politikai elemző szerint megbillent a magyar politika sokáig stabilnak hitt egyensúlya: véget érhet az a korszak, amikor a "cinikus" Fidesz szinte törvényszerűen győzött a "hisztérikus" ellenzékkel szemben. Magyar Péter megjelenése és a kormánypárt kommunikációjának átalakulása új, kiszámíthatatlanabb politikai korszak kezdetét jelezhet
A mesterséges intelligenciát hívta segítségül, így győzte le az emberi „fifikát” az egyik nagy élelmiszer-üzletlánc – az új eszközei már egy év alatt megtérülnek.
A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2025-ben adta át a 10. Hazai Attila Irodalmi Díjat. Jó lehetőség ez arra, hogy visszatekintsünk a díj eddigi történetére, és megnézzük, hogyan alakult a Hazai Attila-díjas szerzők további pályája. Az interjúsorozat harmadik darabjában Szegő János a 2018-ban díjazott Orcsik Rolandot kérdezte.