Tragédiával indult a hét Baranya megyében: egy lakástűz következtében egy hatvanas éveiben járó férfi életét vesztette Birjánban. A tűz keletkezésének okát vizsgálják a hatóságok.
Az Out of the Unknown előrevetíti a közösségi média korát, azt a világot, ahol az emberek a képernyőkhöz láncolva élnek, miközben múltbéli képekkel és emlékekkel táplálják magukat.
Több mint ezer weboldalt vált elérhetetlenné világszerte hétfőn az Amazon felhőszolgáltatásokat nyújtó egysége, az AWS szolgáltatáskimaradása miatt. A probléma számos népszerű oldalt érintett, és megzavarta az üzleti életet is. Az AWS szolgáltatásokkal kapcsolatos problémákról a jelentések hétfőn közép-európai idő szerint reggel 8 óra körül ugrotta
A mesterséges intelligencia fejlődésének sebessége. Tényleg lassulni fog? címmel adott elő az idei Internet Hungary konferencián Rab Árpád jövőkutató. A szakember a mesterséges intelligencia megfelelő alkalmazási módjáról, az emberek életében elfoglalt szerepéről beszélt.
Az Amazon szerverleállása jelentős fennakadásokat és szolgáltatás-kieséseket okozott szerte a világhálón hétfő reggel. Egy széles körű leállás több ezer weboldalt és a világ legnépszerűbb alkalmazásai közül is többet elérhetetlenné tett. Leállt a Snapchat és a Reddit is, az incidens világszerte megzavarva az üzleti működést.
Az immerzív, vagyis a közönséget teljesen bevonó szórakoztatás iparában aranyláz tombol: a producerek világszerte versengenek a nézők figyelméért, miközben látványos, élményszerű produkciókat építenek biztosnak hitt franchise-okra. A kereskedelmi siker azonban korántsem garantált — a közönség elvárásai az egekben, a csalódások pedig egyre látványos
A Louvre-ból a francia császárság legszebb ékszereit vitték el. Szeptemberben két másik múzeumot is kiraboltak. Az esetekben vannak közös elemek, de a rendőrség még nem mondja, hogy lenne kapcsolat. A mintázat aggasztó, a kulturális minisztérium és a belügy intézkedéseket jelentett be.
A két útpályát elválasztó sáv sövényéből bukkant elő a "csoda", de előtte megjárta a szembe sávot is, vérfagyasztó pillanatokat okozva néhány sofőrnek.
Ez egy "rasszista, kirekesztő, visszataszító" kijelentés, "több millió ember arculcsapása" – valósággal záporoznak a megsemmisítő(nek szánt) kritikák a német kancellárra. Francesca Rivafinoli írása.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
Az átlagos várható élettartam és az egészséggel korrigált várható élettartam (HALE) közötti különbség mérésekor a gazdag Perzsa-öböl menti államok dominálnak a legrosszabbul teljesítők között. Bahrein, Omán, Katar és az Egyesült Arab Emírségek lakosai átlagosan 16-17 évet töltenek rossz egészségben.
Az AI és a big data képes visszafordítani azt a gazdasági elvet, hogy a tudás szétszórt, szerteágazó természete miatt a hatalom is megoszlik. (A szerző adattudományi szakértő.) Egy repülő autó parkol a Google Mountain View-i kampusza előtt. Nem concept modell, hanem valós prototípus az Aleftól, amelyet a résztvevők a kávészünetben körbejárhatnak. Ő
Egy rekordméretű, 292 centiméter hosszú harcsát fogtak ki a dél-lengyelországi Rybniki víztárolóból, az ott rendezett horgászversenyen – közölte a Niezalezna.pl lengyel hírportál.
Az asztrológia szerint az újhold mindig a szándékkijelölés, a teremtés ideje, de a Mérleg jegyében lezajló esemény a szokásosnál is nagyobb energiákat mozgat meg a szerelem, az egyensúly és a döntések területén. Ne lepődj meg, ha a mélyen eltemetett vágyaid most hirtelen valóra válnak! Bár a Mérleg a harmóniára törekszik, az égi hatások most rendkí
Újra teret nyertek a nullás bankszámlák a magyar bankpiacon: több hazai nagybank is kínál olyankonstrukciót, ahol a számlavezetésért nem kell havi díjat fizetni: igaz, a legtöbb esetbenfeltételekhez kötik az ingyenességet. A Pénzcentrum megnézte, mely bankoknál találhatunk valódi 0 forintos ajánlatot, és mire érdemes figyelni a választásnál.
Európa autógyártói egymás után dobják piacra az olcsó elektromos kisautókat. A Renault, a Fiat, a Dacia és a BYD is új városi villanymodellekkel készül 2026-ra.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Háromórás leállás bénította meg az Amazon AWS szolgáltatásait, világszerte applikációk és weboldalak váltak elérhetetlenné. Hétfőn
Charlie Hunnam legújabb sorozata, a Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori újabb bizonyítéka a színész kivételes alkotói tehetségének. Ezúttal a hírhedt sorozatgyilkos, Ed Gein szerepében láthatjuk, de filmes pályafutása eddig is bővelkedett emlékezetes alakításokban. Cikkünkben hat olyan filmet gyűjtöttünk össze, amelyek tökéletesen megmutatják Hunnam soko
A pályaválasztás minden család életében egy kritikus pillanat. A mai tizenévesek döntéseit már nem elsősorban a szülői minta, a hagyományos szakmák iránti érdeklődés, hanem a biztos jövő iránti igény, a leendő munka változatossága és a digitális világ hatásai is befolyásolják. Czifrik Ágnes, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium
A kormányzati támogatással felállt teherautóflotta a remények szerint évi 3000 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást Nagy-Britanniában. A lépés része annak az útnak, amelyben az AkzoNobel festékgyártó vállalat elektromos és növényi olaj
Vilmos herceg és Katalin hercegné ismét Észak-Írországba látogattak, ahol egy váratlan és meghitt pillanatokkal teli királyi látogatást tettek. A hercegi pár közös megjelenése nemcsak hivatalos esemény volt, hanem egy új, nyitottabb és szeretettel telibb korszak első bizonyítéka is.
A maszkolás az autizmussal élő emberek körében azt a részben tudatos, részben ösztönös viselkedést jelenti, amikor valaki igyekszik elrejteni az autizmusra jellemző vonásait, hogy jobban megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, és könnyebben beilleszkedjen a környezetébe.
Ez a vegyes kvíz alaposan próbára teszi a tudásodat, hiszen a kérdések többféle témakörből érkeznek. A legtöbben 4 pont körül megakadnak, így az 5 helyes válasz már kimagasló teljesítménynek számít. Ha igazi kvízrajongónak tartod magad, most itt az idő bizonyítani! A Kvízguru vegyes kvízei segítenek, hogy minden nap jusson egy kis időd az elméd kar
A gyógynövények nemcsak díszítenek, hanem évszázadok óta szolgálják az egészséget is. A ház körül nevelt növények közül soknak gyógyhatása is van, így egy tudatosan megtervezett kert akár saját kis házipatikává is válhat.
„Fogadj örökbe egy családot” elnevezéssel indított programot az Egy Lépéssel Több Hajós István Alapítvány, amelynek célja, hogy havi rendszeres támogatást nyújtson a tartós betegséggel élő gyermekeket nevelő családoknak. Az Országos Mentőszolgálat népszerű szóvivője, Győrfi Pál az alapítvány indulása óta szívügyének tekinti az érintett családok seg
Jelentősen megújult igazgatóságot, illetve vezetőséget mutatott be a Shell Hungary zRt., amely 2025. október 1-től kezdte meg munkáját. A szervezeti átalakulással a százéves magyarországi jelenléttel bíró vállalat célja, hogy új lendületet adjon a hazai működésnek, erősen építve a Shell életében meghatározónak tekinthető, az előző vezetői csapat ál
A kelet-magyarországi régió egyik legpezsgőbb városa, Nyíregyháza egyszerre kulturális központ, zöld oázis és a pihenés fellegvára. A Nyírség fővárosa barátságos hangulatával, történelmi városmagjával és a Sóstó városrész gyógyító, élménydús világával az ország egyik legélhetőbb városa.
Változó idők, feszültségek, válságok, kiszámíthatatlanság, amerre nézünk. Ebben a környezetben elvileg a változó kamat lenne szerencsésebb, de mi van, ha még a bizonytalanság is bizonytalan? Mikor jó a változó, és mikor a fix állampapír?
Ha már minden létező trükköt kipróbáltál, de még mindig nem sikerült száműzni a rossz illatokat a hűtőszekrényből, akkor érdemes adnod egy esélyt a cikkünkben bemutatott praktikának!
A BYD kínai autógyártó több mint 115 ezer, 2015 és 2022 között gyártott Tang és Yuan Pro típusú járművét hívja vissza tervezési hibák és az akkumulátorral kapcsolatos biztonsági kockázatok miatt - jelentette be a kínai piacfelügyelet.
Egy félperces TikTok-videó tette ismertté Seraphim von Habsburg-Lothringent, Erzsébet királyné (Sisi) dédunokáját, aki mára Európa egyik legfelkapottabb fiatal influenszere lett.