Ez történik, ha egy közéleti és társadalmi ügyekre különösen érzékeny, hiperaktív marketinges irányítása alá kerül egy burgerező. A Billog Burger nemcsak eladott burgerekben méri a sikert, de éppenséggel azzal sem állnak rosszul. Kicsit még minidig a történtek hatása alatt vannak – mondja a Forbesnak Farkas Bálint, a balatonlellei Burger’Z Bar tula
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy új, jelentős szankciókat vezet be Oroszország ellen – először második elnöki ciklusában. A lépés egyértelműen azt jelzi, hogy nőtt az elnök frusztrációja Vlagyimir Putyin orosz vezetővel szemben, miután meghiúsult a kettejük között tervezett budapesti találkozó.
A biológiai életkor az utóbbi évek kutatásai alapján az egyik legfontosabb orvosi fogalommá vált, mert pontosabban tükrözi szervezetünk állapotát, mint a naptári életkorunk. A gyorsabban öregedő testben nagyobb eséllyel alakul ki szívbetegség, daganat vagy anyagcsere-rendellenesség.
Az Otthon Start Program bejelentése után jelentősen megugrott a befektetési célú ingatlaneladások aránya, különösen Budapesten, ahol 2025 nyarán több hónapban is 35-40% fölé emelkedett. Ez a piaci alkalmazkodás növeli az ingatlankínálatot, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen a fővárosban.
A Vajdahunyadvárban nyíló új látványos kiállításba lépve a látogatók a mesék és mítoszok földjén barangolhatnak, miközben tudásukat, bátorságukat és érzékeiket próbára téve titkos mentőakció részesei lehetnek.
Október 25-én ünnepi pillanathoz érkezik a Vígszínház, 500. alkalommal kerül színpadra a magyar színháztörténet egyik legnagyobb közönségsikere, A Pál utcai fiúk. Molnár Ferenc világhírű ifjúsági regénye Grecsó Krisztián átiratában, Dés László zenéjével, Geszti Péter dalszövegeivel és Marton László rendezésében olyan közösségi élményt teremtett, am
A KSH szegénységi adatai ismételten korrigálásra kerültek, miután szakemberek felvetették a pontosabb adatok szükségességét. Az új számok jelentős eltéréseket mutatnak.
Bemutatunk egy kicsi, különleges és nyilván nem szó szerint ismeretlen Omega Seamaster búvár kronográf órát, amely sokaknak nem került még fel a radarra. Emellé hozunk három különböző összetettségű és árú
Saját böngészőt mutatott be az OpenAI kedden, kihívás elé állítva a Google-t és a Microsoftot. Az AI-fejlesztő a lépéssel szélesebb közönséget kíván elérni, új bevételi forrást teremt, és közvetlenebb kapcsolatot alakítana ki a felhasználóival. Új fejezetet nyit az internetezésben az OpenAI: elindítja saját böngészőjét, az Atlas-t. A lépéssel olyan
Időjárás ma: október 23., csütörtök – őszi, szeles, helyenként csöpögő. Ünnepi programokhoz réteges öltözet jól jön. Országosan közepesen felhős, nyugaton több felhővel. A maximum ma többnyire 13–17 °C, a leghűvösebb kora reggel 6–10 °C. A szél többfelé élénk, a Dunántúlon erős lökésekkel.
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg. Diákok munkavállalási szokásai és attitűdjei az euDiákok Iskolaszövetkezet és az UNIside közös kutatása alapján. A diákmunka a mai fiatalok számára nem csupán anyagi szükséglet, hanem a jövőjük megalapozásának fontos eszköze is. Az euDiákok Iskolaszövetkezet és az UNIside 202
Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcstalálkozóról Oroszországgal, az időzítés kérdéses egyedül, viszont az előkészítés az álhírekkel szemben továbbra is folyamatban van - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban az amerikai kollégájával folytatott találkozóját követően.
Tízezer jelentkező közül találták meg Nemes Jeles László új filmjének főszereplőjét: Barabás Bojtorján alakítja az Árva című történelmi dráma kis hősét, Andort. A casting director elmondása szerint a fiatal tehetség meghökkentően ösztönösen bújt bele Hirsch Andor bőrébe, amivel egyenesen lenyűgözte a rendezőt és a stábot.
Ismét jogsértést állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Rádió 1 Balázsék című műsorával kapcsolatban. A testület szerint a 2025. május 6-i adásban a műsorvezetők a beszédhibával élőkön gúnyolódtak, ezzel megsértették az emberi méltóság védelméről szóló törvényt – derül ki az NMHH közleményéből.
Elővigyázatosak próbálunk lenni és pont ezzel elszabadíthatjuk a kórokozókat. A legtöbb háztartásban bevett szokás, hogy a tojásokat megmossák, mielőtt elpakolják, ez azonban többet árt, mint használ – olvasható a haszon.hu cikkében. Mint
A lengyel parlament alsóháza megszavazta: a prémtenyésztés pár éven belül eltűnik az országból. A szőrmeipari telepeknek 2033 végéig kell leállni, de aki 2031-ig megteszi ezt, kártérítést kaphat. A döntés azért különösen nagy lépés állatjóléti szempontból, mert Lengyelország globális szinten a második legnagyobb prémtermelő ország. Évente több mill
Ha egy kis szellemi ébresztőre vágysz, ez a kvíz pont neked való! Öt változatos kérdés vár, amelyek között akad irodalom, történelem, természetismeret és még egy kis rajzfilmes nosztalgia is. Nem elég a rutin, itt figyelemre, tudásra és gyors gondolkodásra is szükség lesz. Készülj fel, mert mire az utolsó kérdéshez érsz, garantáltan beindulnak az a
Úgy tűnik továbbra sincs rendben anyagilag a Debreceni VSC labdarúgó-csapatát működtető gazdasági társaság. Szeptember közepén egyszer már bejelentette a város, hogy segítséget nyújtott a pénzügyi nehézségekkel küzdő klubnak. Úgy tudjuk, hogy ismét a város segítsége kellett a fizetések elutalásához.
A magyar fiatalok átlagosan 27,1 éves korban költöznek el a szüleiktől önálló lakásba, ezzel Európában a középmezőnyhöz tartoznak – derül ki az Eurostat 2024-es adataiból. Az elmúlt években kicsit csökkent ez az érték, vagyis egyre korábban vágnak bele az önálló életbe itthon. A most indult Otthon Start program is jobban ösztönözheti a magyar fiat
Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor bekapunk egy falat finomságot, és pár perc múlva már újra étel után sóvárgunk. De vajon miért történik ez? Léteznek olyan ételek, amelyek látszólag csökkentik az éhséget, valójában azonban csak fokozzák a vágyat a következő falatért.
A nyári hőség elmúltával a legtöbben egyszerűen lekapcsolják a légkondicionálót, majd legközelebb csak a következő tavaszi szezonban gondolnak rá. Ez a gyakorlat azonban nemcsak lekorlátozza a klíma által nyújtott felhasználási lehetőségeket és megrövidítheti a készülék élettartamát, de komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az Erste Bank új témaválasztó funkciója átlagosan két és fél perccel rövidíti a telefonos ügyintézést
Frank Darabont 2007-es filmadaptációja, amelyet Stephen King A köd című novellájából készített, több volt egyszerű horrorfilmnél. Bár először úgy tűnhet, hogy a történet szörnyekről, ködről és elzárt emberekről szól, a valós borzalom nem a ködben, hanem az emberek viselkedésében rejlik. Újranézve a filmet, a történet inkább jóslatszerűnek tűnik: a
“Egy jó szerszám segíti a munkádat. Egy kiváló szerszám formálja a gondolkodásmódodat.” (Jeff Duntemann) Tekintsük át az Iscar fejlesztéseit a célzott, közvetlen hűtés és a forgácstörők geometriájával kapcsolatban, ugyanis azok