Az agroerdészet, vagyis a fák és az állattartás integrált művelése ma új lendületet kap Európában. Magyarországon is egyre többen fedezik fel, hogy a hagyományos pásztoroló erdők nyomán modern, fenntartható rendszerek jöhetnek létre.
A hosszú hétvégén változékony időjárásra készülhetünk: a csütörtöki enyhe, szeles napot követően pénteken lehűlés és szél várható, szombaton pedig átmenetileg nyugodtabb, naposabb idő ígérkezik. Vasárnapra ismét megérkezik a csapadék, ezért érdemes megfontoltan tervezni a szabadtéri programokat.
Washingtonban már megkezdődtek az 1956-os forradalom évfordulójának megemlékezései: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar nagykövetségen tartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy bár más eszközökkel, de ma is harcolni kell a szabadságért, a nemzeti identitásért és a vallási értékekért.
Emberi méltóságot sértő kijelentések hangzottak el a "Balázsék" című műsorszámban – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület "A kísértés" első adása miatt is eljárást indított - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
A kutyák évszázadok óta az ember legjobb barátai. Azonban, mint minden kapcsolatban, itt is akadnak bonyodalmak, különösen akkor, amikor kedvencünk extrán érzékeny természettel bír.
Laár András segélykiáltása után Galla Miklós is az anyagi nehézségeiről írt nemrég, és segítséget kért a követőitől a közüzemi számlái, élelmiszer- és gyógyszerkiadásai fedezésére. Az adományoknak köszönhetően részben rendezni tudta adótartozását és tartozásai egy részét, bár még nem teljesen. Fellépési felkéréseket is kapott, amelyek hatalmas öröm
25 éve nem volt olyan olcsó a burgonya, mint most. A kiváló terméshozam miatt 100 kiló krumpli tőzsdei ára jelenleg 7,5 euró, vagyis kevesebb, mint 3 ezer forint, ami egy kiló esetében mindössze 30 forintot jelent.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A virágok nemcsak szépségükkel, hanem értékükkel is lenyűgözhetnek – különösen akkor, ha extrém ritkaságuk, nemesítésük vagy szimbolikus jelentőségük révén igazi különlegességnek számítanak.
Csökkenéssel zárták a szerdai kereskedést az irányadó amerikai indexek, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a kereskedelmi háborús híreket emésztgetik. Az ázsiai részvénypiacokra is átragadt a negatív hangulat csütörtök reggelre, az európai határidős indexeken pedig a bizonytalanság látszik. A Tesla zárás után közzétett gyorsjelentése
A két legnagyobb orosz olajvállalat került célkeresztbe, miután Moszkva elutasította az ukrajnai tűzszünetet. Trump lefújta a Putyinnal tervezett budapesti találkozót.
Cserna-Szabó ebben a válogatáskötetben is könnyen érthető és szórakoztató, jellemzi valami kócos sumákság és elemi szétesés, ami a lázadás auráját teremti köré.
A hűvös őszi időjárás elérkeztével a strandközeli szálláshelyek helyett egyre inkább olyan lehetőségeket keresünk, ahol egy jó könyv, esetleg néhány pohár finom bor társaságában pihenhetünk. Erre pedig tökéletesek az olyan apartmanok és vendégházak, amelyekben a kandalló biztosítja az extra meleget – mutatunk is öt hangulatos szálláshelyet Magyaror
A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet új rabja, Molnár Áron a rabosításakor sem maradt csendben. A narancssárga egyenruhában elmondott beszéde egyszerre volt provokatív, személyes és szimbolikus – különösen október 23-án, az 1956-os forradalom emléknapján. Október 26-án indul A Most Wanted - A hajsza forgatása!
Katalin hercegné nemrég családja közelgő költözése miatt került a figyelem középpontjába, most pedig egy általa írt esszé miatt szerepel ismét a címlapokon.
Nicolas Sarkozy, Franciaország korábbi elnöke halálos fenyegetések célpontjává vált, alig egy nappal azután, hogy megkezdte ötéves börtönbüntetését bűnszövetségben való részvétel miatt. A volt államfő kedden vonult be a párizsi La Santé börtönbe, miután elítélték, mert összeesküvést szőtt a líbiai kampánypénzek megszerzésére.
A vasárnap hajnali óraátállítás miatt a legtöbb éjszakai járat közlekedése nem változik a hajnali órákban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy későbbi időpontra halasztotta a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a jövő hétre kilátásba helyezett találkozóját.
A tudomány szerint az A-vitamin nemcsak a bőrünk feszísítését segíti elő, de az immunrendszerünk számára is nélkülözhetetlen. Így a vitamint tartalmazó, teljes értékű élelmiszereket érdemes nap mint nap fogyasztani. Mutatjuk, mi kerüljön a tányérodra a szakértő szerint!
Záporoznak a jókívánságok és like-ok az ATV Egyenes beszéd műsorvezetőjének bejegyzése alá - Rónai Egon nem mindennapi képeket tett közzé a szerelmével. És a tévhitekkel is leszámolt.
A mesterséges intelligencia korában nem az adat, hanem a figyelem a legnagyobb érték – figyelmeztetett Dr. Aczél Petra az Internet Hungary konferencián. Az előadó arról beszélt, hogyan veszítjük el a kíváncsiságunkat, és miért kell újra megtanulnunk kérdezni.
Néha már reggel érezzük, hogy nem lesz jó napunk, de van egy egyszerű módszer, ami segíthet. Az egyedül sétálás nemcsak a stresszt csökkenti, hanem kreativitást is serkent.
Másfelől az amerikai szavazók számára otthon azt akarja demonstrálni, hogy ő volt a kemény tárgyalófél, ő irányítja a folyamatokat. Ezzel igyekszik elkerülni a demokraták támadásait, miszerint puhakezű lenne Putyinnal szemben.
Brem László a Góbi Hildával való válása és a Konyári Edinkával való szakítása után ismét a Házasság első látásra című műsorban állt oltár elé. A nála 18 évvel fiatalabb Zavirát választották neki a szakértők, akinek nagyon szimpatikus volt az első évadból Laci.
Magyar–amerikai kapcsolatok, budapesti „békecsúcs”, Orbán Viktor, Trump, gazdasági stabilitás, kettős adóztatási egyezmény, jogállamiság és kiszámíthatóság a befektetőknek – erről beszélgetünk Csillag István közgazdásszal és Holoda Attila energetikai szakértővel a KlikkTV műsorában. Lesz-e valódi béketárgyalás Budapesten? Erősítheti-e ez a miniszte