2025. október 4. szombat

okt. 4
9:36
Mentőautó jelent meg a Honvéd meccsén, rohantak a kórházba a játékossal (BorsOnline)
Irmes Mártonnak a világbajnok Szivós Márton is üzent. A Ksi- Honvéd vízilabdameccsről mentőautó vitte kórházba a játékost.
okt. 4
9:36
Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, megszakította útját a Ryanair járata (SzMo)
Az egyik utas az útlevelét próbálta lehúzni a vécén, a másik meg is kóstolta a sajátját. A gépen pánikhangulat alakult ki, végül a rendőrség intézkedett.
okt. 4
9:36
Döntött a bíró P. Diddy ügyében: aljas nőverőnek nevezte és kihirdette az ítéletet (Life)
Egy tárgyalótermi rajzoló szerint a zenész arca percről percre egyre jobban hasonlított Munch A sikoly festményéhez. Sean "Diddy" Combst, művésznevén P. Diddyt 50 hónapnyi, vagyis négy év két hónapnyi börtönbüntetésre ítélte a manhattani bíróság. Az 55 éves zenész és producer ítélete október 3-án született meg, a tárgyalóteremben a családja is jele
okt. 4
9:36
35 ezer forintos kukoricaárakkal riogatják egymást a magyar gazdák, de az alacsony hozam inkább a baj (Agrofórum)
Az Alföld lassan alkalmatlanná válik kukoricatermesztésre, amit az egymás után sorjázó aszályos évek hatására egyre több magyar gazda lát be.
okt. 4
9:36
Orbán Viktor: Magyarország elsőszámú érdeke a béke! (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök szerint Európának van egy háborús terve, de nekünk ebből ki kell maradnunk.
okt. 4
9:36
260-nal száguldva, az autóban lelte halálát a McLaren sztárja (Racing)
F1-es vb-címet a Brabham színeiben nyert, majd a McLaren pilótája lett. 50 éves kora fölött sem hagyott fel a versenyzéssel.
okt. 4
9:36
Az ókori Messi került elő Egyiptomból – nem hiszed el, kit ábrázol a szobor (naphire.hu)
Egyedülálló ókori egyiptomi szobrot fedeztek fel a kutatók a híres szakkarai nekropoliszban. A V. dinasztia idejéből (i. e. 2465–2323) származó alkotás egy Messi nevű nemesembert ábrázol, aki mellett apró méretben felesége és kislánya is megjelenik – számolt be a hírről a Livescience. A mészkőből faragott, 103 centiméter magas szobor különleges műv
okt. 4
9:36
Személyi kölcsön percek alatt? Így kaphatod meg akár még ma az igényelt összeget (Biztos Döntés)
Vége a papírmunkának és a bankfiókban eltöltött időnek. Úgy tűnik, a magyar bankrendszer lassan maga mögött hagyja a papírhalmokat és a végtelen sorban állást. A digitális forradalom, ami már a mindennapjaid része, a hitelezést is megújítja: ma már egyre többen döntenek úgy, hogy a személyi kölcsön igénylését otthonról, egy kényelmes fotelből intéz
okt. 4
9:36
Hova lettek a drónok és a raffiakötő állványok, amiket apáink még észleltek? (Pesti Srácok)
Vizsgálat, fogadkozások, erős kijelentések, továbbá nagy szavak egy sajtótájékoztatón. Hátravannak még a konferenciák, illetve a zavarodott próféta beszámolója arról, hogy Zebedeus jön a szolgájával, és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a drónok.
okt. 4
9:42
Mentő vitte el a Ksi pólósát a tegnap esti, Honvéd elleni meccsről (Blikk)
A gerincét érő ütés miatt kórházba kellett szállítani Irmes Mártont a péntek esti vízilabda mérkőzésről. A KSI játékosának állapotáról egyelőre többet nem tudni. Klubja a közösségi oldalon kívánt neki mielőbbi felépülést.
okt. 4
9:42
Karácsony Gergely szerint ha nem lesz folyószámlahitele Budapestnek, nem lesz miből nyitni a boltot januárban (444.hu)
Ha pedig csődbe menne a város, akkor nem fog lemondani, hiszen szerinte ez nem az ő politikai felelőssége.
okt. 4
9:42
Perl Zoltán szerint a Falco még építkezési fázisban van (m4sport.hu)
Perl Zoltán, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely válogatott kosárlabdázója a Kecskemét elleni mérkőzés után elmondta, a csapat a sok érkező miatt még építkezési fázisban van, de bízik benne, hogy hétről hétre fejlődni tudnak. A kecskeméti Wittmann Krisztián szerint ha hasonlóan játszanak, mint azt tették pénteken, akkor a Falcónál gyengébb ellen
okt. 4
9:42
Orbán Viktor exkluzív interjút adott a Heteknek: Ha a hazát védjük, a családunkat védjük (BorsOnline)
Ma délelőtt 9 órakor kerül adásba Orbán Viktor miniszterelnök Kulifai Mátéval, a Hetek főszerkesztőjével készült beszélgetése. Az interjúban nemzetközi és hazai témák egyaránt érintve lesznek.
okt. 4
9:42
"A lelkünk legmélyén tudtuk" – súlyos szavakkal reagált a brit főrabbi (Magyar Hírlap)
A társadalom egy része már nem is lepődik meg az ilyen támadásokon.
okt. 4
9:42
Szent Ferenc ma azt mondaná: fejezzétek be az öldöklést! – Kiss András Menyhért ferences szerzetes a Mandinernek (Mandiner)
Assisi Szent Ferenc emléknapja van. De mégis mit tanulhatunk olyasvalakitől, aki fiatalon minden örömöt kipróbált, mielőtt lemondott volna róluk, és "apuci pénzén" szórta bőkezű adományait? Interjúnk.
okt. 4
9:42
Bérlakás is lesz az óbudai óvodákból (Kontroll.hu)
Óbudán drámaian csökkent a gyermeklétszám, ezért az önkormányzat átalakítja az óvodai hálózatot. Kiss László polgármester a Kontrollnak arról beszélt, hogy decemberben születhetnek meg a végleges döntések. A tervek között óvodafelújítás, bölcsődebővítés és bérlakásépítés szerepel.
okt. 4
9:48
Óriási bejelentésre készül szombat délelőtt Orbán Viktor (Blikk)
Közösségi oldalán tájékoztatta követőit a miniszterelnök, hogy óriási bejelentésre készül szombaton délelőtt. A történéseket nálunk, a Blikken is élőben követheti majd. A találgatásoknak, hogy mi lesz az a nagy bejelentés, 10:30-kor lehet vége, a kezdést ugyanis akkorra ígérte a miniszterelnök.
okt. 4
9:48
Kerkez Milos jelenlegi és volt klubja áll most a Premier League első két helyén (Infostart)
A Bournemouth meccse nyitotta az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulóját péntek este.
okt. 4
9:48
Zelenszkij kiadta a parancsot: az ukránok megtámadták Szentpétervárt (Mandiner)
Az orosz légvédelem sem maradt rest, azonnal reagált az akcióra.
okt. 4
9:48
Negatív kalóriás ételek: a diétás csodafegyver, ami valójában nem is létezik? (EgészségKalauz)
Zeller, uborka, grapefruit – tényleg „zsírégetők”, vagy csupán egy jól hangzó hiedelem a negatív kalóriás ételekről?
okt. 4
9:48
Azért ordítanak, mert nem kapnak levegőt – Kószáló Ladikpisztoly S02E05 (Pesti Srácok)
Most hülye színészek és a hülye színészek hülye barátai találták ki, hogy végletesen elnyomólag hatnak rájuk a kormányzat plakátjai, és nem kapnak levegőt.
okt. 4
9:54
Egyszerű őszi finomság: így készül a kevert almás süti, amivel tuti sikert aratsz a családban (Mindmegette)
Ha gyorsan elkészíthető, házias édességre vágysz, ennél egyszerűbbet aligha találsz. Az almás kevert süti pillanatok alatt összeállítható, puha, szaftos és illatos finomság, ami minden alkalomra tökéletes választás. Frissen kisülve igazi őszi hangulatot idéz, de egész évben örömet szerez egy csésze kávé vagy tea mellé.
okt. 4
9:54
Borzasztó károkat okoz a műanyagszennyezés, egyelőre azonban ez így is marad (Portfolio)
A globális műanyagegyezmény elfogadásáról szóló legutóbbi, augusztusi tárgyalási forduló mintegy kéthetes iszapbirkózás után megállapodás nélkül ért véget Genfben. A több mint három éve tartó tárgyalási folyamat után továbbra is mély megosztottság tapasztalható az egyes érdekcsoportok között. Az eltérő álláspontok alig kerültek közelebb a tárgyalás
okt. 4
9:54
Donald Trump a Hamász reakciója után: Ez nem csak Gázáról szól, hanem a Közel-Kelet régóta áhított békéjéről (hirado.hu)
A közvetítők – Katar, Egyiptom és Törökország – arról tájékoztatták Trumpot, hogy a Hamász elfogadta a tervet, még ha egyes pontjaival kapcsolatban fenntartásai is vannak.
okt. 4
9:54
Hamarosan óriási bejelentést tesz Orbán Viktor, egy fontos részletet már most elárult a kormányfő (vg.hu)
Közös sajtótájékoztatót tart szombaton délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
okt. 4
9:54
Nem csak Amerikában létezik: itthon is írhatsz levelet egy fogvatartottnak (Glamour)
Jobb esetben a börtön világa egy idegen hely, amiről legfeljebb a filmekben és sorozatokban hallunk ezt-azt. Nem is szívesen gondolunk rá, pláne nem vágyunk oda. Nem úgy, mint Tarján Gabriella, aki négy gyermekes anyaként ment börtönbe. Nem elítéltként, hanem önkéntesként, hogy ott segítsen, ahol az emberek szomjazzák a figyelmet, az elfogadást vag
okt. 4
9:54
Így néz ki kívül-belül, fotókon Gulácsi Péter lipcsei álomotthona (BorsOnline)
Megmutatta a családi fészket.
okt. 4
9:54
5 sztár, aki jóval idősebb, mint gondolnád (Life)
Olykor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a hírességek felett nem múlik az idő, pedig nagyon is. Tény, a sztárok életkora néha nehezen megtippelhető, sokan éveket letagadhatnának.
okt. 4
9:54
Olyan elképesztő magyar dolgot vittek el Amerikába, amin egy ország csodálkozik (Promotions)
Elképesztő, hogy mi került fel az internetre.
okt. 4
9:54
Rengetegen halnak meg emiatt: pedig könnyen meg lehet előzni a bajt (Agrárszektor)
Évente mintegy 15 millió ember korai halála lenne megelőzhető gyümölcsökben, zöldségekben és magvakban gazdag étkezéssel, a tejtermék- és húsfogyasztás minimálisra korlátozásával - ezt állapította meg az emberek és a bolygó egészségét egyaránt szolgáló étrendről kiadott éves elemzésében egy nemzetközi szakértőkből álló bizottság.
okt. 4
9:54
Otthon Start változások: jöhet a társasházi építményjog, jó hír az őstermelőknek és az egyéni vállalkozóknak (Biztos Döntés)
Egy friss, társadalmi egyeztetésen lévő jogszabálytervezet szerint hamarosan létrejöhet az úgynevezett társasházi építményjog, ami leginkább a még csak tervezőasztalon meglévő ingatlanok vásárlóinak jelenthet nagyobb biztonságot. Ezen kívül az Otthon Startot felvenni tervező átalányadózó egyéni vállalkozók és őstermelők is előnyösebb helyzetbe kerü
okt. 4
10:00
Október 10-ig van idő: módosult a baromfiágazati állatjóléti támogatás (Agroinform)
A Baromfi Termék Tanács levélben tájékoztatja tagjait a Baromfi állatjóléti támogatás módosításáról. Kiemelten fontos a határidő betartása, ellenkező esetben szankciókra számíthatnak az érintettek.
okt. 4
10:00
Karácsony Gergely a Zsolti bácsizásról: Amikor a valódi ügyek is gyomorforgatók, akkor felesleges lyukra futni (SzMo)
A főpolgármester szerint a botrány elviszi a fókuszt a valós kérdésekről. A Népszavának adott interjújában a főváros pénzéről és a januári nyitásról is szót ejtett.
okt. 4
10:00
Segíti a látást és az emésztést (Magyar Hírlap)
Érdemes minden nap fogyasztani.
okt. 4
10:00
Ő az, akitől az egész "Zsolti bácsizás" elindult – a bukott Juhász Péter barátja csodákról kamuzik (Mandiner)
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhász Péter egykori szellemi cimborája.
okt. 4
10:00
Megosztó különadót vezetett be egy magyar település: te mit szólnál, ha fizetned kéne? (Helló Magyar)
Bár az új adó kivetését nem kísérte látványos tiltakozás, van, aki nem nézi jó szemmel, hogy ugyanazért a részért kétszer is kell fizetni.
okt. 4
10:00
Harry hercegnek "bizalomteszten" kell bizonyítania, hogy helyrehozza kapcsolatát Károly királlyal (in.hu)
Annak ellenére, hogy Harry idén, közel két év után először találkozott apjával, a királyi család egyelőre nem fogadja tárt karokkal.
okt. 4
10:00
A 2026-os lakberendezési trendek, amik még sokáig velünk maradnak (Bien)
Amikor lakberendezésről van szó, minden év új lehetőségeket és kreatív megoldásokat hoz magával. Ahogy a 2026-os esztendő beköszönt, számos felfedezés előtt állunk, melyek nem csupán az adott év divatját, hanem hosszútávú irányvonalakat is kijelölnek az otthonunk kialakításában. Legyen szó a tértervezésről vagy a dekorációs elemek használatáról, ez
okt. 4
10:00
Könnyített gazdaságátadás segíti az agrár-generációváltást (Magro)
Jelentős támogatást kap a gazdaságátadási szerződés keretében a gazdaságot átvevő és az átadó fél is.
okt. 4
10:06
Miért illatos a macskák bundája? (Blikk)
Bár a cicák a nyelvükkel tartják rendben a bundájukat, utóbbi akkor is kellemes illatú, ha a szájukról nem feltétlenük mondható el ugyanez. Biztosan sok gazdi elgondolkodott már azon, mi lehet ennek az oka. Az alábbiakban választ találhatnak a kérdésre.
okt. 4
10:06
Újra teljes pompájában a Pilis legendás kirándulóhelye (Infostart)
Felújították a Holdvilág-árkot. Ez a szurdokvölgy a Pilis második leglátogatottabb túrahelye.
okt. 4
10:06
Káosz: ismét lezárták a forgalmas repteret, hamarosan lövések dördülhetnek (ATV)
Péntek este ismét leállt a légiforgalom a müncheni repülőtéren, miután feltehetően drónokat láttak - közölte a repülőtér egyik szóvivője.
okt. 4
10:06
Varga Barnabás: itt az idő, muszáj beszélni róla (Mandiner)
"Olyan jó, hogy megtettük és meggyőztek engem."
okt. 4
10:06
Donald Trump beszállna a grönlandi ritkaföldfém-bányászatba (Telex)
Az amerikai elnök korábban az egész szigetet megvette volna, most már egy projektrészvétel is érdekelné.
okt. 4
10:06
13 étel, amivel csökkentheted a rossz koleszterinszintedet (Haszon.hu)
A magas koleszterinszint alattomos: sokáig nem okoz tüneteket, mégis csendben dolgozik a szervezetünk ellen. A jó hír viszont az, hogy úgy csökkentheted a koleszterinszinted, hogy közben még a finom ételekről sem kell lemondanod.
okt. 4
10:06
Mi emel ki az állati sorból? (Pesti Srácok)
Mindenkinek megvannak a maga kattanásai, rigolyái, és ezzel nincs gond, amíg a „normális” kategórián belül van az illető. Abból lehet gond, amikor a „normális” kategóriát túlzottan kibővítjük.
okt. 4
10:08
Ben Landa, befolyásos New York-i zsidó üzletember lehet az új amerikai nagykövet (Pesti Srácok)
Több különböző forrás is abba az irányba mutat, hogy végre megvan, ki lesz az új amerikai nagykövet Magyarországon.
okt. 4
10:12
Tilalomról szó nincs! Vowles inkább együtt GT-versenyezne Sainzcal és Albonnal! (m4sport.hu)
Nem tiltja el versenyzőit a Williams attól, hogy más szakágakban is próbára tegyék magukat. Sőt, James Vowles együtt versenyezne Carlos Sainzcal és Alexander Albonnal!
okt. 4
10:12
Drónpánik Nyugaton: Európa retteg (Magyar Nemzet)
Hiába a háborús készültség, még sehol sem fogtak el egyetlen drónt sem – írta közösségi oldalán Németh Balázs.
okt. 4
10:12
Nyirő József: Európának vissza kell szereznie technológiai fölényét (Gyártástrend)
Kínában óriási technológiai robbanás zajlik, miközben Európában lassul az elektromobilitás terjedése, az Egyesült Államok pedig vámokkal védi piacát. Ebben a szorítóban kell a magyar beszállítóknak megtalálniuk a helyüket. Dr. Nyirő József, a Majosz elnöke szerint vannak kiugrási pontok, de a hazai autóipar számára az új piacok és kapcsolódási pont

Keresés