A magyar médiapiac meghatározó szereplője, a Marquard Group Hungary Kft történetének mérföldkőhöz érkezett: a vállalat immár teljes egészében magyar tulajdonba került. Az átalakulás nem csupán tulajdonosváltást jelent, hanem egy új korszak kezdetét is, amelyben a cég hazai gyökereire támaszkodva, nemzetközi tapasztalatait hasznosítva még agilisabba
Nem akart megosztott ünnepet Pilisborosjenő polgármestere, ezért nem hívta meg a kormánypárti országgyűlési képviselőt a nemzeti ünnepre. A Fidesz kommunikációs igazgatója Tamás válaszában az állami támogatásokra hivatkozott.
Sem orosz, sem az amerikai elnök nem akarja, hogy találkozójuk időfecsérlés legyen, a csúcsot alaposan elő kell készíteni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórh
Miközben Magyarország a béke szigetét próbálja megőrizni, Magyar Péter főnöke háborús hangulatot szít, és az európai fegyverkezés mellett kampányol – szöges ellentétben a budapesti békecsúcs üzenetével.
Ukrajnában a burgonya fogyasztói ára jelentős növekedés előtt áll, a téli hónapokban várhatóan eléri az 50-55 Uah/kg-os szintet (485-533 Ft/kg), ami komoly kihívást jelenthet a háztartások számára. Jelenleg a nagybani piacokon 19-22 Uah/kg (184-213 Ft/kg) között mozognak az árak, míg a kiskereskedelmi egységekben 30-35 Uah/kg (291-339 Ft/kg) között
A szlovák kormányfő szerint bizonyítékok vannak arra, hogy megpróbálják megakadályozni a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti, Budapestre tervezett találkozót. A szlovák miniszterelnök szerint Brüsszel és több uniós ország is nyomást gyakorol Magyarországra, hogy tartsa be a Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot.
Európának most kell eldöntenie, hogy vezető szereplője lesz-e a globális tiszta technológiai forradalomnak, vagy hagyja, hogy mások arassák le annak gyümölcseit – mondta el Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, aki az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy az energiaszuverenitás és az ipari versenyképesség megerősítése kéz a kézben já
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Európai támogatással indulhat a ReVision Implant látásvisszaállító agyi protézisének emberi tesztelése, magyar kutatók részvételével. Megkezdődhet
A 3-5 millió forintos ársávban továbbra is a Škoda Octavia, valamint a Volkswagen Golf és Passat uralják az érdeklődést a magyar használtautó-piacon - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, októberi toplistájából. A money.hu számításai szerint ha valaki hitelből vásárol autót, ugyanazért a járműért akár havi 30 ezer forinttal is többet fizethet, h
A mosogatószer a legtöbb konyhában nélkülözhetetlen segítőtárs: erős zsíroldó képessége miatt könnyedén megbirkózik a legmakacsabb ételmaradékokkal a sajtos rakott ételektől a csípős chilin át egészen a krémes desszertekig. Emiatt sokan hajlamosak arra, hogy az otthonuk más területein is ezt a praktikus tisztítószert használják, ha valami kosz vagy
Szerdán kinyithatott a világ egyik leghíresebb múzeuma, a Louvre a nagy ékszerrablás után. Ahogy zajlik a nyomozás, egyre érdekesebb részletek kerülnek napvilágra.
Tömöri Balázs előbb meghívta, majd lemondta Menczer szereplését, mert többen tiltakoztak miatta. A politikus hajnalban kapott üzenetben értesült a döntésről, és ki is borult.
Ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz a rendőrség a százhalombattai Mol-finomító tűzesete miatt.
9 nap, közel 40 film, exkluzív sorozatpremier, vetítések különleges budapesti helyszíneken, bulik és szakmai beszélgetések, Robby Müller fotókiállítás – október 25-én indul a II. Budapest International Film Festival.
Mindenképpen el akarja kerülni a kereskedelmi korlátozások eszkalációját az Európai Unió tárgyalója Kínával, de eközben olyan megoldáson dolgoznak, amely egyszerre javíthatná az európai cégek versenyképességét és az ellátásbiztonság kérdését is. A kritikus nyersanyagok közös beszerzését és elosztását lehetővé tevő rendszer elképzelése egyelőre több
Kedden posztolta ki a polgármester, hogy a fideszes politikus is ünnepi beszédet mond. Kizárólag olyan kommenteket kapott, amelyek kritizálták a döntést.
Ftalát kioldódása miatt tengeres tematikájú tányéralátéteket hívtak vissza; az iparban elsősorban lágyítószerként alkalmazott ftalátok az emberi szervezetben a szaporítóképességet és a hormonrendszert károsíthatják – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán.
A Cardano jelenleg 0,64 dolláron áll, folytatva az utóbbi időszak alulteljesítését. Összehasonlításképp: az ADA 2%-ot esett az elmúlt 24 órában, 7,8%-ot az elmúlt hét napban, és elképesztő 22%-ot az elmúlt hónapban. Ennek ellenére a piaci elemzők körében továbbra is a pozitív hangulat dominál. Az intézményi felhasználási esetek bővülése, a kedvező
Az Európai Parlament jóváhagyta a REPowerEU-tervhez kapcsolódó álláspontját, amely az orosz energiaforrásoktól való teljes függetlenedést célozza. A tagállamokkal most kezdődő tárgyalások tétje, hogy 2026-ra jogilag is rögzítsék az orosz kőolaj és földgáz kivezetésének menetrendjét. Egyelőre csak Magyarország és Szlovákia állna ellen a leválási ter
Megérkezett az irodalmi Nobel-díjas Han Kang legújabb regénye, amelyben ezúttal a koreai történelem egy fontos eseményét dolgozza fel, egy 20. századi mészárlást. A Nem válunk szét egyszerre a gyász és a barátság története.
A Musa basjoo, más néven japán rostos banán vagy japán banánfa, nem csupán egzotikus látványt nyújt kertünkben, hanem meglepően jól alkalmazkodik a kontinentális éghajlathoz is. Bár származási helye Okinawa, ez a „rusztikus banán” különösen fagytűrő, megfelelő gondoskodás mellett akár mínusz 15 °C-ig is képes átvészelni a telet.
Egy spanyol szabadalmi bejegyzésre hivatkozva kezdték eltávolítani a Bitcoin logós termékeket több online piactérről. Az Amazon és az Etsy oldalán elérhető webshopok korlátozásai mögött az ES5020240M4296236 számú bejegyzés áll, amit egy magánszemély nyújtott be Spanyolországban. A regisztrációs kérelem bekerült a WIPO (Szellemi Tulajdonok Világsze
Szeptemberben 4 millió 669 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében, ami 6 ezer fővel alacsonyabb az augusztusi szintnél, és 29 ezerrel elmarad a tavaly szeptemberitől.
A Follow the Money platform vehette át kedden az Európai Parlament által meghirdetett Daphne Caruana Galizia-díjat az orosz kőolaj-kereskedelmi szankciók kijátszását segítő rejtett pénzügyi hálózatok felderítéséért.
A Retail Media már nem csak egy feltörekvő trend, hanem stratégiai szükségszerűség. Csak Európában a kiskereskedelmi média reklámozásának értéke 2028-ra várhatóan eléri a 31 milliárd eurót, valamint 2025-ben a 16,9 milliárd eurót, ami 23,3%-os éves növekedést jelent a korábbi előrejelzésekhez képest, vagyis 2023 óta folyamatosan 20% feletti éves sz
Naomi Watts igazán bátor lépésre szánta el magát: az 57 esztendős színésznő ezúttal új sorozata párizsi premierjén vett fel egy olyan szettet, amelynek csipkés felsőrésze semmit nem takart.
Michael J. Fox új memoárjában, a Future Boy-ban több eddig ismeretlen történetet is megoszt a Vissza a jövőbe forgatásáról. Az egyik legmeglepőbb visszaemlékezés szerint kis híján komoly baleset érte a fiatal színészt – ha nincs a stáb egyik tagja, a film klasszikus jelenetei talán sosem készülnek el.
Sebestyén Balázs felesége tudatosan kerüli a nyilvánosságot, és igyekszik megőrizni magánéletét a reflektorfénytől. Csak ritkán mutatkozik a közösségi médiában, most azonban mindenkit meglepett!
A tudomány egyre izgalmasabb dolgokat derít ki a mindennapi életünkben megtalálható növényekről és azok egészségre gyakorolt hatásairól. Képzeld el, hogy van egy egyszerű, természetes megoldás, amely képes csökkenteni az étvágyunkat pusztán az illatával. Nem véletlen, hogy egyre több táplálkozásszakértő és egészségügyi szakember fordítja figyelmét