2025. március 13. csütörtök

márc. 13
15:57
Itt az USA-EU vámháború újabb fejezete: Donald Trump 200 százalékos borvámot lengetett be (Infostart)
Az amerikai elnök szerint nagyon durva intézkedés, hogy az Európai Unió 50 százalékos vámot vetett ki a whiskyre. Donald Trump úgy véli, az EU "a világ egyik legellenségesebb és legvisszaélésszerűbb" adóztatási és vámrendszerét működteti.
márc. 13
16:00
2026-os hosszú hétvégék, munkaszüneti napok és ünnepnapok: itt a friss táblázat (Pénzcentrum)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátotta a vonatokozó rendeleteta 2026. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről. Ebből kiderül, hogy a tervek szerint 2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Mutatjuk, mikor kell majd ledolgozni 1-1 ilyen napot 2026-ban.
márc. 13
16:00
Másodfokon pert nyert Pankotai Lili volt iskolája ellen: zaklató környezetet teremtett a gimnázium (444.hu)
A gimnáziumnak egymillió forint sérelemdíjat kell elutalnia Pankotai Lilinek, ki kell fizetnie az első- és a másodfokú bírósági eljárás költségeit is.
márc. 13
16:00
Várni kell a Hunyadi harmadik epizódjára (Demokrata)
A sorozat első két részét a televíziós premiert követően azonnal vissza lehetett nézni az interneten, a harmadik azonban várat még magára.
márc. 13
16:00
Gigászi összeget fizetett ki a Spotify 2024-ben a jogdíjakra – a zenészek azonban továbbra is elégedetlenek (naphire.hu)
A Spotify 2024-ben 10 milliárd dollárt fizetett a zeneiparnak, ami a streamingszolgáltató szerint a történelem során a legmagasabb éves kifizetés egyetlen kiskereskedőtől.
márc. 13
16:00
Hogy teljesít az AI a magyar iskolai kompetenciamérésen? (ICT Global)
A PeakX, a Peak csoport mesterséges intelligencia üzletágának csapata átfogó kutatást végzett a jelenleg legismertebb modellek teljesítményéről. Arra voltak kíváncsiak, hogy különböző AI chatbotok valós környezetben milyen eredményeket érnek el szövegértési, matematikai és egyéb tudományterületeken. Az eredmények szemléletesek.
márc. 13
16:06
Mikor kell metszeni az aranyvesszőt (aranyesőt)? Elmondjuk (Édenkert)
Az aranyvessző (aranyeső) a tavasz egyik hírnöke. Egy igénytelen cserje, de a metszést és jó földet rengeteg virággal hálálja meg.
márc. 13
16:06
Újabb korrupciós botrány az Európai Parlamentben, ezúttal Kína lehet a háttérben (SzMo)
A belga rendőrség 21 helyszínen csapott le, még Portugáliában is voltak razziák. A gyanú szerint a Huawei pénzzel befolyásolta az EP döntéseit – több volt és jelenlegi képviselő is célkeresztbe került.
márc. 13
16:06
A gyerekek kedvence érkezik a Disney+-ra (MMonline)
A Walt Disney Animation Studio rajongóinak van oka az örömre, hiszen a „Vaiana” várva várt folytatása március 12-én érkezik a Disney+-ra. A produkció Certified-Fresh minősítéssel rendelkezik a Rotten Tomatoes oldalán, a kritikusok és rajongók egyaránt kifejezték elismerésüket, „fantasztikus utazásként” (Brian Truitt, USA Today) és „vidám kalandként
márc. 13
16:06
Gyülekeznek a viharfelhők Budapest felett: kiderült, hogyan hekkelné meg Orbán döntését a baloldali városvezetés (Mandiner)
"Büszke vagyok a városomra. Pride lesz" – fogalmazott a főpolgármester.
márc. 13
16:06
Nem várt fordulat: Befuccsolhat a debreceni méreggyár, még mielőtt elindulhatna a termelés (Nyugati Fény)
Pedig idén már elindult volna itt a gyártás.
márc. 13
16:09
Állami kitüntetéseket adott át Fónagy János a nemzeti ünnep alkalmából (Infostart)
Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára csütörtökön állami kitüntetéseket adott át az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából. Ünnepi köszöntőbeszédében kiemelte: március 15. öröksége arra ösztönöz minket, hogy vállaljuk és folytassuk a harcot a függetlenségünket korlátozó hatalmakkal
márc. 13
16:12
Palántanevelő lámpa: ezért érdemes beszerezni (Édenkert)
Lassan kezdődik a palántanevelő szezon. Azonban ahhoz, hogy szép és erős palántáink legyenek, érdemes beszerezni palántanevelő lámpát.
márc. 13
16:12
Oroszország és az Egyesült Államok még ma kétoldalú megbeszéléseket tart (Demokrata)
Megvitatják az ukrán képviselőkkel Szaúd-Arábiában tartott amerikai találkozó eredményeit.
márc. 13
16:12
Fontos várost vett be az orosz haderő (Növekedés)
Felszabadította az orosz hadsereg a Kurszk megyei Szudzsa járásközpontot, valamint Melovoj és Podol települést - közölte csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium.
márc. 13
16:12
Akár el is kaszálhatja a bíróság a debreceni CATL-akkugyár engedélyét (Forbes)
Több, mint egy évet kellett rá várni, de kiderült: a debreceni gyár környezethasználati engedélyei amellett, hogy nem felelnek meg minden jogszabálynak, több szempontból hiányosak is.
márc. 13
16:12
A fideszes államtitkár szerint Magyarország érdeke a nyomtatott Nemzeti Sport fennmaradása (Telex)
Vargha Tamás azt már nem árulta el, hogy mennyibe kerül Orbán kedvenc sportlapjának fenntartása.
márc. 13
16:12
Ezért kár volt kinyírnia az Apple-nek a kompakt telefonjait (Telex)
A minden különösebb csinnadratta nélkül bejelentett iPhone 16e nagyszerű telefon, és az Apple kínálatában tényleg nincs nála olcsóbb. A létezését viszont így is nehéz megindokolni.
márc. 13
16:15
Számlagyárat gyanítottak, drogügyletekre bukkantak a revizorok (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai egy építőipari cég ellenőrzésekor külföldi kábítószer-kereskedelem nyomára bukkantak: egy holland webáruház "kutatási vegyszerek" álcája mögött valójában online értékesített dizájnerdrogokat – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
márc. 13
16:18
Hogyan virágoztassuk kétszer egy évben a nárciszt? (Édenkert)
Gyönyörködtető látvány a téli szobában a tavaszi virágok sokasága. Lássuk, mit kell tennünk ennek érdekében?
márc. 13
16:18
Húgyúti fertőzés műtét után (WebBeteg)
A húgyutak egészséges emberben sterilek, baktériumoktól mentesek. Ha a húgyutakba baktérium kerül és ott elkezd szaporodni, húgyúti fertőzésről beszélünk. Ez történhet teljesen hétköznapi okokból is, ugyanakkor a kockázata megemelkedik a sebészeti beavatkozások után, különösen a hólyagkatéter alkalmazása következtében.
márc. 13
16:18
225 forintra emelt célárfolyam és vételi ajánlás az AutoWallis részvényekre (ProfitLine)
A vételi ajánlás fenntartása mellett 223 forintról 225 forintra emelte az AutoWallis Nyrt. részvényeire vonatkozó 12 havi célárát az MBH Befektetési Bank friss elemzésében. Az MBH lépését megelőzően a régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatóját követő két másik elemzőház, a Concorde Értékpapír Zrt. és az OTP Bank is me
márc. 13
16:18
Elítélte Ukrajnát a strasbourgi bíróság az odesszai székháztűz miatt (444.hu)
A 2014-es összecsapásokban 47 oroszpárti tüntető halt meg a szakszervezeti székház égő épületében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az ukrán hatóságok nem tettek meg mindent, hogy megakadályozzák az erőszakot.
márc. 13
16:18
Várni kell a Hunyadi harmadik epizódjára (Demokrata)
A sorozat első két részét a televíziós premiert követően azonnal vissza lehetett nézni az interneten, a harmadik azonban várat még magára.
márc. 13
16:18
Beszédes számok – retteghetnek a kábítószer-kereskedők (Mandiner)
Az elmúlt napok rajtaütései során több mint egy mázsa kábítószert foglaltak le a rendőrök.
márc. 13
16:18
Kim és Khloé Kardashian azt hitték, India olyan lesz, mint az Aladdin-rajzfilm, aztán nagyon meglepődtek (Telex)
A testvérpár 48 órát töltött Mumbaiban, amikor Anant Ambani gigaesküvőjére utaztak.
márc. 13
16:18
Nagy Márton minisztériuma kitüntette Mészáros Lőrinc cégcsoportjának egyik vezetőjét (Telex)
Vida József, az Opus Global Nyrt. és a MBH Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg.
márc. 13
16:21
Válaszolt az UEFA. Tisztázódott a rejtély Alvarez tizenegyese körül? (Infostart)
Az Atlético Madrid az első percben lőtt góljával kiegyenlítette a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája párharcát, azonban a büntetőpárbajt elbukta. A mérkőzés után mindenki azt találgatta, hogy jogosan érvénytelenítette-e Szymon Marciniak játékvezető Julián Alvarez 11-esét.
márc. 13
16:24
Rekordnyereséget ért el a Generali (Portfolio)
A Generali Csoport túlteljesítette stratégiai célkitűzéseit tavalyi rekordszintű működési és korrigált nettó eredményével - közölte a biztosítócsoport. A társaság velencei befektetői napjáról és stratégiahirdetéséről nemrég külön cikkben számoltunk be.
márc. 13
16:24
Még van idő jobb lakásbiztosítást választani (Azenpenzem)
Sokan az utolsó pillanatig várnak, de lakásbiztosítási kampány végére, március 31-én éjfélig a szerződések felmondásának be is kell érkeznie a meglévő biztosítóhoz – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Szerintük, bár a kampányidőszakban kötött új szerződés csak május 1-jétől lép hatályba, célszerű azt a
márc. 13
16:24
Parkolóautomatáknál lopják el a bankkártyád adatait, félelmetes az új módszer (Femcafe)
Elképesztő, de már parkolás közben sem vagyunk teljesen biztonságban. Erre kell figyelned, ha nem akarsz bajt!
márc. 13
16:24
Bejáratott elképzelés van arról, hogyan kell megöregedni. De vajon képesek vagyunk ezt felülírni? (WMN)
A Haleon és a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány kutatása rámutatott: az életvégi állapotunk nagyban összefügg azzal, mennyire vagyunk képesek a tudatos öregedésre, pozitív életszemléletünk pedig akár plusz 7,5 évvel is megajándékozhat bennünket. A helyzet persze rengeteg kérdést felvet – és nemcsak egyénileg, de az ellátórendszer, a társadalmi att
márc. 13
16:24
Miközben mindenki az orosz választ várja, Lukasenka Moszkvába utazott (Mandiner)
A fehérorosz vezető Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott.
márc. 13
16:24
Omoda 5 teszt: jó úton jár (Autószektor)
Hogy néz ki? Pofás, meglepően divatos és elég feltűnő jelenség az Omoda 5 még ebben a jellegtelen fekete színben is. Áruházak parkolójában legalább annyian megbámulták, mint a nemrég nálam járt új BMW M5-öst. Nem gondoltam volna. Legtöbbjüket a kíváncsiság mozgatta, halvány lila gőzük sem volt, hogy ez micsoda. Többen meg is kérdezték, hogy mi a má
márc. 13
16:24
Varju László: A DK törvénymódosítást kezdeményez, hogy az árrésstop miatt ne rúghassák ki a kiskereskedelmi dolgozókat! (Nyugati Fény)
Elbocsájtásokat hozhat Orbánék őrült ötlete.
márc. 13
16:24
Döntött az EU bírósága, helyesbíteni kell a transz emberek nemét a hazai nyilvántartásokban (Telex)
A luxemburgi székhelyű bíróság csütörtöki döntése szerint a jelenlegi magyar szabályozás összeegyeztethetetlen az uniós joggal.
márc. 13
16:24
Állami kitüntetést kapott L. Simon László, Pély Barna, Szervét Tibor és Gömöry Zsolt is március 15. alkalmából (Telex)
A díjakat Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter adta át a Vigadóban.
márc. 13
16:24
Kiderült, mikor érkezik nagy eső Magyarországra: jobb lesz felkészülni rá (Agrárszektor)
A térségünkben ezen a héten kialakult erőteljes délnyugati áramlás nemcsak enyhe időt, hanem a régóta várt csapadékot is meghozta. Bár északnyugaton eddig csak kevés eső esett, a hét végéig két jelentősebb hullámban érkezik további csapadék, ami kedvez az őszi vetéseknek és segíti a talaj vízkészletének feltöltődését. A jövő hét elején azonban egy
márc. 13
16:26
Felfordulás Brüsszelben: Észtország is az EU klímapolitikájának lefékezésére készül (Portfolio)
Észtország csatlakozott azokhoz az európai uniós tagállamokhoz, amelyek az új, kiterjesztett karbonpiac (ETS 2) bevezetésének elhalasztását vagy akár teljes eltörlését sürgetik. Az észt kormány attól tart, hogy az intézkedés jelentősen megemelné az energiaárakat, ezáltal súlyos terhet róva a háztartásokra és a vállalkozásokra - írta meg a Bloomberg
márc. 13
16:27
Néma népbetegség – tízből kilencen nem tudják, hogy ebben szenvednek (Menedzsment Fórum)
Ma van a Vese Világnapja. Globálisan 1 milliárd embert, Magyarországon a felnőtt lakosság 14-16 százalékát érinti. Nem lehet eleget beszélni a néma népbetegségről, melyről még mindig keveset tudnak az emberek.
márc. 13
16:27
Bővül a Raiffeisen Online Broker: elérhetőek a londoni és Euronext tőzsdék is (Infostart)
Öt új piaccal bővül a Raiffeisen online kereskedési platformja. Február közepétől a Raiffeisen Online Broker felhasználói az eddigieken túl olyan piacokon is kereskedhetnek, mint a Londoni Értéktőzsde, illetve az Euronext hálózatba tartozó Amszterdam, Brüsszel, Lisszabon és Párizs értéktőzsdéi.
márc. 13
16:30
Továbbra is sok a kérdőjel Nagy Márton Csok-kal vásárolt lakása körül (SzMo)
A miniszter korábban azt mondta, egy tűzeset miatt nem lakott abban a lakásban, amire a családi otthonteremtési kedvezményt felvette.
márc. 13
16:30
Óriási balhé a BL-ben: Julian Álvarez tizenegyesgólját érvénytelenítették, azóta sem tiszta, mi történt (SzMo)
Az Atlético Madrid argentin csatárja a Real Madrid ellen egy 11-esnél két lábával is hozzáérhetett a labdához, ami szabálytalan. A videóbíró legalábbis ezt jelezte, a játékvezető pedig nem volt hajlandó a saját szemével ellenőrizni ezt.
márc. 13
16:30
Gabonahűtés vagy -szárítás? Most pályázati forrásból fejleszthet! (Agrofórum)
Március elején megjelentek a Kap 2025 pályázatok. A „Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésére” kiírt pályázatokba bekerült a 2024-es Hetech Szakmai Nap egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett témája a gabonahűtés technológiája is.
márc. 13
16:30
Friedrich Merz máris megszegte a választóknak tett ígéretét (Mandiner)
A kommentelők szerint a CDU a kampány során szándékosan félrevezette az embereket.
márc. 13
16:30
Kiderült, milyen betegség okozta Bényi Ildikó halálát (Nyugati Fény)
Egyszer már legyőzte, de kiújult nála.
márc. 13
16:30
Ragadós száj- és körömfájás: begyűjtötték a kisbajcsi telepről kiszórt trágyát (Magyar Mezőgazdaság)
Győr határában, a 14-es főút mentén, amely Szlovákia felé vezet, a mai napon védőruhás szakemberek gyűjtötték össze a szántóföldre kiszórt marhatrágyát, majd gondosan lefedték azt.
márc. 13
16:30
A YouTube konkurense 17 millió dollárért vett Bitcoint (KriptoMagazin)
A videómegosztó platform, a Rumble bejelentette, hogy több mint 17 millió dollár értékben vásárolt Bitcoint, ezzel követve a Donald Trump elnöksége alatt kibontakozó új kriptostratégiát. 188 Bitcoin került a Rumble kincstárába A március 12-én közzétett jelentés szerint a Rumble 188 Bitcoint vásárolt, amely nagyjából 17,1 millió dollárnak felel meg.
márc. 13
16:33
"Semmit sem ad nekünk" - Elhamarkodottnak tartja Putyin köre a 30 napos tűzszüneti javaslatot (Infostart)
Vlagyimir Putyin elnök legfőbb külpolitikai tanácsadója csütörtökön azt mondta, hogy az Egyesült Államok által az ukrajnai háború leállítására javasolt 30 napos tűzszünet "semmit" nem adna Oroszországnak, miközben a kijevi haderő fellélegezhetne a frontokon.
márc. 13
16:36
Anna Nyetrebko énekel az Operában (Mandiner)
Minden jót, nagykövet úr, sok erőt és jó munkát kívánok, és kívánom, hogy ne kelljen több ukrán fiúnak meghalnia.

Keresés