Friss hétfő, tiszta lap: ma a legtöbb jegy a praktikum, a rövid, őszinte beszélgetések és a rugalmas hozzáállás erejét érzi meg. Pénzügyekben kisebb finomhangolások, a kapcsolatokban valódi egymásra figyelés hozhat jó fordulatokat.
Megkérdeztük az Aranyosi Péter előadásait sugárzó televíziós csatornát és a humorista társulatát arról, vajon szerintük belefér-e, hogy valaki riportereket sérteget és lökdös.
A Nobel-díjak – melyeket Alfred Nobel végrendelete alapján alapítottak – a világ egyik legrangosabb elismerésének számítanak tudomány, irodalom és béke területén. Minden évben izgalommal figyelik mind a szakmai közösségek, mind a nagyközönség, kik nyerik el az elismerést, melyhez egy aranyérem, oklevél és pénzjutalom jár. 2025-ben a díjak bejelenté
Különleges klasszikus és könnyűzenei élményekkel várják az őszi-téli időszakban is a zeneművészet szerelmeseit az MVM Classic&Club koncertjei. A nagy sikerű eseménysorozat ezúttal is színes tematikát vonultat fel, kiváló művészek előadásában. Az évad első, októberi rendezvényétől kezdődően – ahol a "Csehország varázslatos dallamai" című koncerten a
Több mint tíz éve annak, hogy egy a családi emlékek között meglelt levélnek köszönhetően kiderült, Vujity Tvrtko nem csak horvát származására lehet büszke, hanem arra is, hogy székely gyökerekkel is rendelkezik. A népszerű riporter egy Ozsdola nevű településen, a régi magyar határ szélén található utolsó faluban bukkant rá a családjára, akik nagyma
Az Amnesia és a SOMA után a Frictional Games fejlesztőstúdió új játékot jelentett be. Megérkezett az első teaser, sőt egy titokzatos weboldal is indult.
Lássuk, hogy október 6. és október 12. között melyik lesz a te szerencsenapod, azaz az a 24 óra, amikor a legjobb energiák szolgálják az életed alakulását!
Több mint húsz évig tartó felújítás után ismét megnyílt III. Amenhotep fáraó sírja a luxori Királyok Völgyében, alig egy hónappal a kairói Grand Egyptian Museum november 1-jei hivatalos megnyitója előtt.
A Kos készítsen egy tervet a napjához, a Szűz töltse a napja végét a szeretteivel! Karrier horoszkóp: 2025.10.06. Kos A nap nagyon magabiztosan indul. Ahogy telnek az órák, valószínűleg egyre nagyobb izgalmat fogsz érezni az előtted álló hét miatt. Készíts egy szilárd tervet reggel, mielőtt a félelem eluralkodhatna rajtad és megnehezítené, hogy bár
Október 4-én ünnepeltük az Állatok Világnapját. Ez a nap arra emlékeztet, hogy az ember felelőssége kiterjed minden élőlényre, akivel megosztja a bolygót. Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentje előtt tisztelegve ilyenkor világszerte menhelyek, iskolák, civil szervezetek és közösségek hívják fel a figyelmet az állatok jogaira, jó
Egy ideje már sejtjük, hogy az univerzum folyamatosan tágul – ezt az elméletet az utóbbi évek kutatásai meg is erősítették. A Cornell Egyetem fizikusa, Henry Tye szerint azonban bár jelenleg tényleg egy táguló periódust élünk meg, kár lenne azt gondolnunk, hogy ez örökké tartani fog: az folyamat egyszer megáll, majd az univerzum összeomlik – körülb
A Microsoft olyan játékos tananyagot tett közzé magyar nyelven is, amely a kritikus gondolkodásra hívja fel a fiatalok figyelmét az AI használata közben: segít megkülönböztetni a deepfake tartalmakat a valóságtól, és forrásellenőrzésre tanít. Egy csehországi felmérés (A cseh diákok és a mesterséges intelligencia 2024) szerint a diákok több mint fel
50 tipp kezdő, középhaladó, kicsit és többet kockáztató kisbefektetőknek, hogy okosan, felkészülten, tájékozottan forgathassák meg a pénzüket egy olyan környezetben, amikor amúgy nagyon sok a bizonytalanság. Ajánló az októberi Forbes magazinból. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted. Ez csak né
A minimálisan feldolgozott ételekre való áttérés nyolc hét alatt akár kétszeres súlycsökkenést is eredményezhet. Nem a kalóriák vagy a szénhidrátok, hanem az ételek feldolgozottsága lehet a kulcs a tartós fogyáshoz.
Bár manapság egy elegáns porcelán étkészlet nem feltétlenül tartozik a tipikus magyar háztartás legvágyottabb vagy legszükségesebb mindennapi tárgyai közé, a Zsolnay és Herendi márkák folyamatosan a leggyakoribb keresések között vannak a Vaterán. A piactér vázától étkészletig, tacskófigurától az Utasellátó bögréig összegyűjtötte az aktuális trendek
Az őszi szezon közepén a Mérleg hava lágy, mégis határozott energiákat hoz: kapcsolatainkban tisztább hangok, a munkában átláthatóbb ritmusok rajzolódnak ki. A hét apró jelzései most sokat mondanak, és néhány régi kérdés meglepően simán kaphat új választ.