Városok elhódítása, cégvásárlások, dulakodó biztonsági őrök a távhőtelephelyen. Sok az izgalom mostanában a távhőpiacon, ahol egy volt kiskunfélegyházi városi tisztviselő pár év alatt a hazai energiapiac egyik legsikeresebb üzletembere lett egy másik, korábban politikailag jól fekvő kör rovására.
Tűz ütött ki egy váci, Deákvári fasori autószerelő-műhelyben és egy garázsban - tájékoztatott kedd hajnalban a katasztrófavédelem. Később közölték, hogy az udvaron több személykocsira is átterjedtek a lángok, a garázsban két autó égett teljes terjedelmében.
Alacsony szinten stabilizálódott a póréhagyma ára a lengyeleknél. Némileg szokatlan, hogy a betakarítás csúcsa környékén nem esik az árszint, de ezt az magyarázza, hogy már nincs hova zuhannia - írta meg a FruitVeB.
Bár az nem lehet kérdés, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa nem nyúl a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz, érdekes lesz, reagál-e az elnök e fórumon is a kormány felől érkező kamatcsökkentési nyomásra.
A Bybit EU elindította új Rewards Service funkcióját, ami a Bybit EU Earn aloldalon vált elérhetővé. A szolgáltatás célja, hogy a felhasználók egyszerűen, alacsonyabb kockázatvállalás mellett kamatoztathassák kriptoeszközeiket. A program az oldalon elérhető összes népszerűbb kriptovalutát, többek között a BTC, ETH, USDC, SOL, XRP és az ADA-t is tám
Egy michigani nő, Tammy Carvey, úgy döntött, megkérdezi a ChatGPT-t, milyen számokkal próbáljon szerencsét a Powerball-lottón. Az eredmény? 100 000 dolláros nyeremény. A történet újra felveti a kérdést: vajon a mesterséges intelligencia tényleg előre tudja a szerencsét?
Tudom-tudom, mindenki mást rak bele, és mindenki máshogy csinálja. Én most ezt a verziót készítettem el, egyik kedves kollégánk, Timi kérésére még zöldborsó is került bele, és egy kis plusz, hogy ez bizony marhából készült!
A Bybit EU heti közösségi játékában az ENA (Ethena) árfolyamát kell megtippelni. Aki a legpontosabban eltalálja, mennyi lesz az ENA/USDC spot árfolyam záróértéke 2025. október 26-án 00:00-kor (UTC), azaz magyar idő szerint hajnali 2 órakor, az 500 USDC-t nyer. A játékban való részvételhez Bybit EU-fiókra van szükség, mivel a nyereményeket kizáróla
Meddig maradhatnak ilyen magasak a lakossági állampapírok hozamai? Megéri még most hosszú futamidejű papírt venni? Mekkora arányt érdemes állampapírban tartani, és hogyan kombinálható az állampapír ETF-ekkel, részvényekkel vagy befektetési analapokkal? FixMÁP, BMÁP vagy MÁP Plusz? Milyen időtávra melyik a legjobb hazai állampapír? Hogy illeszthetők
Vásáry André felemás emlékéről vallott a Pandora – A szelence átka című reality első adásában: az énekes évekkel ezelőtt fellépett a vatikáni Szent Péter-bazilikában egy televíziós műsorban, de az előadás nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Nagy várakozással tekintett a fellépés elé, hiszen a római katolikus egyház egyik legszentebb templomát a hagyo
Országos munkaszüneti nap lesz a jövő évtől Olaszországban Szent Ferenc október 4-i ünnepe. Alkotmánymódosítással abból az alkalomból növelték eggyel a piros betűs állami ünnepek számát, hogy 2026-ban emlékeznek meg a szent halálának nyolcszázadik évfordulójáról.
A rendőrség egy hihetetlen módszerekkel működő katonai sejtet számolt fel, a közbizalom a nullára csökkent Ukrajnában, halni viszik az embereket az utcáról.
A Mol létesítményi tűzoltósága rövid időn belül sikeresen lokalizálta a tüzet, de még jelenleg is dolgoznak a területen – közölte a vállalat. Mi történt? Hétfő éjjel tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójánál – jelent meg a hír hétfő éjjel a magyar médiában olvasói bejelentések, valamint a település polgármesterének Facebook-posztja után.
A klímaváltozás hatására csökkenhet a jégesők száma, de megnőhet azok intenzitása – derül ki egy nagy felbontású klímamodelleken alapuló európai kutatásból.
Aki akkor épp társadalmi megbízatásban dolgozott. Emellett korlátlan autó- és üzemanyag használatot engedélyezett magának az elnök, de a ruhapénzéről sem feledkezett meg.
Mozgalmas hetet zárt vasárnap az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó. Október 12-én hozták nyilvánosságra, hogy a 46. Kairói Nemzetközi Filmfesztivál egyik díszvendége lesz. Néhány nappal később vált publikussá, hogy legújabb alkotása, a Velencei Filmfesztiválon 6 díjat nyert Csendes barát bekerült az Euró
Lehet, hogy az agy egészségének romlása az életkorral nem annyira látványos, mint például a bőr rugalmasságának vagy a térd mozgékonyságának csökkenése. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy odafigyeljünk hosszú távú működésének fenntartására már fiatalabb korban is.
A Freudenberg Sealing Technologies új Hygienic Usit® csavar- és tömítőrendszerrel norelem megbízható megoldást kínál a higiéniai szempontból érzékeny területek számára. A speciális fejlesztésű tömítések és alátétek, valamint a nemesacél komponensek
Október 21-én került bemutatásra James Craig új dokumentumfilmje, a Code is Law, azaz A kód törvény az Apple TV+, Amazon Prime Video, és YouTube Movies platformjain és egy napjainkban igencsak pörgő trendet mutat be két oldalról: a kriptovalutás hackek világát. Az alkotás a támadó hackerekkel és azokkal foglalkozik, akik szembeszállnak velük. A 201
Nemcsak az idős emberek szenvedhetnek reumatológiai betegségekben, hanem a kisgyermekek is, a hűvös idő pedig fokozhatja a fájdalomérzékenységet, hiszen ilyenkor az ízületi folyadék sűrűbbé válik, és lassul a vérkeringés is. Kevesen tudják, hogy gyermekkori reumatológiai kórképek a leggyakoribb krónikus gyermekkori betegségek közé tartoznak.
Régen könnyedén beszélgettem idegenekkel, de az utóbbi időben elvesztettem ezt a képességet. Egy hétig minden nap próbáltam újra kapcsolatot teremteni, és meglepő tapasztalatokkal gazdagodtam.
Legyen szó egy könnyed családi kirándulásról vagy egy olyan megerőltető zarándokútról, mint az El Camino, a túrázás remek lehetőséget nyújt arra, hogy felfedezzük egy úti cél lenyűgöző természeti látványosságait. De vajon hol köszönnek vissza a legszebb tájak? Erre a kérdésre ad választ egy új összeállítás, ami Amerikától Ázsiáig a legpazarabb túra
A következő években innovációra és kutatásra összesen 450 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 340 milliárd forint a vállalati szektor számára - mondta a kulturális és innovációs miniszter a Vállalkozói Innovációs Tanács hétfői budapesti ülése után tartott sajtótájékoztatón.
A Kreml szerint Putyin és Trump Orbán Viktorral való jó kapcsolata is szerepet játszik abban, hogy a magyar főváros lesz a készülő csúcstalálkozó helyszíne. A részletek még kidolgozás alatt állnak, de Moszkva békés előrelépést vár az ukrajnai konfliktus rendezésében.
A Mol üzemében felcsapó lángokat és a füstöt a környékbeli településekről is látni lehetett. Személyi sérülés nem történt, a tüzet éjjel lokalizálták, a tűzoltók még hajnalban is dolgoztak.
A spanyol Banco Sabadell ugyan visszaverte a BBVA ellenséges felvásárlási kísérletét, ám ez nem jelenti az európai bankfúziók végét - írja a Financial Times.
Vasárnap felbecsülhetetlen értékű ékszereket loptak el a párizsi Louvre-ból. Az esetről korábban már ebben a cikkben részletesen beszámoltunk, most pedig felidézünk néhány másik, a történelem során elhíresült műkincsrablást – köztük azt is, amikor a legendás Mona Lisa tűnt el a francia múzeumból.
Lokalizálták a Mol százhalombattai finomítójában keletkezett tüzet - közölte az olajtársaság hétfő éjszaka az MTI érdeklődésére. Vezér Mihály polgármester arról számolt be a közösségi oldalán, hogy kapcsolatban vannak a finomító veszélyelhárítást irányító operatív törzsével.
A rendőrség szerint nyolc "felbecsülhetetlen értékű" történelmi ékszert vitt el az a négy tolvaj, aki hétvégén betört a Louvre egyik legdíszesebb termébe. Katona Szandra igazságügyi műtárgyszakértő, galériatulajdonos azt mondta, az ellopott ékszerek legnagyobb eséllyel egy magángyűjtőhöz kerülhetnek, aki egyszerűen csak birtokolni akarja a műtárgya
A mesterséges intelligenciák már nemcsak szövegírásra, vagy képek és videók készítésére használhatók, hanem akár kriptopénz-kereskedésre is. Kérdés persze, hogy vajon képesek-e ezt nyereséggel végezni. Az Alpha Arena nevű új kezdeményezés éppen ezt vizsgálja, ezért egy kísérletben hat vezető AI-modell, a ChatGPT, a Gemini, a Grok, a Claude, a Qwen
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a friss szellő a tetőablakon át fúj, volt egyszer egy Villum Kann Rasmussen nevű férfi, aki feltalálta az első tetőtéri ablakot. A márka akár el is mesélhetné, hogy ettől a pillanattól kezdve hogyan alakult a tetőtéri komfort, de a VELUX és az ACG helyette úgy