Vezető amerikai közgazdászok elemezték ki a Donald Trump nevével fémjelzett új amerikai korszakot első hónapjait, melyek után - legalábbis az első előrejelzések szerint - nem lesz hanyatlás, hanem inkább fellendülés várható.
Hosszú száraz időszak után végre megérkezett az első csapadékhullám Magyarországra, ám az eső nemcsak felfrissíti a levegőt, hanem a légkörben lévő nagy mennyiségű szaharai port is kimossa. Ez azt jelenti, hogy a lehulló eső sáros lehet, ami miatt az autótulajdonosoknak érdemes még várni a mosással - hívja fel a figyelmet az Időkép.
Az Egyesült Államok szerdától újból bevezeti az acél- és alumíniumvámokat, miközben az EU szerint Washington nem hajlandó tárgyalni a konfliktus elkerüléséről. Brüsszel válaszlépéseket tervez, és hangsúlyozza: készen áll megvédeni saját gazdasági érdekeit.
Az ellenzéki politikus szerint a repülőrajt helyett a kormány az első két hónapban a teljes éves államháztartási hiány 42 %-át hozta össze, és újra európai csúcstartó lett Magyarország az élelmiszerárak drágulásában. Véleménye szerint nem kétséges, hogy ezért ki a felelős.
A Salda-tó rendkívüli látványt nyújt, békés és bőséges vadvilággal körülvéve, nem csoda, ha Törökország különleges látványosságává vált. Ez a gyönyörű víztömeg és fehér homokos strandjai azonban nemcsak a turisták, de a tudósok érdeklődését is felkeltette, hiszen egyesek szerint a Salda az egyetlen olyan hely a Földön, amely analóg a marsi Jezero-k
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy brit vállalkozót négy év börtönre ítéltek illegális kripto ATM-hálózat működtetéséért. Az ügy precedenst teremthet, az FCA pedig egyértelmű üzenetet küldött a szabályokat kijátszóknak.
A hazai ipari ingatlanpiac valaha volt legnagyobb egyedi ügylete keretében, az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap tulajdonába kerül a HelloParks két pátyi raktárcsarnoka. A HelloParks Páty megaparkban álló PT2 és PT3 jelű épület együttesen 84 ezer négyzetméter ipari és logisztikai területet nyújt bérlőinek. Az Ingatlan Alap és a Futureal-cso
El Salvador vasárnap további 5 Bitcoint vásárolt, kiegészítve a napi 1 BTC-s rendszeres beszerzését. Ez a lépés egy korábbi, szintén 5 BTC-s vásárlást követett a piaci visszaesés idején. Ezzel a friss akvizícióval az ország teljes Bitcoin állománya elérte a 6 111,18 BTC-t, amelynek becsült értéke körülbelül 504 millió dollár. Ez a legújabb vásárlás
Ha arról van szó, mit tegyünk napjainkban egy nyugodt, kiegyensúlyozott életért, gyakran elsők közt kerül szóba az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és az elegendő minőségi alvás. Ezek mind borzasztóan fontos tényezők, de nem mehetünk el szó nélkül az anyagi biztonság mellett sem, amelynek megalapozásáért már a 20-as, 30-as éveinkben
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári és Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara, valamint az intézmény fenntartásában működő Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tovább erősítette együttműködését a győri Xantus János Állatkerttel. A megállapodás ünnepélyes aláírásán elhangzott: a part
A Paks II. projektnél a VI. blokk munkagödrében "nem megfelelő pozícióban" van egy cölöp, ami miatt "további egyeztetés lesz" – ez derült ki abból a jegyzőkönyvből, amelyet az Átlátszó kért ki az Országos Atomenergia Hivataltól.
A fehérje kulcsfontosságú a test egészséges működéséhez. Ha szeretnénk növelni a fehérjebevitelt, de nem tudjuk, hol kezdjük, van néhány olyan élelmiszer, amely segíthet ebben.
A leépítésekről olvasónktól értesültünk, a Spar reakciója szerint a online értékesítésnél dolgozók 60 százalékának házon belül másik állást ajánlottak.
Az idén tíz pedagógust tüntettek ki a Pécsi Eszter Tanári Díjjal, amely a középiskolai tanárok tehetséggondozó és oktatási munkáját ismeri el. Emellett a Richter Gedeon Nyrt. huszonötödik alkalommal adta át a Magyar Kémiaoktatásért Díjat olyan tanároknak, akik áldozatos munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a magyar kémiaoktatás fejlődéséhez
A tavaszi szél egyelőre nem áraszt vizet. Március eleje óta szinte folyamatosan csökken a Tisza vízhozama, ezért a szokásos tavaszi áradás helyett idén extrém alacsony vízállás jellemzi a Tiszát, különösen Szolnok térségében.
Jogosítvány, nyelvvizsga, manikűrös és körömdizájner tanfolyam, pilótaképzés – ez csak néhány azok közül a képzések közül, amelyre a gyermekvédelmi ellátásban, tehát gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél élő fiatalok vágynak. Önálló életük elkezdése számukra göröngyös út, hiszen bár sokukat segítik nevelőik a tanulásban, tehetségük gondozásában, az
Marco Rossi szövetségi kapitány a telki edzőközpontban ismertette a Törökország elleni, jövő csütörtöki és vasárnapi Nemzetek Ligája-osztályozó mérkőzésre a magyar válogatott keretét. Az összetartás március 17-én kezdődik. Két újonc is meghívót kapott és lehetőséghez juthatnak a válogatott 1000. mérkőzésén.
Ne dobd a régi pólódat a kukába – sokkal jobb helye van máshol! Megmutatjuk, miért érdemes a használt ruháidnak új esélyt adni, és hova viheted őket Magyarországon.
Egyelőre nem terjedt tovább a ragadós száj- és körömfájás nevű betegség vírusa arról a kisbajcsi szarvasmarha-telepről, ahol azonosították – tájékoztatta az InfoRádiót az országos főállatorvos, aki beszámolt a friss intézkedésekről és a vírus származásáról eddig megtudott információkról.
Új műszerek segítik az űrszemét megfigyelését és az ezek által jelentett veszély előrejelzését a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Bajai Obszervatóriumában, a három egyforma távcsővel a 8-10 centiméteres darabok pályáját is vizsgálni tudják - közölte honlapján hétfőn a felsőoktatási intézmény.
A tavaszi szél egyelőre nem áraszt vizet. Március eleje óta szinte folyamatosan csökken a Tisza vízhozama, ezért a szokásos tavaszi áradás helyett idén extrém alacsony vízállás jellemzi a Tiszát, különösen Szolnok térségében.
"Európa legnagyobb zöldenergia-projektje jöhet létre a kontinens keleti felén, ez lehetővé tenné a térségbeli országoknak az energiabiztonságuk garantálását és a megfizethetőbb árakat" - mondta Szijjártó Péter a Puskás Arénában.
Magyarországon 11. alkalommal került megvalósításra 2025. március 3-7. között a Pénziránytű Alapítvány PÉNZ7 elnevezésű oktatási programja, amelyben a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. is kiemelt szerepet vállalt önkéntes munkatársaival. A program célja, hogy a tematikus hét keretében önkéntesek bevonásával országos szinten hozzájáruljon az általá
Bár Ben Affleck és Jennifer Garner 10 éve nem alkot egy párt, a színész a legutóbbi válása után újra összejönne a gyermekei édesanyjával. Természetesen erről a színésznő új párjának, John Millernek is megvan a véleménye.
Kissé fellélegezhettek az európai autógyártók, de ettől még továbbra is komoly erőforrásokat kell az elektromobilitással kapcsolatos fejlesztésekre fordítaniuk. Európa versenyképességének javítása és az elektromos átállás együtt egy komplex kérdéskört alkotnak, aminek egy eleme a szén-dioxid-kibocsátási kvóták szigorításának elnapolása – összegezte
Elkezdődött a jövő évi költségvetés megtervezése, amelyet április 20-a körül átadnak a Költségvetési Tanácsnak - erről tájékoztatott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalára feltöltött hétfői videójában.
Bár a koalíciós tárgyalások még tartanak a februári németországi előrehozott választásokon nyertes konzervatív CDU/CSU pártszövetség és az előző kormány vezető erejét adó szociáldemokraták (SPD) között, de a legvalószínűbb forgatókönyvek alapján nem várható, hogy a német energia- és klímapolitika kulcsterületein nagyon nagy elmozdulás következik be