2025. október 23. csütörtök

okt. 23
8:45
Pár nap, és minden kiderül: a 3I/ATLAS-t már az IAWN figyeli (Rakéta)
Az ENSZ égisze alatt működő IAWN most először szervez közös megfigyelést egy csillagközi üstökösre, a 3I/ATLAS-ra – és a perihélium környékén akár meglepő technológiai jelekre is fény derülhet.
okt. 23
8:45
Kortyolj bele az őszbe: fenyőillat, füst és nyugalom egy teáscsészében (Drive)
Van egy tea, amelynek illata a tábortüzek melegét, a fenyőerdők frissességét és a múlt hangulatát idézi. A Lapsang Souchong nem hétköznapi ital: markáns, füstös aromájával igazi különlegesség, amit legalább egyszer érdemes megkóstolni. Egy korty belőle olyan érzés, mintha egy őszi délutánon, a hegyek között, meleg takaróba burkolózva kortyolgatnánk
okt. 23
8:51
Varga Judit a Békemenettel van (444.hu)
Nem mi mondjuk, ő írta.
okt. 23
8:51
Rendőrök vitték be a Kutyapárt aktivistáit, akik a Békemenet útvonalára írtak üzeneteket (SzMo)
A három aktivistát az V. kerületi rendőrkapitányságon állították elő – közölte közleményben az MKKP.
okt. 23
8:51
Miskolc a legnépszerűbb úti célok közt az őszi szünetben, nem véletlenül (Spabook)
Miskolc a legnépszerűbb úti célok közt az őszi szünetben, nem véletlenül. Bogárkóstolás, halloween éjszakai fürdőzés, esti állatkert, különjáratú kisvonat - színes családi programok Miskolcon az őszi szünetben is.
okt. 23
8:51
Orbán Viktor: Eljött a Békemenet napja (Magyar Hírlap)
A kormányfő 13 órakor beszédet mond a Kossuth téren.
okt. 23
8:51
Varga Judit üzent a Békemenetre tartóknak (Demokrata)
"Veletek vagyok!" – írta közösségi oldalán a volt igazságügyi miniszter.
okt. 23
8:51
Putyin ennek nem fog örülni: hatalmas robbanás rázta meg a kulcsfontosságú orosz létesítményt (Mandiner)
A létesítményben az orosz hadsereg számára készülnek lőszerek, a gyárat pedig Ukrajna szövetségesei szankciókkal sújtották.
okt. 23
8:51
Miért dobnak a profik alufóliát a mosogatógépbe? Ezt a trükköt még a nagymamák sem ismerik – pedig mindent megváltoztat (Most Hír)
Fordult már elő veled is, hogy a mosogatógépből kivett evőeszközök tompán csillogtak, vagy épp vízfoltosak, netán rozsdafoltosak voltak? Mutatunk egy egyszerű trükköt, és ha ezt alkalmazod, újra ragyogni fognak a fém konyhai eszközeid!
okt. 23
8:51
Egész napos élő közvetítés az október 23-i eseményekről (Kontroll.hu)
Az 1956-os forradalom ünnepe alkalmából a Kontroll október 23-án egész napos műsort közvetít élőben a YouTube-csatornáján.
okt. 23
8:57
Születési éved utolsó száma mindent elárul: így határozza meg a sorsodat a numerológusok szerint (Blikk)
A születési év utolsó számjegye elárulja, ki is vagy valójában.
okt. 23
8:57
Az Adidas elképesztő sikerét még az amerikai vámok sem tudták megállítani (Piac és Profit)
Bár szeretjük az európai, legalábbis a német gyorsjelentési szezon kezdetét az SAP gyorsjelentéséhez kötni, ezúttal egy picit hamarabb elindult a jelentési szezon. Az Adidas ugyanis váratlanul közzétette előzetes negyedéves eredményét.
okt. 23
8:57
Húsz erős kép 1956-ról (Player)
Ruszki! Haza! Sürgősen. Tömegek és romok az utcán, ledöntött szobrok, vörös csillagok, Rákosi mint gnóm, és pesti humor a Fortepan archívumának 1956-os fotóin.
okt. 23
8:57
Ennél ma már nem lesz jobb: Majka dalával üzent Magyar Péteréknek Bayer Zsolt (Mandiner)
A Magyar Nemzet publicistája a Csurran, cseppen című műből idézett.
okt. 23
8:57
A terror lepedéke felszakadt, nem volt, ami megállítsa a forradalmi áradatot (Telex)
1956 őszére több külső feltétel is adottá vált, és a hazai helyzet is ekkorra érett meg arra, hogy fel lehessen vetni a szovjet csapatok kivonásának és mélyreható demokratikus reformoknak a követelését. Nem lehetett forradalom a szabadságharc és szabadságharc a forradalom nélkül, a kettő egymástól elválaszthatatlanul zajlott.
okt. 23
9:03
Mutatjuk, mire ne nyomjon rá, ha a Posta keresi! (Infostart)
Ha rákattintunk a "Díjfizetés" gombra, ellopják az adatainkat! Fizetési kötelezettségre hivatkozva, a Magyar Posta nevében küldenek e-mailt, amelyben díjfizetésre szólítják fel a címzettet.
okt. 23
9:03
A Salzburg ellen lép pályára a Ferencváros – sport a tévében (Infostart)
Az Európa-liga alapszakaszában Salzburg-Ferencváros mérkőzést rendeznek kora este. A Veszprém férfi kézisei BL-meccset játszanak a Berlinnel. Mutatjuk, milyen élő közvetítések várják a sportszeretőket csütörtökön a tévécsatornákon.
okt. 23
9:03
Ő dobott mentőövet Galla Miklóséknak (ATV)
A humorista humort visz a segítségbe: Dombóvári István jótékonysági estet szervez a nehéz helyzetbe került Galla Miklós és Laár András megsegítésére. A teljes bevétel a két legendás előadóművészt illeti, Dombóvári pedig minden költséget maga áll.
okt. 23
9:03
Az USA feloldja az Ukrajna nagy hatótávolságú európai rakétáira vonatkozó korlátozást (444.hu)
A brit gyártású Storm Shadow rakéták amerikai hírszerzési adatokat használnak, ezért az USA korlátozta a használatukat, egészen mostanáig.
okt. 23
9:03
Varga Judit: Veletek vagyok! (SzMo)
Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek.
okt. 23
9:03
Szoboszlai meglepte a világot, síri csend lett, amikor kiejtette a száján Budapest nevét (Promotions)
Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbjaként támasztotta fel csapatát a hamvaiból. Irány a magyar főváros?
okt. 23
9:03
Körvonalazódnak a 6G-korszak alapjai (Mínuszos)
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A 6G a vezeték nélküli hálózatok új generációját hozza, gyorsabb adatátvitellel, új frekvenciákkal és lehetséges
okt. 23
9:03
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt (Demokrata)
A zászlót a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a 32. testőr ezred.
okt. 23
9:03
Nektek sem kell félni – üzente Ruszin-Szendi Romulusz, aki a Telex szerint a gazdasági bejáraton menekült a riporterek elől (Mandiner)
A volt vezérkari főnöknek azért kellett megjelennie a kaposvári rendőrkapitányságon, mert garázdaság vétsége miatt indult eljárás vele szemben.
okt. 23
9:03
Sokkos állapotban van a nő, akit ájulásig vert egy férfi a vasúti megállóban a mobiltelefonja miatt (Sassy)
A brutális támadás Sülysápnál történt. A nőre egy másik utas talált rá, aki meglátta, hogy eszméletlenül fekszik.
okt. 23
9:03
A nő akinek az összes haja kihullott 5 hét alatt, mégis világhírű sportoló és motivátor (Bien)
Heather Fisher története nem csupán a sport világában szerzett sikereiről szól, hanem arról is, hogyan találta meg önmagát egy kihívásokkal teli időszakban. Az önazonosság, a kirekesztettség és a belső erő példája.
okt. 23
9:09
Eddig ártalmatlannak tartott cápafaj vadult meg és tépett szét egy embert (Rakéta)
Hadera partjainál egy 40 éves sznorkelező halt meg, miután sötétcápák vették körül; a kutatók szerint az emberek által etetésre szoktatott állatok "kolduló" viselkedése vezethetett a tragédiához.
okt. 23
9:09
Átnevezik az egyik emblematikus hidat Magyarországon: (Magyar Hírlap)
Már azt is tudni, kiről kaphatja az új nevét.
okt. 23
9:09
Hat magyar konzul lesz jelen az FC Salzburg-Ferencváros futballmérkőzés helyszínén (Demokrata)
Az Európa-liga mérkőzésére a rendelkezésre álló összes (1500 darab) vendégjegy elkelt.
okt. 23
9:09
139 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
A legtöbb pilóta nélküli légi járművet, 56-ot Belgorod megye légterében lőttek le.
okt. 23
9:09
Ezt üzente Orbán Viktor a Békemenet indulása előtt (naphire.hu)
Október 23-án, csütörtök reggel, Facebook-bejegyzéssel jelentkezett a miniszterelnök, Orbán Viktor.
okt. 23
9:09
Tóth Gabi kidobta a Megasztáros gardróbjából a zöld ruhát, mert belátta, hogy előnytelen és rosszul mutat a képernyőn (Sassy)
Az énekesnő nem csak ettől a ruhától szabadult meg, hanem két dolgot is változtatott a külsején.
okt. 23
9:09
Ettől retteg a világ legismertebb rendezője – Meghökkentő fóbiák kínozzák a durván babonás Scorsese-t (Médiapiac)
Megkapta Martin Scorsese a legjobb rendezőnek járó díjat a Cannes-i Filmfesztiválon, ám még ezt sem tudta átvenni - egy komoly fóbia volt az oka.
okt. 23
9:11
Szenzációs felfedezés: egy új módszerrel 50 daganatos betegséget lehet kimutatni még a tünetek megjelenése előtt (Sassy)
Az eredmény azért fontos, mert a kimutatott rákos esetek háromnegyede olyan típus volt, amelyhez jelenleg nincs külön szűrőprogram.
okt. 23
9:15
Donald Trump újabb szankciókat vezet be Oroszország két nagy olajtársaságával szemben – ezzel magyarázta (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a Rosznyeft és a Lukoil ellen, hogy nyomást gyakoroljon Moszkvára az ukrajnai háború befejezése érdekében.
okt. 23
9:15
Szoboszlai Dominik világklasszis teljesítményt nyújtott Frankfurtban (Blikk)
Nagyszerű teljesítményt nyújtott a Liverpool a Frankfurt elleni labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzésen. Az 5–1-re megnyert találkozó egyik hőse Szoboszlai Dominik volt, aki gólja és gólpassza mellett még egy találatban benne volt. A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő adatokat hozott a meccsen.
okt. 23
9:15
Keressük az október 23-i buszfesztivál legkiemelkedőbb versenyzőit (444.hu)
Falubuszok, focibuszok, szevasztok!
okt. 23
9:15
Szaké az űrben: hamarosan megkezdődhet a japán rizspálinka erjesztése az ISS-en (Hamu és Gyémánt)
Japán cégek egyedülálló kísérletet indítanak a Holdon: céljuk, hogy az űrben is előállíthassák a szakét. A projekt nem csupán a technológia próbája, hanem a későbbi holdbázisok élményfaktorát is kiegészítheti, miközben új ismereteket nyújt a fermentáció bonyolult folyamatáról extrém körülmények között.
okt. 23
9:15
Hatalmas a tétje a Békementnek (Demokrata)
Orbán Viktor is mindenkit a részvételre buzdít.
okt. 23
9:15
Berki Mazsi megható módon támogatta Balogh Edinát a Sztárboxban: "Jött egy érzés, hogy oda kell mennem hozzá" (Sassy)
"Ez a nő, anya összeszorította a fogát, és úgy küzdött a ringben, mintha az élete múlna rajta. Úgy bokszolt, ahogy még sose láthattuk korábban" – írta.
okt. 23
9:17
Ezt a vitamint halálosan túladagolhatod, ha ész nélkül szeded (Sassy)
Nélkülözhetetlen a szervezet számára, de csak mértékkel fogyasztva biztonságos. A természetes forrásokból származó mennyiség tökéletesen elég.
okt. 23
9:21
Kiderült az igazság az omega-3-ról (Magyar Hírlap)
Nem mindenki örül majd a hírnek.
okt. 23
9:21
Orbán Viktor: Legyen ma a béke hangja a legerősebb! (Demokrata)
A miniszterelnök arra buzdította a magyarokat, hogy csatlakozzanak a Békemenethez.
okt. 23
9:21
Elindult a Békemenet – kövesse élőben a Mandineren! (Mandiner)
Fedezze fel a hírek mögötti igazságot! Kövesse a Mandineren az október 23-i eseményeket!
okt. 23
9:21
Szülésélmények a valóságban: fájdalom, támogatás és az anyaság újraértelmezése (rtl.hu)
"Ez kínzás volt, nem szülés" – vallja Kulcsár Vivien, aki embertelen fájdalmakat élt át a szülőszobában. Monda Eszter és sok más nő is hasonló élményről számol be. A Fókusz riportjából kiderül, hogy sok esetben nem a fájdalom a legnagyobb teher, hanem az, ahogyan bánnak a szülő nőkkel.
okt. 23
9:21
Kilőtt két hajót az Egyesült Államok a Csendes-óceánon, öten meghaltak (Telex)
Ezzel már kilenc olyan hajót semmisítettek meg, amikről az amerikai kormány bizonyítékok bemutatása nélkül azt állította, hogy drogokat szállítanak. A támadásokban 37 embert öltek meg.
okt. 23
9:21
Andrej Pacsobut és Mzia Amaglobeli kapják a 2025-ös Szaharov-díjat (Helló Sajtó!)
Az Európai Parlament 2025-ös Szaharov-díját Andrej Pacsobut belarusz és Mzia Amaglobeli grúz újságírók kapták, akik bátorságukkal a szabadság és demokrácia szimbólumaivá váltak. A szovjet fizikusról és politikai disszidensről elnevezett, gondolatszabadságért járó Szaharov-díj az EU legmagasabb emberi jogi kitüntetése.
okt. 23
9:27
Erre nem vagyunk felkészülve! 75 km/h-s szélvihar, kiadós eső és zivatar csap le az országra (Blikk)
Íme a részletek!
okt. 23
9:27
Mennyit keres egy informatikus, aki otthon van az AI-ban? (HR Portál)
A mesterséges intelligencia radikálisan átalakítja a hazai IT-munkaerőpiacot: a középszintű pozíciók elértéktelenednek, miközben nő a kereslet az AI-t, felhőt és automatizációt értő szenior szakemberekre. Pulay Gellért, az Országos IT Megmérettetés ötletgazdája szerint az AI „láthatatlan szelekciós tényezővé” vált, amely új gondolkodásmódot követel
okt. 23
9:27
Gyengült a forint csütörtök reggelre (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Keresés