Az éppen formálódó iparvédelmi akcióterv szempontjából is érdekes a közelmúltbeli Gyármentő program, amelynek keretében 150 milliárd forintot osztott szét a cégek között az állam.
Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyar
Sok kedvenc autónk van a kilencvenes évekből, de most nem a legismertebb típusokat vettük elő, hanem azokat, amikre talán már nem is emlékszel. Lehet, hogy a képek ismerősek lesznek, de most a nevükre kérdezünk rá ebben a kvízben.
Hétköznapi neve is jól érzékelteti, valóban hétköznapi volt a vándorgalamb. Ennek az igen társas fajnak az egyedszáma az 5 billiót is elérhette egykoron, valószínűleg az egész Földön a legnépesebb madárfaj volt. Mára azonban kihalt. És hogy miért?
A fűtési szezon beköszöntével sokan keresik a megfizethető, mégis egészséges kikapcsolódási lehetőségeket. Jó hír, hogy elérhető gyógyfürdő kedvezmény nyugdíjasoknak Pest megyében.
Az indiai Pandzsáb és Harijána államok legfelsőbb bírósága kimondta, hogy az olvasható orvosi recept "alapvető jog", mivel egy lehetséges félreolvasás életveszélyes lehet.
Kifejezetten izgalmas újdonságokat láthattunk a Geneva Watch Days során az Orisnál, ebből készítettünk most egy rövid összeállítást. Gyöngyházas Aquis, magasságmérős Bamford x Oris, zöld panda Divers’ 65. Csupa izgalmak! A
Végh Sarolta évek óta vesz részt hajtűzőként neves rendezők és filmes sminkmesterek produkcióinak előkészítésén. Saci jelenleg egy Oscar-jelölt amerikai rendező filmjének egyik fő karakterén dolgozik Londonban.
Aser Benjámin Budapesten élő rokonai sajnálják, hogy nem Magyarországon lesz a temetés, pedig szerintük az elmúlt években velük állt kapcsolatban a fiú. Az ukránok a Kanadában élő apával egyeztetnek, akivel a temetést Kijevbe tervezik.
Ötvenezer adagra írt ki közbeszerzést az NNGYK, de ezúttal nem a Modernára szabták a feltételeket, így elvileg akár a Pfizer is adhat ajánlatot. Nem világos, miért vár idén is az ősz végéig az oltás beszerzésével a hatóság, miközben a járványszezon már javában tart.
Sok utas számára kellemetlen meglepetést hoz az Emirates legújabb bejelentése: októbertől tilos lesz a repülőgépre felvinni és használni a népszerű power bankokat.
A globális pénzügyi hálózat, a Swift, valamint a blokklánc-orákulumok vezető szolgáltatója, a Chainlink bejelentették első közös integrációjukat, amely mérföldkőnek számít a hagyományos bankrendszer és a blokklánc technológia összefonódásában. Ez az integráció nem pusztán technológiai kísérlet, hanem egy konkrét termék, amely megmutatja: a jövőben
Kis odafigyeléssel rengeteget spórolhatunk magunknak és a környezetünknek is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) immár nyolcadik éve vizsgálja a hazai háztartások élelmiszerhulladék-termelését. A 2024-es felmérés eredményei alapján biztató javulás tapasztalható:
Egyre több európai közintézményt támadnak államilag támogatott hackercsoportok – figyelmeztet friss jelentésében az Európai Unió kibervédelmi ügynöksége.
Leginkább azért, mert az emberek összetett élőlények, ezért sem környezeti, sem erőforrásbeli tényezőkhöz nem köthető a faj szaporodása. Ehhez hasonlító trendeket viszont így is meg lehet figyelni.
Az iskolai étkezések minden család életét befolyásolják: hatással vannak arra, hogy a gyermek jól lakik-e napközben, hogyan alakul az esti vacsora otthon, és mennyi étel végzi végül a kukában. A most induló kutatás több száz család bevonásával vizsgálja, hogyan függ össze a gyerekek napi étkezése a háztartások egészségével, költségeivel és élelmisz
A Jane Goodall Intézet mély szomorúsággal erősítette meg a héten a szervezet alapítójának, a 91 éves Dr. Jane Goodallnak a halálhírét az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai előadókörútja során természetes körülmények között.
Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, de a rendelkezésre álló keret olyan kicsiny volt, hogy hamar elfogyott. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a keretet immár nem korlátozzák, aki kér ilyen emelést megkapja. Többi között ez hangzott el a Kla
A mellrák világnapja minden évben október 1. Ez indítja el a Mellrák Elleni Küzdelem Hónapját (pink október), amelyhez számos figyelemfelhívó kampány és rendezvény kapcsolódik.
Bizakodva vágtak neki az előttük álló több mint 1250 kilométeres útnak a Ferencváros futballszurkolói, akik elkísérték kedvenceiket a belga Genk elleni csütörtöki idegenbeli találkozóra az Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában.
Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (Aecm) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. E
Történelmi csúcson zárt tegnap a londoni tőzsdeindex, ugyanakkor a brit gazdaság messze nem teljesít ilyen jól. Mérsékelt növekedés, cél fölötti infláció és szűk költségvetési mozgástér keseríti el a választókat, akik a Brexit párt felé fordulnak megoldásért.
A Mazda nagy szabadidő-autójának rövidebb változata vagy hathengeres dízellel kapható, vagy plug-in hibrid benzinessel. Létjogosultsága mindkettőnek van, de csak az egyikkel áll össze igazán a koncepció.
A hazai vállalkozások számára a számos lehetőség mellett kihívást jelent a nehezen kiszámítható üzleti környezet; még a stabil cégek esetén is előfordul, hogy míg az egyik hónapban bővül, a másikban már visszafogja a költségeit. Rugalmasság, digitális ügyintézés, költséghatékonyság – ezt kínálja a Yettel új üzleti megoldása azoknak a KKV-knak, amel
Bár még mindig kicsit visszafogottan, félve a gondolatrendőrség fasizmust kiáltó ítéletétől, azért néha-néha kezdünk kiállni magunkért. Ungváry Zsolt írása.
Megmondható előre, hogy a baba, kisgyerek okos felnőtt lesz-e? Változtathatunk az IQ-n, vagy az előre rögzítve van? Hogyan fejlesszük a babák, kisgyerek kognitív képességeit?
Tele van C-vitaminnal és antioxidánssal, így kiváló immunerősítő. A naspolya az őszi kertek különleges és sokak által alulértékelt gyümölcse. Első harapásra talán túl fanyar, de ha megcsípi a dér, és megpuhul a
Ha szereted a kihívásokat, akkor ez a napi műveltségi kvíz pont neked való. A kérdések több területről érkeznek, így változatosan teszik próbára a tudásodat. Ne hagyd ki a lehetőséget, hiszen remek alkalom ez egy kis szellemi tornára.
25 év, több mint 750 ezer hír, 450 ezer hanganyag, 8227 Aréna-adás, valamint számos szakmai elismerés a Pulitzer-emlékdíjtól a Prima Primissima díjig: Negyed évszázaddal ezelőtt, 2000. október 2-án kezdte meg a műsorszolgáltatást Magyarország első és azóta is egyetlen hírrádiója, az Inforádió.
November 1-jétől magánszolgáltatók már nem, csupán az állam végezhet közfinanszírozott CT- és MRI-vizsgálatokat. A Magyar Orvosi Kamara már a rendelet elfogadásakor kifejezte aggályát, hogy az átalakítás a várólisták növekedését és a betegek gyógyulási esélyeinek romlását okozhatja. A Magyar Radiológusok Társaságának válaszai megerősítik az aggodal