Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene az Európai Unióban 2025. januárban, de az egy évvel korábbitól – bár csak 0,2 százalékkal – így is elmaradt.
A kókuszkocka ugyan ausztrál eredetű sütemény, de mi, magyarok is nagyon szeretjük. Nemcsak húsvétkor és karácsonykor, hanem az év bármely napján szívesen készítjük el ezt az egyszerű, de nagyon finom süteményt. Az alaprecepten kívül már számos variációja létezik. Válogatásunkban biztosan találsz kedvedre valót.
Újabb két jelöltséget iktatott a román központi választási bizottság (BEC) a megismételt elnökválasztásra: csütörtökön a tavalyi érvénytelentett voksolás elmaradt második fordulójába bejutott Elena Lasconi, és az alkotmánybíróság által tavaly eleve kizárt Diana Sosoaca is bejelentkezett államelnökjelöltként a májusi voksolásra.
Szijjártó Péter külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány már három éve azt mondja, "a békéhez előbb tűzszüneten, majd tárgyalásokon keresztül vezet az út".
A brit Quacquarelli Symonds (QS) friss jelentésében ismét rangsorolta a világ felsőoktatási intézményeit különböző szakterületek szerint. A 2025-ös kiadásban 100 ország 1700 egyetemének közel 21 ezer képzését vizsgálták, öt nagy tudományágra és 55 szűkebb szakterületre lebontva, az akadémiai és munkáltatói elismertség, a tudományos közlemények idéz
Már lehet közvetlenül vágóhídra szállítani a Dunántúlon a szarvasmarhákat és kiskérődzőket - nyilatkozta a magyarmezogazdasag.hu-nak a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója, Wagenhoffer Zsombor.
A közösségi értékvédelmi konzultáció során öt olyan lehetőség körvonalazódik, amely megoldást jelenthet a települések védelme érdekében - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Ukrajnát a Majdan téren 2013–2014-ben tartott uniópárti tüntetésekhez kapcsolódó odesszai összecsapás ügyében, megállapítva, hogy az ukrán hatóságok nem tettek meg mindent a vonatkozó nyomozati eljárások ügyében és több esetben is megsértették a magán- és csalá
A sóskútiakat megkerülve a kormányhivataltól megszerezte a helyi akkufeldolgozó üzem elindításához az engedélyt a szlovén Andrada befektetői csoport – derül ki a HVG birtokába került dokumentumból.
Modernkori nemzeti önbecsülésünk, önmagunkba vetett hitünk 1848-ban gyökerezik – jelentette ki Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral közösen március 15. alkalmából elismeréseket adott át.
Csütörtök éjszaka második felétől délnyugat felől megnövekszik, hajnaltól meg is vastagszik a felhőzet, és összefüggő csapadékzóna érkezik, mely napközben északkelet felé halad.
Révész Bálint, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Nyíregyháza Spartacus FC tulajdonosa keményen reagált a klub közösségi oldalán megjelenő hozzászólásokra.
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu fr
Modernkori nemzeti önbecsülésünk, önmagunkba vetett hitünk 1848-ban gyökerezik – jelentette ki Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral közösen március 15. alkalmából elismeréseket adott át.
A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) bejelentette, hogy Nobel-békedíjra jelöli Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét, elismerve béketeremtő törekvéseit – közölte csütörtökön az intézmény.
A márciusi válogatott szünetet megelőző utolsó forduló következik az OTP Bank Ligában, amelyben a Ferencváros az első hazai bajnoki győzelmére hajt 2025-ben. A paksi Osváth Attila az Újpest ellen is megtartaná remek formáját, az ETO pedig a kiesés elől menekülő DVSC-t fogadva őrizné meg veretlenségi szériáját. Ivan Saponjic a DVTK ellen sem állna l
Hogyan lehet olyan, önjáró vállalatot létrehozni, ami támogatja a tulajdonos személyes jövőképének megvalósítását, hogyan lehet eldönteni, hogy egyes stratégiai irányok, vagy akár munkatársak mennyiben segítik ennek a célnak az elérését – többek között erről is szó lesz a Ii. Tulajdonosi Jövőkép Konferencián. Krausz Zoltán vállalatépítési mentor, a
A pályázat célja minden olyan tudományos és kutatási eredmény, illetve innovatív megoldás támogatása, amelyek a hidrogéntechnológia újszerű alkalmazását célozzák az energetikában, a közlekedésben, az építőiparban, az agráriumban vagy a nehéziparban. A benyújtott pályamunkáknak szellemi alkotásnak kell minősülniük, és üzleti szempontból is hasznosít
Az utazási élmény javítására szolgáló tízpontos vállalást – egyebek mellett a késési biztosítást és az új applikációt – terjesszék ki a GySEV utasaira is! – ismertette kezdeményezését a MÁV Zrt. vezérigazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videójában csütörtökön. Lázár János építési és közlekedési miniszter támogatja a javaslatot.