2025. március 11. kedd

márc. 11
9:06
"Sosem nyugszik, jön vissza" az infláció (Üzletem)
A januári után a februári éves infláció is esélyes az "Európa-bajnoki" címre, az éves ráta 5,6 százalékra emelkedett a Ksh tájékoztatása szerint. Az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 9,2 százalékkal drágultak, a szeszes italok, dohányáruk ára 5,0 százalékkal, a járműüzemanyagoké 3,8 százalékkal emelkedett.
márc. 11
9:06
Két kéregető kristályt kínált Kecskeméten, aztán 85 ezer forintot raboltak (Telex)
Két férfit szólítottak le, akiktől először cigarettát és pénzt kértek.
márc. 11
9:06
Veszélyes anyagok lehetnek a kukoricában: csak így lehet megvédeni a termést (Agrárszektor)
A Kukorica Kör Egyesület március 6-án aflatoxin témában szervezett szakmai webináriumot, amelyen a résztvevők átfogó képet kaptak a kukoricatermesztés aktuális kihívásairól. A rendezvény előadásai olyan kulcskérdéseket érintettek, mint a vetőmagcsávázás, a fungicidek hatékonysága és a biológiai védekezés lehetőségei. A szakemberek hangsúlyozták az
márc. 11
9:08
A januári inflációra sikerült rápakolni még egy lapáttal (Forbes)
Nem hogy csökkent, de még egy kicsit nőtt is az infláció februárban, a szolgáltatások ára húzza jelenleg a piacot. Mi történt? A januári 5,5 százalék után 2025 februárjában átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmisz
márc. 11
9:09
Most már azért Elon Musk is kezdhet picit aggódni? Néhány hét alatt megfeleződött a Tesla értéke (Privátbankár)
Csak hétfőn több mint 15 százalékot esett a Tesla árfolyama, nagyon messze már a decemberi rekord.
márc. 11
9:09
Több tucatnyi drón támadta Moszkvát (HírTV)
Hatvankilenc Moszkva felé tartó drónt lőtt le éjszaka és hajnalban az orosz légvédelem - közölte kedd reggel Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Telegram-csatornáján.
márc. 11
9:12
Vége az olcsó pálmaolaj korszakának – Ugrik a többi étkezési olaj ára is (Portfolio)
A pálmaolaj ára tartósan magas szinten maradhat a stagnáló termelés és Indonézia biodízel-programja miatt, ami a korábban olcsó alapanyag árát jelentősen megemeli, megszüntetve azt az árelőnyt, ami más növényi olajok árát is féken tartotta - tudósított az ESM kiskereskedelmi szakportál.
márc. 11
9:12
Tovább emelkedett az infláció (Azenpenzem)
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak – adta hírül a KSH.
márc. 11
9:12
A láncra vert apáca csontvázának titka (Magyar Hírlap)
A bizánci nők extrém önkínzást gyakoroltak.
márc. 11
9:12
Március végén lejár az e-autó támogatások igénylése (Növekedés)
A pályázati lehetőség tavaly február óta biztosít támogatást gazdasági társaságok számára tisztán elektromos gépjárművek megvásárlásához. Mostanra csak a személygépkocsikból is több mint ötezerhez kértek állami hozzájárulást a cégek - összegezte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden a Facebook-oldalán.
márc. 11
9:12
Folytatódik a tavasz szócsatája: Elon Musk megint átgyalogolt a lengyel külügyminiszteren (Mandiner)
Van folytatása a "Maradj csendben, kisember!"–nek.
márc. 11
9:14
Tarolt a FixMÁP, zakózott a BMÁP – mi folyik az állampapírok piacán? (Portfolio)
A korábbi hetekhez képest jócskán visszaesett a lakossági állampapírok értékesítése az Államadósság Kezelő Központ adatai alapján, múlt héten 142 milliárd forintért vásároltak lakossági papírokat a megtakarítók. Úgy tűnik, a történelmi léptékű kamatfizetések révén kiáramló összegek nagyrészt megtalálták a helyüket, legközelebb jövő héttől kezdődően
márc. 11
9:14
Hogy fekete vikingek a netflixen? Hát az művészi szabadság, Papuskám! (Mandiner)
Történelmietlen. Pont. Az és kész, nem vitatkozom veled, nekem van igazam.
márc. 11
9:15
Képtelenség megállítani a magyarokat: már ennyien dolgoznak Ausztriában (Piac és Profit)
Januárban megint nőtt az ausztriai magyar munkavállalók száma.
márc. 11
9:18
400 forint alatt az euró (Portfolio)
Elromlott a tőkepiaci hangulat a világban, amit nem csak a tegnapi jelentős részvénypiaci esés mutat, hanem az is, hogy egy hét után újra 400 forint feletti euró nyitóárfolyammal indul a nap. Reggel megérkezett a csalódást keltő inflációs adat, az árak 5,6 százalékkal nőttek februárban.
márc. 11
9:18
Vizsgálatot indított a spanyol ügyészség, amiért Mészáros Lőrinc bankja hitelezte a szélsőjobbot (444.hu)
Illegális pártfinanszírozás a vád. A magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal kér egy kávét.
márc. 11
9:18
Tilos kidobnod ezeknek a gyümölcsöknek a héját: nemcsak a gyulladásokat csökkentik, de még a rák ellen is védenek (Femcafe)
Rengeteg olyan gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk nap mint nap, amit előszeretettel hámozunk meg, nem is gondolván arra, milyen egészségügyi előnyei származnak abból, ha a héjat is elfogyasztjuk.
márc. 11
9:18
Szoboszlainak csak a Premier League- és a BL-serleg hiányzik (Magyar Hírlap)
Nyilakozott a magyar válogatott csapatkapitánya.
márc. 11
9:18
Macron már Moldovát is támogatná az oroszokkal szemben – de ki fizeti a számlát? (Mandiner)
A francia elnök újra az asztalra csapott, bár csak szóban.
márc. 11
9:18
Értékesítési menedzsert keresünk! – Magyarországra érkezik egy globális média- és oktatási márka (Forbes)
Ha szeretnéd a világhírű MIT felnőtt oktatási rendszerét értékesíteni felső vezetők és vezérigazgatók számára, és közel állnak hozzád a márkabevezetés és médiaértékesítés adta kihívások, akkor Téged keresünk! Az oktatási rendszer mellett médiaportfólió és események értékesítésére is lehetőség nyílik, amitől változatos, izgalmas és színes palettán l
márc. 11
9:18
Nagy a baj – Felszínre bukkant az Ínség-szikla (AC News)
Amióta hivatalosan feljegyzik a Duna vízállását, még nem volt arra példa, hogy már márciusban felbukkant volna Budapesten a hírhedt Ínség-szikla.
márc. 11
9:18
Ellopkodta a sütőolajgyűjtő automaták aksiját egy férfi Kaposváron, azokkal töltötte a drága mobilját otthon (Telex)
Összesen 19 automatát rongált meg, 6 milliós kárt okozott. 2 év fegyházra ítélték.
márc. 11
9:18
Nemhiába beszélt Nagy Márton a 7 százalék feletti élelmiszer-inflációról, tényleg annyi lett (Telex)
Kijöttek a KSH legfrissebb adatai, 5,6 százalékos volt a februári infláció. A liszt ára majdnem felével nőtt egy év alatt.
márc. 11
9:18
A Vámpírok Éjszakája koncert: szerelem, szenvedély és halhatatlan dallamok (Digital Hungary)
Egy est, ahol az érzékiség örök, a titkok életre kelnek, és a zene elvarázsol. Merülés az éj csábításában!
márc. 11
9:20
Elhagyná Svájcot a legnagyobb svájci bank? (Portfolio)
Ha Svájc túlságosan szigorú szabályokat alkot a rendszerszinten fontos bankjai számára, az arra kényszerítheti a UBS-t, hogy fontolóra vegye az ország elhagyását – idézte kedden a Svájci Bankárok Szövetségének (SBA) vezetőjét a Tages-Anzeiger.
márc. 11
9:21
Végre megszólalt Németh Lajos: ilyen lesz az idei nyár – Mutatjuk, mire kell készülni (Blikk)
A tavalyi nyár volt minden idők legmelegebbje Magyarországon, így a tavasz beköszöntével egyre többeket érdekel, hogy a pokoli hőség után mire számíthatunk az idei nyáron. Németh Lajos kijelentette, hogy fázni idén sem fogunk, de mérsékeltebb lesz az idei nyár. Mutatjuk, hogy az előrejelzések szerint mire készüljünk a következő hónapokban.
márc. 11
9:21
Nagy fába vágta a fejszét Fehéroroszország (Kripto Akadémia)
Miután múlt héten megalakult az új fehérorosz kormány, Alexander Lukashenko elnök prioritásként kezeli Fehéroroszország energiahálózatának megerősítését. A tervek között az is szerepel, hogy az energia felesleget kriptovaluta bányászatra fogják felhasználni. Alexander Lukashenko, Fehéroroszország elnöke arra utasította újonnan kinevezett energiaügy
márc. 11
9:22
Küszöbön az amerikai élelmiszer-biztonsági rendszer összeomlása (Portfolio)
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) élelmiszerbiztonsági részlegének működése jelentősen lelassult január vége óta, ami a szakértők szerint komoly közegészségügyi kockázatokat hordoz magában - jelentette a Food Safety News.
márc. 11
9:24
Lépéskényszer a Temu árnyékában: hogyan reagálnak az e-kereskedelem csúcsvezetői? (Portfolio)
Immár nem csak az uniós, hanem a globális versenytársak is állandó nyomás alatt tartják a magyarországi e-kereskedelem szereplőit, akik kénytelenek sebességet váltani. A Portfolio Retail Day 2025 konferencián vezető döntéshozók tárják fel, milyen eszköztár vezethet eredményre ebben a helyzetben.
márc. 11
9:24
Segíti az emésztést és a vércukorszint csökkentését (Magyar Hírlap)
Alma és fahéj az egészséges kombináció.
márc. 11
9:24
Trump: Őrizetbe vették a Columbia Egyetem egy korábbi hallgatóját (Demokrata)
Mahmúd Kálid, palesztin-, és Hamász-párti aktivistát még szombaton vették őrizetbe.
márc. 11
9:24
Ashwagandha: Mindent a most annyira népszerű stresszcsökkentő gyógynövényről (Bien)
Te mire gondolsz, ha meghallod azt a szót, hogy ashwagandha? A legtöbben először egy új meditációs technikára vagy jógagyakorlatra összpontosítanak, pedig valójában egy olyan gyógynövényről van szó, ami számos egészségügyi előnyének köszönhetően a testet és a lelket is inspirálja. Éppen ezért neked is érdemes megismerned, hosszú távon pedig az étre
márc. 11
9:24
Alig veszik már ezt a zöldéget Európában: megvan, miért mondtak le róla (Agrárszektor)
Március elején a marokkói uborka iránti kereslet visszaesett, és az árak is alacsonyabbak, mint az előző szezonban, miközben a termőterület és a hozamok stabilak maradtak. A szerződéses exportőrök kevésbé érzik meg az áresést, de a szabadpiaci szereplők számára a verseny egyre élesebb az európai piacokon.
márc. 11
9:27
Bedrótozott ruhák: tovább dagad a norvég síugróbotrány (Infostart)
A norvég szövetség elismerte a csalást és a nemzetközi szövetséghez hasonlóan felfüggesztette Magnus Breviget, a síugróválogatott edzőjét, valamint a csapat felszerelés-menedzserét is két nappal azután, hogy a skandináv ország két versenyzőjét kizárták szabálytalan öltözet miatt a trondheimi északisí-világbajnokságon.
márc. 11
9:30
Kijöttek a friss adatok az inflációról: továbbra is brutálisan drágul az élelmiszer (ATV)
2025. februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Mutatjuk a friss inflációs adatokat.
márc. 11
9:30
Orbán Viktorról neveztek el ételt, egy külföldi lap világhírt hozott neki (Promotions)
Orbán Viktorról már neveztek el ételt, de a gasztronómiai áttörést egy távoli ország hozta meg a különleges kulináris eledel számára.
márc. 11
9:30
Emanuele Renzini az új bokszkapitány (Magyar Hírlap)
Cél a magyar ökölvívás visszaemelése arra a szintre, ahol a 2000-es években járt.
márc. 11
9:30
Száj- és körömfájás, brit tilalom a magyar húsimportra (Agrárágazat)
A britek a száj- és körömfájás fertőzöttség miatt importtilalmat rendeltek el magyar élőállatokra, húsipari termékekre.
márc. 11
9:30
Felháborító ítélet született a horvát vendéglős ügyében, aki Orbán Viktor miatt nem szolgálta ki a magyarokat (Mandiner)
Állítólag a humoros karakter kivehető a szövegből.
márc. 11
9:30
A fejlesztéseknek köszönhetően nőtt a hajtatott zöldségtermesztés versenyképessége (Magyar Mezőgazdaság)
A hajtatott paradicsom esetében a támogatásoknak és a kedvező hitellehetőségeknek is köszönhetően körülbelül 110 hektárral nőtt termőterület, így ma már meghaladja a 310 hektárt.
márc. 11
9:30
Végre kiderült, milyen név áll Vujity Tvrtko személyi igazolványában (naphire.hu)
A népszerű televíziós újságíró és műsorvezető, Vujity Tvrtko nemrég egy érdekességet osztott meg követőivel: a magyar és horvát dokumentumaiban hivatalosan más-más név szerepel.
márc. 11
9:30
A fűtés új dimenziója teherautón szállítható potya hővel (Helló Sajtó!)
BME-s közreműködéssel fejlesztettek mobil hőtárolót, a pilot-projekt már működik is egy magyarországi községben. A hőtároló úgynevezett fázisváltó anyaggal működik, amely olvadás közben elnyeli a hőt, szilárdulás közben pedig leadja.
márc. 11
9:30
Vasas-Misleny: Pintér Attila gálaelőadást tartott, Pinezits Máté kivégzésről beszélt (NB1)
Az előző fordulóban lélektelen játékkal kapott ki a Vasas 1-0-ra az utolsó Tatabánya otthonában. Hétfőn este viszont az Illovszky Rudolf
márc. 11
9:33
Komoly dróntámadás érte Moszkvát (Piac és Profit)
Hatvankilenc Moszkva felé tartó drónt lőtt le éjszaka és hajnalban az orosz légvédelem – közölte kedd reggel Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Telegram-csatornáján.
márc. 11
9:36
Amorim újabb jelentős változtatást hajtott végre a Unitednál (Sport365)
Persze ez esetben Ruben Amorim olyan jelentős változtatás hajtott vére, amelyet talán kevesen vettek észre. Miután a tulajdonos teljes mellszélességgel kiállt mellette,
márc. 11
9:36
Csökkenő profit és osztalékvágás a Volkswagennél (Portfolio)
Visszaesett a Volkswagen profitja, miután a cég növekvő költségekkel, és a szerkezetátalakítási stratégiájával kapcsolatos extrakiadásokkal szembesült.
márc. 11
9:36
Azt mondta Jézusnak, hogy vágja le a haját, három év börtönre ítélték Indonéziában a tiktokert (444.hu)
Istenkáromlásért és gyűlöletkeltés miatt.
márc. 11
9:36
Még nincs pontos időpontja a Trump-Putyin találkozónak (Magyar Hírlap)
A legfelsőbb szintű kapcsolatfelvételek még kidolgozás alatt állnak.
márc. 11
9:36
Megkapták a kereskedők a selyemzsinórt: Orbán Viktor pontot tett az áremelések végére (Mandiner)
Mutatjuk a változásokat!
márc. 11
9:36
Külföldről befolyásolhatta a spanyol választásokat: nyomozás indult a magyar bank ellen (Forbes)
Megsérthették a a spanyol pártfinanszírozási szabályokat, ügyészségi nyomozás indult a magyar bank ellen. Mi történt? Nyomozást indított a spanyol ügyészség illegális pártfinanszírozás miatt, írja a spanyol Euronews. A gyanú szerint a Santiago Abascal vezette szélsőjobboldali populista Vox több mint 4,5 millió eurót (1,8 milliárd forint) kapott egy

Keresés